HiDiamond D2 XLR HiFi per tutti 

A High Fidelity ezer arcú szenvedélyének hajszolása közben a végsőkig elmegyünk a legjobb CD/DVD/BluRay lejátszó, a zenefolyam lejátszó, vagy az erősítés (van aki elektroncsöveset, megint mások félvezetőst, vagy hibridet akarnak), majd a hangfalak kiválasztásában. Nagy figyelmet szentelünk a hálózati kondicionálóknak, és kiegészítőknek, amely körül a szenvedélyünk forog. Elkerüli a figyelmünket az, hogy a berendezéseinket összekötő kábelek ugyanolyan fontos részei a hifi láncnak, mint a többi.

Mikor a kábelekről beszélünk, leggyakrabban a tengeren túli termékekről publikált bemutatók olvashatók, amelyek gyakran nagyítanak fel érdemeket. Az utóbbi években a mi piacunkon is megjelentek a hazai érdekességek, amelyek kiváló minőségű alapanyagokból épülnek fel, emellett a szonikus képességeik is kimagaslók.

Mindezeket figyelembe véve egyszerűen ki kellett próbálnunk a HiDiamond kábeleket. A dinamikus olasz gyártó minden kategóriában tervez és gyárt kábeleket a hálózati kábelektől a videó és jelkábeleken át a hangszóró kábelekig. A HiDiamond már évek óta jelen van a hazai (olasz), és a nemzetközi HiFi piacon. Egyes vélemények szerint ezek a legjobb rendelkezésre álló audiofil kábelek közé tartoznak.

Tesztünk alanya a Diamond D2, amely a három modellből álló szimmetrikus jelkábel sorozat középső tagja

Úgy döntöttem, hogy kipróbálom a D2 XLR kábelüket egy kétéves tesztsorozaton, és beillesztettem a dán elektronikámba.

Már a csomagolás azt sugallja, hogy a benne rejtőző termék kiváló minőség. A kábel különös gonddal készülő kivitele, a Neutrik csatlakozások, és a hajlékonyság bármely rendszerben alkalmazhatóvá teszi.

A Diamond 2 XLR kábelt a Gryphon CD lejátszóm, és a hozzá illő integrált erősítőm (ugyanez a típus) közé csatlakoztattam. Ez a kis változtatás már az első beütés meghallgatásakor sok javulást okozott!

A múltbéli tesztek szkeptikussá tettek egy kicsit a kábelekkel kapcsolatban, mivel nem találtam meg a jelentős anyagi ráfordítás különbség értelmét a különböző gyártók kábelei között.

A HiDiamond kábel 980 Euros lista ára első pillantásra nem tűnik olcsónak, ám összehasonlítva nála sokkal drágább kategóriával is csúfot űz azokból a kiváló egyensúlyával, és folytonosságával.

A teszt második hetében úgy ítéltem meg, hogy a D2 XLR lesz az új összehasonlítási alapom, mivel még mindig jobbat mutatott, mint az és korábbi referenciám. Erős ár/érték aránya, és a bemutatás módja miatt átvette a koronát.

A hangszín egyensúlya minden használat mód mellett garantált, bár úgy hiszem, hogy a HiDiamondnak nem csak ez az egyetlen erénye.

A kábel gyártásához alkalmazott szabadalmaztatott technológia neve 4VRC, amely a réz vezető eret négyszeres hevítésnek teszi ki. Ez garantálja a lehető legnagyobb anyagtisztaságot, és a 0,1 mm-es elemi szál vastagságot.

A gyártási folyamat végén a nagy tisztaságú anyag kiváló képességekkel rendelkezik. A kapacitása lecsökken max. 50 pF/m-re, csökken az ellenállása, emellett a grafit ötvözés csökkenti a kábel saját zaját. Ez a technológia tökéletesen zajmentes jelátvitelt garantál az értékes információk számára.

A szigeteléshez használt XLPE is jó választásnak bizonyult, mert a tranziens átvitel tüskéinél sem csökkenti le az impulzus szélességet, amely nagyobb linearitást, és kevesebb szinuszos amplitúdó csökkenést okoz. Megőrzi a zenei hangok természetességét.

Ahhoz, hogy igazán megértse mit hallgattam az elmúlt hetekben javaslom, hogy szerezze be az általam használt lemezeket. Számomra teljesen üdítő élmény volt, hogy újra átélhettem bennük a felfedezést, amire a korábbi kábelemmel nem volt lehetőség. Ezeknek a zenei anyagoknak köszönhetően döntöttem úgy, hogy végül is megvásárolom a HiDiamond kábelt. A különbségeket Ön is többé-kevésbé meg fogja majd hallani.

Missa Flamenca hallgatása közben tökéletes a tér. Jól elkülönülve hallgathatja meg a különböző hangszereket, ha képes rájuk egyesével odafigyelni. A kórus visszaverődött hangjai olyan reális élményt adnak, amely más kábeleken alig érzékelhető. A ritmus érzése és az időzítés pontos, egyáltalán nem módosult. A gitár felharmonikus tartalma kiváló, a vokál dinamikája csodálatos. A belépések, és a futamok vége elég gyors, kiválóan hallható a felvétel minden apró részlete.

Az intim játékmód benyomását amit eddig mutatott, most elsöprő többséggel meg is erősítette.

A hang teste felsőfokú, az alacsony frekvenciás tartományokban sincs kiemelés, ezért a kontrol több mint kiváló. Renaud Garcia-Fons nagybőgőjének rezgő húrjait szinte magam előtt látom. Nagyon jó tesztanyag a beállítások ellenőrzéséhez. A HiDiamond D2 XLR részletező képessége, és sebessége kiváló. A női énekhangot is hűségesen tolmácsolja. A lemez vége felé a Dead Can Dance című számban Lisa Gerrard suttogása egy kicsit mélyebbnek tűnik a valóságosnál.

A szimfónikus zenét is valósághűen mutatja be. Kiváló a hangzáskép mélysége, és a térképzés. Minden hangszer könnyen felismerhető, és megkülönböztethető, megfelelő méretű, és elrendezésű. A nagyzenekar hangja még a nagy dinamikájú részeken is megfelelően folytonos, nem érzékelhető kiemelés. Az Another Happy Day zongora bemutatás módja csodálatos, a futamok részlet gazdagok, és folyamatosak, nagyon természetes harmonikus módon.

Összefoglalás:

A HiDiamond kábele minden előnyét kombinálja az ezüst nagyszerű balanszának, a fényességének és sebességének, valamint a réz zeneiségnek, és a feszességnek egy réz elemi szálas kábelben 

A teszt során nagyon nehezen tudtam belekötni a D2 XLR-be, mivel elsősorban a zene hallgatása kötött le. Tegyen Ön is így, a legfontosabb a zene hallgatása legyen, a műszaki részletekbe ne merüljön bele.

Az időm lejárt, a munka befejeződött, át is térek a második felvonásra, amelyben nem marad más feladatom, mint a tiszta zene élvezete.

Barázdabillegetők

A már régen várt, következő tesztünk szereplője egy nagy-hírű cég, az Audio-Technica két hangszedő reprezentánsa. Ha gondosan elolvassuk a gyártmány-katalógust, hamar rájövünk, hogy sok nagyon jó hangszedőt találunk az Audio-Technica választékában. Minden pick-up más, mint az azt megelőző modell, különböző alakú mágnesek, különböző anyagokból, különleges tű-profilok, stb. Ezek az alapanyag- és konstrukcióváltoztatások teszik a finom hangzás különbségeket az egyes modellek közözött. Nem monumentális változásokra kell gondolni, bár az audiofilek hajlanak a költői túlzásokra.
A most bemutatásra kerülő két hangszedő közül az egyik a mozgó mágnes paletta csúcsmodellje az AT150MLX, a másik pedig egy Pick-up legenda az AT-OC9 aktuális azaz harmadik változata a mozgótekercsesek legfelső régiójából. Mindkét modell a legutóbbi 15. AV-Trend kiállításon meghallgatható és összehasonlítható volt, szinte mindenki véleménye szerint igen maga szintjét képviselve a gyártásnak.

Az AT150MLX technikailag: Az aranyozott boron tűszár amelyre a tű szerelve van rendkívül merev, mégis könnyű. Érdekes, hogy az arany borítás egy kis önrezonancia-csillapítást ad. Egyedi, MicroLine™ tűprofilt alkalmaznak, mint a legújabb és legfejlettebb kivitelt. Ez a forma jobban produkálja a magas frekvenciákat, kisebb a kopása és a torzítása, mint a korábbiaknak. A MicroLine™ tűprofil kiválóan tapogatja le a magas frekvenciákat függetlenül attól, hogy mekkora mértékű a barázda-moduláció foka. Az Audio-Technica egy technológiailag fejlett, tiszta réz anyagot használ (PCOCC Wire) a tekercsek elkészítésénél. A laminált mágnesmag szerkezettel – amely minimálisra csökkenti a veszteséget a nagyfrekvenciás tartományban – együtt az integrált „paratoroid” generátor-rendszer hatékonyabb, mint a hagyományos hangszedőknél alkalmazott megoldások. A két tekercs nagyon közel áll a toroid-trafók technikájához, (ezért „paratoroid” a becenevük) ami egy hatékony generátor, alacsony veszteséggel. A speciális magas hőmérsékleten extrudált PCOCC huzalban (Pure Copper Ohno Continuous Casting) gyakorlatilag nincs keresztirányú kristály, amely megakadályozná, gátolná a jelátvitelt vagy elszínezné a hangot. A hangszedőben a mu-metal árnyékolás lecsökkenti a tekercsek „áthallását” a két mágneses körben. A laminált mágnesmag csökkenti a légörvény hatást és növeli a magas frekvenciás átvitelt. Annak érdekében, hogy tovább növeljék a pontosságot az AT150MLX mozgó rendszerében az Audio-Technica mérnökei a két tekercset egy kerámia tartóba szerelve biztosították a nemkívánatos parazita vibráció elleni rezonancia-menetesítést.

Legyünk türelmesek és állítsuk be jól a túlnyúlást, a tűnyomást, a vertikális követési szöget és az anti-scating értékét! Az AT150MLX akkor teljesít a legjobban, ha a jól van beállítva a villamos terhelés (impedancia), passzol a hangkar effektív tömege és így kedvező az összehangolás.

Az AT150MLX nagy kritikus, amennyiben a mastering vagy a préselés rossz, megmutatja a kellemetlen eredményeket. Ez nem a legfigyelemreméltóbb képessége, de egy biztos nem veszi egy kalap alá a torzítást és a zenét. Az Audio-Technica bemutatja a tényeket. Ennek a nagy része annak köszönhető, hogy rendkívül könnyű és merev a tűszár. Ez a hangszedő ad basszust. Ez nem jelenti azt, hogy egy nagy, kövér kerek basszust kapunk, ami lehet, hogy egyeseknek kevés. Inkább nyomon-követhető, dallamos, finom basszus-menetekre lehet számítani. Az Audio-Technica AT150MLX tűprofilja vékony ék-alak, kiváló kapcsolatot tart a barázda fallal, akkor is, ha rengeteg bőgő vagy basszusgitár hang szuperponálódik a barázdában. Tapasztalatom szerint az AT150MLX páratlanul gyors és agilis, így szabatos és életszerű. A dinamika nagyon függ a kar tömegétől. A dinamika nyomon követhető még az apró harangok, cintányérok, halk dobseprő meglepően hangzás-hű tolmácsolásánál is, amivel a legtöbb hangszedő alig bír megküzdeni vagy legalábbis lépést tartani.

Az Audio-Technica AT150MLX egy technikai remekmű. Függetlenül attól, hogy jól meg kell választani a hangkart, a phono elektronikát meg van a képessége arra, hogy létrehozzon egy zenei preferenciát. Ez a hangszedő közepes tömegű, ezért rá a dinamikus egyensúly a jellemző. Ettől a hangszedőtől felélénkül a hangrendszer.

Kedves olvasónk! Ha a jelenlegi hangrendszere egy kicsit szomorkás és hiányoznak a részletek, akkor szívből ajánlom ezt a hangszedőt. Kedvez a középhangok megvalósításának és briliáns általában az ebben a tartományban szólózó hangszerek hangjának leképezésekor. Ha a fő kritérium a precíz képalkotás, akkor lehet, hogy egy kicsit csalódottak leszünk, mert nem penge élesek az egymás melletti hangszeres helyek. Ha csak relaxációra hallgat zenét, akkor el fogja kerülni a muzsika katarzisát és a beleélés élményét – akkor ez nem az Ön hangszedője. Ez a pick-up jól beállítva nagy kihívója az MC modellnek.

Tesztünkben igyekeztünk mindkét hangszedőnek egyenlő esélyt adni, erre remek lehetőséget nyújt az Acoustic Solid Machine futóműve kettő egyforma karral. A karkábelek, valamint az összeköttetés és hangsugárzó kábelek a Vertere Pulse-C, a két phono elektronika a Primare R32 modelljei. Az erősítést az olasz Mastersound Duetrenta S.E. csöves elektronikára bíztuk, az összeállítást Elac BS314 hangsugárzókkal hallgattuk meg.

Az Audio-Technica fennállásának 50. évfordulójára az új termék-összeállításban mint a márka zászlóshajója jelent meg az AT-OC9/III. Az első generációs AT-OC9 még 1987-ben került piacra a jelenlegi a harmadik verzió, nevezhetjük akár Mk3-nak is. A kivitel sok éven át nem változott, amíg meg nem jelent az OC9M, amely MicroLine™ tű-profillal került piacra. Az AT-OC9/III mozgó tekercsesek világába a tökéletesség szimbóluma.

Az Audio-Technica AT-OC9/III hangszedőt úgy tervezték, hogy tartsa meg az eddigi modellváltozatok erényeit, de számos vonatkozásban tegyen túl rajtuk. Így például, marad a 0.26mm átmérő, kellően szilárd boron tűszár, de már nem arannyal bevont, mint volt, és elment a MicroLine™ tűprofil, helyette az új modellben Line-Contact, 40×7μm görbületi sugarú tű ragyog. Leváltották az eddigi változatokban használt magas fluxusú szamárium kobalt mágneseket, az új AT-OC9/III-ban neodímium mágnessel ellátott (kobalt és vas ötvözetéből álló) kombináció növeli a tekercsek réseiben koncentrálódó mágneses mezőt. A két tekercs PC-OCC drótból készül, azonban új kivitelt kaptak a bal- és jobb-csatorna független tekercsei egy fordított V alakú formációt hozva létre, hogy csökkentsék a vibrációt. A tekercseket műgyanta, kálium-titanát tartja a helyén.

Az egy kicsit alacsony (0,4 mV) kimeneti feszültség miatt szükség van egy stabil step-up eszközre (elő-előerősítő vagy MC-trafó), amely képes mintegy 60 dB nyereség elérésére, hogy a lehető legjobb dinamikai egyensúlyt és alacsony zajt hozzunk ki végeredménynek. Az OC9/III már a dobozból való kivétel első órájában is jól hangzik, de körülbelül 30 és 50 óra között van a bejáródási ideje. Mint minden hangszedő esetében itt is szükség van a gondos beállításra.

Meghallgatáson az OC9/III azt mutatta, hogy legjobban talán a rock és jazz műfajokon szerepel. Feltárja a barázdákból a természetes hangzást és ettől több kiterjesztés már nem kell a frekvencia spektrum mindkét végén. Enyhe puhaság, tökéletes hangzási egyensúly. Az biztos, hogy kevésbé romantikus és dallamos hangzású, de nagyon részletes és kifinomult, miközben élénk képalkotó. A szabadon áramló, tágas, átlátható, hangzást mindent bizonyítva nehéz meghatározni. A zenei színtér bemutatását segítő levegősség, a test és a rezonancia kifejezetten jól nyomon követhetők. A muzsika életszerű és csillogó, ahogyan az kell.

Az OC9/III azonnal teszi a dolgát, jellemzőek a mélyek, a széles dinamikai spektrum és az általános jelenlét érzet. Azt is megerősíthetem, hogy az OC9/III hangzásvilága kissé melegebb, inkább elnéző, mintsem semleges. Az OC9/III nem egy rossz ötlet azoknak a gyűjtőknek akiknek rengeteg lemeze van a korai ’90-es évekből és azon túl, akiknek gyűjteményében jelentősen több a digitálisan rögzített felvétel. Lényegében kiváló, nagyszerű egyensúlyt tart a dinamika és a részletek megjelenítésében. Hallgatás közben egymás után jönnek a kedvező jelenségek, mennyire jól csinál szóló éneket, megnyitja a gitár testének után-zengését, majd gyorsan a basszus és a dob tökéletes helyét mutatva biztosítja az érzelmi reakciót. Egy röpke pillanat elég, hogy reprodukálja a lényeget anélkül, hogy túl laza vagy túl elemző legyen. Kiváló képalkotó, nagy hangsúlyt fektet a tér ábrázolására, a hangsugárzók eltűnnek egy kifinomult rendszer hallgatása közben. Ezen kívül az OC9/III gondot fordít a zenei műfajok fundamentumának bemutatására és egy nagy lépést tesz a zenei textúra leképezésére, lekőrözve ebben az MM hangszedőt.

Konklúzió

Az újrakevert Reiner Ferenc által vezényelt Rimszkij-Korszakov: Seherezade a Chicago SO tolmácsolásában (Chesky Records, RC4) nem nélkülözte az élénkséget, a csillogó húrok sziporkázását és az előadás levegőjét. Az új OC9 modell viselkedése még mindig ellenőrzött és precíz, de van egy szabadon folyó karaktere, vastagabb basszus-textúra többlete és a csúcspontokon lévő hangversenytermi lecsengések pregnánssága. Azok, akik egy kis ízelítőt szeretnek a luxusból ésszerű áron már régóta az Audio-Technica AT-OC9 mozgó tekercses hangszedőt használják, mert a kiváló követési képesség, finom és tiszta hangzást eredményez. Addig amíg az AT150MLX mozgó mágneses hangszedő hangzása élénk, kifinomult és nagyon részletes, amíg az ultra-tiszta hangzású magas hangok részletei finoman metszettek, az új OC9 több szubjektív élményt ad a frekvencia tartomány alsó végén. Ez még mindig igény, és ez a megjelenítési képesség teszi az egyik legkedvezőbb árú High-End hangszedővé a mozgótekercsesek között.

Forrás:[www.hangzasvilag.hu]

Cambrige Audio 752BD az igazi „mindenes"

A méltán sikeres 751BD utódja megérkezett, és ahogy a CA-nál ígérték, igazi „mindenes" vált belőle. A legjobb összetevőkből, sok évnyi tudás és tapasztalat hozzáadásával most egy kiforrott, minden szempontból érettnek mondható készülék született, amit már sokan türelmetlenül vártak, így a februári szállítmányból tesztelésre nem is maradt egy darab sem.

A Cambridge Audio neve fennállásuk óta összeforrott a jó ár/érték arány fogalmával, a megfizethető, ugyanakkor minőségi készülékeik hamar népszerűek lettek az értő közönség köreiben. A letisztult kinézet, átgondolt felépítés és precíz szerelés mindig jellemző volt a CA logóval ellátott termékekre ártól függetlenül.

Surround komponensek megjelenésével az árszint kicsit feljebb tolódott, ugyanakkor megoldódni látszott sokak problémája, házimozi és sztereo egy rendszerből, audiofil minőségben. Ekkor már látszott a folytatás is, egyre jobb készülékek születtek, már inkább az alsó-középkategóriába pozícionálva. Aki ma Cambridge Audio surround rendszert szeretne összeállítani magának, garantáltan jó minőséget kap, de az olcsóság már a múlté...

A CA pozíciója ráadásul elég szilárd is, vannak ugyan konkurens gyártók a piacon, de kevesen, főleg azok, akik komplett házimozi megoldásokat kínálnak, igaz hangsugárzók tekintetében még ők sem igazán erősek, de legalább a forrás/erősítő párosunk egyforma lehet.

Nem véletlenül említettem a konkurenciát, az összehasonlítás az Oppo lejátszóival szinte elkerülhetetlen. Aki ebben a minőségi-, és árkategóriában gondolkodik, nagyjából e két márka neve merül fel elsőre (és marad is, mint választási lehetőség). A 751 BD árban az Oppo 103-as és 105-ös között helyezkedik el, és aki sok hasonlóságot vél felfedezni közöttük, az nem téved.

Design

A 752 BD kinézete sallangmentes és letisztult, hűen követi az elődök által is képviselt formavilágot. Fekete színben, vastag szálcsiszolt alu előlappal készül, középen elhelyezett futómű/kijelző egységgel, kék színű led fényekkel. Semmi hivalkodás, talán már túlzott is ez a szerénység. Az igencsak fontos Qdeo video processzorra utaló felirat is csak bizonyos szögből látszik, mivel nem festették, csak eloxálás előtt gravírozták. Ha leemeljük a készülékház felső lapját, elénk tárul az elképesztő belső rend, és igényesség, ami a felhasználók elől sajnos rejtve marad, de minden bizonnyal meghatározza a képi és hang élményt egyaránt. A saját tervezésű, teljesen burkolt (BD2) lemezmeghajtó egység és az SMPS-4 kapcsolóüzemű tápegység jelentős területet foglal, és értelemszerűen szerepük is nagy, felületszerelt nyomtatott áramkörei pedig mintha Stewe Jobs nézeteinek szellemében (hatására?) születtek volna. (Az Ő számára volt fontos, hogy az áramkörök szépek is legyenek, ne „csak" jók.) Semmi felesleges sallang vagy kusza kábel, ez egyszerűen szép.

Csatlakozások

Kezdjük elölről, vagyis a frontlappal. Itt kialakítottak egy könnyen elérhető HDMI és egy USB aljzatot - jellemzően mobil eszközök számára - melyeket üzemen kívül gumi porvédő kupakokkal takarhatunk. Mindkét bejárat teljes értékű, átvitelben ugyanazt tudja, mint a hátoldalon található társaik. A többes szám nem véletlen, USB-ből itt még kettőt alakítottak ki, HDMI aljzat pedig három is van. Egy bemenet, és kettő egyenértékű kimenet, ez utóbbi különösen azok számára lehet vonzó, akik a lapostévé mellett projektort is használnak, vagy a hangot szeretnék a képtől szeparáltan más eszközre továbbítani. Digitális be/kimenetből egy pár optikai és egy pár koax a kínálat, bal szélen pedig a hálózati kapcsolatot biztosító ethernet port látható. Természetesen vezeték nélküli kapcsolattal is számolhatunk, az ehhez szükséges USB stick a tartozék dobozban megtalálható.
Az analóg szekció dedikált sztereo kimeneteket kínál a surround csatornák (8) RCA aljzatai mellett. Az RS232 port sem maradhat el, sőt az aranyozásból - a többi csatlakozó mellett - még neki is jutott. Hálózati kábele természetesen cserélhető, érdemes egy speciális típusra cserélni a gyárilag mellékelt drótot.

A 752BD szolgáltatásait kihasználva rendszerünk központi eleme lehet, legyen a forrás kép vagy hang, érdemes átfuttatni a készüléken. A Marvell processzor bármilyen forrásról is csatlakozunk hozzá, biztosan képes javítani a kép minőségén. A kimenet minden esetben 1080p lehet, de akár 4K, amennyiben van kompatibilis kijelzőnk ehhez. A 2D-3D konverzió lehetősége adott bármilyen forrásról, ez már csak hab a tortán. Audio oldalon ugyanez a helyzet, a készülékben öt Wolfson DAC várja a hangjeleket, és mindent automatikusan felkonvertál 24bit/192 kHz-es felbontásra. A jelfeldolgozás jittermentes, a beépített digitális szűrőkkel érdemes kísérletezni, a hangzás ezzel egyéni ízléshez igazítható. Tulajdonképpen ezek az áramkörök dolgoznak a népszerű DacMagic-ben is. 

Távvezérlője viszonylag keskeny, női kézben is könnyedén elfér. Gombjai feketék, fehér feliratokkal, melyek a fehér ledes háttérvilágítással sötétben is olvashatóak, bár így 40 felett nekem már sajnos csak szemüveggel, persze egy idő után azért emlékezetből is kezelhető. Navigációs gombjai ötletes csoportosításban a legszükségesebb funkciókhoz nyújtanak direkt elérést, a kimeneti hangerő szabályzó különösen hasznos lehet nem márka hű rendszerek esetében.

Működése gyors és pontos, ami a komoly transzport valamint a kétmagos Mediatek chip érdeme. A méltán népszerű processzort előszeretettel használják a komolyabb lejátszókban, menürendszere ezért is tűnhet oly ismerősnek, csupán az ikonok kaptak egyedi megjelenést. A setuppal érdemes az időt eltölteni, rengeteg beállítási lehetőséget találunk ahhoz, hogy saját rendszerünkhöz, ízlésünkhöz igazítsuk a kimeneti paramétereket. A lejátszási kompatibilitás teljes, azaz nem fordulhat elő, hogy olyan formátummal akad dolgunk, amit a készülék nem fog kezelni, igaz ez az audio és video fájlokra egyaránt. Azért a felhőtlen boldogságunkat, némiképp beárnyékolja a 2012 márciusában bevezetett, a Blu-Ray licences lejátszókban kötelezően alkalmazandó Cinavia másolásvédelem. Azt, hogy ez kinek mennyire fog fájni, a szokásaink döntik majd el. Az eredetileg kalózmásolatok ellen kifejlesztett rendszeren már 10 éve dolgoznak, és úgy tűnik, egy ideig kénytelenek leszünk elviselni ezt a „kellemetlenséget”. Miről is van szó? A Blu-Ray (de akár DVD, DVD-A, CD) lemezek hangsávjába beágyazott „vízjelről”, ami az emberi fül számára nem észlelhető, a Cinavia-t tartalmazó lejátszóknak viszont kutya kötelessége ezeket észrevenni, és az ilyen állományok lejátszását (élvezhetőségét) korlátozni. Természetesen a másolt (pl. torrentezett) anyagok esetében azt mondhatjuk, valahol jogos a tiltás, de a rendszer nem teszi lehetővé a NAS meghajtóra másolt, saját anyagaink lejátszását sem. Ezzel elvész a komfort, amit a készülék hálózati lejátszóként nyújtani tud, s ez már valóban probléma. A jó hír viszont az hogy a jelenlegi BD anyagok közül még viszonylag kevés tartalmazza a „vízjelet”, így ezek lejátszhatók mondjuk ’mkv’ ripként, de a menüt tartalmazó ISO állományok már sajnos nem. Talán éppen ezért marad még egy darabig gyártásban a 751-es, amely nem tartalmazza a Cinavia-t.

A kábeles (LAN) hálózati kapcsolat egyszerű és problémamentes, valamint az elérhető hangminőség tekintetében is tapasztalatok szerint jobb választás. A tartozék wifi adapterrel csak kevéssel bonyolultabb a dolgunk, egyszer be kell „pötyögnünk” a hálózati jelszót, amennyiben használunk ilyent. Ezek után észrevétlenül teszi a dolgát. Az uPnP, NAS meghajtókról, laptopról és külső merevlemezekről érhetők el az állományok, nem szükséges médiaszerver programot telepíteni, anélkül is használható, csak a fájlok megosztását kell a gépen beállítanunk. Természetesen a fentebb leírt hang-, és képfeldolgozás a médiafájlokra is vonatkozik.

Kép
A Qdeo processzor egyszerűen bámulatos minőséget képvisel, ahhoz, hogy „kritizálni” lehessen már projekrort kell használni, ezért elővettem a Prisma HD vetítőt, ami ugyan nem 3D-s, de képminősége abszolút alkalmas a tesztelésre. Egészen alacsony felbontású xvid állományoktól a BD lemezekig bezárólag rengeteg anyaggal kipróbáltam, a teszteken túl nagyjából 3 héten át használtam napi szinten, teljes elégedettséggel. Blu-ray lemezről lejátszott filmek képébe egyszerűen nem tudok belekötni, hibátlan. A kontúrok tűélesek, a színek természetesek és ragyogóak. Rengeteg a képrészlet, még véletlenül sincsenek beégett részek vagy sötétbe vesző területek a vásznon. A hajszálakat egyesével kirajzolja, még a rajtuk megcsillanó fény is jól látszik. A mozgások folyamatossága hibátlan. 1080p-s mkv állományokat lejátszva érdemben semmi sem változik, még hálózaton keresztül is minden zökkenőmentes és szép, nem érzékelni tömörítési veszteséget. Ahogy egyre kisebb felbontású – és tömörített - anyagokkal próbálkozom, természetesen a hibák már előjönnek, de sokkal kisebb mértékben, mint azt várnák, vagy, ahogy megszoktuk, a felskálázás és hibajavítás magas színvonala vitathatatlan. Konzumer vonalon ma ennél jobbat nehéz elképzelni.

