A nagyon komoly és szerteágazó választékkal rendelkező kábelgyártónál a nemrégiben megjelent ”7”-es sorozatú modellek hálózati kábelei között a Stratus 7 képviseli a belépő szintet, ami elnézve a vaskos és stabil konstrukciójú kábelt valamint a végeire szerelt különösen igényesnek tűnő dugókat jó magasnak tűnik. Az eddig megismert WW modellek minőségének fényében a Stratustól is nagyon jó teljesítményt várok, főleg, hogy technológiáinak jó részét is a drágább típusoktól örökölte meg.
A Stratus 7 nagytisztaságú ezüstözött réz vezetőit az innovatív Composilex 2 technikával készült szigetelés óvja a káros külső behatásoktól a vadonatúj kompozit dielektrikumok alkalmazásával. Ezek az anyagok hatékonyan csökkentik a triboelektrikus zajokat, jobban megőrizve ez által a kényes zenei jelek tisztaságát. A kábelt igényes öntött, ezüsttel bevont réz ötvözet dugókkal szerelik, amelyek már megjelenésükben is nagyon komolynak tűnnek. A kábel gyárilag 1 m-es, 1.5 m-es, 2 m-es és 3 m-es hosszokban készül, ezektől eltérő változatokat külön rendelésre lehet kérni.
A teszt során egy normál komputer kábel volt az ellenfél, a hallgatási sorrendet pedig az A-B változat után most is megváltoztattam, hogy a „mi veszett el a zenéből” állapotot is jól tudjam szemléltetni.
A jazz koncert bevezető része ismét nagyon szemléletesnek bizonyul, a Stratus belépésével ugyanis a közönség zsivaja jóval természetesebb, akárcsak korábban az Aurórával. További előnyként jelentősen javul a jelenlétérzet is; sokkal hihetőbb a közönség, az emberek közelebbiek és valóságosabbak, sőt, mintha többen is lennének.
A zene hasonlóan friss és pezsgő, mint a normál kábellel, mégis egyfajta nyugalom tapasztalható benne, ami mindenképpen a komolyabb készülékek jellemzőjének számít. Az esetleges apró éleket, sarkokat és sorjákat nagyon finom csiszolópapír távolítja el a zenéből, a mélyek pedig egyértelműen testesebbek és komplexebbek. A hangszerek hangja általánosságban természetesebb és hitelesebb, jobban érezni, hogy valós fizikai testtel rendelkeznek. Hangszínek tekintetében nagyjából hasonló a két hang, de az utóbbin minden simább, selymesebb és kifinomultabb. A vibrafon hangja a Stratus-szal valóságosabb és sokkal bensőségesebb hangulatú, hosszabb és jóval természetesebb lecsengésekkel, amelyek szintén a valóságosság és hihetőség érzetét növelik.
Klasszikus zenéken megfordítottam a hallgatási sorrendet (Stratus - normál kábel) és a hangkép hasonló esetekben már jó párszor tapasztalt menetrendszerű összeesésének lehettem fültanúja. A megszólalás visszahúzódott, mint valami félénk kisgyerek, és ha ez még nem lett volna elég veszteség, a Vivaldi mű első körben érzelmesen „síró” hegedűi finoman sivalkodni is kezdtek. A színpadok mindegyik esetben kisebbek lettek, a szűkebb helyre összezsúfolódott zenészeknek pedig még a hangulata is elromlott, a játékuk kedvetlenebbé vált. Az énekesnő édeskés hangja kissé megfakult, a szárnyalásának lendülete megtört, és a levegő egy részét is rejtélyes módon kiszivattyúzták a hangképből.
Különféle pop és rockzenéken szintén az előbbiekben említett változásokat figyelhettem meg. A zenék közül különösen szemléletes a Holdviola izgalmas hangzású „Erdő, erdő” feldolgozása, ami a Stratus belépésével sokkal színesebb és izgalmasabb, a gazdag háttérhangzás pedig ugyanúgy kidolgozottabbá válik, mint a második versnél belépő akusztikus gitár húrjainak zizegése. Barta Zsófi éneke még szárnyalóbb, könnyedebb és üdébb, olyan, mintha az a bizonyos madár máris kidalolta volna neki a babája nevét és a csere már önmagában ezért megérte…
A jellegében egyértelműen az Aurora 7-tel tapasztaltakat idéző változások hosszú sorából leginkább zene a természetesebbé, nyugodtabbá, hihetőbbé és érzelmesebbé válását emelném ki. Fenti meglehetősen vonzó paraméterek készülékcserével elég sok pénzért cserébe érhetők el, a másik oldalról közelítve pedig, ha már egyszer benne vannak a rendszer hangjában, kész vétek lenne veszni hagyni őket, mert 30 ezernél bizony jóval többet érnek.
forrás: www.hifipiac.hu