A német gyártó bőséges választékában a Ascent Classic és a Chromium Style sorozatok között helyezkedik el az elegáns és karcsú modellekből álló Signo Avantgarde sorozat, amelynek már a neve is jelzi, hogy ezúttal a hang mellé a megszokottól némileg eltérő különleges megjelenést is kapunk.
A Signo Avantgarde 10 centersugárzóból, Signo Avantgarde 20 monitorsugárzóból és a Signo Avantgarde 70 illetve 80 állódobozokból felépülő sorozattal való megismerkedést nem apróztuk el, így mindjárt a legnagyobb dobozt kaptuk ki közülük, ami bizonyára kitűnően reprezentálja, mire számíthatunk a stílusos Avantgarde hangsugárzóktól.
Noha a fekete jobban slankít, mint a fehér, azért az Avantgarde 80 a modern és mostanában egyre inkább divatba jövő fehér színben is nagyon elegáns, karcsú jelenség, emiatt bő 1 méteres magassága dacára még a kisebb szobákra sem ül rá. Gyártója szerint a tervezésénél a hangminőség mellett kiemelt szempont volt a letisztult, jó értelemben véve egyszerű megjelenés is, ami végül ebben az időtlenséget sugalló oszlopszerű jelenségben öltött testet.
A karcsúságához képest meglehetősen komoly tömeggel rendelkező hangsugárzó felépítéséhez kiváló minőségű összetevőket és alkatelemeket használtak fel, és a stílusosság jegyében még arra is ügyeltek, hogy a külső jegyek tökéletes összhangban legyenek egymással; remek példája ennek a törekvésnek a kabinet magas fényű lakkozása és a hangszórók ezüstszürke kerete.
A 3-utas bassz-reflex rendszerű Avantgarde 80 hangszórókészlete a jól ismert RiCom tweeterből, 135 mm-es Titanium prolipopilén középsugárzóból és kettő 170 mm-es ugyancsak Titanium prolipopilén membrános wooferből áll, mely utóbbiak a leírások alapján igazán hatékony és ütős basszust ígérnek, s ebben az állításban előző Quadralos élményeink alapján nincs is okunk kételkedni. A hangszórók közt a váltás 350 és 2800 Hz-en történik. A doboz hátulján található a kör keresztmetszetű méretes kipufogó, ami miatt a hátsó falakkal gyaníthatóan óvatosan kell bánni, az alsó fertályon pedig a kettős kábelezést/erősítést lehetővé tévő igényes aranyozott csatlakozó terminál szett várja az eljövendő tulajdonosok kábeleit.
♫
A tesztprogramot indító Pawnshop „buli” bevezető része analitikus jellegű hangsugárzóhoz hűen aprólékosan ábrázolt közönség nyüzsgéssel és zsivajjal indul, a doboz olyan, mint a Big Brother, csak éppen nem mindent lát, hanem mindent hall, ami a helyiségben történik. A zene feszes, erőteljes és testes dobokkal indul, pedig a dobozok jó egy méterre vannak a hátsó falaktól, hogy ne turbózzák fel nagyon a basszust a hátsó reflex kijárat miatt. A racionális hangvételű megszólalás egyértelműen a mindent megmutató fajtába tartozik, kínos precízséggel azonban nem lehet vádolni, a részletek és az egyéb információk csak úgy lazán áramlanak belőle. Egyensúlyban lévő megszólalásából a dobseprő különösen kidomborodik és a lelkesen szólózó klarinétot is engedi érvényesülni, had élvezze ki teljesen a neki jutó 20 másodpercet. A doboz magasai érdekesek; ha nem figyelünk rájuk különösebben, csak hallgatjuk a zenét, szépen beleintegrálódnak a hangképbe, ha viszont őket vesszük górcső alá, egyből észrevesszük, hogy milyen légisek, oldottak és részletezőek, azonban ezekkel a paramétereikkel egyáltalán nem tüntetnek, pedig lenne mivel.
A bőgős és a dobos közben fáradhatatlanul nyomja, a basszus mindvégig „jelen van”, de nem akar ráülni a többiek produkciójára, holott simán szub-basszusi mélységekbe ereszkedik és az erőnek is meglehetősen bőviben van.