Hang
A Cambridge Audio univerzális lejátszók a még audiofil körökben is elismert készülékek exkluzív klubjába tartoznak, nekik hajlandó elhinni a kifinomult közönség, hogy szerteágazó tudományuk dacára CD játszóként is tökéletesen megállják a helyüket.

A jazz koncert a közönség nagyon valóságos hatású, plasztikus nyüzsgése és zörgése után kellemes és megfontolt stílusban szólal meg, erőteljes és telt basszussal megtámogatva. Hangszínei reálisak és barátságosak, a készülék nem valamiféle tűzijátékkal akarja magának megnyerni a hallgatóját, hanem a hosszú távon is jól hallgatható karakterrel operál. A megszólalás dinamikája kifejezetten impozáns, erőlködést azonban egyáltalán nem érezni, a mellbevágó dobütések csuklóból jönnek, ugyanúgy, ahogy a bőgő folyamatosan hangsúlyos jelenléte a muzsikában. A klarinét hangja lágy és levegős, a zenész és a hangszer érezhetően nem törekszik virtuozitásra, hanem inkább bensőséges, mint az őt követő vibrafon, ami telt és kellemes hangszínekkel zenél. Mindkettejük nagyon kellemes perceket szerez, ami persze a vérbőség és az izgalom rovására megy, de hát mindent nem lehet egyszerre 100%-osan megvalósítani. A tér széltében-hosszában nagyméretű, a hangszerek és a zenészek pozícióját pontosan megmutatja, érzékletes rálátást nyújtva ezzel a jókora színpadra.

A Mozart opera részlet szintén megnyugtatóan kellemes stílusban szólal meg, míg Anne Szofi von Otter hangja kissé vékonyabb és fiatalosabb a szokottnál, a lelkesedése azonban a régi. A tér inkább széles, mint mély, így kevésbé érzem közel a hátsó falhoz, ettől direktebb a hangja, sokkal inkább olyan, mintha nekem énekelne, még ha csak virtuálisan is. A zenekar rutinosan kíséri, a sok hangszer együttese komplexen, túlkapások nélkül jelenik meg. A megszólalásnak a jazzhez hasonlóan barátságos hangulata van, nem kavar fel, viszont szépen bele lehet merülni és hosszú ideig jól el is lehet lenni benne.

A latin-amerikai zenék finom gitárjátéka valóságos csemege a jó hangú lejátszók számára, mivel viszonylag könnyen lehet élethű megszólalást kicsiholni belőlük, ami természetesen a Cambridge készüléknek is szépen sikerül. A hangszínek egy cseppet ugyan mélyebbnek tűnnek annál, amit megszoktam, a húrok összetett és finom zizegése azonban nagy élmény, csakúgy, mint az énekesek barátságos tónusú éneke, és az az őszinte átszellemültség, ami csak úgy árad belőle, ahogy a kolumbiai mestert dicsérik. A gitáros jól hallható szuszogása az élethűséget és a jelenlétérzetet emeli még magasabb szintre, a könnyed és levegős hangok lazán szakadnak le a hangsugárzókról. A hangzás általánosságban leginkább komfortosnak mondható, gyakorlatilag mindegyik tesztszámból könnyen el lehetne hallgatni egy egész lemeznyit is.

Pop és rock zenéken a készülék felveszi a tempót, többször említett dús és erőteljes basszusa pedig kifejezetten kapóra jön az efféle műfajokhoz. Kellően sokszínű és izgalmas, a dinamikája nagyon jó, a sávszélei pedig szélesek. Ha mindehhez még hozzávesszük, hogy a megszólásának hangulata, érzelmi mélysége, ha úgy tetszik, lelke is van, akkor az eredmény már úgyszólván tökéletesnek is mondható.

A multicsatornás hang remekül passzol a kifogástalan képhez, így együtt válik igazán teljessé a házimozi élmény. Megfelelő partnerekkel (pl. nálunk a CA 551R, Focal Chorus 800V szett) együtt a sztereóban tapasztaltak – a felvétel függvényében – itt is igazak. ’Dobozfüggetlen’ 3D hangzás, aprólékos felbontással, hatalmas dinamikatartománnyal és kiváló jelenlétérzettel, mindez igazán a sokcsatornás zenei lemezeken teljesedik ki.

Ajánlás
A 752BD minden igényt kielégítő univerzális lejátszó. Gyakorlatilag az összes formátummal elboldogul, és a forráskészülékek közül a CD-játszót és a médialejátszót is kiváltja, mindezt úgy, hogy közben a minőség vonatkozásában nem marad hiányérzetünk. Az ár ehhez képest abszolút reális, három ilyen nívójú készüléket ennyiért biztosan nem találni a piacon, és akkor még a plusz kábelezést figyelembe sem vettük. Az egyedüli konkurenciát az Oppo lejátszói jelentik, árban épp a BDP-103 és a BDP-105 között helyezkedik el, kiépítésben viszont a drágább 105-ösre hasonlít. A 105-öst még nem teszteltük, de annyi már látatlanban is elmondható, hogy a CA vs. Oppo párharcot a hangzásbeli különbségek fogják inkább eldönteni, az meg ugye ízlés kérdése, ezért vásárlás előtt ajánlatos mindkét készüléket meghallgatni.

Műszaki adatok:
Videó kimenetek: 2 db HDMI 1.4a ARC, 1 db kompozit (diagnosztikai célra)
Audio bemenetek: 7.1 csatornás analóg RCA/Phono, 1 db optikai és 1 db koax digitális, dedikált 2 csatornás sztereó analóg RCA/Phono

HDMI bemenetek: 2 db HDMI 1.4a (1 db MHL kompatibilis előlapi)
Digitális audio bemenetek: 1 db koax és 1 db optikai digitális audio bemenet
D/A konverterek: 5 db Wolfson WM8740 24 bit
Dekóder: Mediatek MTK8580
Hang felskálázó: ADSP-21261 32 bit SHARC(R) DSP
Videó felskálázó: Marvell DE2750 QDEO
USB csatlakozások: 3 db USB 2.0
Hálózat: LAN, WiFi 802.11 b/g/n (adapter tartozék)
Jel/zaj viszony: < -108 dB
Áthallás @ 1 kHz: < -100 dB
Legnagyobb áramfelvétel: 35 watt
Készenléti áramfogyasztás: 0,5 watt
Méretek: 430x85x312 mm
Súly: 5 kg

Forrás:[www.hifipiac.hu]

The beauty and the beat

Primare I22 integrált erősítő és a CD22 CD lejátszó bemutató

Ki mondta, hogy a hifi nem lehet szép és kedvező árú? Richard Black bemutatója a Primare I22, és CD22 integrált erősítő, és CD lejátszó szettről.

A Primare nem naponta dobálja piacra az új termékeit, ezért nagy izgalommal vártuk az új jövevények kipróbálásának lehetőségét. A CD21, és I21 voltak a Gyártó korábbi belépő kategóriája, bár ez relatív fogalom. Az 1250 Fontos ár megtartása nagy erény, és nem valószínű, hogy ilyen meggyőző megjelenésű másik berendezés található a piacon. Természetesen a hang a legfontosabb, de sajnos ebben a kategóriában a megjelenés ritkán ennyire dekoratív.

Ez részben annak tudható be, hogy az okos tervezéssel a hardver elemeken több készülék osztozik. Az egyik legfőbb Primare jellegzetesség például az, hogy vastag acél hordozóra van felépítve – ha ezt elhagynák, sokan valószínűleg leszoknának róluk. Az előlap selyemfényű alumínium, jó vastag persze, és emiatt nagyon mutatós a belemaratott logo. A gombok, és a hangerő érintése stabilitást, szilárdságot sugall.

Az előlap kialakítása vizuálisan kellemes, de egy kis szemrehányást pusztán szeretetből szeretnénk tenni; nagyon kevés funkció érhető el az előlap gombokkal. Emellett azt is el kell ismernünk, hogy a legtöbb felhasználó a távvezérlővel kezeli a készüléket, mégis jobban szeretne látni egy vonzóbb hardver megjelenést a puritán helyett. A távvezérlő természetesen teljes funkciós, sőt, egy egész Primare rendszer vezérlésére is képes, bár a megjelenése olcsó, és bohókás. Panaszkodásnak vége, nem akarhatunk mindent!

A CD22 egy hagyományőrző vadállat, mert a fedlap alatt egy audio CD transport egység lapul – szerencsére nem CD-ROM, mert azok lassú, és zajos tákolmányok, de nagyon sok készülékben előfordulnak.  Látható még benne egy vezérlő panel, egy lineáris tápegység, és egy R-magos audio alkalmazásokhoz fejlesztett trafó. A DA egység és a kimeneti fokozatok külön panelen kaptak helyet. Ezek az utoljára említett egységek kritikusak, mivel ezek végzik az ASRC aszinkronizált mintavételezés felskálázást.

Rugalmas felskálázás

Az egyáltalán nem szokatlan dolog, hogy a CD lejátszóban ASRC egység van beépítve, mivel sokan használják a jitter csökkentésére, és a digitális szűrés elvégzésére. A Primare itt vitte bele a csavart a készülékbe. Többféle felskálázás opció közül lehet választani; 48 kHz, 96 kHz, 192 kHz, és a none. Ha a none opciót választja, attól még a DAC alkalmazza a digitális szűrést a maga precíz módján, de karakterisztikájában jelentősen eltér az ASRC módtól.

A legszokatlanabb felskálázás beállítás mód a 48 kHz, amelyet gyakorlatilag nem alkalmaznak a gyártók. Nincs nyilvánvaló oka, hogy miért nem. A 96 kHz, és a 192 kHz felskálázás mindenki számára ismerős, a hangminőség jelentős javulása várható tőlük.

Ami a többit illeti, a szabványos funkciók. A lejátszó WMA, és MP3 fájlok olvasására épes, és támogatja ezek lejátszását a front panel USB-A, és a hátlap USB csatlakozásán keresztül is. Van három digitális kimenete, amelyek optikai, és koaxiális csatlakozók. A kijelző fényerősség módosítható. Minden tökéletesen van összerakva, de semmi szokatlan.

A kapcsolóüzem

Az I22 kevésbé szokványos felépítésű, mert D osztályú erősítőt tartalmaz. Sőt, a Primare addig ment a dologgal, hogy saját fejlesztésű D osztályú erősítőt tervezett, amit kevés hifi szakember művelt volna, ám ez nagyon kulturáltan néz ki.

A Primare Ultra Fast Power Device számos kozmetikán átesett már, és a hangsúly az ultra gyorsaságon van. Az ideális azonnali áramkör felfutás időtartam gyakorlatilag nem megvalósítható, hiába ismeri el mindenki, hogy erre lenne szükség. A Primare hatalmas mennyiségű munkát fektetett abba, hogy az áramkör a lehető leggyorsabb legyen, és közelítse az ideálist.

Nagyon jó további funkció az, hogy a kimeneti szűrőt egybe integrálták, ahelyett, hogy külön modulon kapott volna helyet. Igazság az, hogy a jelenleg futó megvalósítás módok nem mindegyike csapja agyon a hangzást. A korai fejlesztésű D osztályú erősítők kimeneti szűrő áramkörei köztudomásúlag kutyaütők voltak, mára már ez is jelentősen megváltozott. Ráadásul a Primare egy trükkös visszacsatolás módot alkalmaz, amely a hagyományos konstans visszacsatolás mellett a teljes sávon egyenletes átvitelt biztosít.

A kapcsolóüzemű megoldást alkalmazza a végerősítő a tápegységben is. Korábban ezt a megoldást is sokan bírálták a zajossága miatt. Ez természetesen nem minden esetben igaz, emellett tudnia kell, hogy a hagyományos transzformátoros tápegységek is képesek zajt visszatermelni a hálózatba. Az i22 hálózati fázisjavítót is tartalmaz, amely a zajt enyhíti, emellett az erősítő nem sokkolja a hálózatot hirtelen fogyasztás csúcsokkal.

Az I22 bemenet kínálata szerény, alapállapotban mindössze négy darab analóg aszimmetrikus bemenete van. Egy opcionális modul megrendelésével három digitális bemenettel (egy optikai, egy koaxiális, és egy USB) turbózható fel az egység. Az USB bemenet jól alkalmazható az u.n. isochronous, más szóval az erősítő fogja megmondani a számítógépnek, hogy milyen ritmusban küldje az adatokat. Ezzel a módszerrel a jitter problémák legnagyobb részét azonnal ki is küszöbölték a streaming anyagok hallgatásakor. 96 kHz mintavételezés frekvenciát támogat 24 bites szó hosszúságokkal, így ez egy igazi audiofil upgrade lehet.

Az I22, és a CD22 is jól megépített, szépen szerelt készülék. Jó minőségű,és nem butik alkatrészekből vannak építve. Az összhatás tisztességes, de semmi kiemelkedő.

Tökéletességre való törekvés

Nyilvánvaló, hogy a két egységet a közös üzemre tervezték, és semmi okunk nincsen megbánni ezt. Nagyon jól illenek egymáshoz szinte minden tekintetben. A hangzásuk egy csipetnyit mindenből tartalmazott, amit a referencia rendszer mutatott. Más szóval feltételezhető, hogy a stílusuk közös, egyik sem akar kitörni belőle.

A párosítás hangját hallgatva az első benyomás a jó energia. Az életszerű nem az utolsó, ami eszembe jut, de mégsem ezt szeretném alkalmazni. Olyan dolog ez, mintha túl sok lenne az energia egy őszinte hangzás reprodukcióhoz  (mindenki a rendszer határait próbálja meghallani, ha eléggé mániákus) a Primare jóval azelőtt megállt, hogy határt sértett volna, ezt azért tisztázni kell. Amit ténylegesen kap, az egy élénk előadás, amelyben világosan meghatározott a ritmus minden eleme, de nem érzi azt, hogy a zene elrohanna maga mellett.

A balansz kérdése

Ugyanakkor a hang legtöbb finom részletét jól mutatta be, a képalkotás kimagasló. Valóban, nem kell messzire mennünk ahhoz, hogy a ritkán hallott energia, és a részletezés képességének helyes arányát megfizethető árú készülékben egyesítsük

Tökéletesen tudatában voltunk annak, hogy van egy ügyes balansz trükk egy mostanában vásárolt lemezen. Marc André Hamelin kanadai zongora virtuóz saját kompozícióiról van szó. Nagyon sok futamot játszik másodpercenként, ezért ha megpróbálja megjegyezni ezeket a hallgató, hogy miként reprodukálja a hifi rendszer, azonnal elveszti a zene általános formáját. Jelen esetben azonban nagy pontossággal hallgathattuk nem csak a futamokat, hanem a zongora hangját is.

Hasonló volt a jelenség néhány rock felvételen. Szokatlanul világosak voltak mind a dob, mind a kíséret, mind az énekhang tekintetében. A dalokban minden csodálatosan hallatszik, az irányok, a struktúra felépítése, és az elhelyezkedés.

A sok dicséret mellett van azért hátrány is? Nos, bár mindkét egység példaértékű középtartománnyal rendelkezik, van egy csipetnyi szárazság a magas szoprán esetében, bár ez csak kismértékben csökkenti az édességet egy jól kevert felvételen. Emellett (elsősorban az I22 esetében) a basszus nem csengett le elég hosszan. Mindannyian jól emlékszünk az I32 szeizmikus mélytartományára, ehhez képest az I22 egy kicsit félénkebb. Erre visszavezethető az, hogy a mélység érzet lehetne jobb is. Ám azzal is tisztában kell lenni, hogy az ár alacsonyabb, így megtévesztő lehet az összehasonlítás. Az árkategóriában kiválót mutatnak, ezért a véleményünkért kiállunk, de tényleg!

Szerettük benne: Energia, nem veszíti el a pontosságát, és környezetvédelmi szempontból vonzó

Nem szerettük benne: a basszus tartomány lehetne gazdagabb, hogy a színpad mélyebb lehessen

Véleményünk: Vonzó egységek, több mint egy csipetnyi igazi high-end tartalommal

írta: Richard Black

I-fidelity.net teszt

A Primare név a klasszikus skandináv hifi készülékek csúcsán áll. Lássuk, hogy a legújabb AV előerősítő/végfok kombináció miként teljesít a sztereó komponensekhez képest

Kellemes emlékeket ébresztett a tesztelőkben a legújabb Primare SP33 surround előerősítő és a hozzávaló A30.7 végfok kicsomagolása. Egy biztos, hogy a „Svédacél” fekete egységei az eloxált szálcsiszolt előlapokkal igazi minőség érzetét keltik már az első érintésre. Ugyanez az érzés folytatódik a fém forgató gombok tapintásakor, mivel érezni lehet azok pontos működését. A két hátlapra pillantva a profizmus érzése fokozódik, mikor felfedezzük a masszív csatlakozások között mindkettőn a szimmetrikus XLR aljzatokat. Ezek hosszabb kábelezés távolságot tesznek lehetővé, ami nagyon jól jöhet, ha az előerősítőt közvetlenül aktív hangfal bemenetéhez akarja csatlakoztatni. Emellett az előerősítő kínál még két sztereó szimmetrikus bemenetet, és egy digitális AES/EBU szimmetrikus XLR bemenetet is.

Az A30.7 végerősítő igazi „behemót” amely kicsomagolása, és állványra cipelése komoly erőfeszítést igényel. A fedlap szellőzőin benézve meglepetésben lehet része annak, aki két, vagy több hatalmas trafóra számít, hatalmas hűtőbordák mellett, mert csak két nagyméretű áramköri lapot lát. Az egyik nagyméretű kapcsolóüzemű tápegység, a másik pedig egy kapcsolóüzemű végfok. Látni lehet még a réseken a keskeny bemeneti panelt, amely a hátlap teljes szélességében végighúzódik, ez tartja a szellősen elrendezett szimmetrikus és aszimmetrikus csatlakozásokat. Azonnal látszik, hogy ez egy szellős, rendkívül masszív felépítés. A High-end Die-hard követői azonban tisztában vannak

azzal, hogy ez nem humbug. A nagy tömeg csökkenti a mikrofóniás effekteket, és a nagy termikus kapacitásának köszönhetően homogén mikroklímát biztosít a működés közben. Mint minden Primare stílusú erőmű, ez is három hatalmas csillapított lábon áll, ugyanúgy, mint az előerősítő.

A nagyméretű tápegység panel tartalmazza az EU-ban kötelező fázisjavító és zavarszűrő egységeket, amelyek csökkentik a hálózatba visszajutó zavarjelek mennyiségét, emellett nagyon hatékony energia ellátást biztosítanak a szekunder oldalon. Nem kevesebb, mint hét UFPD egységet látnak el energiával D-osztályban, de a magas hatásfok miatt nincs szükség nagyméretű hűtő rendszerre. Összehasonlítva a klasszikus A-B osztályú végfokokkal, ahol az energia nagy része hő formájában távozik, ez a megoldás sokkal takarékosabb energia felhasználást tesz lehetővé. Az UFPD teljesítményerősítők évek óta jelen vannak a piacon a svéd gyártó jóvoltából, és mára teljesen kiszorították a régi típusú D-osztályú elektronikákat.

Alapvető szükségletek

Az A30.7 front panel hiányosnak hat. Nincs rajta egyetlen hálózati kapcsoló, vagy készenlét gomb sem. Mégis mi van a gondolat hátterében? Az erőmű külső kapcsoló feszültséggel indítható a tartozék vezérlő kábelen keresztül, de akár az RS232 illesztőn beérkező parancsokra is reagál, ezért teljesen feleslegesnek ítélték a gombokat a front panelen. A biztonságos kikapcsolásról hálózati megszakító gondoskodik diszkréten elrejtve a házon belül. A hét bemenet külön választó kapcsolóval XLR szimmetrikus, vagy RCA aszimmetrikus módon vezérelhető. A hatalmas kimeneti csatlakozások a bemenetek alá vannak rendezve, így nagyon könnyen áttekinthető a rendszer kábelezése. Minden kimeneti pont különálló, és szigetelt, emellett hatalmas kábel átmérő direkt csatlakoztatását is támogatja.

Az SP33 előerősítő/processzor kritikus tervezési szempontja a fejleszthetőség volt. Az egyik legfontosabb bemenet modul a videó bemenet, amely öt HDMI bemenetet, és két kimenetet kínál. A legújabb szabványoknak megfelelve ezek a bemenetek a FullHD felbontás, és a 3D megjelenítést is támogatják. Mivel az UltraHD felbontás szabványok még fejlesztés alatt állnak, ez majd a következő upgrade csomagban fog alakot ölteni. Persze több AV erősítő kínál már UHD csatlakozást, de ezek lehetséges, hogy a jövőben használhatatlanok lesznek, mikor a szabványokat véglegesítik. A HDMI audio oldal minden létező formátumot képes kezelni a PCM-től kezdve a Dolby, és DTS dekóderekig 192 kHz mintavételezéssel. Mivel a panelek DVDO alapokon üzemelnek, nem maradhat el a csúcsminőségben végzett átkeverés, szűrés, és felskálázás funkció. Tökéletesen kezelt egyszerre egy Sony vetítőt, és egy LG TV készüléket a két kimenet, amelyet a teszt során alkalmaztunk. Analóg videó csatlakozás nem található az egységen.

A második legfontosabb modul a digitális audio feldolgozásért felelős. Ez tartalmazza a dekóder áramköröket, és minden létező digitális csatlakozásformát kínál. A harmadik legfontosabb eleme a koncepciónak a vezérlő egység. A tartozék infravörös távvezérlő mellett lehetőség van külső érzékelő csatlakoztatására, amely nagyon praktikus lehet, ha nincs közvetlen rálátás a távvezérlőről. Természetesen rendelkezésre áll az RS232 Crestron féle vezérlés mód, ha külön rendszervezérlőt alkalmaz. Három trigger kimenetről vezérelhet végfok, vagy aktív hangfal egységeket.

Négy pár RCA bemenet használható például az SACD multicsatornás hangjeleinek fogadására. Emellett az előlapon a mobil készülékek csatlakozási lehetősége is rendelkezésre áll.

Praktikus távvezérlő

A tartozék rendszer távvezérlő amely nagyon áttekinthető kezelést biztosít, emellett meghökkentően könnyű. Általában a távvezérlő súlyával szoros kapcsolatban van a minőség érzése, de ez az egység nem testépítőknek lett tervezve, mégis tud meglepetéseket okozni. A Primare gyönyörű lapos kivitelű egysége gombelemeket használ a parancsok közvetítéséhez, ezért a jelentős súlycsökkenés.

A hallgató szobához való igazítás egy kis gyakorlatot igényelt, mivel nincs automatikus kalibrációs rendszer beépítve az egységbe. Mérőeszköz, és jó hallás alapján minden beállítás elvégezhető. A hangnyomás mérő nagyon meg tudja könnyíteni a beállítást, de hiába várnánk a csatornánként kiadott fehérzajt.

A menü egy jól felépített skandináv stílusú megjelenítés. Egyszerűen kezelhető, minden fontos beállítás könnyedén elvégezhető benne. A két HDMI kimenet konfigurációja, az átnevezések, a trigger hozzárendelések, a videójel feldolgozás módja, és a sztereó jelek hozzárendelt lejátszás módja tetszés szerint állítható.

Miután minden szükséges beállítást elvégeztünk, áttértünk a hallgatás tesztre. A tesztelést végzőknek általában kétféle jellegzetességet célszerű figyelni. Az egyik a tér leképezése, amelynek a lehető leginkább meg kell közelíteni a valóságot. A másik az, hogy a bemutató stílusa milyen benyomást tesz a hallgatóban. Ez utóbbi egy komplex érzés, nehezen bontható részekre, emellett megítélése általában egyéni ízlést mutat.

Az SP33 nagyon dinamikus, minden esetben testes és erőtől duzzadó bemutatója nem biztos, hogy tetszeni fog azoknak, akik a levegős könnyed hangzás karaktert részesítik előnyben. A magas tartományából nem hiányzik semmi, de nem túl hangsúlyos. A legjobban a középtartomány van kidolgozva. A svéd megfontoltság érződik a tökéletességében. Számomra, mint hallgatónak, Dave Burbeck Take five klasszikusa egy kicsit túl fényes volt a cintányéroknál. Természetesen a napjainkban használt elektronikus jelfeldolgozókkal a hang tetszés szerint korrigálható. A Primare megadta a fém súlyának érzését, és akusztikus élménnyé varázsolta, anélkül, hogy elsikkadt volna a sötét háttérben. Összességében nagyon valósághű bemutatót tartott.

A különleges status megerősítése

A körülölelő hangzás feldolgozása különleges kihívást jelent, ha zenéről beszélünk. Ebben az esetben az út vége a 96 kHz mintavételezés ráta, ennél jobb még nem áll rendelkezésre. Az esetek 99,99 százalékában a 7.1 konfigurációt alkalmazó rendszerekben a hang hátrébb csúszik, az 5.1 hangfalkészlettel összehasonlítva, mivel ezeknél a hátterek szinte teljesen csendben maradnak. A 192 kHz-es sztereó hanganyagokat nem lehet körülölelő hangzás módban lejátszani, ez így nem túl egzotikus.

Mivel a tesztelők részt vettek már Viking túrán, semmi nem okozhatott nekik problémát. A tér leképezése nem volt kivételesen részletező, de rendkívül pontos, feszes, és masszív. Akár Keith Jarrett, akár Ella Fitzgerald hangja szólalt meg, jóval a háttér előtt voltak hallhatók. Mikor a Big Phat Band előtt ültünk középen egy körülölelő hangzás tesz lemezt hallgatva, az egész előadás nagyon stabilan megmaradt a színpadon. A zenészek a helyükről egy pillanatra sem távoztak el, nagyon valósághű módon áradt a muzsika. Ugyanez a pontosság, és stabilitás érezhető volt a filmek bemutatásakor. A feszes, teljes tartományt felölelő hangzásmód pont azt az élményt biztosította, amit nagyon sok más típusú AV erősítőből hiányoltunk. Ennél bezzeg a bemutató mindig kontúros, és pontos. Érezni lehetett a finom dinamikus részleteket. Az UFPD végfokok erőlködés nélkül az egész szobát feltöltötték valósághű hanggal.

Értékelés:

A Primare SP33 és A30.7 duó klasszikus, szinte puritán megjelenése tökéletes kivitelezést, és masszív felépítést ígér. A hangra, és a gyártási minőségre helyezi a hangsúlyt, és nem a hivalkodó magamutogatásra. Minden lényeges benne van, ami csak szükséges lehet. Kimagasló minőségű videó és audio jelfeldolgozás, sokféle dekódertípus. A dekóderek maximálisan 192 kHz mintavételezésű jelek feldolgozására képesek. Soros interfészen keresztül, vagy a kategóriájában unikumnak számító kecses távvezérlővel kezelhető. A hangzáskép alkotása nagyon pontos, szinte tapintható, rendkívül közel áll a legmagasabb kategóriához.

Raphael Vogt

Cambridge Audio Azur 351R házimozi erősítő teszt

A legjobb olcsó erősítő, nem a legolcsóbb erősítő

 A belépő és középkategóriás erősítők tesztjei során minden egyes alkalommal felmerül, hogy az adott elektronika mennyire alkalmas zenehallgatásra. A Cambridge Audio legkisebb házimozi erősítője egy saját világban él, mit sem törődve a konkurensekkel, akik tonnaszám adják el eszelősen rafinált elektronikáikat. A Cambridge Audio Azur 351R nem foglalkozik a konkurenciával, csak a filmekkel és a zenével.

Számos erősítőt teszteltünk az elmúlt években és egyre inkább kezd megerősödni az az érzésünk, hogy a gyártók, vagy a piaci igények, lassan elhaladnak mellettünk, mert,  a mai erősítők rettenetesen fel vannak okosítva. Mi viszont többnyire beérnénk annyival is, ha az erősítő remekül szólna. Ennek a véleményünknek, persze inkább csak burkoltan szokunk hangot adni, nehogy a maradiság vádjával kelljen szembenézzünk. Pedig ez az igazság, és könnyen meg is tudjuk indokolni!

