Az Olympica család a neve ellenére nem a sportról szól, hanem valójában a patinás gyártó meltó tisztelgése a vicenzai Olimpia Színház és az általa sugallt végtelen harmónia előtt, ahogy a színház beleilleszkedik a város képébe, és amilyen határtalan módon áramlanak a hangok a belsejében az élményt teljessé tevő remek akusztikájának köszönhetően.

Az Andrea Palladino által tervezett Olimpia színház a tökéletes arányok, a harmónia és az időtlen szépség keresését jelenti – így nem nehéz észrevenni az analógiát közte és az ugyancsak vicenzai hangsugárzó gyártó szellemisége között. Amióta a Sonus Faber létezik, minden egyes hangsugárzója a művészet és a technológia tökéletes összhangját jelenti, amiben a kettő szerves egészet alkot, de az utóbbi mégis szerényen megbújik az előbbi mögött. Ennek köszönhető, hogy ránézve egy Sonus Faber dobozra mindig a szépséget látjuk, nem pedig a lélektelen technikát, miközben természetesen az is ugyanolyan fontos elemét jelenti.

Az Arcugano gyáregységben készülő három-tagú Olympica családnak az Olympica 1 monitor a legkisebb tagja (a másik kettő állódoboz). A dobozok a gyártó által leggyakrabban alkalmazott diófából készülnek, természetesen az elmaradhatatlan bőrbetétekkel kiegészítve; a két anyagot a szokásos módon rendkívül szigorúan válogatják és a régi idők szakértelmével munkálják meg és dolgozzák össze. A különféle anyagok izgalmas ívekben való találkozása tulajdonképpen már maga egy csoda, illesztési hibát még a legkritikusabb, kákán is csomót kereső szem sem találhat bennük. A hangsugárzó teteje és az alaplapja tömör diófából készült, míg az oldallapok kialakításához világos juhart is felhasználtak vékonyka betétek formájában, melyek belekombinálása a dió lapokba szintén megér egy misét. Az Aidánál bemutatkozott aszimmetrikus lant formájú Olympica tetőlapján alumínium keretre feszített természetes bőr található díszes varrással és elegáns Sonus Faberlogóval. Ugyancsak bőr fedi a front lap csavarjait is, valamint még a legkevésbé szem előtt levő, így sok gyártó által olcsón megoldott hátlapra is bőven került belőle.

Az Olympica 1 monitor kiváló minőségű hangszórói számára a körültekintően kialakított, progresszív anyagvastagságú, triplán ívelt oldalfalú kabinet biztosít megfelelő működési körülményeket, a megfelelő helyeken elhelyezett rezgéscsillapítással és tömör diófa merevítésekkel. Az érdekes, hegyes fém hullámterelővel kiegészített Arrow Point DAD (Damped Apex Dome) 29XTR2 tweeter a Sonus Faber gyártmánya, az egység a klasszikus dóm csipogót ötvözi a körsugárzóval, neodímium mágnesének köszönhetően pedig dinamikus hangzásra képes. Az alatta elhelyezkedő M15XTR ultra lineáris mély/középsugárzót a Sonus Faber tervezte, a hangszóró lengő csévéjében a CCAW vezeték típust alkalmazzák kompozit hordozón, amely az elrendezésnek köszönhetően mentes az örvényáramtól. A speciális membránt levegőn szárították és az anyagba természetes rostokat kevertek a hangzás javítása érdekében, a maradék rezonancia csökkentésére pedig viszkóz felületi csillapító anyagot alkalmaztak. A keresztváltó rezonanciamentes, progresszív meredekségű típus optimalizált amplitúdó/fázis átvitellel és Paracross elrendezéssel. 
A dió és grafit színekben kapható bassz-reflex rendszerű monitor reflexnyílása szintén nem éppen szokványos módon helyezkedik el, új iskolát teremtve a kabinet oldalán található, a doboz teljes magasságában végigfutó nyílást perforált fémlemezzel zárták le, melyen szintén található egy Sonus Faber logo.

