Az erősítők felépítésében több elfogadott típus létezik, hiszen itt figyelembe vehetünk felhasználási módot, a felhasznált technológia milyenségét, működési módot, stb.
Jellemzően manapság házimozi és sztereó felhasználásra gyártanak audio erősítőket. Ezek lehetnek egy (mono), kettő, vagy sok csatornás készülékek, Rádióval és egyéb szolgáltatásokkal egybe épített, vagy csak szimplán végerősítőként üzemelő erősítők. Kialakításuk szerint léteznek szimmetrikus és asszimetrikus felépítésű kivitelek, melyekben a szimmetrikus felépítés jellemzője, az egy házban elhelyezkedő két csatorna tükörszimmetrikus felépítése, vagy akár teljes szeparációja (duál-mono). Ezek már igen nagy minőségi követelményeknek is megfelelnek, és főleg a sztereó készülékekre jellemző. Technológiájuk szerint három fő típus létezik, a hagyományos, de reneszánszát élő elektroncsöves, a diszkrét áramköri elemeket tartalmazó tranzisztoros, (bi-poláris, FET-es, stb.) és az integrált áramköri elemeket tartalmazó félvezetős erősítők kerülnek forgalomba. A három különböző technológia közöl az elektroncsöves a legdrágább, de sokak szerint a legjobb hangminőségre képes eszköz, míg a diszkrét áramköri elemekkel szerelt készülékek szintén széleskörűen akár átlagos, akár kimagasló hangminőségre képesek, elérhető árkategória mellet. Az integrált áramköri elemeket használó erősítők jellemzően gyengébb hangminőséget képviselnek, viszont olcsóbb a gyártási és a végfelhasználói áruk, ellenben költségesebben javíthatóak.
Az erősítő üzemmódok szerint elsősorban 3-4 kapcsolástechnika terjedt el. Ezeket A, AB, D osztályú üzemmódoknak nevezzük.
A osztály jellemzői:
Az audiofilek kedvenc áramkörei javarészt ilyen erősítők. A kimeneti tranzisztorok a jelszinttől függetlenül mindig nyitva vannak, ebből eredően ezen erősítőfajtának kisebb a torzítása és részletesebb a hangja. Elsősorban elektroncsöves és tranzisztoros erősítőkben használják, sztereó készülékekben. Házimozi felhasználása nem jellemző. Előnye, hogy nincs keresztezési torzítás, alacsony a harmonikus torzítás mértéke, nincs jel függű torzítás a tápegységből, állandó és kicsi kimeneti impedancia, egyszerű kapcsolás technika, rövid jel utak. Hátránya a rossz hatások (30-40%), nagy méret, és nagy, állandó hő leadás. Nagy állandó fogyasztás.
AB osztály:
"Olyan B-osztályú beállítás, amelyben a tranzisztor munkapontja a lineárisabb szakaszra esik (bár ez a szakasz sem lineáris), emiatt a kivezérelt állapothoz képest kis értékű nyugalmi áram folyik (10-100 mA). Így kivezérlés nélkül is van teljesítményfelvétel, ami a hatásfokot rontja, azonban még így is jobb hatásfokú, mint az A-osztályú munkapont. A nyugalmi áram miatt a B-osztályú torzítás megszűnik. Nagyteljesítményű (30 - 100 - ? W-ig) szinte kizárólag ilyen munkapontba állított ellenütemű végfokozatokat alkalmaznak (hangtechnikában). Az "A" osztályú erősítőhöz képest kevesebbet disszipál, de torzítása valamivel nagyobb. Az elérhető hatásfok 70-80%.
D osztály:
A D-osztályú erősítők kapcsoló üzemben működnek, aminek következtében jellemzőjük a nagy hatásfok, jellemzően 90% feletti a korszerű konstrukciókban. Mivel a kimenete mindig teljesen ki vagy teljesen be van kapcsolva, a veszteségek minimálisak. Egy egyszerű módszer, az impulzusszélesség-moduláció (PWM) is használatos; a nagy teljesítményű kapcsoló üzemű erősítők digitális technikát használnak, mint a szigma-delta moduláció, hogy nagy teljesítmény érjenek el. Régebben hangtechnikai eszközökben csak mélysugárzókhoz használták a korlátozott sávszélesség és a viszonylag nagy torzítás miatt, a félvezetős eszközök fejlődése azonban lehetővé tette a hifi minőségű, a teljes hallható frekvenciasávot lefedő D-osztályú erősítők kifejlesztését, a hagyományos erősítőkhöz hasonló jel/zaj aránnyal és torzítással. Az elérhető hatások akár 95%.