Lassan minden tévé, Blu-ray és médialejátszó okos. Rengeteg alkalmazással találkozunk és ezek között alig akad olyan, amit használunk is. Az erősítőkkel szemben ezért hagyományos értelemben vett okos szolgáltatások iránti igény fel sem merül. Csodás dolog a 7.1 is, ám a felhasználók óriási hányadának igényeit bőven kielégíti az 5.1. Szintén remek dolog a multiroom, amit úgyszintén csak kevesen használnak, mert rémesen komplikált. Ám a megszámlálhatatlan szolgáltatás között a leghaszontalanabbak alighanem azok, amik a képbe avatkoznak be. Persze érvelhetünk pro és kontra, de a set top boxokat leszámítva nincsen olyan eszköz, amitől eltűrhetjük, hogy a képe olyannyira silány legyen, hogy azt inkább az erősítővel okosítjuk ahelyett, hogy vegyünk egy másikat! Ha a kép alapból vacak, akkor azt egy erősítő sem igazán fogja megmenteni.

Ismerünk olyan embert, aki a haját tépve kérdezi, hogy mi köze van az erősítőnek a képfeldolgozáshoz? Jogos kérdés! Az erősítő erősítsen és dekódoljon hangot!

Na, a fenti hőbörgéssel el is jutottunk oda, hogy mi bizony beérnénk egy tisztességes hang-processzorral, előfokkal és végfokkal. Ezek azonban drága dolgok, és többnyire komoly teljesítményűek. Olyanok, amikre sem igény, sem pénz nincs és hely sincs egy kisebb nappaliban, vagy akár hálószobában. Ha igényeinkre hallgatunk és nem a reklámszövegekre, akkor bizony vakargathatjuk a fejünket és kereshetjük a kompromisszumos megoldást. Vagy megállhatunk a válogatás közben a Cambridge Audio Azur 351R mellett és feltehetjük a kérdést, hogy mi kerül ennyibe egy alapmodellen, aminek a teljesítménye még a 80 wattot sem éri el csatornánként?

A Cambridge Audio egy öreg, fekete keménykalapos angol cég, akik az ártáblára az összeg fölé csak annyit írnak, hogy mire lehet a gépet használni. Az Azur 351R pedig nem több, mint egy alap, 5.1 csatornás házimozi erősítő, ami másfélszer annyiba kerül, mint más gyártók alapmodelljei. Sorolhatnánk, hogy mi minden nincsen benne, de azt is hozzá tehetnénk minden egyes tétel után, hogy "de minek is lenne?". Ez egy józanul megalkotott szerkezet.

Mit kapunk?

Kapunk egy 5x50 wattos erősítőt... Na itt mindjárt álljunk is meg, mert ez bizony rettenet kevésnek tűnik! Mielőtt azonban magyarázkodásba kezdenénk, tegyük hozzá, hogy a készüléket egy 500 wattos toroid trafó táplálja! Összehasonlításképpen, egy tipikus, papíron 7 x ~110 wattot kínáló konkurens terméknek jut ennyi. Azt, hogy a fenti két állítás közül melyiknek nagyobb az igazságtartalma, egy kisiskolás is kiböki három másodperc alatt.

Szóval itt van egy 5x50 wattot 8 Ohm mellett is garantáló erősítő, ami miatt nem kell aggódnunk, hogy kevés lesz. Ha azonban csak sztereóban használjuk, akkor mindjárt 2x70 watt áll rendelkezésünkre, ismét csak 8 Ohm impedancia mellett. Akármennyire is szokatlan, tulajdonképpen ígéretes ajánlat ez. Ha pedig hozzá tesszük, hogy két külön processzor dolgozik a házimozi és sztereó csatornák kiszolgálására, akkor már az is érződik, hogy ez nem is annyira fapados, mint inkább prémium kategóriás típus.

Pedig ehhez hozzájön még néhány érdekes apróság, amiből mi most csak az X-Tract hűtést emelnénk ki, mert az nekünk nagyon tetszik. Ez a szokványos, egyenes alumínium lemezre szegecselt vékony hűtőbordák, vagy jobb esetben tömör hűtőbordázat helyett egy szintén tömör alumíniumból készült szellőző alagutat használ. A hűtést igénylő alkatrészek a külső oldalra vannak rögzítve, még a belső rész bordák sokaságával van tele. Ez egyrészt bezárja s kismértékben már belül is csillapítja a ventilátor keltette zajt, másrészt a kényszerített légmozgás miatt sokkal hatékonyabb, így alacsony fordulatszámon is hatásosabban működik. Érdemes megnézni, hogy egyes konkurensek a hűtendő felület mekkora hányadát képesek hatalmas ventilátorokkal közvetlenül kiszolgálni, illetve, hogy a lapátok mennyi olyan alkatrészt levegőztetnek, amik amúgy nem melegszenek jelentősen!

Egy szó, mint száz, az Azur 351R osztályon felüli belső felépítéssel büszkélkedhet.

Szolgáltatások oldalán, a Cambridge Audio saját CAMCAS rendszerét érdemes megemlíteni, ami egy mikrofon segítségével állítja be a csatornák jelszintjét és késleltetését. A HDMI csatlakozók természetesen 1.4a szabványúak, vagyis a 3D gond nélkül átmegy rajtuk.

Közelebbről

Az előlap egyszerű kivitelű, szürke színű. Alumínium, de cseppet sem hivalkodó. A minimalista előlap gyönyörűen technokrata lehetne, ha nem lenne teleszemetelve a Dolby, DTS, HDMI, RDS és a szomszéd Mari néni logóival. Persze, tudjuk, hogy ezeket kötelező levakarhatatlanul rátenni, de mégis, mi lesz a Feng Shuival meg a Zen békével? A kék színű kijelző alatt szinte németes rendben sorakoznak a gombok. A bekapcsoló gomb mellett egy 6,3 mm-es fejhallgató csatakozás, 3 db kis gombocska a rádiónak, a hangerő-szabályozó, az infra vevő kis ablakocskája és a beállító mikrofon pici csatlakozója található. Vagyis küllemre rendben vagyunk.

A hátlap bemutatását mindjárt egy hibával kezdenénk. A hangfalcsatlakozókat ugyanis csak alul feliratozták. Pedig ez az a cég, amelyik a mélyládák hátlapját fejjel lefelé is feliratozta, hogy könnyebb legyen azt bekötni. Nos, ezeket használati útmutatóval a kézben lehet a legkönnyebben bekábelezni. Amúgy átlagos rend és átlagon felüli egyszerűség uralkodik itt. Találunk 4-4 db vonal és HDMI bemenetet, egy analóg, egy HDMI  és egy aktív szubládához használható kimenetet, két koaxiális és egy optikai bemenetet, RS232 portot, no meg FM antenna csatlakozót. Ennyi a legtöbb esetben elég is.

A készülékhez mellékelt távirányító egészen szokatlanul üresnek hat. Egyrészt, mert a Cambridge Audio mérnökei hangsúlyosan minimalista megközelítést igyekeztek alkalmazni, elhagyva például a számgombokat. Másrészt azonban magát a távirányítót nem voltak hajlandóak kisebbre, kevésbé kényelmesre cserélni. Ez pedig mind érthető és dicsérhető, éppen csak a gombok elrendezése lett, úgymond furcsa. A menü gombcsoportja viszonylag magasra került, ráadásul széles, ellipszis formát vett fel. Így a benne található hangerő gombok kényelmetlenül közel kerültek egymáshoz. Tény, a Cambridge Audio szeret azzal büszkélkedni, hogy a távvezérlőiket maguk tervezik. Nos, itt van egy távirányító, amit érdemes lenne kicsit még tovább tervezgetni! Persze összességében messze nem használhatatlan, éppen csak eleinte kissé zavaró.

A készülék menürendszere a minimalizmus áldozata lett. Igaz, hogy évek óta azzal bántjuk a legtöbb házimozi erősítő gyártót, hogy a készülékeik OSD megjelenítése legalább egy évtizeddel el van maradva a világtól, a Cambridge Audioesetében ezt azonban bő másfél évtizedként kell emlegetnünk. Aki elég idős ahhoz, hogy a Norton nevet még a vírusirtók előttről is ismerje, annak talán rémlik a Windows hódítása előtti kék képernyő, benne az egyszerű, két táblára osztott, szöveges fájlkezelővel. Nos, az OSD majdnem pont úgy néz ki, csak egy kicsivel még annál is egyszerűbb. Persze használni ettől még nem nehéz, csak éppen nehezen viseli a lelkünk az egyszerűségnek az ilyen megtestesülését.

Beüzemelés

Az egyszerűség erényként segítette a rendszer összeállítását. Az, hogy nincs annyi beállítani való, tulajdonképpen jólesett. Pedig az LFE csatornát külön lehet programozni sztereó és 5.1 módokra. Vagyis nem is igazán fapados.

A mérőmikrofon a megszokottól eltérő formájú, szélesebb. Könnyebben megáll a fotel háttámláján, de a menet sem maradt le róla, így fotós állványra is tehetjük. A mérőjeles beállítás gyors és egyértelmű. Nem fáraszt mindenféle kérdésekkel, egyszerűen csak közli az eredményt és felkínálja a mentést, vagy az ismétlést.

A használat

A teszt több részletben zajlott. Első körben a Cambridge Audio Minx hangrendszerével próbáltuk ki az erősítőt, majd áttértünk a Jamo 360 S35 HCS szettjére. Sztereó zenére két kedvencünket, a DALI IKON 2 MK2 és az ELAC BS 403 hangfalpárt használtuk. A sztereó meghallgatásokat természetesen Direct módban végeztük. Ezen a téren a Cambridge Audio kicsivel kevesebb üzemmódot kínál, mint néhány konkurense. Vagyis itt is érvényesül, egyfajta egyszerű céltudatosság.

A Minx-ek korábban egy hasonló teljesítményt ígérő erősítővel már látványosan wattokra éheztek, így mindenképpen érdekes volt, hogy mit kapunk. Az első filmes tesztek alatt apró részletek sokasága bújt elő a szettből, illetve a hirtelen csendet is sikerült félelmetesen visszahozni. Ez nyilván köszönhető a hangdobozok hatásos csillapításának, de nem elhanyagolható az erősítő stabilitása sem. Ugyanezt a stabil alapot éreztette a további tesztek sora, amik mind erős, dinamikus jellegről árulkodtak.

Zenére áttérve, a Minx rendszer korlátai megmutatkoztak. Tetszetős, de lágy zongora, élvezetes összhatással. A magasakból egy kis fény, egy kis csillogás hiányzott. No de egy apró moziszettől nem is várhatjuk, hogy azt hozza, amit egy nagyobb állványos DALI, vagy komolyabb ELAC.

A Minx sorozattal párosítva minőségi összhatást kapunk, meglepő módon zenéhez is méltó karakterrel. Persze a szatellitek jellegzetességei megmaradtak, ezt hazugság lenne tagadni. Éppen csak annyi történt, hogy dinamikával és fegyelmezettséggel lett felvértezve az apró hangdobozkák csapata.

A teszt második felvonása a Jamo 360 S35 HCS szettel történt. Ezek a hangsugárzók eszelős, UFO- szerű formatervvel rémisztgetnek, de nem kell félni, nem fognak ránk halálsugárral tüzet nyitni. Helyette azonban minden irányban terjedő közép- és magastartományt szórnak magukból.

Az automata beállítást ismét lefuttattuk, majd az értékeket kézzel felülbíráltuk. A jelek szerint, ez a szórt hangú Jamo egy kicsit megzavarja a mérést. Persze nincsen nagy gond, hiszen a távolságok megméréséhez elég egy mérőszalag. A jelszintek beállítását meg mindenki végezheti a saját ízlése szerint, de hangnyomásmérő műszer nélkül kétséges a művelet eredményessége. Jelen esetben számunkra a center csatorna lett túl hangsúlyos. Mindezt mondjuk annak ellenére, hogy a legtöbb erősítőnél éppen a középső csatornát szoktuk 1-2 dB-lel emelni, a háttereket meg hasonló mértékben visszafogni.

Filmrészletekkel a Jamo és a Cambridge Audio összeállítása hamar megnyert minket. Legalábbis a közép- és magastartományban.

Persze egy szatellit rendszernek minden esetben része a kompromisszum vállalás, ami miatt a szokásosnál is hangsúlyosabban érvényesülnek az szubejktív, ízlésbeli különbségek. Vagyis nem állítjuk, hogy a Jamóval jobb volt az összhatás, csak éppen nekünk jobban tetszett.

A mélyek azonban nagyon elmaradtak attól, amit szerettünk volna. Ez persze nem az erősítő bűne. A szett aktív mélysugárzójából nem tudtunk a helyhez elegendő szubbasszust kipréselni. A középtartomány azonban kárpótolt mindezért. Bár egy kicsit feltűnősködésre hajlamos volt és talán nem annyira rendezett, mint a Minx szett, de összességében tetszetős.

A tesztek közben a Cambridge Audio alapmodelljének kijutott egy kis házi feladat is. Ez pedig az ELAC BS 403 hangfalpár bejáratása volt. Mivel az ELAC bejáratós volt, csak annyit jegyeznénk meg vele kapcsolatban, hogy még így is bőven a kanapéra szögezett a hangjával. Nagyon úgy tűnt, hogy a Cambridge Audio mérnökei nem hallottak arról az alaptézisről, hogy egy házimozi erősítő sztereóban nem szólhat jól.

Miután az ELAC kikerült a rendszerből, de még mielőtt a DALI befutott volna, a 351R össze lett drótozva egy öreg és kis mértékben megpiszkált Tannoy M1 párral is. Erről is csak röviden szólunk, hiszen a két termék nagyon nem egy súlycsoport. Nos, a Cambridge Audio többet is kihozott a kis angol dobozokból, mint ami azokban látszólag benne van. Erővel, dinamikával és meglepő fegyelemmel hajtotta és fogta meg a kis membránokat.

A DALI IKON 2 MK2 bekötése után sorra vettük ismét a megszokott felvételeket, már egy kicsit szigorúbban vizsgálva a részleteket. Az első, ami feltűnt, ezúttal a finoman artikulált hangok sokasága volt. Persze jófajta akusztikus felvételeknél van is mit kiénekelni, de a351R tényleg meglepően odatette magát zeneiségben. A korábbi, mozis használatra jellemző dinamika kellemes dalolássá változott. Az olyan felvételek, mint Grace Jones - I've Seen That Face Before, megdöbbentő könnyedséggel, és a mozi üzemmódból már ismerős dinamikával szólaltak meg. Úgy tesz a szett, mintha csak a világ legkönnyebb dolga volna egy pendülő húr mélyét a levegőbe feszíteni. Kicsit később, Rebecca Pidgeon - Spanish Harlem felvétele fantasztikus térrel ajándékozott meg minket. A mélyek ugyan egy kicsit kevésnek tűntek, a dinamika és a jelenlét azonban mindezért bőven kárpótolt. Mancini csodás műve, a Pink Panther alatt, a fúvósok belépésére szabályosan felpattanna az ember a székéből. Már megint az a fránya dinamika, a kihasználásra várakozó tartalék erő volt, ami meglepett. Kétségtelen, hogy a beígért 2x70 watt bőven többet ad, mint amit egy kommersz készülék lenne képes nyújtani 100-120 watt ígérete mellett. Drága Amy Winehousevisszahozhatatlan, de a hangja itt maradt nekünk és így tovább élvezhetjük zsenialitását. No meg persze a zenekar ragyogó teljesítményét. A 351R bámulatosan közel hozza nekünk. Tulajdonképpen a Cambridge Audio főhadiszállást alig félórányi út választja el Amy egykori otthonától.

Tori Amos is sorra került, mint már annyiszor. A zene selymesen és dinamikusan kezdett, majd könnyedén szárnyra kelt és itt hagyott minket, a szokásosnál egy csipetnyit fedettebb énekhanggal. Sorban haladva a tesztekben használt felvételeken, dinamika, zeneiség, az ismert dalokat újból érdekessé és élvezetessé tevő karakter bújt elő, hol feszültséget, hol könnyedséget tolmácsolva. Sorolhatnánk még hosszan a hasonló élményeket, de nem tesszük. Ennyiből is látszik, hogy a 351R jó eséllyel megenne rengeteg sztereó erősítőt, miközben házimoziban is derekasan helytállt.

Végül pár szót szólnánk a HDMI csatlakozások viselkedéséről is. Tény, hogy a 351R a rajta átfolyó jelbe nem avatkozik bele, így nem is lehet nagyon sok mást mondani azon kívül, hogy a CEC, vagyis a HDMI-n keresztüli vezérlés, amivel például a tévé távszabályzójával irányíthatjuk a videókameránk lejátszási funkcióit, hibátlanul működik. Hasonlóan gond nélkül ment a 3D kezelése is.

Értékelés

A Cambridge Audio Azur 351R megalkotása egy merész vállalkozás, ami könnyen két szék között a pad alatt végezheti, ha nem értjük meg és nem fogadjuk el a mögötte álló filozófiát. Ehhez azonban előbb el kell vetnünk a konkurensek, és szinte az egész ipar által sulykolt értékrendet. Azt, ami a szolgáltatások abszolút felsőbbrendűségét hirdeti, és ami miatt már tudomásul vettük, hogy a házimozi erősítő az nem jó zenére. Ez utóbbi állítás, amit már zsigerből, ezerféleképp meg tudunk indokolni, és amire megoldást nem is várunk és nem is keresünk. Pedig az állítás hamis és nincs mögötte más, mint a lustaság és az azonnali, könnyű haszonszerzés végtelenül erős motivációja, ami a részvényesek szorításában vergődő cégekben, egy fentről induló és mindent felülíró parancsként jut el a tervezők kezéig, az utolsó csavar szegecsre cseréléséig.

Azt sem árt felismernünk, hogy a legtöbb erősítővel együtt szolgáltatások olyan tömegét vásároljuk meg és fizetjük ki, amiket szinte soha nem fogunk igazán használni. Örülünk nekik a boltban, bár nem tudjuk miért jók ezek nekünk. Majd megjegyezzük és dicsekszünk vele a szomszédnak, vagy éppen egy fórumon. Igazából azonban soha nem használjuk.

A Cambridge Audio más irányt vett és vállalta annak a kockázatát. Első lépésben építettek egy remek és stabil erősítőt, amiben éppen annyi teljesítmény van, amennyi kell, és ami nem tartalmaz szükségtelen csatornákat sem. Ha csak a műszaki adatokat nézzük, akkor ennek az árat erősen le kellene szorítania. Ám mivel a Cambridge Audio valóban minőséget alkotott, olyat, ami a zenéhez is méltó, sajnos az árát sem lehetett a legolcsóbbak közé ejteni.

Második lépésben kiszórták a felesleges szolgáltatásokat, ami az Azur 351R-t még inkább a legolcsóbb típusokhoz teszi hasonlatossá. Ezt kiegészítve az egyszerű vonalú, szürke előlappal, a Cambrige Audio el is vesztette a számháborút. Ha azonban bekapcsoljuk az erősítőt és összehasonlítjuk legfőbb konkurenseivel, akkor csak vakargatni fogjuk a fejünket, hogy a többieknek hogyan van mersze minket így félrevezetni? Hiszen itt van az erősítő, ami pontosan azt tudja, amire szükségünk van.

Műszaki adatok

Mérleg

 + Diamikus házimozi hangzás, ami messze felülmúlja azt, amit a specifikációkban emlegetett 50 wattól elvárnánk

 + Házimoziban és sztereóban is meglepően könnyű és élvezetes hangzás

 + Különlegesen jó sztereó teljesítmény, amit bátran ajánlunk zenei célokra is

 + Nagyon egyszerű kezelhetőség

 - A távszabályzó tervezésénél túl sok hangsúlyt kapott az egyszerűsítés és túl keveset az ergonómia

 - Egyszerű megjelenésű OSD

 - A digitális hangformátumok felismerése lassú, így műsor elején közel egy másodpercnyi hangról lemaradhatunk

Szubjektív vélemény

 forrás: www.av-online.hu

A leginkább a megfizethető árkategóriába tartozó készülékeivel hírnevet szerző Cambridge Audio nagyjából hat élve jelentette meg a felsőbb osztályba tartozó 840C/840A CD/integrált erősítő duót, mellyel mind a versenytársaknak, mind a vásárlóknak megmutatta, hogy bizony tud ő komolyabbat is, ha akar. A díjnyertes integrált erősítőnek később elő/végerősítő változata is készült, most pedig megérkeztek a tovább finomított és napjaink technikai újdonságaival felvértezett utódok is 851 C és 851 A néven.

A készülékek vaskos alumínium előlappal rendelkező teljesen fémből készült masszív, robosztus, körültekintően csillapított háza nagyjából olyan, mint az elődöké, mivel az igazi változások nem kívül, hanem belül történtek, és főleg a füleknek szólnak. Az elődöket jól ismerőknek így az új modellek elsőre nem okoznak különösebb meglepetést, belül azonban tartogatnak párat az audiofil ínyencek számára.

A 851C CD játszó igényes áramköreinek tápellátásáról kivételesen alacsony zajú és torzítású robosztus toroid transzformátor gondoskodik. 24 bites Analog Devices AD 1955 DA konverterei a 24 bit/384 kHz rendszerű ATF2 upsampling technológiával kiegészítve formátumtól és bemenettől függetlenül egyaránt nívós hangzást biztosítanak. Ráadásul a készülék igazából jóval több, mint egy „szimpla” CD játszó, hiszen digitális bemenetei révén DA konverterként is használható, USB portjához számítógép csatlakoztatható, képes az iPad/iPod készülékek dokkolására, szabályozható kimenetének köszönhetően pedig digitális előfokként is figyelembe vehető. Impozáns lista, amiből kitűnik, hogy a 851C valójában egy digitális forrásokra alapozott rendszer valódi kulcseleme lehet. A játszó tudománya azonban még itt sem ér véget, hiszen olyan audiofil funkciókkal is felruházták, mint például a szűrő karakterisztika módosítása. Háromféle változatból lehet választani (linear fázis, minimum fázis, steep), melyek mindegyike másféle hangzást eredményez, vagyis a készülék hangzása ez által még inkább személyre szabható.

Négy digitális bemenete közül kettőhöz SPDIF koaxiális és Toslink optikai változat választható, a harmadik szimmetrikus AES/EBU, a negyedik pedig egy USB port (USB 1.0 és 2.0 audio profillal, melyek közül a felhasználó választhat). Az összes bemenet 24 bit kompatibilis, e téren most már az USB portot használva sem kell minőségi kompromisszumot kötni. Kimeneti oldalon szintén bőséges a választék; aszimmetrikus és szimmetrikus XLR sztereó analóg kijáratok valamint SPDIF koaxiális, Toslink optikai és AES/EBU szimmetrikus XLR digitálisak találhatók. Az ezüst és fekete színekben kapható készülékhez Azur Navigator távvezérlőt mellékelnek, ami az erősítő és a dokkolt iPod irányítására is képes.

A 851A integrált erősítő elődjéhez hasonlóan szintén gazdagon felszerelt, nagyon igényes kidolgozású készülék. Sok funkciója és tudománya ellenére, noha az előlapjáról szinte minden elérhető, a felhasználói felülete mégsem zsúfolt, mindent könnyen meg lehet találni. Bekapcsolásakor a 7 mm-es alumínium előlapon feléled az ezüstös háttér világítású, a hangerőszintet számmal és grafikusan is mutató (egy lépésben tompítható fényerejű illetve ki is kapcsolható) folyadékkristályos kijelző, melynek két oldalán találhatóak a nyolc line bemenet választó gombjai (2×4). A flexibilitás és a házi-mozi rendszerbe illeszthetőség jegyében a bemenetek bármelyike átállítható rögzített erősítésűre, ilyenkor a készülék tulajdonképpen végfokként üzemel. A nulla állásban némító forgatógomb 1 dB-es osztású ellenállás-lépcsőt vezérel, az előd finom relé hangjai azonban már eltűntek, a szabályzás az új típuson tökéletesen hangtalan.

A készülék legfontosabb eleme a dual-mono topológiájú, különálló elő-végfok jellegű áramköri felépítés. A középen elhelyezett, túlméretezett, nagyon alacsony zajú és torzítású toroid transzformátor a végerősítőt szolgálja ki, míg a kényes előfok szekciót egy másik kisebb transzformátor táplálja, így tényleg olyan, mintha a „dobozban” két külön, egymástól teljesen független erősítőegység lenne. A két éves fejlesztőmunkával megalkotott Class XD (crossover displacement) erősítés lényege az A osztályú erősítők kiváló linearitásának és a B osztály hatékonyságának ötvözése volt, az AB osztályénál alacsonyabb torzítás biztosításával. A speciális kapcsolás alacsony terhelés mellett valódi A-osztályban működik, míg a jelszint emelkedésével úgy vált át B osztályba, hogy a kimenő fokozatot szabályozott árammal terhelve a kritikus váltási pontot (amikor a B osztály még viszonylag nagy torzítással, nemlineárisan dolgozna) némi hatékonyságvesztés árán feljebb tolja, így az átmenet egyenletesen és lineárisan történik.

A teljesítmény tekintetében nem történt változás, ami nem csoda, hiszen a 8 Ohmon 2×120 W (4 Ohmon 2×200 W) a gyakorlatban bőségesen elegendő, még némileg érzéketlenebb hangsugárzók használata esetén is. A készülék stabil működését egyenáram-, túlmelegedés-, túlterhelés-, túlvezérlés-, és rövidzár-védelem óvja.

A hátlapon igényes aranyozott csatlakozókat találunk. Kettő bemenethez szimmetrikus XLR csatlakozó is tartozik, megvan a jó öreg magnó-kör is, hangsugárzóból pedig két párat is lehet csatlakoztatni az erősítőhöz, avagy lehet bi-kábelezni, ami manapság valahogyan már nem annyira divat. A kommunikációt az RS232 port, a Control Bus és az IR Ethernet csatlakozások biztosítják, a megszokott fejjel lefelé hátlapi feliratozás afféle CA védjegyként az új típusokon is megmaradt.

Jazz kocsma zenén a 800-a szett kimondottan valós érzetet keltő klubhangulatot ábrázol, a hangok mindegyike, legyen az széknyikorgás, néhány kósza zongorahang vagy Björn mormogása, hiteles és realista színezetű. A muzsika ritmikus, izmos dobokkal kezdődik, a hangkép kiegyensúlyozott és a bevezetőhöz hasonlóan nagyon valódi hatású. Nincsenek szélsőséges megnyilvánulások, a harsányságot vagy fémességet hírből sem ismeri. Alapvetően barátságos, kerek egész karaktere mindvégig megmarad, se a téma, se a hangerő változásai nem tudják kizökkenteni belőle. Klarinétja szépen cifrázza, a hangszer levegős és kifinomult módon szólal meg, a ritmusszekció pedig eközben fáradhatatlanul adja alá a talpalávalót. A cinjeibe egy kis fémességet és nyíltságot még elviselnék, valamint legfelül lehetne egy kissé levegősebb és oldottabb, de a produkciója így is nagyon rendben van. A basszusa telt és erős, a dobok jó nagyokat ütnek a bőgő játékát pedig precízen lehet követni. A vibrafon bensőséges kellemes tónusban zenél, a leütések finomak, a lecsengések hosszúak, talán csak a felhangrendszer gazdagsága marad el kissé a kategória legjobbjaitól.

A Mozart opera részlet józan stílusú, főleg középben erős nagyzenekarral indul, az énekesnő viszont nagy elánnal veti bele magát a produkcióba. A hangja erős és lendületes, szinte tele van vele a dobozok közti tér. Jó hadvezérként valósággal húzza maga után a zenekart, ami felveszi a tempót és együttesen nagyon jó, sodró hangulatot keltenek, ami teljesen bevon a zenébe. A hangok szépen elszakadnak a hangsugárzóktól, a színpad széles és mély, a hangszerek közt elegendő tér és levegő van. Sodróbb hangulatú klasszikus felvételeknél kényelmesen felveszi a tempót, eredendő nyugalma és megfontoltsága azonban még ekkor is megmarad, vannak olyan pontok, amikből semmilyen körülmények között sem enged.