A Sonus Faber monitorsugárzók mindig is a speciálisan hozzájuk tervezett állványokkal alkottak szerves egységet és nincs ez másként az Olympica 1 esetében sem. Az elegáns feketére eloxált alumínium állvány tetőlapjára csavarokkal rögzül a hangsugárzó, a lábat pedig az egyben a hangsugárzó „selymeként” is funkcionáló jellegzetes gumihúrok veszik körbe, ez a különleges megoldás annak idején a Guarnieri hangsugárzó lábazatánál mutatkozott be elsőként és az óta igazi Sonus Faber védjeggyé vált. Az éleken vékony krómcsíkok futnak körbe, amelyek ha a fény rájuk esik, felcsillanva fokozzák tovább az amúgy sem kutya látványt

♫

Egy Sonus Faber hangsugárzót már nézni is gyönyörűség, főleg egy ilyen normál lakásbarát monitort, mint az Olympica 1, amit azt hiszem, könnyen meg is tudnék szokni az otthonomban. Amikor úgy szemre ideális pozícióban elhelyeztem a dobozokat és leültem eléjük, valamiért Vivaldi Négy Évszaka jutott eszembe, a világ talán legismertebb és legtöbbször felcsendülő, mégis megunhatatlan klasszikus zeneműve. Talán a hétfői tavaszias időjárás miatt volt, nem tudom. Mindesetre néhány másodperccel később már felcsendültek a tavasz első dallamai és az Olympica valóban tavaszi hangulatot is varázsolt belőlük. Nekem a Sonus Faber, leszámítva talán a valóban extrém és érezhetően más iskola alapján készült Extremát, mindig a natúr és természetes megszólalást jelentette és jelenti a mai napig. Nincs cicoma, nincsenek legek és nem tolakodik előtérbe a technika, hanem csak ZENE van, csupa nagybetűvel és a számtalan idézőjelbe tett „csak” szóval. A hegedűfutamok és a felvétel különlegességét jelentő fuvola lágyan simogatják a hallójárataimat, a hangok szó szerint hullámokban érkeznek. Monitor dacára az Olympia nem a pontsugárzást, hanem az egészre való koncentrálást és az atmoszférateremtést helyezi előtérbe – itt utalnék vissza a névadó színházra, hiszen ott sem egy személynek szól a zene és az előadás, hanem a komplett nézőtérnek, ugyanúgy, ahogy a hangsugárzó esetében. A dobozka a digitális műsoranyagokból sok tekintetben analóg hangulatút varázsol, a megszólalása sima, természetes és koherens. Odafigyelve menetrendszerűen érkeznek a jól ismert részletek is, de nem tüntet velük, inkább a komplex hangképébe integrálja őket és helyettük az élményt helyezi előtérbe. Ettől biztosan nem ő lesz a sóhajokra, kottalapozásokra és nyálcuppogásra kihegyezett fülű zenebarátok kedvence, nekik az analitika istenségének oltárán áldozó dobozok között kell inkább keresgélniük. 150 mm-es woofere és viszonylag kicsi literszáma ellenére a hangsugárzó testes megszólalásra és korrekt basszusra képes, hangképe egyáltalán nem magasba húzó még nagyobb hangerőn sem, a felső basszus felpúpozásának trükkjével pedig már csak elvből sem él. A Sonus Faberek állandó csemegéit jelentő klasszikusok után jazz muzsika következik, amit a dobozka a rá jellemző érzékenységgel és odafigyeléssel ábrázol. Friss és testes dobok diktálják az ütemet és általában véve az egész ritmusszekció nagyon aktív, ettől a muzsika pezsgő és életteli, csakúgy, mint eredetiben, a klubban. A klarinét megint csak izgalmas terep neki, a szólózó hangszert gazdagon árnyalva és különösen a mélyebb regiszterekben nagyon szép hangszínekkel szólaltatja meg. A hangszerből kiáramló levegő szintén nagy élmény, ami nélkül egy fúvós hangja nem is lenne az igazi. A klarinétot követő vibrafonnál a frissesség és a bensőségesség keveréke nyűgöz le, ennél a résznél a pezsgő hangulatú klub mellett egy nyugis lounge bár kényelmes foteljében is el tudnám képzelni magam. 

A kevés hangszeres művek a kisdobozok másik kedvencei szoktak lenni, ezektől még a gyengébbek sem gabalyodnak össze és hálás demót lehet velük tartani. Az Olympica 1-nek ez persze csak ujjgyakorlat. A zongora-szaxofon duó játékánál különösen nagyot alkotott, óriási jelenlétérzettel, életszerű akusztikával és sok levegővel. Ilyen pillanatokban lehet a zenészeket csukott szemmel a szobába képzelni, és egy ilyen minőségi előadásnál még csak blődségnek sem érzi az ember azt a feltevést, hogy a zenészek ott ácsorognak a nappalijában. 
Sorban jönnek a különféle zenék, egyértelműen jelezve, hogy ez a hangsugárzó bizony zenehallgatásra csábítja az embert valamint az általa előidézett élménnyel ügyesen altatja a kritikai érzéket. Nem retten meg a repertoár „veszélyesebb” darabjaitól sem, jöhetnek a dinamikus tutik és a komplex zenei jelenetek csakúgy, mint a húzósabb rock és popzenei darabok. Nem állítom persze, hogy egy vérbeli házibuli darab lenne, vagy, hogy kimondottan neki találták volna ki a nyersebb, szikárabb zenei darabokat, de akár hihetetlenül hangzó dobütéseket vagy bőgő, ill. basszusgitár hangokat is megszólaltatott, és a szigorúbb kihívásoknak is remekül megfelelt.