A Mozart opera részlet már az első pillanatoktól kezdve finoman duruzsoló basszus aláfestéssel szólal meg, majd a könnyed hegedűk és légies fuvolák mellé becsatlakozik a csalogányként daloló énekesnő, aki az M30-on tapasztalthoz hasonlóan most is nagyon lelkes. A színpad minden irányban kiterjedt, a hangszerek tagoltan helyezkednek el rajta, és a tér közepe a dobozokat jó messzire elhúzva egymástól sem „lyukad ki”.
A zene legapróbb rezdüléseit is híven megmutató hangsugárzó a szokásos jóindulatú precízségével szólaltatja meg a Vivaldi hegedűverseny hangszereit, valamint a zenéléssel együtt járó egyéb zörejeket és szuszogásokat, amik még tovább fokozzák a jelenlét érzet amúgy is magas szintjét. A megszólalás meglehetősen karakteres és határozott, vonzza is a figyelmet rendesen, a sok részletnek köszönhetően pedig hosszú távon fenn is tudja tartani.
Nemrégiben sikerült beszereznem a „Grande Bellezza” című olasz művészfilm eklektikus filmzenéjét, amelyben templomi kórustól, jazzen és különféle klasszikusokon át a latin popzenéig valamint Bob Sinclair sodró parti muzsikájáig rengetegféle zene található, vagyis ha az ember végighallgatja a lemezt, az érdekes élmény mellett egyben azt is kiderítheti, hogy a hangsugárzója mennyire széles „látókörrel”rendelkezik.
Az első CD inkább az átszellemült, nyugodt felvételeké, amiket a doboz kifinomult hangszereket és énekhangokat megszólaltatva, a szükséges áhítattal és érzékenységgel tolmácsol, időnként egészen varázslatos hangulatot teremtve. Nehéz is elhinni, hogy a második CD nyitó felvétele, a ’70-es évekbeli „Far l’amore” house hangulatú újraértelmezése ugyanebből a hangsugárzóból érkezik, ugyanis az előbbi átszellemültség után a hangulat legalább annyira a tetőfokára hág, mint a filmben, amikor Jep Gambardella születésnapi partiján Róma krémje szinte önmagából kivetkőzve mulat a Colosseum szomszédságában lévő lakás óriási tetőteraszán. A ritmus feszesre húzott, a telt és izmos dobok elképesztő dinamikával szólnak, és szinte kívánják, hogy egyre feljebb és feljebb tekerjem a hangerőt. (Ilyenkor örülök, hogy az ikerszomszédommal csak a garázsaink találkoznak.) A robbanékony alsó véghez szellős, könnyed és a felvétel hangulatához illően vibráló magasak párosulnak, a megszólalás pedig összességében színes és izgalmas. Popzenén gyakorlatilag abszolút telitalálat, ha minőségi fajtára és tolmácsolásra vágyik az ember.
A sokat emlegetett basszus és dinamika aztán a filmeken is megmutatja magát, a „Már megint lakótársat keresünk-ben” például a felszálló repülőgép robaja vagy az orrom előtt elzúgó New-yorki metrószerelvény hangja valósággal megremegteti a falakat, átlagos lakótérben nem is érzem a különálló szub hiányát, a nélkül is brutális energiák szabadulnak fel, mindenféle zavaró mellékzöngék nélkül.
A fehér színben a múltkoriban nálam járt M30-ast felidéző Signo Avantgarde 80 hasonló karakterrel, a márkától megszokott racionalitással, remek részletezettséggel és kategóriájában párját ritkító basszussal mutatkozott be. A felső végek minőségéről a korábban már megismert RiCom tweeter gondoskodott, amiben most sem kellett csalódni, bőven hozta azt a szintet, amivel még drágább hangsugárzókat is meg lehetne izzasztani. A komplett értékeléshez hozzátartozik még a típus műfaj független karaktere is, ami révén a maga ízlésvilágával mindenféle zenét élvezetesen szólaltat meg, akár kellemes meditatív hangulatra, jazzes felszabadultságra vagy gőzkieresztő bulira vágyik az ember.
Quadral Signo Avantgarde 80
Frekvencia átvitel: 29 Hz – 50 kHz (-3dB)
Teljesítmény: 140/200 W (nom/zenei)
Érzékenység: 89 dB
Impedancia: 4-8 Ohm
Váltási frekvenciák: 350/2800 Hz
Méretek: 1006×208,4×345 mm
Tömeg: 21,64 kg
Ár: 499.990,- Ft
Forgalmazó: Stream Audio
Tel: 30/211-5253
www.streamaudio.hu
forrás: www.hifipiac.hu