Shirley Horn felvételén az impozáns basszus mellett az énekesnő hangját lehet a leginkább kiemelni, ami tisztán, természetesen, artikuláltan és nagyon valóságosan szól a papírforma szerinti helyéről, középről-hátulról. A különféle ritmushangszerek hangja nagyon valódi hatású, a színpadkép pedig precízen összeáll. Pop és rockzenéken a maga kulturált módján a szett nagyon jól teljesít, talán csak a fémesség és a csillogás rajongói lennének kicsit csalódottak tőle, mert inkább a barátságos, semleges és józan stílust részesíti előnyben. Mélyben szinte brillírozik, a basszusa telt és erőteljes, a Linn által anno basszusjátszó képességként definiált paraméterben egyenesen kiváló teljesítményt nyújt, főleg, hogy jókora tartalékok is állnak mögötte, így sohasem fogy ki a szuszból.

A készülékek karaktere a technológiai finomítások után is megőrizte eredeti jellegét, vagyis a józan, gyakorlatilag mindenevőnek mondható hangzást. Ezt a telt, barátságos, alapvetően analógos jellegű megszólalást elég könnyű megszeretni, főleg, hogy sem műfajban, sem zenei ízlésben nem korlátozza hallgatóját, aki az erősítőt még jól meg is kergetheti, ha éppen ahhoz van kedve. A készülékek kivitele és felszereltsége egyaránt nagyon igényes, ráadásként mindkettejük tudása jócskán túlmutat azon, amit az adott készülék típustól elvár az ember. Összességében az általuk nyújtott „csomag” egy nagyon vonzó és okos ajánlat, amivel érdemes élni, hogyha valaki megbízható és sokoldalú eszközöket keres.

Cambridge Audio Azur 851C
THD: 0,0004% @ 1 kHz
IMD: 0,0002%
Jel/zaj arány: > 113 dB
Méretek: 430×115×360 mm
Tömeg: 10 kg
Ár: 459.900,- Ft

Cambridge Audio Azur 851A
Frekvencia átvitel: 10 Hz- 50 kHz (+/- 1 dB)
Teljesítmény: 2×120 W RMS 8 Ohm
THD: <0,001% @ 1 kHz
Jel/zaj arány: > 93 dB
Méretek: 430×115×385 mm
Tömeg: 15 kg
Ár: 459.900,- Ft

forrás: www.hifipiac.hu

Házimozi receiver zenehallgatóknak? Ez egy paradoxonnak tűnő kijelentés , de mi, és olvasóink már tudják, hogy létezik ilyen „képzeletbeli” készülékkategória, igaz csak kevés résztvevővel. A Cambridge Audio 551R egy a kevesek közül, éppen ezért sokan reménykedtek egy belépő szintű, olcsóbb árfekvésű modell megszületésében. A 351R itt van, belépő szintű, ugyanakkor nem lett olcsó, hamarosan az is kiderül, miért.

A régebbi „motorosok” még emlékeznek a házimozi születésére, amikor sokan ész nélkül szabadultak bevált készülékeiktől, ezért a piac tele volt olcsón megvehető sztereo erősítőkkel. Rotelek, NAD-ek, Cyrus-ok, Marantzok lepték el az apróhirdetési oldalakat, szinte gombokért lehetett hozzájutni a kétcsatornás korszak remekeihez. Mindez nem tartott sokáig, következett a kiábrándultság korszaka. A surround receiverek legtöbbje gyalázatos sztereo hangot produkált, a filmek térhatású hangja nem tudta feledtetni a puritán sztereo erőlködők nagyságrendekkel komolyabb hangzásvilágát

Úgy tűnt, nincs megoldás, két külön rendszert kell üzemeltetni, ami ugye macerás, mivel a front hangszórókat folyton át kell kötözgetni. Sokan ekkor inkább lemondtak a plusz csatornákról, visszavásárolták sztereo erősítőjüket, és ment minden a régiben. 
A surround receiverek piaca eközben mozgalmasan alakult: újabb és újabb kódolási formátumok, egyre több csatorna, további csatlakozók – és persze a profit elvárások - indokolták az évenkénti modellváltást, és ez így megy azóta is. A hatalmas felvevő piac egy kis része – az audiofilek – igénye, a minőségi sztereo hang csak ritkán, néha véletlenül egy-egy modellben volt fellelhető, de akkor is csak nyomokban.

Miért pont a CA? 
A Cambridge Audio a házimozi piac domináns gyártóihoz (Pioneer, Denon, Onkyo, Marantz, Sony…) képest relatíve kis cég, könnyen belátható, hogy képtelen lenne azokkal – „közös pályán” – versenyezni, nagyon okosan ott támad, ahol már van tapasztalata. A megfizethető, de jó hangú sztereo erősítők az angol gyártó legkedveltebb komponensei közé tartoztak a múltban, és még ma is, ezt a „know how”-t felhasználta a mozis erősítők gyártása során is. Józanul felmérték, mi az, amit egy alap receivertől elvár a vevő, és csak azt építették a készülék házába. Ezzel számtalan, a felhasználó számára abszolút haszontalan áramkör költségét megspórolták, ráadásul az egyszerűbb felépítés is a jobb hang irányába mutat . (nem mellesleg a haszontalan fokozatok termelte elektromos zavarok is elmaradnak) „Minden, ami kell, és semmi, ami nem”. Ugye ismerős a szlogen?

Szóval van egy alap készülékünk 5.1 csatornával és a legfontosabb funkciókkal. Igen, „mindössze” 5 végfokot kapunk, pont annyit, amennyire a felhasználók többségének szüksége van, aki meg többet szeretne, annak ott az 551R. HDMI bemenetből 4, kimenetből 1 található a hátlapon, a bemenetek átkapcsolásán kívül olyan extrákkal, mit a felkonvertálás, itt nem számolhatunk, azt rá kell bíznunk a forráskészülékre, vagy a megjelenítőre, de a 3D jeleket azért gond nélkül átengedi. Van 3 digitális és négy analóg RCA bemenet, valamint egy pár sztereo kimenetünk, és nagyjából ennyi. Az előlap meglehetősen puritánra sikeredett, talán csak a kötelező logók árulkodnak arról, hogy ez egy házimozi receiver. A pár éve még szinte kötelező kék kijelző elég informatív, és jól olvasható lenne, ha a szememet nem bántaná annyira a szúrós szín. Az összkép minden esetre barátságos, azt kell mondjam, a készüléktől azt kapjuk, amit első pillantásra várnánk.

Az egyszerűsítés a mérőmikrofonos kalibrációt nem érintette, az előlap jobb alsó sarkában ott lapul a kis 3,5-es aljzat. Maga a mérési folyamat gyors és pontos, aki esetleg még ezután a beállításokon finomítani szeretne, az OSD menüben megteheti. A menü ennél egyszerűbb már nem is lehetne, kék alapon durván metszett fehér betűk, de azt gondolom, kár lenne erre több figyelmet fordítani, mert az átlag felhasználó max. 5 percet tölt el itt a készülék üzembe helyezése során.
Dekóderekből is csak azt építették be, amire valóban szükségünk van, így a Dolby TrueHD, Dolby Digital Plus, Dolby Pro Logic II, DTS-HD and DTS Neo:6 96/24 szerepel a kínálatban. A jelfeldolgozás a surrond csatornákon Cirrus Logic CS42518 (24 bit 192kHz képes) kodekkel történik, ez az áramkör 8 független D/A és további 2 A/D átalakítót tartalmaz, a térhangzásért Cirrus Logic CS497024 Dual 32 Bit DSP felel.

A belső kialakítás
A 351R – receiverekhez mérten – alacsony készülékháza belülről is szolgál néhány meglepetéssel, illetve tanulsággal, ez értelmezés kérdése. Zsúfoltságról a kompakt méretek ellenére sem beszélhetünk, az igényes kidolgozású nyomtatott áramköri lapokon rendezettség uralkodik. Szép, méretes toroid trafó gondoskodik a stabil tápfeszültségről, a stabilizátorok az alaplapon kaptak helyet. Kompakt, de nagy felületű hűtőborda ventillátoros rásegítéssel biztosítja a végfokok disszipált teljesítményének elvezetését. Csak pislogtam, hogy fér el ezen legalább 10 db végtranzisztor? Hát sehogy. A 351R-ben 5 db „AB” osztályú beállításban működő TDA7294-es sztereo IC állítja elő a kimenő teljesítményt, de nem kell megijedni, ezek a DMOS eszközök kitűnő minőségűek. Akár 60-70W folyamatos teljesítményre képesek, miközben torzításuk, zajuk rendkívül alacsony, rövidzár ill. hőmegfutás ellen védettek, valamint a 4 Ohmos hangsugárzók meghajtására is alkalmasak. 
Audiofil, házimozi, végfok IC? Van, akinek ez már túl sok a „jóból”, hát halljuk, mi az igazság.

Hang
Talán kezdjük egy CD-vel a meghallgatást. Forrásnak az OPPO BDP105-öst választottam, hangsugárzónak pedig a System Audio 1550-esek szolgáltak ezúttal, Nordost Red Dawn kábelszettel.
Nemrég kezembe akadt a DALI tesztlemeze, amit még a gyárlátogatás során kaptam, és már régen hallgattam, így aztán erről a lemezről, a Dave Brubeck Quartet „Take Five”-jával kezdtem. Nagyon laza, könnyed előadás, élő hangszerek és fantasztikus térábrázolás fogad. Az erősítő remekül elhajtja az amúgy néha kissé háklis 1550-eseket. Nem kell becsukni a szememet ahhoz, hogy a dobozok helyzetétől el tudjak vonatkoztatni, a hangok teljesen leválnak róluk és a tér különböző pontjairól érkeznek. A jelenlétérzet és a hangszerhangok hitelessége még az előzetes várakozások ellenére is meglep. Lazán, ösztönösen és örömmel zenélnek.
A „Spanish Harlem” kezdő zongorahangjai tisztán, nagy dinamikával szólalnak meg még alacsonyabb hangerő mellett is, az énekes hangjának rekedtes tónusa jól kimunkált formában jelenik meg előttem, megint olyan, mintha itt állna a szobában. 
Rockzenén – kevésbé „kidolgozott” – felvétellel (Sabia: Angel) „gombócosabb”, élettelenebb hangot kapunk, kevésbé levegős és nehezebben felbontható, de az elektromos gitár szólója azért itt is megcsillant valamit a készülék képességeiből.
Dinamikája kitűnő, mélyre menő és megfogott mélytartománya nem hagy cseppnyi hiányérzetet sem bennem. Magastartományát szintén csak dicsérni tudom, Csilingelő, tiszta, selymes magasai intenzíven jelen vannak, ugyanakkor túlzásoktól mentesen. Még a tisztán elektronikus zenének is erős hangulati hatása van, ugyanez egy akusztikus gitár/ének felállásban csak fokozódik, de tegyünk be egy klasszikus zenei korongot, hogy meg tudja mutatni, mire képes igazán. Teljesítménye és dinamikája nagyzenekari darabok tolmácsolásakor magabiztossá teszi, a térleképzés pontossága és a levegős megszólalás kellemes hangulatot teremt a szobában.
Meglepő, de a beépített DAC-on keresztül kapott hang egészen közel áll ahhoz, amit az OPPO analóg kimenetén nyerhetünk, és ez nem kis dolog.

A házimozi produkcióra mondhatnám azt is, szorozd meg ezt hárommal. Az aktív szub belépésével, a legmélyebb hangoktól megszabadult erősítő remek térhangzást nyújt, lám-lám öt csatorna is elég ahhoz, hogy „dobozfüggetlen” háromdimenziós hangélményben legyen részünk. A sztereóban tapasztalt erényekkel nem nagy kihívás egy átlagos film kísérőhangját magas színvonalon visszaadni, ez sikerül is neki. Ehhez kicsit ugyan játszani kell a csatorna beállításokkal, de határozottan megéri. A kiteljesedés pedig a sokcsatornás zenei produkciókon következik be, amikor a hang mellé egy jó vetített kép is társul. Nem állítom, hogy ezután hanyagolni fogod a koncerteket, de van, amit élőben esély sincs átélni, egy Azur 351R alapú mozi viszont nem elérhetetlen.

Ajánlás
A Cambridge Audio 351R kiváló és sokoldalú készülék, bár a konkurencia hasonló árfekvésű receivereinél jóval szerényebb „tudású”. A felesleges sallangok lenyesegetésével, a lényegre való odafigyeléssel megszületett egy audiofil hangú készülék, mely kompromisszum mentesen használható mozira és zenére egyaránt. Nincsenek hálózatos funkciói, kimaradt a video-feldolgozás is, de ezek a szolgáltatások egy CA 752BD, vagy egy OPPO BDP103 lejátszóban amúgy is megvannak, miért is fizetnénk érte kétszer?

Cambridge Audio Azur 351R
Teljesítmény:
5x50 W (8 Ohm, 5 csatornás üzem)
2x70 W (8 Ohm, 2 csatornás üzem)
Frekvenciaátvitel: 10 Hz-20 kHz (+0,-1 dB!)
THD: <0,006% 1 kHz-en
Hangfeldolgozás: Cirrus Logic CS42518 24 bit 192kHz CODEC mozi csatornákhoz +24 bit 2 csatornás A/D átalakító, Cirrus Logic CS497024 Dual 32 Bit DSP térhangzáshoz
Formátumok: Dolby TrueHD, Dolby Digital Plus, Dolby Digital, DTS, DTS-HD, DTS-HD High Resolution Audio
HDMI csatlakozók: 4 db bemenet és 1 db kimenet (HDMI 1.4a)
Tápegység: 500 watt, toroid
Maximális áramfelvétel: 500 watt
Méretek: 430x330x100 mm
Súly: 8,2 kg
Ár: 219 990 Ft

Nehézsúlyú előerősítő/végerősítő, amely figyelemre méltó purista zászlóshajó az árkategóriájában.

Idén lesz két évtizede, hogy a londoni bázisú Audio Partnership beszállt a Cambridge Audio márkanévbe. Az eltelt húsz év alatt a kezdetben belépő kategóriás erősítő kínálatát a két tulajdonos széles körű termék portfólióvá fejlesztette. Az erősítők, és a CD lejátszók mellett házimozi termékeket is fejlesztenek. BluRay lejátszó, és AV receiver ugyanúgy megtalálható a kínálatban mint a magas minőségű digitál-analóg átalakítók, a hálózat streaming egységek, és a hangfalak.

Természetesen az 1960-as évek óta működő Cambridge Audio nem a belépő kategóriás termékeiről volt híres, hiszen ők gyártották a világ első két egységből álló CD lejátszóját, az akkor még eléggé temperamentumosnak nevezhető előerősítő/végerősítő kombinációk mellett.

Napjainkra, a kezdetekben olcsó kategóriás erősítők kereskedelmével foglalkozó Richer Sound Boltok hálózatából a Cambridge Audio a világ minden táján megtalálható audio és házimozi szakkereskedéseire is kiterjesztette a kereskedelmi tevékenységét. A Richer Sound Shop hálózat a mai napig árulja a termékeit az Egyesült Királyságban, ám mára már további 50 ország csatlakozott az angol piachoz, amely a gyártási költségek csökkentését tette lehetővé.

A Cambridge Audio formula ismerős lehet más márkanevekkel kapcsolatosan is. A termékek tervezése, és fejlesztése az Egyesült Királyságban, a Cég londoni központjában történik, míg a gyártás rendkívül szigorú ellenőrzés mellett Kínába helyezték át. Az Audio Partnership több mint 30 alkalmazottja végzi a fejlesztést Londonban, így a cég nagy hírnévre tett szert a magas színvonalú termékek fejlesztésében, és tervezésében.

High-End audio – elfogadható áron

Azonban, mivel a cég erősítőit egyre ambiciózusabb célok megvalósítására tervezik évről évre, az Azur 851 széria az első igazi ugrás a High-End audio világába. Ráadásul olyan módon sikerült ezt elérniük, hogy az áraikat elfogadható szinten tartották.

Öt modell alkotja a szériát. Az Azur 851A integrált erősítő, a 851C felskálázó CD lejátszó/DAC/előerősítő mellé nemrégen csatlakozott a 851D előerősítő/DAC kombináció, a 851E erőerősítő, valamint a 851W végerősítő, amely egy masszív sztereó végfok.

Az utóbbi két termék 1200, és 1500 Fontos kiskereskedelmi árkategóriában azok, amelyekről ez a bemutató szól. A riport azért íródott, mert a Cambridge Audio késői digitális fejlesztései, és tervezései mellett érdekes lehet, hogy mit tudnak felmutatni az analóg arénában.

A válasz egyik része sok mindent megmagyaráz. A Cambridge Audio már régóta saját tervezésű erősítőkkel van jelen a piacon, egyetlen más cégtől sem vesz át semmiféle fejlesztést, vagy kutatási eredményt. Az Azur 851széria egy nagyon jó tükre annak, hogy miként képzelték el a hangzást, és a készülék építést napjainkban.

Az Azur 851E egyáltalán nem tűnik hagyományos előerősítőnek, mivel azokon általában az egyik forgató gomb a bemenet választás, a másik pedig a hangerő. Itt csak hangerő gomb látható határozottan, a bemenet választást direkt eléréssel a kijelző melletti gombokkal végezheti. A készülék három féle analóg csatlakozást is kínál. Egy sztereó RCA aszimmetrikus, egy szimmetrikus XLR, és felvétel be/kimenet hurok is található a hátlapon. RCA, és XLR analóg kimenetek mellet külön mélysugárzó kimenet áll rendelkezésére. Ezen megválaszthatóan teljes sáv, vagy 200 Hz-es törésponti frekvenciával alul áteresztett jel vehető ki az aktív szub felé.

Hangszín szabályzás lehetőség 10 Hz középponti frekvenciával +/- 10 dB, illetve 20 kHz középponti frekvenciával +/- 7,5 dB. Direkt gomb áll rendelkezésre, ha a hangszín áramköröket teljesen ki akarja kapcsolni a láncból. Bemenetenként külön programozható az, hogy akar-e hangszín szabályzás használni a forráson, vagy nem.

A 851E a fent felsoroltaknál többre is képes. Minden bemenet átnevezhető, emellett minden bemeneten korrekciós beállítást végezhet, hogy a hangerősséget egalizálja a források között. Ezen túl minden bemeneten választható a Fix hangerősség, illetve az erősítés szabályzás, amely alkalmazásával rendkívül rugalmasan illeszthető a 851E például bármely AV receiver bemenetéhez.

Az előerősítőn található fejhallgató kimenet, és több más vezérlő csatlakozás. 12V-os trigger, RS232C mellet a saját fejlesztésű Control Bus is alkalmazható, amely Cambridge Audio termékek egyéni stílusú egy rendszerként való vezérlését szolgálja. A Control Bus menü beállításakor ki lehet választani, hogy milyen Cambridge Audio termékhez csatlakozik a vezérlő kimenet.

Terrapin-nel építve

A 851E akusztikusan csillapított fém házban, túlméretezett toroid trafóval épül. A Cambridge Audio a saját fejlesztésű, szabadalmaztatott Terrapin impedancia buffer modult is tartalmazza, amely már korábban is nagyon bevált kis feszültség erősítésű illesztő egységként. Más gyártmányú erősítők általában műveleti erősítőt alkalmaznak erre a célra.

Honnan ered a Terrapin név? A modulok 10 csatlakozási ponton kapcsolódnak az áramköri panelekhez.

A 851E műszaki adatok felsorolásának végén még említeni kell a nagy pontosságú digitális vezérlésű analóg hangerő szabályzást, amely alkalmazásának egyetlen célja, hogy megtartsa a bejövő jel tisztaságát kis hangerősség beállításban is. Alkalmazható a funkció balansz szabályzásként is, a rendszer távvezérlő MODE gombjának megnyomása után.

Ugyanúgy, ahogy az előerősítő új mércét állított fel a kategóriájában, a 851W is kimagaslik a paramétereivel. A 19 kilós egységről a Cambridge Audio azt mondja, hogy a valaha általuk gyártott legjobb hangú erősítő.

Az egységben a Cambridge saját fejlesztésű Class XD erősítő fokozatok dolgoznak, amely egyesíti az AB osztályú erősítők előnyét az A osztályú munkapont kristálytiszta hangjával. A fokozat hangerő beállítástól függően dinamikusan állítja a munkapontot A, és AB beállítás között.

Természetesen ebben is Terrapin modulokat használtak műveleti erősítő helyett, és 12 kimeneti tranzisztort csatornánként az erősítő fokozatokban. Külön transzformátor látja el tápfeszültséggel a be és kimeneti áramköröket, valamint a szabályzó egységeket. 200 Watt teljesítményre képes csatornánként kétcsatornás módban, de hídba kötve 500 Wattos monoblokk erősítővé konfigurálható.

A végfok alkalmazható olyan konfigurációban, hogy egy közös bemenő jelről működik mindkét csatorna, így megvalósítható a kettős erősítés. Természetesen ilyen esetben egy másik 851W is kell a másik oldal hangfalának meghajtására. A fenti módon kívül képes a triamplifikációra is az egység, ám ekkor természetesen már három erősítőt kell vásárolnia.

Okos automatikus készenlét funkcióval rendelkezik az erősítő, amely ha nem érzékel a bemeneten audio jelet, készenlétre kapcsolja az egységet. A Control Bus vezérlés láncon keresztül a 851E képes be és kikapcsolni a 851W végerősítőt (vagy akár többet is). Emellett van mód a szimmetrikus, vagy aszimmetrikus bemenetek kiválasztására, illetve a monó, vagy híd üzemmód kiválasztására is.

Mindkét fent bemutatott egység a CAT5 védelmi rendszert alkalmazza, amely átfogó védelmet nyújt a DC tüskék, a túlmelegedés, a rövidzárlat, és a clip ellen is.

Semmi dráma – amíg meg nem szólal

Eltekintve attól, hogy nem csekély erőfeszítés volt a 851W dobozból való kiemelése, és állványra helyezése, csak egy kis gondot okozott az installáció. A 851E ugyanis az állványomba csak az erősítő helyére fért be, míg a 851W egy külön másik állványon terpeszkedett. A kábelezéshez a Chord Company kiváló minőségű XLR, és hangszóró kábeleit használtam.

Miután mindent bekötöttem, bekapcsoltam az egységeket. A lámpák nem halványodtak el, az erősítő csendesen villogó kijelzés mellett elvégezte a belső ellenőrzést, majd feloldotta a csendesítését, és munkára készen várakozott.

A mintákat amiket kaptam, korábban már néhány napig használták, így a bejáratással nekem már semmi dolgom nem volt. A készülékek használatra kész állapotúak voltak.

A 851E/W páros hangja erőteljes, masszív, teljesen színezetlen, és gyakorlatilag minden részletet képes megjeleníteni. Hihetetlen részletgazdagsága mellett megtartja az erősítés tartalékát, hogy ha szükség van rá, azonnal bevethesse.

Egyszerűen fogalmazva ez volt az egyik leginkább áttekinthető, izgalmas, és részlet gazdag erősítő rendszer kombináció amit valaha hallottam. A hatalmas mennyiségű információt finom részletezéssel szólaltatta meg, semmit nem tartott vissza, és semmit nem kendőzött el.

A hosszúra nyúlt bevezető után rátérek a Cambridge Audio bemutató lényegére, a hang bemutatására. A legújabb Dunedin Consort Mozart Requiem (Linn Records) felvételt indítottam el elsőként a Naim hálózati lejátszómon. Az első hangok felcsendülése után kiszaladt a számon, hogy „A mindenit” (vagy valami hasonló értelmű, de erőteljesebb)

Ez az erősítő megdöbbentett azzal, hogy a környezetet teljesen megszűntetve csak a felvétel gyönyörű hangjait képes megszólaltatni. Egy jó forrásról örömöt kelt, elvarázsol, és egyre növekvő mértékben tetszik a zene hallgatása.

A dinamika erőteljes, éles, és teljesen un-hi-fi. A hangszerek teljes hangzása minden, csak nem mechanikus, a hangok kristály tiszták, és csábítók (ha jó a felvétel). Úgy érzem, mintha az előadó velem lenne a szobában.

Ha sokáig hallgatom az erősítőt két dolog történik. Megszűnik számomra az elektronika figyelése, és csak a zene élvezete marad. A második pedig az, hogy megszabadulok a hifi hallgatása alól, és egyre inkább a zene érzelmi behatása alá kerülök, annak kompozíciós, és érzelmi kifejezésmódja kezd uralni.

Teljesítmény könnyedén

Az erősítő hangjában nem a könnyed erő okozza a legtöbb izgalmat, hanem az, hogy az előerősítő tisztasága, és a teljesítményerősítő gazdag hangja is kiválóan hallható akár a leghalkabb részletek bemutatásakor is. Nyilvánvaló a két egység összetartozása, a zene közlése, és az információ áramlása hihetetlenül közvetlen.

És mi van akkor, amikor szükség van a teljesítményre? Nos, az erősítő csak tolja rezzenéstelenül. A prezentációban nem lehet észrevenni a változást. Soha nem tapasztaltam határt, vagy olyan korlátot, amely a bonyolult zenei témáknál gondot okozott volna nagyobb hangerősségen.

Ez az erősítő követeli a figyelmet, és azt kívánja, hogy kényelmesen helyezkedjen el a székén, hunyja be a szemét, és merüljön el a zenében. Igen, az áttekinthetőség, és a tempó még akkor is jól érzékelhető, ha a másik szobából átszűrődő hangjait hallgatja. Azt sugallja, hogy jöjjön közelebb, és hallgassa. Úgy gondoltam, hogy egyszerűbb lesz a dolog, ha otthagyom egy kicsit, de távolról is csak arra tudtam figyelni, ahogy nekem játszott.

Természetesen, pont úgy, ahogy kell

Ja persze! A Cambridge zúzni is tud, ha szükséges. A hatalmas teljesítményt azonban sebészi pontossággal adagolja akár a dübörgő basszus, akár a húrok rezdüléséről van szó. Ha kell, az erő minden elsöpör. A hangszerek hangja szinte hátborzongató, nem éreztem soha erőltetettnek. Nagyon jól használható akár a modern rock, pop, vagy dance stílusok természetes, realisztikus tolmácsolására.

Gyors? Naná! Súlyos? Bizony ám! Ütőképes? Ó, igen…

Tény, hogy az általános benyomás az, hogy az erősítő csak mintha ücsörögne, és nézne rám, és azt kívánná, hogy egy picit növeljem a hangerőt.

A szórakozás – a beépített védelemmel, természetesen…

Általában gutaütést kapok azoktól a többrétegű védelmektől, amelyek tervezésekor szempont volt az, hogy lehetőleg a hangzás módosítása nélkül legyenek képesek megvédeni az erősítőt, és a hangfalakat.

Többen lehetnek, akik számára a Cambridge Audio még mindig egy olcsó mókás erősítőnek tűnő, a nagy márkanevek árnyékába húzódó márkanév. Ezek az emberek soha nem mentek be a Richer boltokba, legfeljebb TV készüléket vásárolni. Igen, a dolgok megváltoztak. Aki nem a meghallgatás alapján dönt, azok számára ez az erősítő Made in China marad.

Ezek az előítéletek teljesen alaptalanok, erre a legjobb példa a 851E, és 851W páros, amely elérhető áron kínál világviszonylatban is elismert alkatrészekből épített kiváló hangzást. Elmarad viszont belőle az elismert audiofil márkanevek túldimenzionált ára.

Állítom, hogy amit a Cambridge Audio formatervezésben, kivitelezésben, és a gyártás során elért ebben az előerősítő és végfok kombinációban, az szinte lenyűgöző. Jól mutatja, hogy miként lehet gazdaságosan, szinte töredék áron kimagaslót alkotni. Rendkívül figyelemre méltó.

Kérjen hallgatás időpontot, és győződjön meg személyesen arról, hogy tényleg szükség van az előítéleteinek felülbírálására.

Írta: Andrew Everard

Nemrégiben újult meg az Azur AV receiver sorozat 551-es jelű tagja, s az új, „V2” toldalékkal kiegészített nevű változat komoly gyártóhoz illően nem pusztán néhány plusz aljzatban vagy 5 W-al nagyobb teljesítményben különbözik az eredetitől, hanem valóban többet tud és a műszaki felépítésében is mélyreható változások történtek.

Mindössze 110 mm-es magasságával az 551 V2 egy valóban kompakt, hifi állvány-barát készülék, ami személy szerint nekem is sokkal jobban tetszik, mint az ormótlan magas AV receiverek melyekkel szemben a háziasszonyok is meglehetősen nagy ellenállást képviselnek. Ennyi azonban még kevés lenne az üdvösséghez, de ne aggódjunk, a készülék csinos fémházában elegendő jó dolog rejtőzik ahhoz, hogy még a mai erős mezőnyben is eléggé vonzó alternatíva lehessen.