A szemet - fület gyönyörködtető Olympica 1 ínyenc külsejéhez ínyenc megszólalás párosul, az a fajta, ami műfajtól függetlenül könnyedén lenyűgözi az értő közönséget. Hangszeres és főleg klasszikus zenéken sima, természetes és eszköztelen megszólalásával hódít és az extrém eseteket leszámítva a poposabb, vagy akár a rock műfajokon sem vall szégyent.
A márka alapértékeihez hűen tartalmas és valódi hatású zenei élményt kínál; ráadásként az állvánnyal együtt nagyjából másfél millió forintért nem csak a high-end monitor kategória egyik igazán erős karakterű szereplőjét vihetjük haza, hanem egy valódi műalkotást is kapunk.

Sonus Faber Olympica 1
Frekvencia átvitel: 50 Hz-30 kHz
Érzékenység: 87 dB
Ajánlott erősítőteljesítmény: 40-150 W
Névleges impedancia: 4 Ohm
Váltási frekvencia: 2,5 kHz
Méretek: 354×222×368 mm
Tömeg: 15 kg

Termék adatlap: SONUS FABER OLYMPICA 1

forrás: hifipiac.hu

A quadral háza táján, rohamos iramban folynak a fejlesztések, ezért már a nyolcadik verziójú, ribbon magas sugárzóval szerelt AURUM ALTAN-t vehettük fülügyre, egy részletes teszt erejéig. A hangfalat, a kábeleket és az elektronikákat a Stream Audio biztosította nekünk, melyeket egy páncélozott autóval szállítottak tesztlaborunkba. Nem aprózták el, ezért kábelekből egy komplett HiDiamond csomagot kaptunk, Audia CD-játszóval és előfokkal. A nívós társaság kézzelfogható előszele volt egy remek tesztnek és néhány hetes éberalvásnak.

Az AURUM család, régebben a quadral felső kategóriáját képviselte, azonban pár éve elkülönítve, önálló márkaként kezelik azokat. Az AURUM Phonologue széria második tagja az ALTAN, mint állványos hangfal. A kétutas, hátsó reflexes doboz, ahogy a bevezetőben is írtuk, ribbon magas sugárzóval rendelkezik, a reflexnyílást 52 Hz-re hangolták. A ribbon magasokra jellemző a nagy sávszélesség, a rendkívül levegős és nagy felbontású hang. Aki még nem hallott ilyen sugárzókat, annak elsőre kicsit furcsa lehet a hangja, de nagyon könnyű őket megszeretni. E mellé egy 170 mm-es ALTIMA (vegyjelek: Al, Ti, Ma) mélyközepet raktak az összeszerelő üzemben, közepes méretű testbe csomagolva. A hullámkartonból készült csomagolóanyag megfelelő minőségű, nem kell attól tartanunk, hogy a Stream Audioból hazafelé a Hungárián, heves cikázás közben esetleg megsérülnek a frissen, fél millióért vásárolt hangdobozaink. Kialakítása és az összeszerelése nem hagy kívánnivalót maga után. Rendkívül szép a famunka, ezt a minőséget magasabb árkategóriában sem kritizálnánk. A hangszórókat takaró selyem az igényes mágneses rögzítést alkalmazza. A dizájn modern és letisztult, szerintünk gyönyörűre sikerült. Lehet lakk fehérben, lakk feketében, csokiban, tölgy színben és a RAL skála 195 féle színében rendelni 10 % felárral.