Természetesen a Cambdridge Audio célkeresztjében továbbra is a hangminőség áll a központi helyen, így az új változat sem fogja internet rádióval, DSP hangzások tömkelegével vagy okos telefonos vezérléssel elkápráztatni a közönséget, ehelyett inkább jó hanggal és igényes kivitelezéssel szerez magának értő rajongókat, olyanokat, akik tudnak lelkesedni például a körültekintően kivitelezett hűtőrendszerért vagy az óriási energia igényű dinamikacsúcsokat is gond nélkül kiszolgáló tápellátásért. Utóbbiért a gyártó sztereó erősítőiben is megtalálható jókora toroid transzformátor felel igényesen megtervezett és kialakított áramköri környezetben, garantálva, hogy a készülékből még a legizmosabb akciójelentek közepette se fogyjon ki a szusz. A teljesen átalakított X-Tract fantázianevű ventillátoros hűtőrendszer intelligens módon optimális működési környezetet biztosít az elektronikák számára, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy odafigyel arra, hogy a végerősítők ne legyenek túlhűtve, és így mindig számukra ideális hőmérsékleten működhessenek, ha viszont rendesen meghajtjuk az erősítőt, akkor pedig véletlenül se melegedhessenek túl.

Újabb jelentős technológiai előrelépésként az új változat egyenesen a csúcsmodell 751 V2 processzorait kapta meg, aminek köszönhetően vélhetően egészen más minőségű hangzásra számíthatunk tőle, mint az elődjétől. A készülék hét darab nagyáramú végerősítője egyszerre minden csatornát meghajtva 8 Ohmos terhelésen 60 W (RMS) teljesítmény leadására képes. Zenehallgatás esetén a Pure Analogue Stereo Direct üzemmód aktiválásával az összes video és egyéb nélkülözhető áramkör kikapcsolódik a valóban tiszta és torzítatlan megszólalás érdekében.

A mozis tudományok között első helyre kívánkozik az új kifinomult, CAMCAS (Cambridge Audio Mic Controlled Auto Set) nevű mikrofonos setup, ami pontos hangsugárzó beállításokat eszközöl a szoba akusztikai viszonyainak függvényében, s emellett a készülék basszus menedzsmentje is pontosabbá és egyszerűbbé vált. A dekóderek közül az összes manapság fontos változat megtalálható, úgymint a Dolby® TrueHD, DTS-HD™ Master Audio, Pro Logic® IIx és a DTS Neo:6.

Felszereltség tekintetében a V2-es változaton elődjéhez képest kettővel több HDMI bemenet (egy elöl, egy hátul) és eggyel több HDMI kimenet (szám szerint 2) található, melyeken keresztül immár a 4K videojelek továbbítása is lehetséges. Az originál verzión megszokott optikai és koaxiális csatlakozások természetesen szintén megmaradtak, csakúgy, mint a 7.1 rendszerű előerősített kimenet szett is. A hátlapon látunk még egy USB B portot, ami azonban csak szervizcélokra szolgál, így az ilyen irányú igényeket továbbra is csak a gyártó Blu-ray játszója szolgálja ki. A készülékhez mellékelt, a korábbi Azur távirányítóknál sokkal szellősebb és átláthatóbb távvezérlő elegáns fekete színű és szálcsiszolt kivitelű, emellett végre háttérvilágítást is kapott, ami fölöttébb hasznos dolog, hiszen a mozizást általában sötétben űzi az ember, így nem árt, ha látja, mit nyomkod és állítgat éppen.

♫

Miután a legtöbb nálam megfordult AV receiver jóval nagyobb darab volt, mint a filigrán 551-es, meglepő volt a készülék energikus hangzása és testes basszusa, ami a gyakorlatban is igazolta a gyártó leírását az izmos végfokokról és a stabil tápellátásról. Audiofil modellhez híven, a megszólalás alapvetően természetes, eszköztelen és színezetlen, ez azonban nem akadályozza meg az erősítőt abban, hogy adott jeleneteknél a rendező vagy a hangmérnök szándékainak megfelelően kellően úgymond hatásvadász legyen, és jókora mértékű izgalmat vagy feszültséget generáljon. Jó példa erre többek között a Prometheus bevezető jelenete az óriási vízesés hatalmas és elemi erejű robajával vagy a leszálló űrhajó fülsüketítő hangja. Előbbi jelenethez tökéletes ellenpontként finoman beúszó, lágy és kellemes muzsika társul, ami pontosan megmutatja, hogy a készülék szimultán többféle hangulat bemutatására is képes és finomságai a legnagyobb robajok között sem vesznek el.
A hangok mindvégig szinkronban vannak a képekkel, az effektek pedig pontosak és hitelesek, mint például a kanyargós barlangrendszerben eszeveszetten száguldó Blökik zümmögésének hangja, vagy az erdőben rohangászó emberek zörejei, a nagyon élethűnek tűnő levél és lombsusogásokkal. A való élet megszokott zajait nagyon jól össze lehet hasonlítani az igaziakkal, ilyen mondjuk az öreg padló recsegése, amikor Mr. Scrooge botorkál vaksin ide-oda az ódon házában, vagy az ajtónyikorgás, a csengő hangja és a különféle leeső tárgyaké, melyek mind nagyon reálisnak tűnnek. A zárt térben elsülő fegyverek robaja megint csak a készülék dinamikai képességeiből nyújt hatásos ízelítőt, és az eredmény megfelelő hangsugárzóval még szub-basszus nélkül is lenyűgöző. Tudom, hogy a házi-mozi szerves része a külön szub-láda, de ezt hallva az én szobámban tulajdonképpen meg is lennék nélküle.
Személyesebb hangvételű jeleneteknél a készülék finomságai, valamint a kellemes, barátságos karaktere kerül előtérbe, a filmzenék pedig gyakorlatilag önállóan is megállnák helyüket. A beszédhangok mindvégig jól érthetők, realizmusuk, pontos artikulációjuk és hiteles hangszíneik igen magas színvonalat képviselnek még a jobb AV receiverek mezőnyében is. Ugyanez igaz TV nézés esetén is, nagy élmény például a híradó, a szépen beszélő hírolvasókkal, akiket receiverünk magas szinten prezentál.

A receivert vegyek vagy sztereó erősítőt dilemma nagyjából az első házi-mozi készülék megjelenésével egyidejű lehet, az efféle modellek azonban képesek rá, hogy megoldják, mivel zeneileg is nagyon magas szintet képviselnek. A mozizásnál megtapasztalt pozitív jellemzők mindegyike megmarad, és mivel zenehallgatásnál sokan nem szeretik használni a szub-woofert, jól jön, hogy (megfelelő hangsugárzó esetén) a készülék jól elboldogul nélküle is. A magasak szellősek, finomak és lágyak, a cinek selymessége pedig még komoly audiofil igények esetén is kitűnő. A klarinét és a szaxofon sok levegővel, könnyedén muzsikál, a túloldalon a basszus pontos, testes és erőteljes, hangvétele egészen analógos jellegű. Érdekes módon, noha általában a CA készülékekről elsőre a kellemes és barátságos jelzők jutnak az eszembe, amiből talán arra asszociálnék, hogy kicsit lekerekíti vagy megszelídíti a hangzást, a P. Box lemezemen mégis pontosan úgy szól, ahogy anno az akkori technika és rock-hangzás ideál szerint a lemezt felvették. A hangzás nyílt és kitárulkozó, dinamikus és szikár dobokkal, néhol szinte sistergő cinekkel és Vikidál Gyula kissé agresszív hangjával, úgyhogy ezen aztán nem finomít az égvilágon semmit, hanem tökéletesen megmutatja a felvétel eredeti karakterét.
Klasszikus muzsikákon nyílt és világos hangszínekkel kényeztet, tágas színpadképet rajzol, ügyesen leképezve a szoba méretéhez képest óriási koncerthelyszíneket. A megszólalása nagy élmény, cseppet sem egy mozira specializálódott berendezés alibi hangzása, hanem olyan, amit egy jó sztereó erősítőtől várnék. Többször említett teljesítmény tartalékainak és erejének köszönhetően a megszólalása tele van energiával, amivel finoman bánik, de az energia tartalékok jelenlétét mindvégig érezni a hangjában.
Könnyedebb műfajokon, dinamikus, színes, izgalmas és kulturáltan erőteljes, vagyis mindent megad, amire a különböző szegmensek rajongóinak szüksége lehet.

Azoknak az elérhető árszinten keresgélőknek, akik nem szolgáltatás és funkció tűzijátékra, hanem valós minőségre és igazi értékekre vágynak, régóta a Cambridge Audio az egyik titkos favoritjuk, és büszkén jelenthetem, hogy ebben a márkában továbbra is megbízhatnak. A megújult 551R V2-es modell nagyobb testvérének minősége felé jókora lépést téve mozin és zenén egyaránt élvezetes hangzást nyújt, és tulajdonosai egy-egy izgalmas film után kikapcsolódásaként akár Mozartot is hallgathatnak rajta, a készülékben akkor sem fognak csalódni

Forrás:[www.hifipiac.hu]

HiDiamond 7 hangszóró kábel teszt Audiopuls

Szöveg és fotó: Marko Pecotic 2012 március

Gyártó: HiDiamond S.R.L. Italy

Nagyon sok kábel gyártó kínálja a termékeit napjainkban, és a felhasználó könnyedén elveszhet a rengeteg lehetőség között a keresgélés során. Nagyon sok mikro márkanév található meg a piacon, amelyek néha megkérdőjelezhető minőségű kábeleket gyártanak gyenge műszaki háttérrel.

A HiDiamond központja Róma közelében, egy Anzio nevű kisvárosban található. A kisváros arról ismert történelmileg, hogy az amerikai hadsereg itt szállt partra a Második Világháborúban. Több film, és számos könyv is említi, innen lehet ismerős a név. A Cég neve egyike lehet a kevésbé ismert kábelgyártó márkaneveknek.

Mivel a HiDiamond a kezdő lépéseit nem egy bérelt garázsból tette meg, talán ezért nem is kapták fel, mint sikertörténet a marketing piacon. A termékeik meghökkentően magas színvonalúak, ahogy arról több tesztben is meggyőződhet. A gyártás magas szintű, és a minőség ellenőrzés is nagyon komoly. A kábel gyártó gépek nagyon drágák, ezért nem meglepő, hogy kevés márkanév alkalmazza ezeket. 

A HiDiamond 2000.-ben alakult. Napjainkra az egyik legfontosabb olasz audiofil kábel gyártóvá nőtte ki magát. Jelenlegi kínálatukban többféle interkonnekt, és hangszóró kábel mellett átkötések, HDMI kábelek, és több más található.

Gyártanak természetesen mindenki által elérhető árkategóriás kábeleket. Például a Diamond 1 interkonnekt már 50 Euroért megvásárolható, de szerepel a kínálatban 4000 Euro magasságában is jelkábel az Ultimate Signal szériában

A HiDiamond frontembere Dr Salvatore Filippelli, aki korábban a Nextream (Thomson Electronics csoport) vezetője volt. Jobb keze Julian Pompili, aki a repülőgép iparból, és a telekommunikációs hozott magával nagy gyakorlatot. A Selex, Marconi Telecommunications, és a Boeing Indrusties vállalatoknál dolgozott korábban

A Diamond 7 hangszóró kábelüket kézbe fogva az első vizuális, és tapintás benyomás nagyobb nyomot hagyott bennem, mint bármely más típus. A legjobb szó rá az, hogy előkelő, rendkívül nívós. Furcsa dolog ez, mert tartottam én már kézben a Siltech, Kimber, vagy Audioquest kábeleket is, de egyiknél sem éreztem ilyet. A kézi munka minősége? Mesébe illő. A megjelenés? Elbűvölő, akár szexinek is nevezhető. Ez a kábel úgy néz ki, mint egy millió Dolláros formaterv (egy pont a Ciobotaru Design Studio részére). Csomagolás? Nagyon látványos, selyemel van bélelve a doboz belülről. Az első benyomás az elképedés. Már akkor tisztában voltam vele, hogy beleszerettem. Az olaszok tökéletesen tisztába vannak vele, hogy mitől döglik a légy akár kábel, akár autó, vagy hangfal amiről szó van

Műszaki tartalom:

A réz, amelyet vezető szálként alkalmaztak egy szabadalmaztatott eljárással készül. A 4VRC technológia alkalmazása a HiDiamond szerint csökkenti a kábel induktivitását, az ellenállását, és a kapacitását, ezzel fokozza az átvitt jel linearitását. Négyszer hevítik fel a vezető eret mindig más hőmérsékletre (a legtöbb kábel gyártó csak kétszeri hevítést alkalmaz), így érik el a gyakorlatilag 100 százalékos tisztaságot. Minden vezető eret gondosan ellenőriznek tisztaság, geometriai átmérő szerint a géppel. Egy kábel 8 elemi szálat tartalmaz, amelyek 7,98 ohm/km ellenállás, és maximum 68 pF/m kapacitással rendelkeznek. A csatlakozások rhodium, és szénszálas anyagok felhasználásával készülnek. A kész kábel külső átmérője 16 mm.

A kábelt a fizikai méretei a nagy játékszer nagy fiúknak kategóriába helyezi. Ezt úgy értem, hogy a vastag kábelek nagyobb helyigényt támasztanak az állványban, és a hangfal mögött. Ha a hangfal a falhoz van tolva, ezt a kábelt felejtse el. Ha az állványban kevés a hely hátul, akkor is. Legalább 50 cm szabad hely javasolt a hangfal mögött.

A hang: 

Annak ellenére, hogy réz elemi szálakat tartalmaz, egyáltalán nem érezhető a jellegzetes rezes hang rajta. A legtöbben úgy gondolnak a réz kábelekre, hogy teljes, meleg, kicsit homályos a hangjuk. Nos, ez itt egyáltalán nem igaz. Ez a kábel teljesen más kategória, nem hasonlítható sem a réz, sem az ezüst, sem pedig más vezető erekhez.

A kábelt 200 órán át járattam, mielőtt a tesztet elkezdtem. Két különböző rendszerbe installálva próbáltam meg a lehető legpontosabb módon meghatározni a hangzás jellemzőit.

Nagyon tiszta, és precíz. Ez a hang első meghatározása. A hang egyszerűen fantasztikus. Engedtessék meg nekem : a hang egyszerűen F A N T A S Z T I K U S. ilyen hangszóró kábellel még soha nem volt dolgom ezelőtt.

A kábel meghallgatása arra bíztatott, hogy újra meghallgassam a zenei gyűjteményem nagy részét. A korábban jól ismert albumok, amelyeket már százszor hallgattam, teljesen másként szólaltak meg.

Általánosságban kimondható, hogy a kábel hangja tiszta, és részletező (soha nem agresszív, vagy vékony), friss, gyors, homogén, koherens, pontos, dinamikus, és természetes. Semmi módon nem színezi a zenét. Minden olyan jellegzetesség, amivel a többi hangszóró kábel módosít a hangon, itt teljesen eltűnik. Nem homályosít el részleteket, és nem komponálja át a zenét. A hang precíz, és természetes, kiegyensúlyozott. A frekvencia spektrum egyik részét sem részesíti előnyben, és nem szorítja háttérbe.

A magas tartalom definiálását teljesen át kellett értelmeznem. Soha nem volt dolgom még olyan hangszóró kábellel, amely a magas tartományt ennyire tisztán, részletesen, frissen, és nyitottan vitte volna át. Nincsen felesleges csillogás, élesség, analitikus megszólalás mód, vagy fáradság. A magas tartomány nagyon részlet gazdag, és természetes módon illeszkedik a zene folyamába.

A mélyhang tartomány is valami csoda. Mély, feszes, erőteljes, és tömör, csodálatos beütésekkel. Teljesen mindegy, hogy milyen hangszert hallgatok, a versenyzongora, az üstdob, basszus  gitár, vagy nagybőgő, minden hang csodálatosan szólal meg.A dinamika mesteri. Ez az első alkalom, amikor olyan hangszóró kábelt hallgatok, amely teljesen szabadon engedi a felvételek dinamikus részleteit. Minden apró részletet, és nagy dinamikájú részt könnyedén jelenített meg

Heteken át próbáltam megtalálni a gyenge pontot a hangjában. Meggyőződésemmé vált, hogy ennek egyszerűen nincsen gyenge pontja. Minden zeném jobban szólt vele. Minél igényesebb zenét játszottam, annál jobban szólt. Az volt az érzésem, mintha arra inspirált volna a kábel, hogy folyamatosan fokozzam a kihívás mértékét. Nehéz feladat elé állítottam tehát. Nagy kórus, hatalmas templomban, a hallgatási pont elől. Elképedtem, mert ennyire holografikus színpad leképezést még nem hallottam ezen a felvételen korábban. Minden apró részlet megjelent, a templom lélegzését is hallottam. Szinte magam előtt láttam a méreteit. Olyan érzés volt, mikor egy vak ember látni kezd.

Másik nehéz feladat a verseny zongora. A karomon a szőr felállt, mert még a kalapácsok érintését is hallani véltem. Minden hang tiszta, és rettenetesen levegős. A mélyebb billentyűk hangja is hihetetlen élményt jelentett

Értékelés:

Azt hiszem, hogy ez a hangszóró kábel a legjobb az árkategóriájában. Annak ellenére, hogy nem olcsó, ez a kábel messzemenően megszolgálja az árát a megjelenésével, és a hangjával. Akár magasabb árkategóriába is sorolható lenne (ez persze nem arra javaslat, hogy a HiDiamond emeljen az árán!). Akár így is érthetném: A többi kábel gyártó árai túl magasra vannak pozícionálva.

Véleményem szerint nincs tökéletes audio berendezés. Nincs tökéletes hangfal, erősítő, vagy kábel. Semmi nem lehet tökéletes. Mindegyik hangjában meg lehet találni a hibát. Kisebbet, vagy nagyobbat, de hiba mindig van. akárhogy próbáltam, ebben a kábelben nem találtam semmiféle gyenge pontot. Hitvallásom ellenére, ha létezik audio Nirvana, ez a kábel nagyon közel áll hozzá. Nem emlékszem az utóbbi időben olyan hifi komponensre, amely akkora hatást gyakorolt volna rám, mint ez a kábel.

forrás: www.audiopulsar.hr

Az Azur 751BD-hez hasonlóan, a 752BD is Mediatech chipsetet, és egyedi lemez lejátszó egységet tartalmaz. Ám ugyanúgy, mint a 751BD, a 752BD is számos tulajdonságában különbözik az OPPO lejátszóktól. Az áramköri egységek a jól ismert, jellegzetes Cambridge felépítést mutatják, és a rajtuk lévő címkézés is eltér más egységektől. A fő panel nagyméretű Anagram DSP-bázisú 10-csatornás 24/192 felskálázó chip panel például hiányzik az OPPO készülékekből. Emellett a 752DB digitális felépítése lehetővé teszi azt, hogy 24/192 formátumra felskálázza a lejátszó a jeleket, mielőtt analógra alakítja azokat. Az Anagram DSP felkonvertálja a digitális kimenő jeleket is 96, vagy 192 kHz formátumra, ha PCM kimeneti formátumot választ, amely nagyon jól használható, ha a második hanganyag sávot kívánja alkalmazni a BluRay lemezről. Előnyt ez nem jelent például a Dolby TrueHD, vagy DTS-HD Master Audio hanganyagokon, ha dekódolás nélkül veszi ki azokat a készülékből.

Az Azur 752BD a Cambridge Audio legmagasabb kategóriás BD lejátszója. A 752BD öt darab onboard Wolfson DAC egységgel oldja meg a digitális jelek analóg konverzióját. Mivel mindegyik chip sztereó, ez azt jelenti, hogy 10 csatornányi digitálisról analógra való átalakítás érhető el egyidőben. Nyolc csatorna (négy DAC) gondoskodik az analóg kimenetekről, és egy dedikált DAC az analóg bal és jobb oldali kimenetről. Az OPPO BDP-105 ESS Sabre DAC egységeket használ a felskálázáshoz. A Cambridge az Anagram felskálázást választotta, mert az több opcióban jobb végeredményt képes produkálni.

Emellett a Cambridge egység három különböző digitális szűrőt is tervezett az Anagram egységhez. A szűrők szonikus jellemzői eltérők, és a hallgató egyéni ízlése alapján választhatja ki, hogy melyiket kívánja használni. Természetesen egyik sem tökéletes a maga nemében, mindegyiknek van előnye, és hátránya is. A gyorsabb összehasonlítás érdekében a Cambridge külön gombot tett fel a távvezérlőre, amellyel direkt módon kapcsolható át a szűrésmód. Három pici LED jelzi az aktuális karakterisztikát. Ezek a szűrők természetesen csak az analóg kimeneteken hatásosak. A digitális kimenetekre direkt, szűrés nélküli jeleket küld a lejátszó, hogy a surround processzor, vagy az AVR végezhesse el a beállításokat.

Ha alaposabban megnézzük, a Cambridge Azur 752BD, és az OPPO BDP-105 nagyon hasonló paraméterekkel rendelkezik. Az OPPO előnye az USB DAC bemenet, és a fejhallgató kimenet. A Cambridge Audio előnye az Anagram felskálázás, és a három választható szűrésmód. Bár mindkét egységet úgy tervezték, hogy meghaladja az általános BluRay lejátszók képességeit, jól látható, hogy teljesen más elképzeléseket vallanak a gyártók. A vásárlóra bízzák mindketten, hogy melyik funkciókat részesíti majd előnyben.

Néhány általános 752BD jellemző: gyorsabb lemezkezelés, és beolvasás, a parancsok gyorsabb végrehajtása. 4K felskálázás (nem feltétlenül alkalmazható minden esetben, de a jövőben jól jöhet) Két HDMI kimenet, három USB bemenet, digitális koaxiális és optikai kimenetek. Analóg diagnosztikai képjel kompozit videó jellel nincs. Két HDMI kimenet, és Marvell Qdeo jelfeldolgozás a HDMI 1 kimeneten. Univerzális lemez lejátszás HDCD, CD, DVD, DVD-A, SA-CD, BluRay beleértendő a 3D is, Picture CD, emellett számtalan más írható, és újra írható lemeztípus támogatása. 2D-3D konverzió (ez nem jobb, vagy rosszabb mint a versenytárs modellekben). Alkalmazható mint előerősítő, vagy surround processzor, így akár előerősítő nélkül csatlakoztatható végerősítőhöz. A front bemenet MHL kompatibilis. Tartozék az USB WiFi adapter, amelyhez tartozék USB kábel is jár, így megkereshető az ideális vételi pozíció. Hálózat média támogatás, telepített internet alkalmazások a YouTube, és a Picasa használatához. Minden másban a 752BD funkciói megegyeznek más BluRay lejátszók funkcióival.

Jó hír azoknak, akik utálják a hűtőventillátor zaját, hogy a 752BD nem tartalmaz ilyet, és nagyon csendes minden üzemmódban. Nagyon csekély zajt csak a lemezforgató motor ad ki. A 752BD távvezérlője enyhén domború, és fém fedlappal van szerelve. A gombok háttérvilágítással rendelkeznek, és az ikonok nagyon jól olvashatók. A háttérvilágítás külön gomb megnyomásával kapcsolható be, és automatikusan nem aktiválódik bármely gomb megnyomásakor. A távvezérlő selymes gumi borításának érintése kellemes érzés, de vigyázni kell rá, mert minden mechanikus sérülés meglátszik rajta. A központi helyen lévő navigációs tárcsa körül körben nyolc gomb van elrendezve, amelyek közelsége okozhat időnként navigációs tévesztést mellényúlás esetén. Természetesen a gombok közelsége annyira nem zavaró, hogy ez a tévesztés általános jellemző lenne, ám egy kicsit nagyobb odafigyelést igényel a kezelés. A 752BD használati útmutatója kiváló, érthetően vannak a funkciók használati módjai bemutatva. A készüléket igényesen csomagolták be gyárilag, még külön Cambridge kék porvédőbe is bele van helyezve.

Videó bemutatás mód:

A BluRay lejátszók az egyik legmagasabb képminőséget elérő források manapság, mégis vannak eltérések a bemutatás módok között. Nehéz eldönteni, mit is nevezünk BluRay képminőségnek. A Playstation 3, az OPPO BDP-83, és 83SE is nagyon szép képminőséget jelenít meg BluRay lejátszás közben. Ám, már kb. 2009 óta fut a technológia, és kezd kialakulni az a trend, hogy mégsem mindegyik lejátszó képe egyforma minőségű. Az analóg videó korában is volt különbség a készülékek képminősége között, ráadásul igen jelentős. Az u.n. high-end BluRay lejátszók kategóriája is már kialakult, és kimondható, hogy pontosabb mechanika beépítésével, vagy különleges minőségű chipkészlet alkalmazásával mégis fokozható a minőség. Napjainkban már nem jelenthető ki egyértelműen, hogy minden BluRay lejátszó képminősége egyforma. Ez a jelenség kifejezetten igaz a 752BD esetében, amely úgy a képminőség, mint a hangminőség tekintetében a piaci átlag felett áll.

Már a DVD lemezek lejátszásakor is észlelhető különbség, pedig a DVD felbontása is már nagyon szép képet mutat egy HD videó megjelenítőn. A 752BD két HDMI kimenettel rendelkezik. A HDMI 1 az elsődleges kimenet, amely a lehető legmagasabb képminőség elérését hivatott létrehozni. A HDMI 2 kimenet elsősorban arra szolgál, hogy hangjeleket továbbítson egy processzor, vagy receiver felé. A HDMI 1 kimeneten Marvell Qdeo jelfeldolgozás garantálja a kimagasló képminőséget. Ez a chip már a 751BD esetében is gyönyörű lágy felskálázott képet jelentett a DVD lemezek lejátszásakor. A 752BD DVD felskálázását összehasonlítva egy Lumagen Radiance videó processzor művével azt kell mondanom, hogy majdnem olyan jó. A Lumagen felskálázott jelében is észrevehető volt egy kis él az átmeneteknél. Azért foglalkozok ilyen sokat a DVD felskálázással, mivel az elfogadható árú HD megjelenítést más módon elérni nehéz. Például a The Dark Knight DVD verziója egy jó teszt példány, mert a gyengébb képességű felskálázást azonnal vízszintes vonalak, és zavaró moháré megjelenésével jutalmazza. Az ellenpélda, a Mission impossible: Ghost protocol, amely nagyon jól skálázható fel. Érdekes, hogy a tíz megkérdezett emberből, akinek mindkét felskálázott filmet megmutattam, fele-fele arányban tetszett a 752BD munkája. Egyik résznek a The Dark Knight, a másik résznek a Mission impossible tetszett jobban. Személyes véleményem szerint a The Dark Knight sikerült a processzornak gyengébben, de mint látható, ezt a véleményt általánosítani nem lehet. Egy biztos, a 752BD a HQV DVD Benchmark lemezen olyan felkonvertálás eredményt ért el, amelyet még soha nem láttam semmiféle árkategóriában. Az elődmodellel összehasonlítva a 752BD kidolgozottabb Marvell Qdeo egységgel rendelkezik. A különbség nem jelentős, de néhány lemezen nagyon kijöhet.

A HDMI az egyetlen lehetőség a képjelek kivitelére. Az analóg összetett videójel csatlakozás teljesen eltűnt, mivel azon keresztül nem lehetséges a tartalom másolás elleni védelme. Ennek ellenére néhány esetben jól jöhetne például ellenőrzéshez, ha a HDMI láncon keresztül bármiféle megjelenítés probléma merülne fel.

A hálózat videó, a kábel, vagy szatellit videó lejátszás lehet a közeljövő HD műsorforrásainak másik lehetősége. A standard felbontású kábel, vagy szatellit források napjainkban még szörnyű minőségben sugároznak filmeket, de a hálózaton keresztül egyre több elfogadható felbontású, és képminőségű anyag válik elérhetővé. A 752BD Marvell Qdeo processzoron keresztül kezeli a HDMI jeleket. Ez a funkció egy kicsit tud javítani a gyengébb minőségű anyagokon, ha néhány egyszerű beállítást elvégez a setup menüben. Ezek a beállítások feleslegesek, ha BluRay forrásról nézi a filmeket, sőt némelyiket célszerű kikapcsolni, ha jó minőségű filmanyagot néz lemezről.

A bemeneti funkciókon túl a 752BD képes a kimeneti analóg csatlakozások hangerő szabályzására, ilyen módon akár előerősítő nélkül is csatlakoztatható végfokhoz. Ez a lehetőség nem állt rendelkezésre a korábbi BluRay lejátszókon, ám a modern verziókon egyre gyakoribb.

Hálózat média lejátszás:

A 752BD is támogatja mindazokat a bejövő hálózati formátumokat, amelyet a piaci versenytársai. A hálózaton keresztül filmeket, állóképeket, és zenei anyagokat nézhet, hallgathat. A gyárilag telepített alkalmazásokkal direkt internet kapcsolaton keresztül streaming szolgáltatásokat vehet igénybe, vagy internet rádiót hallgathat. A 752BD 2013 februárjában még csak a YouTube, és Picasa direkt alkalmazásokat támogatta, de lehetséges, hogy szoftver frissítés után később más is elérhetővé válik. Erre vonatkozóan a Cambridge Audio nem közölt terveket. Nagy a valószínűsége, hogy inkább a TV gyártók fejlesztenek ebbe az irányba.

A 752BD kép, zene, és videó hálózati lejátszás módját nagyon jól használhatónak értékeltem. A korábbi modellek nehézkes, lassú kezelés módja már a múlt ködébe veszett szerencsére. Semmi gondot nem okozott számára a váltogatás a hálózat, és az internet anyagok lejátszása. Igazán meghozta a kedvem a funkció használatához. Érdekes módon, az OPPO lemez lejátszóknál az egységek jobb hangminőséget mutattak USB, vagy hálózat lejátszáskor, mint a normál CD lemezről. A különbség nem volt nagyon jelentős, de a háromféle szűrésmódról majd még később beszélek.

3D bemutatás mód:

Nem túl sok beszámolnivalóm van a dologról. Amelyik lejátszó pontos a 2D esetében, az pontos lesz 3D-ben is. A 752BD elég meggyőző a 3D lemezeken 2D lejátszás módban. A Cambridge egységen a 2D konverziót HDMI, vagy USB bemenetről is alkalmazhatja. A kezelő perspektíva beállításai egészen pontosak voltak. A Clash Of The Titans mindenhol úgy lett kommentálva, hogy nagyon rossz a 2D-ről 3D-re konvertálása. Erre visszavezethető módon az emberek nem is szeretik a film 3D verzióját. Ám, ha összehasonlítjuk néhány TV, vagy projektor 3D konvertált képével, a film még a 3D mesterműve is lehet. Mivel a 752BD nem rendelkezik 2D-3D konverzió opcióval, nem túl sok tapasztalatról szolgálhatok. Azért azt tudnia kell, hogy a 2D-3D konverzió lejátszás közben egyáltalán nem annyira könnyű dolog, mint aminek hangzik.

Véleményem szerint ez nem igazi hiányossága a Cambridge 752BD-nek. A választ az élet adja meg. Természetesen szükség van olyan berendezésekre, amelyek képesek a 3D konverzióra, mert a piac igényli. Viszont, ha megkérdezi bármelyik ilyen készülék tulajdonosát, hogy milyen rendszerességgel használja, kiderül, hogy hathavonta jó, ha öt percig. Ennek ellenére a funkciók felsorolásakor nagyon jól hangzik. Ritkábban van igény a 3D-ről 2D-re konvertálásra lejátszás közben, ezért ez a funkció nem jelent befolyásoló tényezőt, csak egy egyszerű adalék.

Digitális hangminőség

Próbáltam szonikus különbségeket keresni a HDMI, és a koaxiális kimenetek között, de semmi szignifikáns eltérést nem tapasztaltam. Egy AudioControl Maestro M3 végezte a dekódolást, és mindkét kimeneten egyforma hangminőséget tapasztaltam. Ebből az derülhet ki, hogy felesleges sok pénzt költeni a BluRay lejátszó oldalán erre a funkcióra, mert gyakorlatilag minden típusnál ugyanezt tapasztaltam. Ha tehát csak a HDMI, vagy a koaxiális hangjel kimeneteket kívánja használni, szinte bármelyik BluRay lejátszó típus megfelelhet. Ez nem csak Cambridge Audio készülékeken, hanem bármelyik gyártónál igaz. Tapasztalataim szerint USB, vagy hálózat lejátszás során, ha a digitális koaxiális, vagy az analóg kimeneteket alkalmazza, akkor érheti el a legjobb eredményeket. A mozi hangja és a HDMI csatlakozás mód egyforma eredményeket mutatott. Az is általános tapasztalatom, hogy a multicsatornás 5,1-csatornás opció az analóg kimeneteken jobb hangminőséget eredményezett.

Analóg hangminőség

Ez a funkció az, amivel a high-end BluRay lejátszók, mint például a Cambridge Azur 752BD jelentősen több, mint az átlag. Lássuk, hogy az 1000 Dolláros lejátszók mennyivel tudnak többet, mint a 200, vagy 500 Dolláros egységek. Az analóg hang nem meglepő módon megegyezik a magas minőségű sztereó DAC egységek bemutatójával.

A 752BD analóg hangja volt a legjobb, amit valaha BluRay lejátszóból hallottam. A High-end lejátszók közül a napokban volt alkalmam meghallgatni az OPPO legújabb BDP-105 lejátszóját, de a 752BD hangja ennél is jobb. A legfőbb különbség az volt, hogy a BDP-105 hangja előrébb szólt, és a mélysége nem volt ekkora. A 105-ös sztereó hangja egy kicsit a hangfalak előtt szólalt meg, míg a 752BD esetében a a hang teljesen levált, és csak a hangfalak között alakult ki a hangzástér. Mivel a hang a hangfalak között szólal meg, a mélység érzete is nagyobb. Szenzációs érzés a hallgatása. A másik különbség az volt, hogy a 752BD hangjában kicsit több csendességet hallottam a futamok között. Nehéz ezt szavakba önteni, de minden zenei futam egy kicsit más a high-end lejátszókon, mint a többin. A tonalitás, a részletezés, a hang gazdagsága, a két lejátszón nem a minőségében, inkább a bemutatás módjában különbözött. A különbséget apróságok jelentik, amelyeket inkább bebeszélünk magunknak, mint halljuk. Próbáltam különbséget találni a zajszintben, de semmi mással nem próbálkoztam.

A 2011-es 751BD egységgel összehasonlítva a 752BD extra csendes a futamok között. Ez a legújabb fejlesztéseknek, és technológiáknak köszönhető. A 752BD hangja még karakteresebb, amely előny az elődmodellhez képest.

Azért azt tudni kell, hogy a 752BD nem egészen olyan, mint a Wavelength Proton USB DAC, amelyet egy Mac Mini számítógép hajtott meg high-end SB kábellel (3100 Dollár) Ha viszont nem lett volna már USB DAC egységem a zene lejátszáshoz, szívesen használtam volna a 752BD-t mint műsorforrás.

A 752BD képes lejátszani a legtöbb általános lemeztípust, beleértve a DVD-Audio, és SA-CD lemezeket. Ezek a nagy felbontású hanganyagok gyakran tartalmaznak 5.1 csatornás tracket a sztereó mix mellett. Nos, ezek az 5.1 csatornás analóg hangjelek is a legjobbak voltak azok közül, amelyet valaha BluRay lejátszóból hallgattam.

A három különböző digitális szűrés opció amit a 752BD kínál, csak akkor érezteti hatását, ha az analóg kimeneteket használja. Kismértékű eltérést tapasztaltam mindhárom esetben. Úgy tapasztaltam, hogy a 3-as, és 1-es szűrésmód nagyon hasonlót mutat, de a 2-es sem volt rossz.  Nekem a 3-as, és az 1-es tetszett a legjobban, de a döntés az Ön kezében van. Sokkal nagyobb különbséget tapasztaltam viszont a modern újrakevert lemezek esetében. A különbség összemérhető volt akár a csatlakozó kábel cseréjével is. Konkrét példával élve a 44,1 kHz-es CD lemez verzió és a 88,2 kHz nagy felbontású verzió közötti különbség érzékelhető a szűrők átkapcsolásával.

Összefoglalás

A Cambridge Audio Azur 752BD kombinálja a nagy sebességű lemez betöltést, és kezelést, a jó vezérelhetőséget, a hálózat lejátszás funkciókat, emellett alkalmazható akár előerősítőként, surround processzor nélkül. A készülék analóg hangminősége olyan volt, amelyet már régen nem hallottam BluRay lejátszóból. A képminősége megegyezik a  piacon futó legdrágább egységekkel is. A képminőség beállítások rendkívül pontosak. Ha csak a HDMI kimenetet kívánja alkalmazni hang műsorforrásként, surround processzoron keresztül, akkor bármely piacon futó lejátszót választhatja. Ha viszont high-end minőségű analóg hangforrás kimenetet keres a digitális források széles skálájához, az Azur 752BD volt az, amely a legjobb analóg hangot produkálta, amit valaha BluRay lejátszóból hallottam.

Cambridge Audio Azur 851A integrált sztereó erősítő teszt 

Mit adhat egy olyan gyártó csúcsmodellje, ami legszívesebben a remek ár/érték arányával dicsekszik? Avagy milyen lesz az az erősítő, ami a minimalizmust szolgáltatással, az ezoterikus dumát pedig vaskos alkatrészkészlettel helyettesíti?

Az Azur 851A egy a sok közül. Rengeteg hasonló árú sztereó erősítő van a piacon, így ma már nehéz is extra szolgáltatások vagy különleges műszaki megoldások nélkül érvényesülni. A londoni székhelyű gyártó is fel tud mutatni két érdekes jellemzőt, ám ha csak a kereskedők honlapját böngésszük, könnyen lehet, hogy ez kevés lesz. A Cambridge Audiominden létező felületet kihasznál, hogy népszerűsítse XD nevű erősítő felépítését. A rendszer műszaki értelemben zseniális, marketing szempontból viszont kétes értékű. A másik érdekes tulajdonság, a nagy kijelzővel ellátott előlap, ami szintén igazán praktikus, de talán nehezebben eladható, mint az, ha az erősítőbe beépítjük a DAC-ot is. Bizony, ennek a készüléknek egy olyan piacon kell helytállnia, ahol a beépített digitális/analóg átalakítók rohamosan terjednek és ahol ma is sokan szolgáltatást vásárolnak, és azt feltételezik, hogy az ár garancia a minőségre is.

Az XD problémás. Egyrészt, mert a mai kommunikációban az "XD" sokaknak már egyet jelent a sírva nevető szmájlival. Másrészt a technika célja, hogy az "A" osztály hangzását ötvözzék egy hatékonyabb működéssel, az "XD"-ről azonban a hifi világában járatos tömegeknek inkább valamilyen "D" osztály jut eszükbe, ami többnyire a szerényebb minőségű, vagy éppen ellenkezőleg, a roppant összetett és drága elektronikák sajátossága. Olyan ez, mint egy elegáns éttermet RomKocsmának keresztelni, csak azért mert az a Vár és a Kőhalom utca sarkán áll.

A Cambrigde Audio ajánlata egyszerű. Az erősítő felvesz legalább 70, de legfeljebb 800 wattot, amiből magabiztosan tud 2 x 120 wattot biztosítani 8 Ohm impedanciájú hangfalak számára is. Mindehhez XD technológiás erősítést, hatalmas hűtőbordákat és toroid trafókat használ. Ha kézbe vesszük, hamar megállapíthatjuk, hogy az erősítő "sűrű darab". Belseje rendesen tele van pakolva, amiről megbizonyosodhatunk akkor is, ha megemeljük, vagy a szellőző rácson keresztül kandikálunk befelé. Ráadásul az összeszerelés is igényes. Teszteltünk már olyan, drága elektronikát, aminek a teteje megkocogtatásra zengett, mint valami cintányér, de ez nem ilyen. Persze csodálkozni nincs okunk, elvégre a szuper-olcsó Topaz AM5 burkolata is filces rezgéselnyelőt kapott az illesztéseknél. A vaskos készülékhez emberes súlyú távirányító is jár, ennek ergonómiája jó.

Mivel a Cambridge Audio mindenhol leírja, hogy az XD típusú erősítés nagyon jó és fontos dolog, ezért álljon itt a rendszer magyar nyelvű leírása, egyenesen a hazai képviselet honlapjáról.

"A Class XD tökéletes A osztályú munkapont beállítást alkalmazza kis hangerősségen. A teljesítmény növelésekor nem a hagyományos módon mozdítja B osztály felé a tranzisztorok munkapontját, mert az a null átmeneteknél torzítást okozna. A Class XD szabályzott visszacsatolást alkalmaz a teljesítmény növelésekor, és a tranzisztorokat folyamatosan az optimális munkapont beállításban üzemeltetve elkerüli a null átmenet által okozott torzítást. A visszacsatoló áramkör nem része a végfokozatnak, hanem különálló dinamikusan szabályzott egység. Ilyen módon képes megőrizni úgy az A, mint a B osztályú munkapont beállítás által biztosított előnyöket."

Csatlakozások terén azt kapjuk, amit elvárunk. Vagyis A-B hangfalkimenetet, 8 bemenetet, amiből kettő XLR, 1 felvételi és 1 előerősített kimenetet, illetve a rendszerbe integráláshoz RS232C, infra jeladó és Control Bus csatlakozókat. A tápcsatlakozó földelt és felette találunk egy kapcsolót is. Az előlap egyszerű, hivalkodástól mentes. A készülék érdekessége, hogy azt egy méretes kijelző uralja, aminek két oldalán 4-4 gomb sorakozik. Ezek a forrásválasztáshoz és a beállításokhoz is kellenek, ami elsőre kicsit ijesztő, hiszen ezzel a gyártó kiiktatta a programozáshoz leggyakrabban használt négyirányú gombcsoportot. A menürendszer tényleges használata szerencsére nagyon egyszerű. Megszokni sem kell, mert pár másodperc után minden teljesen magától értetődő. Mivel a hagyományos erősítők egyik klasszikus, díszes elemét, a forrásválasztó kapcsolót korszerűbb megoldásra cserélték, a hangszín-szabályzóknak is észrevétlenné kellett válniuk. Ezek apró, benyomásra az előlap síkjába süllyedő potméterek lettek, amik mellett ott is találjuk a Direct gombot, amivel az egész hangszín részt mellőzhetjük. Az igazat megvallva, az ilyen értékű erősítők, többnyire vidáman meglennének ezek nélkül a potik nélkül is.

A tesztek több helyszínen zajlottak, több napon át. A meghallgatások előtt az elektronikának 4-6 órája volt bemelegedni.

A bekapcsolás és a forrásválasztás nem tartogat meglepetéseket, a hangerő szabályozáson viszont őszintén elámultunk. Egészen halkan is álomszerű finomsággal lehet adagolni, 1 dB-es lépésekben. Vagyis ez az erősítő, akár egy hálószobában is teljesen jól használható, ellentétben a gyár kínálatának legkisebb darabjával, ami nagyon hamar hangosodik. No, nem mintha korrekt dolog lenne egymáshoz méregetni őket. Sok vetélytárs, ha modernizálja a kezelést, akkor azt vagy túlkomplikálja, vagy az egyszerűség oltárán áldozva, nyakatekertté teszi a mélyebb szintű beállítást. A Cambridge Audio egyszerű és logikus megoldása példa értékű, és követendő.

A meghallgatások egyebek között ELAC BS 314 CE és FS 147, quadral FERRUM 700, Sonus faber Venere 2.0 és 2.5, Mission 792SE és Cambridge Audio S70 hangfalakkal történtek. Forrásként a Cambridge Audio DacMagic Plus, Stream Magic 6 szerepeltek legtöbbet.

Az első teszt egy tágas, de kemény felületekkel teli szobában zajlott. Az ELAC FS 147 társaságában a szokásos tesztfelvételek során haladtunk végig. Az említett hangfalak előadásából leginkább a pontosság, testes, feszes karakter fogott meg. A quadral FERRUM bekötése után a testesség még feltűnőbbé vált, ugyanakkor a Pink Floyd és Vangelisfelvételei szinte mind a giccs határán táncoltak, ami hatalmas kontrasztban állt az ELAC hűvös pontosságával, ezért vissza is tértünk a kieli gyártó termékéhez. A teszteken sokszor gondot okozó Yello felvételek is élvezetesen szóltak Trentemoller – The Last Resort című albuma pedig végigfutott. Annyira helyén volt, hogy nem volt szívünk kivenni a lemezt, még az végére nem ért. Bár azt be kell ismernünk, hogy voltak pillanatok, amikor feszes, masszív hangzást a magasak enyhe harsogása zavarta meg. Ezt azonban részben a teszthelyiség sajátosságai okozták. A klasszikus anyagok között Antonio Forcione – Tears of Joy is magával ragadó volt. A következő felvétel Elvis – Fever volt, ami az ELAC hangfalaival a kemény falú szobában szinte tökéletes csettintésekkel és remek jelenléttel bűvölt. A Pink Panther tágas sztereó színpaddal lepett meg. A Fever Ray féle Keep the Streets Empty For Me mélyei valószínűtlenül hátulról jöttek, a szobát pedig a vártnál is hatékonyabban töltötték meg. Az, hogy ez jó, vagy sem, hosszú viták tárgya lehetne, elvégre mennyiségi igényeink a mélyek terén sem egyformák, de az tény, hogy a pontosságra kevés panaszunk lehet. A meghallgatás eddig nagyon meggyőző volt, ám érkezett pár igazi klasszikus, mint például aVelencei Barokk Zenekar által előadott (általunk agyon hallgatott) Négy Évszak. A hangzás ekkor kicsit művivé vált. A korabeli, vagy éppen korhű hangszereléssel dolgozó zenekar gazdag és kellemes hangja némiképp veszett életszerűségéből.

Az első meghallgatások szinte végig egy DacMagic Plus-on keresztül zajlottak. Ennek változtatható szűrőjét kapcsolgatva, az eredmény azonnali és határozott különbséget mutatott, ami szintén az erősítő pontosságáról árulkodik.

A meghallgatás második helyszíne az Audiophile Szalon egyik földszinti szobája volt. Érkezésünkkor egy pár Mission hangfal volt bekötve, amik egészen vagány módon szóltak. Nem panaszkodtunk volna egy percet sem, mert az összhatás tetszett, de igazából nem ezért, hanem az ELAC BS 403 miatt jöttünk. A hangzás nagyon más volt. A zongora teste és jelenléte megkérdőjelezhetetlenül felülmúlta azt amit a Mission nyújtott, az összhatás mégsem volt olyan kellemes. Nem vált erőtlenné, nem kínlódott mégis lomhább lett. Mintha köd vagy egy végtelenül könnyű paplan lenne a hang és közöttünk. A magasak és a dinamika még bőven áttörtek, mégis megmaradt valami szükségtelen távolság köztünk és a zene között. Ekkor a kollégák azt ajánlották, próbáljuk ki a Sonus faber Venere sorozatát. Itt gyorsan meg is jegyezzük, hogy mi csak nagyon sokadik próbaként állítottuk volna párba a két eszközt. A Cambridge Audio ugyanis józan gondolkodás, a Sonus faber pedig testet öltött költészet. Jött hát a Venere 2.0.

Amint az első hangok kiszaladtak a rendszerből, minden addigi kételkedésünk elillant. ATake Five alatt a sztereó színpad is rendben volt, a fúvósok viszont olyan kézzelfogható pontossággal álltak előttünk, amivel jóval drágább rendszerek is csak ritkán, nagyon pontosan beállítva képesek megajándékozni.  A hangzás egésze elbűvölő volt. Finomság és vagány, élettel teli előadás remek keverékét kaptuk. Érdekes volt, hogy a korábban az ELAC FS 147-tel remekelő Fever most egy kicsit veszített közvetlenségéből. A csettintések nem tűntek hitelesnek.

Mivel az erősítőn éreztük, hogy van még benne tartalék tettünk egy próbát a nagyobb, de még bejáratatlan Venere 2.5-el is. A Tears of Joy, bár megtartott egy kis távolságot, így is túljutott a füleinken, egészen a szívünkig. Lágyan lengte be a teret, görögve gurult körbe a szobában és merengve megütötte mellkasunkat. Mi pedig ösztönösen mosolyogtunk. Csodás volt, de nem tökéletes. Ezen sorok írója például örült volna még egy kicsit több nyitottságnak, bár ez még megjöhet, ha a hangfalak már rendesen be lesznek járatva. Dave Brubeck – Veneto Fresco-ja korrekt fúvósokkal és általánosságban sok apró részlettel szórakoztatott. Az igazi meglepetés azonban a Moloko – Famailiar Feelings volt, ami a nagyon sok rendszeren pocsékul szól, itt azonban egyszerre pontos, energikus és részletek sokaságát leíró. A Tori Amos-féle A Sorta Fairytale a megszokottnál könnyedebb, szeparáltabb és levegősebb volt, bár az ének egy kicsit fedettnek tűnt. (ismét a friss hangfal) A Pink Panther zenekara nagy volt, nagyobb is, mint amit egy ilyen árú készlettől elvártunk.

Ítélet

A tesztek alatt eleinte kedveltük, a végére pedig nagyon megszerettük a Cambridge Audiolegnagyobb integrált sztereó erősítőjét, az Azur 851A-t. A kezelhetőség, ami egyszerre modern és egyszerűen kezelhető, elismerést érdemel. A hangot vagánynak, fiatalosnak, lendületesnek, könnyűzenére is ideálisnak neveznénk, ha ezt nem értenék sokan félre és nem gondolnák, hogy ez valamiféle degradáló jelző. A Cambridge Audio integrált erősítője nem végtelenségig kifinomult és nem is monumentális. Mégis, túlteljesíti az árát részletező képességben, messze túlhaladja az elvárásokat pontosságban és lendületességben és átlépi kategóriáját erőben is. Mindezt azonban pillanatok alatt le lehet dózerolni a nem megfelelő hangfal kiválasztásával. Ha nem meghallgatás alapján választunk hozzá hangdobozokat, vagy akár kábeleket, akkor könnyed megeshet, hogy a rendszer egésze pontosan csak annyit nyújt, amit ezen az áron általában kapni lehet. A nagy varázslat, ami miatt aCambridge Audio-t választani érdemes, az pedig elmarad.

Műszaki adatok

Mérleg

 + Lendületes és pontos hangzás, alkalmanként lélegzetelállító sztereó színpaddal

 + Nem szenved hiányt erőben, mégsem válik tolakodóvá

 + Egyszerűen kezelhető, hála az átgondolt előlapi menürendszernek

 - A ma annyira divatos, digitális bemenet utólag sem beszerelhető

Szubjektív vélemény

forrás: www.av-online.hu 

Primare I22 integrált sztereó erősítő és CD22 CD-lejátszó teszt

Skandináv fejtörő 

Az igényes hifik világában minden gyártó valami különleges, egyedülálló technológia köré építi csoda-gépeit. Így, hogy minden egyedi, végül mintha semmi sem lenne az. Minden ami azzal kezdődik, hogy különleges, elcsépelten hangzik, már a mondat befejezése előtt. Kemény dolog, de tény, hogy a Primare, ebben a közegben meg kell dolgozzon az elismerésért.

Itt van egy svéd gyártó, aki valamit másképp csinál. Jelen esetben a kulcstechnika, ami köré a cég a termékeit építi, a D osztályú erősítés egy kicsit átdolgozott, továbbgondolt változata. Ahogyan azt a Primare is hangoztatja, a D nem a digitális rövidítése, hanem egy eltérő, de még analóg működési módé. Ellentétben a mosógépekkel és kávéfőzőkkel, az erősítők világában az A osztály kevésbé hatékony, mint a D. Ám ismét hangsúlyozni kell, hogy a D, miként az A is, működési elvről árulkodik, semmi másról. Az eltérő hatékonyság csupán egy járulékos tulajdonság. Nem a tavaszi mező illatától megrészegült környezetvédők találták ki, hanem a forrasztóón füstjében eltompult mérnökök.

Anélkül, hogy nagyon elmerülnénk a mikéntben, egyet tisztázzunk! Egy széles frekvenciatartományban működő D osztályú erősítő tervezése nem egyszerű feladat. Legtöbben nem is foglalkoznak vele, éppen csak arra használják a D osztályt amire a legkönnyebb. Alacsony frekvenciák stabil, minőségi erősítésére. Többnyire mélysugárzókban találkozhatunk velük, ahol külön áldás, hogy az elektronkia csak nagyon kis mennyiségű hőt ad le, hiszen azt nehéz volna a mélyláda dobozából kivezetni. (nem, a kifelé álló hűtőborda nem megoldás, az csak rontja a doboz akusztikai tulajdonságait)

A Primare mérnökei azonban vették a fáradtságot, és megoldották a D osztály problémáját. Aktív visszacsatolás szabályozással stabilizálták az erősítőt, így kiterjesztve annak előnyös tulajdonságait a teljes hallható frekvenciatartományra.  Az eredmény pedig egy a teljesítményéhez és masszív építéséhez mérten könnyű, mindössze 10 kg-os erősítő, ami alig fogyaszt egy kevéskét. A hatékonyságról szólva, az elektronika apróbb erényei közé tartozik, hogy nem fűtésre pazarolja el a felvett áram nagyját, úgy ahogyan azt az A osztályú elektronikák teszik, ezért teljesen zárt lehet. Vagyis nem ül bele a por az évek során és nem is igényel olyan légáramlást maga körül, mint más modellek.

No, ennyit az erősítő technológiájáról!

Van azonban még valami, ami a Primare számára nagyon fontos, ez a moduláris felépítés. Az erősítő kiegészíthető egy digitális részegységgel, ami három bemenettel gazdagítja azt. Kettő a jól ismert optikai és koaxiális digitális bemenet, amihez ugye számtalan eszközt csatolhatunk. A harmadik pedig a mostanság egyre népszerűbb USB bemenet. Vagyis az erősítő egyúttal külső hangkártyához hasonló módon is csatlakozhat számítógépeinkhez. Kell ennek előnyeit ecseteljem? Ugye nem!

Fiatal kereskedő koromban mennyire örültem volna egy ilyen márkának! Ésszerű kínálat, egyszerű kezelés és az igazán racionális igények kiszolgálásának lehetősége! Igen, a Primare mint márka tetszik...

A 22-es rendszer egy CD-játszóból és erősítőből áll, CD22 és I22 nevet viselve.

A CD22 előlapja igazán egyszerű. Elől 3 gomb és egy kijelző, no meg a CD tálca. Hátul egyszerű analóg kimenet, szokásos optikai és koax kijárat, egy haszontalan USB és az érdekességek. Olyanok, mint a trigger, az infra távvezérlő ki- és bemenetek, és egy RF távvezérlő portja, végül egy RS232. Komoly rendszerbe foglalási lehetőségek vannak itt! Szóval az egyszerű funkció mögött igen napra kész technika figyel.

A CD-játszó rendelkezik egy USB aljzattal, amivel pendriveról, hordozható lejátszóról is hajlandó zenét megszólaltatni. A szolgáltatás akár dicséretes is lehetne, ha az MP3 és a WMA mellett használható lenne valami értelmesebb formátummal is. Sajnos efféle lehetőségből nem jutott. Ez a buta bemenet hatalmas kontraszt a készüléke amúgy fergeteges képességeihez képest. Persze ki kellett próbálni. Meg is tettem, de az élményt nem osztanám meg, inkább nézzük a CD-lejátszási képességeit!

A teszt nagy részét alapbeállításon zenélte végig a CD22, méghozzá igen szépen. A  vége felé azonban eljött a kísérletezés ideje. A 22-esnek van egy titkos fegyvere: képes 44,1 mellett 48, 96 és 192 kHz-en is dolgozni. Persze a CD ettől még csak CD, de próbálkozni mégis érdemes.

Az alapbeállítás, a 44,1 kHz volt a leginkább nyitott és közvetlen. A következő, a 48 kHz, mintha egy egészen cseppet fátylat húzna a magastartományra. A hangzás nem lett igazán sem jobb, sem rosszabb, csak egy kicsit más. 96 kHz-en a dinamika mintha egy kicsit szelídült volna. Érdekes módon, Paradigm hangfalakkal a sztereó kép így mintha egy kicsit kiterjedtebb lett volna. A meglepetést a 192 kHz hozta, ami tágasabb és élvezetesebb teret varázsolt, egy kicsit lágyabb hangzás mellé. Ezen a ponton a vonósok (szubjektíven) hatalmasat profitáltak. A két szerethető beállítás így a 44,1 és a 192 kHz. Előbbi közvetlensége és dinamikája, utóbbi könnyed és lágy jellege miatt. Bár mindez egyedi ízlés és persze felvétel kérdése.