Ez azoknak lehet érdekes, akik teljesen az enteriőrhöz akarják igazítani a hangfalaik színét. A belső kábelek a francia Real Cable-től származnak. Végre egy hangfal, amibe normális minőségű belső kábelezést használnak gyárilag, amit ugyan ebben az árkategóriában elvárhatna az ember, de sajnos nem mindig van így. A hangfalkábel csatlakozási pontjait a WBT szállította, melyet egy elegáns alumíniumlapra szereltek és lehetőséget biztosítottak számunkra a kettős erősítésre, kábelezésre is. Meg kell még jegyezni, hogy a csatlakozók átkötései ugyanabból a kábelből készültek, mint a belső kábelezés, ez nagyon dicséretes. A hangváltó válogatott magas minőségű alkatrészekből készül. Mivel nem az a kifejezetten könnyen hajtható doboz (87 dB/W), ezért combos, de legalább vádlis erősítő után kell néznünk.

A tesztrendszer a következő elemekből épült fel:

Forrás: Audia Three CD; Pioneer N-70, HTPC

Előfok: Audia Pre MK3

Végfok: Norma Revo IPA-140; Indiana Line Puro 800

DAC: Pro-Ject DAC Box RS EAT csövekkel és Power Box Uni táppal

Kábelek: HiDiamond Diamond D4 és Van den Hul D300S hangfalkábel; HiDiamond D1 XLR; 3 db HiDiamond D2 tápkábel; HiDiamond D3 tápkábel, HT Magic Link XLR

Elosztó: ISOL-8 PowerLine; ISOL-8 PowerLine Ultra

Hangfal: AURUM ALTAN VIII, AURUM ALTAN aktiv

Az ajánlás szerint, nagyjából 200 óra alatt simul ki az alapállapotban bántóan karcos és agresszív ribbon magassugárzó, utána viszont kecses dalos madárként simogat a hangja. A rendszer installálása szerencsére nem tartott túl sokáig, kifejezetten könnyen elhelyezhető hangsugárzókról beszélünk. A hátsó reflexnyílás miatt nem szereti a közeli visszaverési pontokat, bár ez mindig szobafüggő, mi 1,5 méterre húztuk el a mögötte lévő faltól, ahol jól érezte magát. A gyárilag mellékelt szivacsdugó inkább csak rontott a hangzáson. Nem véletlenül került rá a reflexnyílás az egyébként takaros hátsójára, de van, ahol hasznos lehet, ezért érdemes kísérletezni vele. Hallgattunk sokféle stílust és korszakot, az elejétől a végéig górcső alá vettünk mindent, amit élő ember hallgathat, de legalábbis amit mi szoktunk. Természetesen nem fogjuk számonként részletesen elemezni a hallottakat, de néhány kedvencünket azért kiemelünk. Úgy éreztük magunkat a szállítólevél tételes átvizsgálása után, mint aki az ezerötös LADA mellé kap egy komplett F1 szervizcsapatot, hogy kiszolgálják a verseny alatt, de halkan megsúgjuk, hogy az olcsóbb erősítővel is tudott vidám perceket szerezni nekünk az ALTAN, bár szó se róla, hogy a nehéztüzérséggel maradandót alakított. A sort Souad Massi-val indítottuk, az örök kedvencként számon tartott a Focal 5. tesztlemezről. A Raoui című szám hallgatása közben kiderült, a színpad alacsony, itt eszközöltünk rögtön egy kis finomítást a dobozaink elhelyezésével, úgyhogy a kellő magasságba került a produkció. Sokat meditáltunk rajta, de végül arra jutottunk, hogy tetszik, sőt nagyon tetszik. Már el voltunk szokva ettől a precíz hangtól, kicsit elfordultunk a kellemes hazugságok felé. Minden tesztünkbe menetrendszerűen (na nem olyan MÁV-osan) beiktatott Petra Magoni és Ferruccio Spinetti alkotta fantasztikus formáció, a Musica Nudakövetkezett, természetesen a koncertfelvétellel feszegettük a rendszerünk határait. El is felejthetjük, hogy mekkora űrtartalmú hangsugárzóval van dolgunk, méreteit meghazudtoló erővel tolja arcunkba a bőgő lenyűgöző hangját. Valószínűleg pont jó helyre sikerült kijelölnünk az állvány pozícióját, a beforgatás szögét pedig már korábban korrigáltuk. Az 52 Hz-re hangolt port elég energiát tud felszabadítani 27 m2-es szobánk betöltéséhez, persze nem fogja hozni egy állódoboz alsó traktusait, de kb. 20 m2-ig minden szempontból kiszolgálja a teljes frekvenciatartományt, a monitorsugárzók előnyeit pedig mi kifejezetten kedveljük. A női énekhangot mindig is élvezettel hallgattuk, főleg ha ilyen simogató és érzelmekkel teli. A magassugárzó hangjában már nyoma sincs a kezdeti nyersségnek, átvette a helyét az őszinteség és a precizitás. A térbeli leképzés kifejezetten újszerű volt, mostanság sok rendszer megfordult nálunk, de ezt a fajta elhelyezkedést, amit most hallunk a színpadon, még nem tapasztaltuk. A színpad rendkívül széles, levegős és nagyon jól pozícionált. Jó lenne tudni, hogy melyik koncerten készült a felvétel, hogy eldönthessük, kinek van igaza, mindenesetre itt is árkategória feletti reprodukciót kaptunk. Ugyan nem ez a hangdoboz a világ legjobbja, de a Magyarországon éppen aktuális adózási viszonyok tekintetében nézve, a bruttó eladási ára igencsak megéri a fáradtságos gályázással összeszedett, egyre gyengülő forintunkat és ez a lényeg. A következő szám Andreas Vollenweider - The play of the five balls: itt igazán a magas- és a középhangokkal kell foglalkoznia a rendszerünknek, de azoknak a helyes leképzése izzasztó feladat, sok elektronika és doboz bele is bukik. A ribbonnak köszönhetően kifejezetten nyitott felfelé azALTAN és nem akar tolakodni, beférkőzni a fejünkbe a dobhártyánk szurkálásával. Egyszerűen csak teszi a dolgát: örvendeztet, kikapcsol, ellazít. Szimfonikus zenével több ízben, behatóan foglalkoztunk. Összességében ez a műfaj is szórakoztató volt, át tudta adni a mondanivalóját a műveknek. Könnyebb, kevesebb hangszeres vizekre evezve, több élménnyel gazdagodtunk. Saint Tang – Lofty Mountains and flowing water: a húrok pendítései kottázhatóak, a térleképzés levegős, az x, az y és a z tengely is a helyén van. Az utolsó zeneszám, melyet kiemelünk az általunk nagyon kedvelt, nagy öreg jazzlegendától, Geroge Bensontól származik. El Mar című száma igazán megdolgoztatja a hangdobozokat, sokan elvéreztek már ebben a tesztben. Nagy a dinamikatartománya a számnak, de egyszer sem kellett a távirányítóért nyúlnunk, minden tisztán kivehető és rá tudunk ujjal mutatni a legapróbb kis rezdülésre is. A lecsengések hosszúak, nem hal el idő előtt egyetlen pendítés sem. Egyébként ez a műfaj kifejezetten jól állt az ALTAN-nak.