Az erősítő szintén egyszerű előlappal kedveskedik. Az alapfunkciókhoz tartozó három gomb mellet van egy hangerőgombja is. Utóbbi elektronikus, vagyis végállások nélkül körbeforog. A hangerőt és a forrás sorszámát az kijelzőről olvashatjuk le. A hangerőkezelés példásan értelmes alappal indul. A 75-ig terjedő skála 10-es állása az, amivel a gép bekapcsol. Mennyire egyszerű és jó megközelítés. A hangerőszabályzó gombocska precízen megmunkált. A rögzítőcsavar nyílásába viszont igazán belemarhattak volna szögben, mert így picit karcol. Nem sorjás, hanem tökéletesen megmunkált, mint egy penge. Az illesztések azonban csodásak, a gombok csiszoltsága tökéletes, nagyítóval nézve is gyönyörű.

A hátlapon a megszokott csatlakozók sorakoznak: négy analóg bemenet, egy kimenet. A hangfalak aljzatai, szokatlan módon nem +--+ elrendezésűek, hanem +-+-. Akad itt még trigger kimenet, infra és rádiós távvezérlésnek csatlakozó és RS232. Analóg fronton az I22 még egy kis meglepetést tartogat, egy előfok kimenet képében. Vagyis a rendszerünket később végfokkal kiegészíthetjük. Ahogyan magát az erősítőt is bővíthetjük a digitális bemeneteket tartalmazó modullal. Ez a kis upgrade, bár csak három aljzattal gazdagít, mégis egy kategóriával feljebb lépteti a gépet. Van benne egy digitális koax és egy optikai bemenet, valamint egy USB B aljzat. Ez utóbbi egyfajta külső hangkátya funkciót kölcsönöz a gépnek, még a legszimplább netbookból is audiofil lejátszót varázsolva. Az egész készülék szép, átgondolt, egyszerű mégis, rugalmasan fejleszthető.

Mindkét egység három lábon áll, így billegni biztosan nem fog, ha csak rá nem támaszkodunk bekötés közben. Persze elég nehezek és a lábuk is rendesen gumírozott, így kicsi az esélye annak, hogy hátul matatva eltolnánk bármelyiket is (ez inkább olcsó CD- és Blu-ray lejátszókkal szokott megesni) mégis, ha RCA-kat dugdosva le szeretnénk szorítani őket, azt középen tegyük!

A tesztet ELAC, Paradigm, KEF és Focal hangfalak segítették

Paradigm Mini Monitor

Első reakciónk az elvarázsoltság volt, micsoda finomság, kedvesség és szerethetőség.Vivaldi műve, a barokk zenekar sok kis hangja a helyére került. A csodás sztereó kép, és megható felbontás ennek a hangfalnak a sajátossága, a hegedűk hihetetlenül kifejezőek. Könnyűzenével azonban a mélyektől a rendszer eldugul, a magastartomány hasogat. Következzék Vangelis 1492 A Giccs Meghódítása. Oh, bocsánat! A Paradicsom Meghódítása. A Monastery of la Rabida hatására valósággal elolvad az ember. Azt, ami legtöbbször csak tetszetős giccs, a rendszer felbontása finom, nagyon törékeny egyensúlyú műként mutatja. Szép teljesítmény. Jött Donald Fagen Kamakiriad lemeze, most a közvetlensége talán egy kicsit túlzó is. Tény, hogy a Paradigm kicsi dobozkája nem valami húsos, mégis vonzó teremtés. A teszt alatt többször is visszatértem ehhez az összeállításhoz.

Paradigm Monitor 9

Bár az állódoboz lényegesen nagyobb membránfelülettel és nagyobb térfogatú dobozzal bír, karaktere továbbra sem valami húsos, de ahogyan Vivaldi megszólal, azonnal megszerettem. A '90-es évek grunge és rock lemezei is sokkal tűrhetőbben muzsikáltak. Éppen csak a mélyek terén volt valamiféle hiányérzetem. Ezt később a már lehetetlenül túlforszírozott Dust Brothers meghozta, de kemény, szinte kopogós módon. Donald Fagen is visszatért és a Tomorrows Girls alatt az az érzésem volt, hogy ennek egészen pontosan így kell szólnia. Lazításképp Pink Floyd Marooned jött, ami ezúttal egészen felkavaró élmény volt. Ahogyan a Ghost in the Shell Making of Cyborg is megrázó élménnyé nőtt. Persze a dobok mellett ez érthető is. Ám a magashangok csodás szétterjedése a térben és a mindvégig megmaradó, erősen részletező jelleg új volt. Tori Amos Precious Things című dalának stúdiófelvétele lehetett volna a könnyű győzelem pillanata, ha a mélyek nem szólnak olyan furcsán. Erő, energia és képesség van, csak kerekség nincs. Ennek a rendszernek nagyon sajátos hangja van. Mintha megsínylené D osztályúságát, mintha erénye hátránnyá válna az által, hogy eltér a megszokottól, nem mutatja fel azokat a hibákat, amikre az album keverésekor számítanak. Más természetű, mint a stúdiók felszerelései, vagy a legnagyobb mennyiségben eladott, olcsó rendszerek. Nem tökéletes, bár törekszik rá, mégis nagyon-nagyon szerethető.

ELAC FS 247 BE

Az ELAC-kal párba állítva a hangzás csodás. Az olyan, amúgy unalomig hallgatott (elszenvedett) könnyű dalok, mint Adele Rolling in Deep-je, teljesen új értelmet nyernek. A dobok belépése lélegzetelállító. A Dust Brothers - Fight Club albumának velőrázásai úgy érkeznek, hogy azt a mozitermek is megirigyelnék. A szett javára írhatjuk, hogy a mélyhangokat és úgy általában az energiát valami egészen döbbenetes módon képes a térbe helyezni. Nem a hangszórók küzdenek azért, hogy sok legyen a basszus, hanem egyszer csak megmozdul a szoba. Donald Fagen-t hallgatva, minden jelen van, éppen csak rend nem alakul ki a magashangok között, a sztereó kép nem áll össze egy egésszé. Gyors váltásVivaldira, Marcon, Velencei Barokk zenekar. Ismét kiváló és precíz munka, a varázslat azonban teljesen hiányzik. A magastartomány kicsit nyers, mintha két fémlemez között kellene keresztülszökjön. A csellók azonban végre feltűnnek egy picit, a hangszerek testesek, de jelenlétük kétes. Az ELAC magashangjai kétségtelenül jó minőségűek és megfelelő arányban állnak a hangpaletta többi elemével. A varázslat és az általános szerethetőség azonban elmarad. Ez egy szubjektív dolog, ami jelen esetben az ELAC-ot kizárja a további tesztelésből. Jöhet ismét a Paradigm pici monitora no meg a KEF Q300. Sok meglepetés már nem ért, de a rendszer hosszú időre a kanapára szögezett.

Végül még egy Focal Chorus 807V is megszólalt, ami sok szempontból helyrerázta a dolgokat. Mondhatnánk, hogy mindene meglett, hogy úgy szólt, ahogyan kell. Az biztos, hogy ha valakinek megmutatjuk ezt az összeállítást ilyen formában, akkor az egyértelmű tetszését és elismerését fogja kifejezni. Hasonlóan a kis KEF Q300-hoz, ami bár jóval kisebb géposztályba tartozik. Nagyon egyben volt és kiegyensúlyozottan szólalt meg. A gond csak a szerelemmel van. Mert annak nem lehet parancsolni és mert az nem a tökéletest választja, hanem azt ami neki tetszik. Jelen esetben a legelbűvölőbb hangzást a kis Paradigm hozta, a legmegdöbbentőbbet és legenergikusabbat pedig az ELAC. Már-már a hangfalak tesztjévé vált így az elektronikák próbája, de az egyedi belső miatt ez nem is baj. Mint mindig, most is leírhatjuk, hogy nem elég egy jó hangfalat venni a jó elektronika mellé. Össze is kell őket próbálni, megkóstolni, együtt hogyan is zenélnek.

A Primare 22-es szettet lehet szeretni hangjáért és lehet becsülni minőségéért, átgondoltságáért. Megvan benne az a közvetlenség, amit oly sok rendszerből oly gyakran hiányolok. Mégis, meg kell hallgatni, mert sajátos karaktere van. Biztos, hogy a márka további rajongókat fog magának szerezni, mert megérdemli.

Teljesítménye, a katalógusban ígért 80 W hihetőnek tűnik, de talán nem bűn egy végfokkal is kipróbálni, esetleg a 32-es modellekkel összevetni.

Műszaki adatok

Primare I22 integrált sztereó erősítő

Primare CD22 CD-lejátszó

Mérleg

 + Moduláris felépítése hatalmas bónusz

 + Remekül lehet nagyobb rendszerré fejleszteni és külső vezérléssel integrálni

 + Monitor dobozokkal nagyszerű viselkedés

 + A szokásosnál csak egy picivel szebb távszabályzó, bár a készülékekhez még sokkal szebb illene

 - A CD-játszó és az erősítő is megérdemelné, hogy XLR csatlakozóik is legyenek

 - Néha visszafogott, máskor kicsit túl kemény mélyek

Szubjektív vélemény

forrás: www.av-online.hu

Mit tud a Marantz második legnagyobb integrált házimozi rádióerősítője? Vajon nevét, vagy a tudását kell inkább megfizetnünk?

Az SR6009 jelenleg a Marantz kínálatának második legnagyobb integrált házimozi erősítője. Jól felszerelt 7.1-es rendszer, sokoldalúan konfigurálható csatornakiosztással és 7 db, egyenként 185 watt (erről még ejtünk néhány szót) leadására képes végfokkal. Ebben a típusban is találunk akusztikai kalibrációs szoftvert, méghozzá az Audyssey MultEQ XT verziót, ami már 8 mérési pozíciót használ és nagyfelbontású hangszín korrekciót végez. Ha pedig ez nem lenne elég, ehhez a modellhez már rendelhetünk szakember által elvégzett MultEQ Pro kalibrálást is. Ilyenkor a mérési pontok száma, 32-re is emelkedhet. (a MultEQ Pro kalibrálásról korábbi cikkünkben részletesebben is írtunk)

Az SR6009 gazdagon meg van töltve csatlakozókkal és szolgáltatásokkal is. A hátlapon sorakozik 7 db HDMI be- és 2 db ARC-képes kimenet. Itt van még 5 pár sztereó bemenet, 1 pár lemezjátszó (MM) csatlakozó, 7.1 bemenet, második zónának és házimozi végerősítőnek fenntartott, 7.2 előfok kimenet, analóg kép be- és kimenetek, 4 digitális hangbemenet, egy sor trigger aljzat, RJ45, RS 232 vezérléshez és két cserélhető antenna a WiFi és a Bluetooth számára. No meg itt van az összes hangfal csatlakozó is, amikből a hátsó háttér csatornák akár B hangfalpár, vagy kettős kábelezés céljára is bevethetőek.

Az előlap csatlakozóit egy elegáns, lehajtható fedél rejti el. Itt vár természetesen a fejhallgató, mérőmikrofon, USB és HDMI bemenet, sőt, analóg kép és hangbemenetnek is jutott hely. Persze a fedél rejtekében megbújik néhány gomb is, de ezek nem olyan érdekesek. Sokkal inkább érdekes, hogy az erősítőn szokatlanul apró kijelzőt találunk, aMarantz formatervezői által oly szívesen használt, kerek ablakocska mögött. Itt nekiállhatnánk arra panaszkodni, hogy ez mennyire nehezen olvasható távolról, de a hangerő és forrásválasztó gombokkal azonos átmérőjű kis ablak, no meg az előlap egésze, annyira jól néz ki, hogy egyszerűen nincs szívünk kötekedni vele.

A belső jellemzőket vizslatva láthatjuk, hogy benne van a megszokott Dolby Digital és DTS dekóderek sora, került bele online rádió, Spotify és DLNA is. A WiFi és Bluetooth csatlakozás mellett van Apple-féle AirPlay is. Ahogyan az ma szokás, USB-n keresztül telefonról vagy pendrive-ról is lejátszhatunk fotókat és zenét is. A hangformátumok sorában pedig egyebek között ott szerepel a nagyfelbontású, (192 kHz/24 bit) FLAC, ALAC és WAV is, valamint a DSD, ami mind nagyon vonzó!

A Marantz és Denon erősítők sajátossága, a Flickr alkalmazás, amit mi a mai napig furcsállunk. Ugyanakkor zenehallgatás mellé is választhatunk képforrást, így például a nyaralásunkon készült fotók nézegetése közben szólhat tetszés szerinti zene is, ami akár hasznos is lehet.

Talán már így is túl hosszan részleteztük az erősítő tudását, pedig még szinte bele sem lendültünk. Az SR6009 egyszerre jól felszerelt, praktikus, átgondolt. Egyszerűen, tetszik!

Mi az, ami nem került bele?

A Dolby Atmos és az Auro-3D teljesen kimaradt a gépből. Hiányzik? Nekünk nem, mert ilyen áron mi még nem érezzük fontosnak ezeket a sokcsatornás formátumokat. Hiányozni fog valaha is? Na, ez egy jó kérdés. Ha azt nézzük, még évekkel a Blu-ray lemezeken kiadott 7.1 csatornás, filmek elterjedése után is, a legtöbb eladott házimozi erősítő végül csak 5.1-ben üzemel, ezért úgy érezzük, ez később sem lesz nagy gond. Az Atmos és az Auro-3D is, még hosszú ideig a felsőkategóriás házimozi rendszerek világában marad. Aki külön moziszobát épít, az válogasson a nagyobb modellekből!

Az erősítőt vizsgálva, két fontos dolgot kell, még megjegyeznünk. Az egyik, hogy azSR6009-re köthetünk külső végerősítőt, amivel egyrészt nagyobb teljesítményhez juthatunk, másrész pedig, azzal, hogy tehermentesítjük a rendszert, akár még a hangminőségben is elérhetünk bizonyos szintű javulást. (persze csak akkor, ha a végerősítő is megfelelő minőségű)

A másik fontos paraméter az erősítő teljesítménye, ami – papíron - csatornánként 185 watt. Ez szigorúbb mérési (és minőségi) feltételek mellett, sztereóban, már csak 110 watt. AMarantz ráadásul 70 %-os teljesítménygaranciát vállal az 5.1-es használatra, ami csatornánként még mindig több mint 70 wattot jelent. Bizony gyorsan eljutottunk a 185-től a ~70 wattig. Persze ez összesen több mint 350 watt, aminél akár többet is kicsikarhatunk a erősítőből, ha nem zavar egy kicsivel nagyobb torzítás.

Na, igen! Leírva nem hangzik túl jól, de tulajdonképpen nagyon is korrekt ez az adat. A gond inkább az, hogy hirdetések nem szoktatnak hozzá minket a valósághoz. A legtöbb reklám csak azt ígéri, hogy a legapróbb erősítő is több ezer wattot zúdít majd ránk…

…Mi meg csendben morgunk.

Amikor a Marantz műszaki adatait olvassuk, feltűnik a 70 % garancia nevű jellemző, kicsit felfortyan az agyunk. Ahogy azt már sokszor leírtuk, a reklámozott és a ténylegesen kihasználható teljesítmény a legtöbb házimozi erősítő esetében köszönőviszonyban sincs egymással. Ez pedig nem egy gyártó, hanem a teljes ipar és persze a benne dolgozó marketingesek bűne. A Marantz állítása pedig, ha felületesen olvassuk, csak olaj a tűzre, hiszen micsoda dolog az, hogy a hirdetett teljesítménynek csak 70 %-át garantálják?! Ám ha elolvassuk a hozzáfűzött magyarázatot, már értjük, hogy őket is rettenetesen zavarja az abszurd ígéretek divatja és ilyen módon igyekeznek egyszerre korrektek és versenyképesek maradni. Mint a mesebeli lány, aki visz is ajándékot a királynak, meg nem is...

HDMI 2.0?

Az nincs, illetve az a része, ami legtöbbünket érdekli, van. A lényeg, hogy az SR6009 képes az UHD (4K, 50/60 Hz) felbontás kezelésére, sőt akár az analóg bemenetre érkező képjelet is felskálázza, bár ez utóbbitól nyilván nem szabad csodát várni.

Hétköznapok a Marantz erősítővel

Az igazi teszt előtt, majdnem egy hétig használtuk az erősítőt, hogy hozzászokjunk annak kezeléséhez. Ez a pár nap nagyon kellemes élmény volt. Érezni, hogy ez a típus is átgondolt, olyanok által tervezett erősítő, akik vagy maguk is használnak hasonlót, vagy meghallgatják a felhasználók szinte minden panaszát. Az SR6009 beüzemelése könnyű! Hiába vár ránk számos beállítanivaló, a Marantz menürendszere gyönyörű és átgondolt, így ezeken is könnyen túljutunk. Nem ez az első alkalom, hogy a Marantz (vagy a Denon) menürendszerét dicsérjük és talán nem is az utolsó. A csomagban mellékelt, rakéta formájúra hajtogatható karton állvány is megérdemel egy apró dicséretet, hiszen nagy segítség annak, aki nem tart otthon fotósállványt!

Az Audyssey beállításai is bizonyítottak. Amikor nem jutott idő, igazán mélyen elmerülni a zenében, vagy igazi csendben átadni magunkat a filmek élményének, az Audyssey által létrehozott hangzás jobbnak tűnt a „Direct” vagy „Pure Direct” üzemmódoknál. Ha a nappalival egybe nyitott konyhában épp rotyog a leves, sül a bejgli, zúg a sütő, vagy csak egyszerűen nincs türelmünk másra, mint a kedvenc sorozatunk felszínes élvezetére, akkor kár az erősítőt Direct-be kapcsolni.

A teszt

A teszt első szakaszában a zenére figyeltünk, ehhez pedig kikapcsoltuk az Audyssey-t és Direct módban hallgattuk, a már bemelegített erősítőt. Itt gyorsan megjegyezzük, hogy a legtöbb elektronika hangja, közvetlenül bekapcsolás után még nem olyan jó, mint rendesen bemelegedve és ez tapasztalataink szerint ez a Marantz termékeire különösen érvényes.

A megszokott tesztanyagokat hallgatva, házimozi erősítőhöz mérve határozottan jó, kellemes hangzás fogadott. A jelenlét már-már sztereó erősítőhöz méltó volt. Bár az erejét sokszor megvillantotta, a hangja inkább, lágy és simulékony, mint energikus. Ezzel együtt, az olyan felvételekkel, mint a Daft Punk-féle Doing it Right, a mélyek erősek és játékosak voltak. Megmutatták a felvétel karakterét is. Az Elvis által megénekelt Fever kellemes jelenléttel, jó részletgazdagsággal és nagyon szerethető összhatással szórakoztatott. Ám a fent említett és sok ahhoz hasonló pozitív tapasztalat mellé jutott egy-két csalódás is. Kedvenc Velencei Barokk Zenekar lemezünk például unalmasan szólt, Diana Krall dalai pedig egészen ellaposodtak. Mintha a gyorsaság hiányozna a rendszerből.

A házimozis tesztet bekapcsolt Audyssey-vel kezdtük és a tapasztalataink kedvezőek voltak. A MultEQ XT érezhetően hatékonyabb és élvezetesebb hatású, mint a sima MultEQ. A filmek élvezhetőek és bár a dinamika egy részéről le kell mondjunk, a tér pedig kicsit masszaszerűvé válik, mégis sok olyan élethelyzetet tudunk, amikor inkább használnánk az Audyssey által beállított profilt, mint a Direct módok valamelyikét. A tesztet megelőző időszak is ilyen volt, amikor konzolos játék, sorozatok, tévéműsorok szólaltak meg a rendszeren, miközben sokszor csak úgy mellékesen figyeltük az eseményeket, mert hol a konyhai zajok, hol pedig az emeleten megszólaló porszívó tette lehetetlenné, hogy elmerüljünk egy kifinomultabb hangzás nyújtotta élményben.

Amikor az erősítőt Direct módba kapcsoltuk, akkor persze már az igazi, a precíz hangzást értékelhettük. A rendszer ereje megkérdőjelezhetetlen, bár mi szívesen hallottunk volna még egy kis harapósságot. A megszokott tesztanyagokkal, mint a Drive, a Tron Legacy, aPrometheus, Oblivion filmek részletei, a hangzás kifinomultságról árulkodott. Nem merült el a túlzott részletezésben és nem vált magamutogatóan agresszívvé sem. Mégis áthatotta a hangzást az igényesség. A Marantz rajongóinak többsége alighanem azonnal megszereti ezt a kellemes, kiegyensúlyozott hangzást, ezt a Marantz ízű édességet.

Persze lesz, aki mást keres és másban találja meg a neki tetszőt.

Ítélet

A Marantz SR6009 egy jó házimozi erősítő, aminek kellemes hangja van, de nem szól jobban, mint azt ebben az ársávban elvárjuk. Persze ebben nincsen semmi kivetnivaló, különösen ha azt nézzük, hogy a rendszert tovább fejleszthetjük külső végerősítő hozzáadásával.

Szolgáltatás fronton a gyár mérnökei nem voltak szűkmarkúak és ami még ennél is fontosabb, a rengeteg funkció, illetve a rendszer egésze, jól használható!

Van a hasonló árú erősítők között olyan, ami a SR6009-nél jobban szól, zeneibb és dinamikusabb, de az ehhez képest döbbenetesen egyszerű, szerény tudású. Tehát ezt a típust nem szabad csak a hangja alapján összemérni a konkurenciával, ugyanis a gyártó nem vállalt semmiféle szolgáltatásbéli kompromisszumot. Az SR6009 leginkább jellemző tulajdonsága a stabil, időtálló kidolgozottság. Tulajdonképpen ez az, amiért szívesen adunk ki pénzt.

Műszaki adatok

Mérleg

+ Könnyű használat, ésszerű és valóban átgondolt menürendszerrel, gyors működéssel

+ Rengeteg csatlakozási lehetőség, ami még a hagyományos lemezjátszóra és az analóg, RGB bemenetre is kiterjed

+ Praktikus, valódi élvezeti értéket kínáló Audyssey MultEQ XT kalibrálás Pro opcióval

+ Akár végerősítővel is kiegészíthető, ami segíthet a hangminőséget kicsit magasabb szintre tornázni

- Korlátozott dinamika és zeneiség

Szubjektív vélemény

forrás: www.av-online.hu

Ha őszinte akarok lenni, akkor be kell hogy valljam, ez a második CA készülék az életemben. Igaz, a Stream Magic csak amolyan futó kaland, de így is az átlagnál több időt töltöttem el vele. Az első Cambridge Audio készülékem, amit sokáig hallgattam, egy Azur 640C v1 CD játszó volt, az első szériából. Már ez a pörgető is ezer szálon kötődött a Wolfson DAC-hoz, pedig nem tegnap óta gyártják. Az utódai ma is köztünk vannak, hiszen a CA jelen pillanatban is ötféle kompaktlemez játszót tart kínálatban.

Azt gondolnánk, hogy a fiatalos image mögött nincs jelentős múlt, pedig ez nem így van. 1968-ban indult a szekér és nőtte ki magát egy naprakész, nagy volumenben gyártó vállalattá. Ha a termékpalettájukra tekintünk, látható, hogy a hifi világ minden szegmensét lefedi a portfólió, erősítők, hangsugárzók, digitális konverterek széles skálája, sőt, még kábelek is megtalálhatóak ebben a kosárban. Éppen úgy, mint a második generációját megkezdő hálózati lejátszó, a Stream Magic 6 v2. Természetesen a CA ebben a műfajban is az elsők között volt, gondoljunk csak az NP30-as Sonatára, amiben szintén egy Wolfson chip dolgozik. Első pillantásra a Stream Magic 6 első és második generációját lehetetlen megkülönböztetni egymástól. Mélyebbre kell ásnunk ahhoz, hogy kiderüljön, milyen irányba történtek fejlesztések. Mélyebbre annál, amit a számok mutatnak. Mindkettőben ugyanaz a kettős Wolfson WM8740 DAC dolgozik, 24 biten, méghozzá felskálázó üzemmódban, azaz minden anyagot 24 bit/384 kHz-re tornáz fel. A különbség a használható mintavételezési frekvenciákban van.

Míg az első Magic 6 be kellett, hogy érje 96 kHz-el, addig a kettes változat már (és maximum) 192 kHz-ig kezeli a hanganyagokat. E kis elméleti gyorstalpaló után lássuk, mi van a dobozban! Érintetlen egységet kaptam kézhez, ilyenkor a szokásos eljárás a „bejáratás", ami nem más, mint kötelezettségek nélküli meghallgatás. Én ilyenkor nem foglalkozom a vassal, csak a zene szól, a figyelmem pedig akaratlanul is sokfelé oszlik. Kapott egy hetet a CA, addig csak a szemem legeltettem a vonalain. Hogy mit láttam? Megvannak a „szokásos" Cambridge Audio-s védjegyek: készülékzsák és masszív fém távirányító. Na és persze maga a masina, kétféle (angol és EU) hálózati kábellel, felcsavarható Wi-Fi antennával és egy egyszerű, de meglepően jó hangú S/PDIF kábellel. Vastag, közel 1 cm-es alumínium előlap uralja az összképet, középen található egy pontmátrixos LCD kijelző, a jobb szélen pedig egy sokfunkciós tekerő és nyomógomb. A kijelzőt két oldalról navigációs gombok fogják közre, míg a készülék bal oldalán a ki/be kapcsoló és a választható kétféle szűrő, illetve fázisfordító kapcsolója található.

A hátsó felén is bőséges a néznivaló: USB B bemenet pendriveoknak, illetve merevlemezeknek (maximum 1A-es áramerősséget biztosít, ami elég szokott lenni), ethernet csatlakozó, koax és optikai bemenet (ugyanezek kimenetként is megtalálhatóak), USB A csatlakozó, ha számítógéphez kötnénk DAC-ként, control bus ha több CA készüléket is használnánk, valamint XLR és RCA analóg kimenetek. A Stream Magic nem egy nehézsúlyú darab, feltételezhetően kapcsolóüzemű tápegység hajtja. Van rajta IEC csatlakozó is áramtalanító kapcsolóval, lehet kísérletezgetni a tápkábelekkel. Én a hozzá csomagoltat használtam. Néhány szóban a beüzemelésről: a kezelés megszokást kíván. A legtöbb funkció elérhető a nagy forgógombról, ami nyomás érzékeny is. Bekapcsolás után egyből a hálózatra szeretne felmenni, ami egy hálózati lejátszónál nem olyan nagy probléma. Én felengedtem a Wi-Fi-re, ami természetesen kódolt, a kulcsot egyenként kell megadni neki, elsőre természetesen el is rontottam.

Ha nem csinálok rajta egy általános resetet, akkor a mai napig várnék a csatlakozásra. Ki is próbáltam még egyszer: ne tessék elkeseredni, ha elrontjuk, a reset a megoldás, az viszont érdekes, hogy rontás esetén nem kapunk semmilyen hibaüzenetet. A többi akadályt könnyebben vettem, egy titkot elárulok azért: ha külső meghajtóról szeretnénk komplett albumokat lejátszani, az nem úgy megy ám, hogy belépünk a könyvtárba, rábökünk az első számra és leülünk a fotelbe zenét hallgatni! Mert ilyenkor csak azt az egy számot játssza le. Ki kell mennünk a könyvtárból, és magának a könyvtárnak a nevén kell hosszan lenyomva tartani a forgógombot. Ezután olvassa csak be a teljes tartalmat és játssza le a komplett albumot.*

Trükkös gyerek ez az angol, pár nap után már rutinosan terelgettem őkelmét. Az én japán hálózati lejátszómhoz képest teljesen más logika mentén épül fel az irányíthatósága. Hogy valami vidámabbat is mondjak, a support dicséretes. Két hét alatt háromszor érkezett firmware frissítés a géphez, vele együtt frissült a táblagépes vezérlés szoftvere is. A hagyományos távirányítót én ki sem csomagoltam, táblagépről irányítottam. Minden funkciója remekül működik, hallgattam róla zenét külső merevlemezről, NAS-ról (MinimServer), laptopról külső DAC-ként használva. Ha telefonról szeretnénk zenét átlőni rá, be kell szerezünk egy opcionális BT modult, a BT100-at. A meghallgatásokat kizárólag egy 1 TB-os külső merevlemezen tárolt zenékkel végeztem, kizárva, hogy bármilyen szoftveres körülmény (és egy kábeles) közrejátsszon. Így a teljes feldolgozást egyedül a Stream Magic végezte. Egy kivételt azért tettem, jelzem majd, ha odaértünk.