Az AURUM megmutatta nekünk, hogy a felsőkategóriásnak kikiáltott családja méltó darabja az ALTAN VIII, egy zseniálisan jól sikerült monitor hangsugárzó.

ALTAN – az aktív

Őket már darabonként, külön dobozba csomagolva kaptuk meg a forgalmazótól, fehér színben, mely teljesen más hatást kelt, mint a gyönyörű cseresznye furnérozás. Európai trend, hogy egyre több fehér hangsugárzó jelenik meg a piacon, köszönhetően a belsőépítészeti igényeknek. Itt is ugyanaz a felállás a hangszórók tekintetében, mint a passzív ALTAN esetében. A mélyközép sugárzó eltér a két típusban, az aktív verzióban lévő a csúcsmodell TITAN VIII-ból érkezett, hatalmas mágnessel rendelkezik.

A mélyközepet két darab, hídba kötött D osztályú Hypex erősítő hajtja, melynek teljesítménye 150 W. A magas egy AB osztályú, 50 W-os erősítővel működik.

Mivel rengeteg állítási lehetőségünk van, amik nyilván a hátsó panelen kaptak helyet, ezért teljesen át kellett tervezni a doboz fenekét. Alul kapott helyet a reflexnyílás, illetve magától értetődően eltűnt a hangfalkábelt fogadó terminál is. A tesztrendszer felállása tehát változott, kikerült a képből a végfok, hiszen a hangdoboz sajáttal rendelkezik. Vonalszintű jelre volt szükségünk, illetve hangerőszabályzásra, ezért továbbra is a láncban kellett hagynunk az Audia előfokot, melyből HiDiamond D1 szimmetrikus kábellel vittük tovább a jelet a hangfalunk erősítőjébe. Nem aprózták el a német mérnökök: hihetetlen nagy szabadságot adtak a kezünkbe a különböző potméterek segítségével. Ezekről egy korábbi hírünkben ejtettünk szót.