 Hugh Laurie-val kezdtem, a „Didn't it Rain" albummal (16 bit, 44.1 kHz). Első szám, „The St. Louis Blues": picit zártnak érzem a hangzást, a hangszerek azonban kellően testesen szólalnak meg, a zongora már-már hibátlan, de egy kis levegő elférne még közöttük. A „Kiss of Fire" párbeszéd, férfi és nő között, helyenként kánonban énekelve. Ezt az éneket a megszokottnál jobban az előtérbe helyezi a CA, a kísérőzenészek a háttérbe húzódva játszanak, ha kép lenne, azt mondanám, túlszaturált. A tömörség itt is megvan, talán már nem annyira domináns, mint az előző blues-on.

De legalább koherens. Gipsy Kings-et teszek most fel, a „Roots"-ot (16/44.1). Jól ismert album, sokszor használom viszonyítási pontként. Rögvest magára talál a hatos Magic, mint amikor az úszó felbukik levegőt venni. Az „Aven, Aven"-ben igen jó, plasztikus gitárjátékot ad vissza, pörgős, gyors a felvétel, ez maradéktalanul át is jön. A lecsengések kifogástalanok, nem spórolja el őket. A „Legende" átható és erőteljes, finom felbontással, amit talán a háttérhangszerek plasztikussága bizonyít a legjobban.

Na és a férfi énekhang enyhe reszelőssége, a kísérő csettintések kifogástalanok. Viszonyítási pontként kerül most egy kis Limehouse Blues (24/96). Hosszú szezon lehetett a zenekari tagok mögött, talán ez utolsó idei fellépésük a HFP klubban, mert laposan, fáradtan húzzák, az egyedüli kivételt a vibrafonos jelenti, benne még van lelkesedés.Nem is erőltetem ezt tovább, inkább műfajt váltok, Szalóki Ági művésznő Gingallója (16/44.1) igaz felüdülés: visszatért az élet az angolba, életteli, egészséges hangot hallat, nagyon jól visszaadott hangszerekkel, egységesen. A lányom is rám nyit, van is miért. Van ebben az egy számban valami, ami alkalmassá teszi a mérleg nyelvére. Bár eddig nem írtam róla, de minden komponensnél felkerül, amik eddig nálam jártak. Lehet, a közeljövőben felkerül majd a publikált tesztek közé is. Gondoltam egyet és rádugtam a CD játszómat, egy régebbi Philipset a CA digit bemenetére, a mellékelt kábellel összekötve őket.

Felraktam a Monty Alexander Trio „Live at the Montreux Festival" lemezét. Aztán leesett az állam. Elképesztő szinergiába egyesült a két vas, és velük együtt ez a fantasztikus album! Fantasztikus ritmikájú koncertet hallottam, lüktetett, pezsgett, frissen és üdén szólalt meg. A hangulat varázslatos lett egy szemvillanás alatt, a bőgő nagyon pontosan, mélyre menően szólalt meg, bizonyítva, hogy van tudás a Stream Magic-ben. Csak elő kellett hozni. Végighallgattam, kétszer is az egész lemezt, nagyon tetszett a muzsika, ha kellett, a háttérbe húzódott, hogy aztán annál nagyobban üssön. Erre a legjobb példa az első szám, a „Night Mist Blues" traktusai.

A következő, a „Feelings" címet viseli, ahol számomra a legteljesebb Monty zongorajátéka, amit jól közvetített a készülék. Kiemelném még a harmadikat is, a „Satin Doll"-t, amiben a zongora és a bőgő felelgetnek egymásnak, túllicitálva a másik játékosságát. Nekem nagyon, de ahogy hallottam, a fesztivál közönségének is tetszett. Széles dinamikatartományt rögzítettek a hangmérnökök erre a lemezre, amely maradéktalanul lesugárzásra került.

Van potenciál a Cambridge Audio Stream Magic-ben! Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a négy szoftverfrissítés, egy héten belül! Maga a készülék sokoldalú, nem hiányzik belőle egyetlen funkció sem, amolyan igazi svájci bicskája a gyártónak. Tudásához képest az ára is elfogadható, az pedig bizalomgerjesztő, hogy kiadása után sem hagyták magára a mérnökök. Max Limehouse Blues-t nem hallgatunk rajta. ;)

forrás: www.hifipiac.hu

Az Advance Acoustic a tavalyi évben kezdte el teljes egészében átalakítani hosszú évekig stabilan szolgáló választékát, s ebben a folyamatban az általunk is tesztelt X-Preamp/XA-160 elő/végfok szett után következő lépésként az integrált erősítők X-esítése került sorra. A három típus közül első körben a kettő kisebbik modell új változata jelent meg X-i60 illetve X-i90 jelzéssel, valamint az előfoknál megismert teljesen új és az eddiginél jóval elegánsabb és letisztultabb designnal.
Az időtlenül elegáns fekete előlappal rendelkező készülék típusszáma praktikus módon a teljesítményét jelzi (8 Ohmon), új tervezésű áramköreinek köszönhetően pedig gyártója szerint sokkal muzikálisabb, mint az elődei.

(Erről mondjuk az elő/végfok esetében már magunk is meggyőződhettünk, ezért készségesen megelőlegezzük, hogy valószínűleg tényleg így van.) Az előlapon a hálózati kapcsoló mellett a multifunkcionális hangerőszabályzó/bemenetválasztó/hangszínszabályzó/balansszbályzó az egyetlen kezelőszerv, amit nyomkodni kell a funkcióváltáshoz és tekergetni a szabályzáshoz illetve választáshoz.

Az éppen kiválasztott bemenetet (jó sok van belőlük) apró ezüstös-fehér led-ek jelzik logikusan csoportosítva; baloldalon az analógok, míg jobboldalon a digitálisak találhatók. A multifunkcionális ezüsttekerentyű körül szintén ízléses fehéres-ezüstös fény világít, a felette lévő kijelző pedig az aktuális hangerőértéket mutatja jókora élénkék digitekkel, hogy a márka egyik védjegyének számító erős kék fény se hiányozzon.

Az igényes készülékház kellően stabil, árnyékolásával pedig a különböző sugárzások és interferenciák ellen is védelmet nyújt a benne lakó kifinomult áramköröknek. A készülék kizárólag szigorúan válogatott minőségi „audiofil” alkatelemekből lett felépítve és a tápellátását is nagyon körültekintően tervezték meg. Teljesítménye 2×60 W (8 Ohm) és 2×80 W (4 Ohm), ami normál körülmények és elvárások mellett bőven elegendő, hacsak valaki nem egy extrém érzéketlen hangsugárzót használ.

Az X-i60 annak érdekében, hogy az otthoni szórakoztató rendszer központi eleme lehessen számos különféle analóg és digitális forrás jeleinek fogadására képes. Analóg oldalon 7 line RCA valamint MM phono bemenetekkel rendelkezik, és egy Rec Out kijáratot is kapott. Digitális bemenetekből kategóriájához képest egyedülálló választékot kínál, amelyben 2 koax és egy optikai bejárat, valamint USB A (USB kulcsokhoz és MP3 lejátszókhoz) illetve USB B (MAC és PC komputerekhez) portok is találhatók. A koax és optikai bemeneteken keresztül érkező digitális jeleket minőségi áramköri környezetbe helyezett Cirrus Logis CS8416 DAC chip alakítja analóggá, míg az USB A portnál A165174-es, az USB B portnál pedig Burr Brown PCM 900-as DAC munkálkodik, hogy mindenféle külső digitális forrásnak igényes partnere legyen.

A készülék szolgáltatásai között a hangszínszabályzó és a balansz is megtalálható, és a tervezői örvendetes módon a 6,3 mm-es fejhallgató aljzatot sem spórolták le róla. Hátlapján az igényes aranyozott ki és bemenetek, valamint a single hangsugárzó terminál mellett alapállapotban U-idommal összekötött előfok kimenet/végfok bemenet csatlakozás is található, ami révén a készülék különálló előfokként illetve végfokként is használható. A mellékelt rendszer távvezérlő egy elegáns, fekete színű méretes egység, ami eredetileg láthatóan nem hozzá készült, de a célnak tökéletesen megfelel, és a sok olcsó hatású műanyag vacaktól eltérően jó érzés kézbe venni.

Már a készülék járatása során felfigyeltem rá, hogy alapvetően jóindulatú és barátságos karakterrel bír, ami műfajtól függetlenül a zenehallgatást és a filmnézést egyaránt kellemes élménnyé teszi. Ezen tulajdonságainak köszönhetően az „éles” teszt során is többször kiestem a kritikusi szerepkörömből és egyszerűen csak zenét hallgattam, annak ellenére, hogy a repertoár összes tagja úgymond a könyökömön jön ki. Érdekes módon valami hasonlót írtam az elő/végfok bemutatásánál is, szóval tényleg lehet valami a dologban.

A kellemes és barátságos tónus mellett az analitika is rendben van, így a figyelem hosszú ideig fennmarad és a tulajdonos a sok szép hangtól elalélva vélhetően nem fog elbóbiskolni a fotelben. A ritmika átlagos, beindítja a lábakat, de nem érzek ellenállhatatlan késztetést arra, hogy felugorjak a kanapéról, hanem inkább élvezem a finoman ábrázolt és testes, sok esetben szinte megfoghatóan valóságosnak tűnő hangszerek muzsikáját. A zene alapvetően spontán és oldott hangulatú, a magasak legfelül egészen finoman lekerekítettek, a basszus testes és energikus, kellő tartalékokat sejtető. A zenészek levegősen helyezkednek el a minden irányban kiterjedt színpadon, a helyük pontosan kijelölhető, mégsem olyanok, mint a helyhez rögzített gombfoci bábok. A vibrafon és általában véve az ütős hangszerek játéka nagyon tetszik, a kellemes karakterükhöz párosuló plasztikusság nagyon realista élményt nyújt.

Ha az eddigieken a készülék bőségeses felülmúlta az árcédulája alapján elvártakat, akkor klasszikus műfajokon még magasabbra teszi a lécet. Franciás könnyedség, tavaszias frissességgel áramló hangok, testes hangszerek és realista hangszínek kombinációja nyűgöz le, s mindehhez operán egy mézédes női hang társul. Vivaldi lágyan hullámzó dallamainak hallgatása közben ismeretlenül egy jóval drágább erősítőt képzelnék az entry-level Advance Acoustic helyébe, ami ügyesen lavíroz a valóságosság és az idealizmus között, gondosan ügyelve rá, hogy a sok finomság nehogy túlságosan rózsaszínűvé tegye a hangzást.

A beépített DA konvertereket használva a hangzás nagyjából hasonló jellegű és kvalitású, talán egy kissé teltebb, erőteljesebb, és mintha (talán pont ezek miatt) némileg hangosabbnak is tűnne. Pop és rockzenéken ettől intenzívebb karaktert mutat, úgyhogy ezeken a műfajokon sem fog csalódást okozni a hordozható kütyükről zenélőknek. Asztali CD játszó vagy egyéb digitális forrás esetében érdemes a két verziót összehasonlítani, hiszen régi vagy gyengébb készülékek esetében könnyen lehet, hogy a modern konverterekkel jobb eredményt kapunk, mint az analóg bejáratot használva.

A második „X” erősítőt megismerve úgy érzem, egyértelműen kirajzolódik előttem az új Advance Acoustic modellek kellemes, érzelmes és barátságos karaktere, amit nagyon könnyen meg lehet szeretni. Fenti jellemzők mellett az X-i60 a nagyobb testvéréhez hasonlóan részletezőbb, erőteljesebb és testesebb hangú is, mint az elődei voltak, az árcéduláján jócskán túlmutató hangminőségéhez pedig ráadásként igényes és elegáns külső, bőséges felszereltség és ízléses távvezérlő párosul, amit ki tudja hogyan, de a találékony franciák még szintén bele tudtak szuszakolni a végső árat tekintve elég szűknek tűnő keretbe, csak hogy nekünk igazán jó legyen.

Advance Acoustic X-i60
Frekvencia átvitel: 10 Hz-35 KHz 
Teljesítmény: 2×60 W (8 Ohm)
2× 80 W (4 Ohm)
THD: < 0,1%
Csatorna elválasztás: ≥ 80dB 
Jel/zaj arány: > 90 dB 
Méretek: 110×430×310 mm
Tömeg: 6 kg
Ár: 117.000,- Ft

forrás: www.hifipiac.hu

Az Advance Acoustic előző cikkünk megjelenése óta kettőről négytagúra bővült integrált erősítő választékában az Xi-90 a második modell, ami a külsejét tekintve 1 cm magasságeltérést leszámítva gyakorlatilag teljesen megegyezik a múltkoriban bemutatott belépő Xi-60-al, vagyis ugyanolyan elegáns, komolyságot sugalló és kortalan megjelenésű, mint a kistestvére.

Mivel a készülékek típusszáma az AA-nál praktikus módon a teljesítményt jelzi, könnyen kitalálható, hogy az Xi-90 2×90W (Ohm) teljesítményű, azaz e tekintetben másfélszer többet nyújt, mint az Xi-60. A két erősítő műszakilag teljesen azonos platformról építkezik, ezért a hangkarakterük valószínűleg nagyban hasonlít egymásra, a nagyobb teljesítmény okán azonban az Xi-90 vélhetően dinamikusabb lehet és természetesen nagyobb terekben való zenélésre is jobban használható.

Fényes fekete előlapján a hálózati kapcsoló mellett az ezüstszínű multifunkcionális hangerőszabályzó/bemenetválasztó/hangszínszabályzó/balansz szabályzó az egyetlen kezelőszerv, amit nyomkodni kell a funkcióváltáshoz és tekergetni a szabályzáshoz illetve a kiválasztáshoz. Az aktuálisan kiválasztott analóg/digitális bemenetet apró ezüstös-fehér led-ek jelzik logikusan csoportosítva; az előlap bal oldalán az analógok, míg a jobbon a digitálisak találhatók. A multifunkcionális gomb körül szintén ízléses fehéres-ezüstös fény dereng, a felette található kijelző pedig az aktuális hangerőértéket mutatja a szokásos élénkék és jókora méretű számokkal, amiket még egy nagy terem túlsó végéből is kényelmesen le lehet olvasni.

A feketére eloxált stabil készülékház árnyékolása hathatós védelmet nyújt a különböző sugárzások és interferenciák ellen, hogy azok véletlenül se zavarhassák meg az igényes áramköröket. A készüléket kizárólag szigorúan válogatott minőségi „audiofil” alkatelemekből építették fel és a tápellátását is nagyon körültekintően tervezték meg. A 2×90 W (8 Ohm) ill. 2×120 W (4 Ohm) teljesítményt 8 darab teljesítmény tranzisztor állítja elő, a különleges Hi Bias funkciónak köszönhetően pedig a problémásabb hangsugárzók meghajtása sem okozhat gondot az erősítő számára.

Az X-i90-et annak érdekében, hogy az otthoni szórakoztató rendszer központi eleme lehessen, számos analóg és digitális bemenettel szerelték fel. Analóg oldalon 7 vonalszintű RCA valamint MM phono bemenetekkel rendelkezik, és egy Rec Out kijáratot is kapott. Digitális bemenetekből kategóriájához képest egyedülálló választékot kínál, amelyben 2 koax és egy optikai bejárat, valamint USB A (USB kulcsokhoz és MP3 lejátszókhoz) illetve USB B (MAC és PC komputerekhez) portok is találhatók. A koax és optikai bemeneteken keresztül érkező digitális jeleket minőségi áramköri környezetbe helyezett Cirrus Logic CS8416 DAC chip alakítja analóggá, míg az USB A portnál A165174-es, az USB B portnál pedig Burr Brown PCM 2900-as (Texas) DAC lép működésbe.

A készülék szolgáltatásai között a hangszínszabályzó és a balansz is megtalálható, és a 6,3 mm-es fejhallgató aljzatot sem spórolták le róla. Hátlapján az igényes aranyozott ki és bemenetek, valamint a single hangsugárzó terminál mellett alapállapotban U-idommal összekötött előfok kimenet/végfok bemenet csatlakozás is található, ami révén a készülék különálló előfokként illetve végfokként is használható. Jókora rendszer távvezérlője ugyanaz a darab, amit már a kisebb testvérnél is méltattunk; stílusában kissé eltér a készüléktől, de áttekinthető, a maga módján tulajdonképpen ízléses és a célnak tökéletesen megfelel.

♫

Gondoltam, hogy a plusz Wattok és tranzisztorok nem fogják különösebben megváltoztatni az Xi-60 kapcsán megismert kellemes hangképet és ez a várakozásom aztán be is jött. Az Xi-90 megszólalása teljes mértékben a kisebb testvér karakterét idézi fel, csak nála energikusabb, testesebb és erőteljesebb kivitelben. Nagyobb szobákban vagy hangos zenehallgatás esetén a lényegesen nagyobb teljesítmény igazán jó szolgálatot tehet; finoman egyre feljebb tekerve a hangerőt szépen jönnek az energiák, miközben a nem éppen a fitogtatós fajtából való készülék alapvető jellemzőit mindenféle hangerőszinten megőrizve zenél, és még egészen hangosra véve sem lehet bántó hangokat kicsiholni belőle. Nagyon tetszik a basszus finom duruzsolása és jelenléte; az Xi-90 mélyben különösen erős, testes és kifejezetten analógos karakterű, emiatt a zenehallgatás mellett sztereó filmnézésre is nagyon jó. 
Hasonlóan a kistestvéréhez szintén jól elaltatja a kritikai érzéket, az ember minduntalan azon kapja magát, hogy nem tesztel, hanem zenét hallgat, pedig sok gyakran használt felvétel már a könyökén jön ki.

A kellemes és barátságos karakter kellő mennyiségű színnel is izgalommal párosul ahhoz, hogy a figyelmet hosszabb távon is fenntartsa, így minden lágysága ellenére nem válik unalmassá. Testességének köszönhetően hatásosan ábrázolja a hangszerek fizikai valóságát, a már említett telt basszus pedig szinte megfoghatóvá teszi őket. Nem tüntet ugyan vele, de a részletező képessége is nagyon jó, mégis valahogyan nem a részletek és az individumok dominálnak, hanem a komplett egészre, az atmoszférára és a hangulatra koncentrál. A zenéje laza és oldott hangulatú, mint egy francia sanzon, a szelídsége azonban ne tévesszen meg senkit sem, amikor egy-egy tuti vagy igazán dinamikus részlet jön, könnyedén képes a székbe szegezni és gyomorba vágni az embert. 
A magasak legeslegtetejét finoman eldolgozza, így digitális ízekkel vagy sorjákkal nem igazán nem kell számolni nála, emellett a prezensz tájékon is lágyan elsimítja az átvitelt, a megszólalása többek között ettől olyan, mint a békebeli analóg hangzás. Márkatársaihoz hasonlóan ügyesen megtalálja a középutat a realizmus és az idealizmus között, úgy, hogy az előbbi sohasem túl szürke, az utóbbi pedig sohasem túl rózsaszín.

Klasszikus műfajokon a zenéje a könnyedség és testesség kombinációját kínálja, a hangok lazán szakadnak el a hangsugárzóktól, és a készülék az árkategóriája alapján elvártnál jóval nagyobb mértékben szippantja magába a hallgatóját. A klasszikus száraz angol hifi hangzás rajongóinak mindez bizonyára már túlságosan érdekes, színes és lágy lenne, ennek ellenére az Xi-90 nem esik át a ló túloldalára és gondosan elkerüli a negédesség kétségkívül csábító alternatívát jelentő csapdáját. 

A készülék beépített DA konvertereit kipróbálva a hangzás nagyjából hasonló jellegű és kvalitású, a kisebb testvérhez hasonlón talán most is egy kissé teltebb, erőteljesebb, ettől némileg hangosabbak is tűnik. Pop és rockzenéken emiatt még erőteljesebb és dinamikusabb megszólalású, úgyhogy a különféle hordozható kütyükről zenélők is bizonyára ugyanúgy elégedettek lesznek vele, mint a régebbi asztali CD játszójuk DA konverterét praktikus módon kiváltani szándékozók.

A második integrált „X” erősítő hangzása igazán komoly meglepetést már nem okozott ez eddigiek után, hanem teljesítményben és minőségben is közelebb kerülve az elő/végfok kombóhoz inkább „belőtte” a középutat az új „X” sorozat három eddig megismert modellje között. A plusz Wattok a nagyobb hangerő és terhelhetőség mellett lényegi változásként nagyobb dinamikát és energiákat eredményeztek az alapvetően kellemes karakter megőrzése mellett, s ezek a paraméterek, valamint a finom és telt basszus igazán hatásos érvet jelentenek a kistestvéréhez képest közel dupla ár kifizetés mellett. Az igényes külső, a sok szolgáltatás és bemenet természetesen ugyanúgy megvan, mint a többiek esetében, így a készülék hozzájuk hasonlóan mindent egybevetve szintén nagyon jó ajánlatot jelent.

Advance Acoustic X-i90
Frekvencia átvitel: 10 Hz-35 KHz 
Teljesítmény: 2×90 W (8 Ohm)
2× 120 W (4 Ohm)
THD: < 0,1%
Csatorna elválasztás: ≥ 70dB 
Jel/zaj arány: > 90 dB 
Méretek: 120×430×320 mm
Tömeg: 8 kg
Ár: 207.000,- Ft

forrás: www.hifipiac.hu

HiDiamond Diamond 4 teszt 

Gyönyörű megjelenés, de a legfontosabb, hogy miként szól

Írta: Claudio Checchi

Az erősítő és a hangfal közötti kapcsolat megteremtése nem könnyen kezelhető probléma, mivel az egész audio láncban ez a legnagyobb távolság, amelyen a jelet át kell vinni.

A HiDiamond egy olasz gyártó, amely magas minőségű kábelek gyártására szakosodott. A termékeiket kézzel készítik, és évek óta kiváló minőséget adnak megfizethető áron. A modellek árait kisebbségi komplexus nélkül lehet összehasonlítani a többi gyártó termékével. Persze sok az olasz xenofil rajongó, akinek az ajkán sóhaj szakad ki egy márkanév hallatán, anélkül, hogy objektíven érzékelnék a különbségeket. Az igazság megismeréséhez be kell illeszteni a kábelt a láncba, és meg kell hallgatni, hogy miként befolyásolja az erősítő és a hangfal közötti kapcsolat a bemutatót.

Tudnia kell, hogy teljesen felesleges dolog az üzletben végezni a meghallgatást, mert általában nem a végleges eredményt kapja. A tapasztalatok nagyrészt igazak lesznek, de saját példámmal szeretném alátámasztani, hogy nem mindig jó ez a módszer.

Egy zenehallgató barátom kért meg a problémája megoldására. Tartott attól, hogy nem a megfelelő kábelt használja a rendszerében, és hozzám fordult. Odaadtam neki az én kábelemet, és javasoltam, hogy szerelje be. Az Ő rendszere teljesen más márkanevekből épült, ezért természetesen más volt a hangzás karakterisztikája. Az én kábelem beszerelése után a rendszer hangja a valahogy nagyon hasonló lett az enyémhez. Most már megérthetik, hogy mire gondoltam a bevezetőben. Azokat a tényeket, amelyeket a kábel hallgatásakor gyűjtött benyomásaimat tartalmazzák, angolszász kifejezésekkel írom le, néha zsargont alkalmazva. Ennek ellenére remélem, hogy jól tudom majd érzékeltetni a kábel kiválasztás probléma megközelítését, és a helyes irány megválasztását. Ebben az esetben nyilvánvaló, hogy nehéz lesz egy olyan márkanevet a bizalmukba ajánlanom, amely még nincs akkreditálva az Olympusra.

Be fogom mutatni az értékelés szempontjait, amelyekkel jól meg lehet határozni egy kábel hangzásbeli képességeit. Rá fog érezni arra is, hogy milyen megoldásokkal szerezhet hírnevet magának egy kábelgyártó.

A HiDiamond új szériája 9 modellt tartalmaz. Az 1-től 9-ig való sorszámozás a hierarchiában elfoglalt helyre utal. Mindegyikben a 4VRC négyszer hevített saját fejlesztésű vezető eret alkalmazzák. A 4-es modell ahogyan a sorszáma is mutatja, még az olcsóbbak közé tartozik.

A kábel műszaki paraméterei a következők: 11,2 ohm/km az ellenállás, a kapacitás 87 pF/m, és 8 elemi szálat tartalmaz

Speciális megjelenésű modell, kellemes tapintással, amely akár a hölgyek számára is magas szintű élményt biztosít a vizuális effekt mellé, mivel ők nehezen képesek elfogadni a vaskos viperára hajazó megjelenésű hangszóró kábeleket a nappaliban.

A csomagolásról is ejtek néhány szót. Sötétszürke doboz, mágneses zárral, amelybe ezüst színnel gravírozott a gyártó logoja. A nyitott dobozba bele nézve ezüst színű belső bélést találhat. A kábelt elővéve az esztétikai élmény folytatódik. A külső bevonat fekete, finoman perforálva, amely alól itt-ott előtűnik az alsó réteg fényes ezüst színe. A megjelenés legjobb szinonimája a csillagfény, amely személy szerint még engem is elvarázsolt. A kimagasló szintű megjelenés bár fontos, de engem nem befolyásol jelentősen. Ennek ellenére el kell ismernem, hogy nagyon jól néz ki. Azért sokkal jobban esett elővenni, mintha mondjuk terepszínű lett volna. Az első megismerkedés lépcső a megjelenés tehát rendben volt.

A csatlakozók kiváló minőségű banán dugóval vannak szerelve, amelyeken visszaköszönt a kábel burkolatán tapasztalható fekete, és ezüst szín.

A csatlakozók rhodium bevonatúak, amely garantálja a tökéletes átvitelt, és egyáltalán nem hajlamosak az oxidációra. A rögzítést a csatlakoztatás után a toldalék elforgatásával oldhatja meg. Az elosztási pontoktól hagyott kábel hossza kényelmesen elegendő, és erősíti az érzést, hogy a HiDiamond 4 egy jól megtervezett modell.

Meghallgatás:

A hallgatási tesztre a következő rendszerbe illesztettem be a Diamond 4-et: a lemezjátszó egy Kuzma Stabi S Stogi S karral, és Van den Hul DDT IIS phono erősítővel, Lar Gold Plus csöves előerősítővel Graaf WFB, OTL GM20 végfokkal, B&W 803 Matrix Series II hangfalakkal.

Meghallgatáskor a kábel nagyon jól viselkedett. Kiegyensúlyozott, minden elszínezéstől mentes bemutatót tartott, amely hasonló volt az általam használt kettős kábelezéshez. Mivel az én Graaf GM20 OTL egységem kimeneti impedanciája nem túl alacsony, ezért rendkívül érzékeny a kábel minőségére. Rendszeresen használnom kell a kettős kábelezés konfigurációt.

Annak ellenére, hogy a HiDiamond 4 szimpla bekötéssel került be a rendszerembe, kiváló bemutatót tartott. Kontrollált magas tartománya olyan volt, hogy szinte tapintható módon jelenítette meg a zene témáját. Emellett a karakterisztika nagyon valóságos, az alsó közép tartomány teljes, amely erőt, és testet ad a hangnak. Nem teszi rágóssá, és nem magasztalja fel, megtartja a szükséges agilitás mértéket. Talán a hallásküszöb alatti tartomány átvitele okozza azt a meggyőződést bennem, hogy a hasonló kategóriás kábelektől ez jelentősen jobb. Valahogy mindig többre lenne szükség, de azok a kábelek sokkal drágább kategóriába tartoznak.

A középtartománya tiszta, és jól definiált, amely kiválóan képes az apró részletek megjelenítésére. Ha az orrom nem csal, tökéletesen képes valóságos három dimenzióban megszólaltatni a hanganyagot amely a forrásról, és a felvételről érkezik.

Meggyőződésem, hogy a közepes árkategóriában ez a legjobb választás, mivel a képességei alapján nyugodtan akár felsőbb kategóriában is megállná a helyét. A sokoldalúság talán a legfontosabb szempont. Ebben a HiDiamond 4 nagyon erős. Egyszerűen nem tudok belekötni, és ez számomra hízelgő.

Értékelés:

Melegen ajánlom azoknak a zene rajongóknak a figyelmébe, akik elfogadható áron keresnek a hangzás problémáik megoldására kifogástalan minőségű hangszóró kábelt.