Az árra tekintve jókora különbséget fedeztünk fel a passzív verzióhoz képest, ezt a típust 899 990 Ft-ért vihetjük el, ami 400 000 Ft-os különbséget jelent. Ez első olvasásra igen magas, de még másodikra is, szinte egy újabb pár passzív hangdobozt kaptunk volna érte. Azt azonban ne felejtsük el, hogy nincs szükségünk végerősítőre és hangfalkábelre sem, viszont plusz egy jó minőségű tápkábelre szükségük van. A mi rendszerünk esetén ez egy HiDiamond D2 tápkábel volt. A 200 órás járatást itt is szigorúan tartsa be minden leendő vásárló, mielőtt véleményt mondana a készülékről, mert utána nyílik meg előttünk igazán, az aktív ALTAN is. Abban a szerencsés helyzetben találjuk magunkat, hogy nem kell vadásznunk az erősítőket, vajon mi passzol hozzá, milyen hangfalkábellel tudjuk szinergiába hozni, egyszerűen csak megválasztjuk a hozzá illő táp- és analóg összekötő kábelt, majd leülünk és élvezzük a zenét. Aztán mögé bújunk, tekergetjük, billentjük, nyomjuk és leülünk újra, meg újra, ezt el kell játszanunk néhányszor, mire a hallgatói ponthoz hangoljuk, de megéri! Aki nem szeretne elveszni az erősítők és a hangfalkábelek világában, annak ez egy tökéletes választás.

A passzív ALTAN-nál és a mellé pakolt komoly elektronikák és kábelek együttesénél ugyan szerényebb a minősége, de annyival nem, mint amennyivel olcsóbb. Más egy kicsit a hangkaraktere, más a stílus, amit átad. A zenékből most is azokat emeljük ki, mint az elektronika nélküli hangdoboznál. Souad Massi újfent előkerült, az éneke még mindig simogató, megnyugtató, de jól érezhetően teljesen más karaktert kapott: az a kevés húsosság is eltűnt a hangjából, amit előtte hallottunk, bár még mindig nem a stúdiós világot idézte fel. Musica Nuda – I will survive: ez egy nagyon pörgős szám. Igaz, hogy csak egy hangszeres, de megdolgoztatja a membránokat. Az aktív nem fogyott el, óriási energia hömpölygött a szobában, elemében volt az ALTAN. Nem esett szét, nem éreztük azt, hogy alulméretezték volna az erősítőket. Vollenweider - The play of the five balls: teljesen más világ, a karakterkülönbség itt is jól hallható. Ahány ház, annyi szokás… Saint Tang – Lofty Mountains and flowing water: a tér megint rendben van, a karakter ugyan teljesen más, de ez sem rosszabb, egyszerűen más közönségnek szól. A két világ között akkora a szakadék, hogy mindenképp érdemes meghallgatni mindkét hangdobozt ahhoz, hogy megfelelően tudjunk dönteni és ki-ki a maga ízlésének tetszővel állíthasson haza. Aki kedvet kapott a meghallgatáshoz, az mindkét darabot ki tudja próbálni a Stream Audio bemutatótermében, az ottani szakemberek készséggel megmutatják majd őket.

quadral AURUM ALTAN VIII hifi hangfal

Impedancia-jelleggörbe:

53 Hz-re hangolt reflexdoboz, a lineárisnál épp csak nagyobb jósági tényezővel. 30 és 80 Hz között szokatlan rezonanciákat, 2,4 kHz-en szabályos keresztezési pontot láthatunk. Névleges impedanciája 5 Ohm körül, minimumértéke 4 Ohm - pont belefér a gyári 4-8 ohmos sávba.

Szobában mért frekvencia-átvitel tercsávos átlagolású mérési diagramja:

100 Hz felett nagyon szép egyenletes görbe, 20 kHz-en még ereje teljében. 60-80 Hz között 5 dB-es púp, alatta alig értékelhető hangnyomás.

Süketszobai frekvencia-átvitel mérési diagramja:

Itt is tetszetős az eredmény, mélyei kisdobozhoz képest jó erőben vannak (50 Hz még csak -10 dB) - csak azt értenénk, mi szükség van a prospektusbeli 38 Hz-re...

Frekvencia-torzítás diagram:

Páros harmonikusban átlagos, a páratlanban egy kicsit magasabb értékek - de ez szokás szerint nagyobbrészt a mélyebb hangoknál mérhető.

Keresztváltó működési tartománya:

Az ábrán a mélyek- és a magas-hangszóró(k) működési tartománya, valamint a „végeredmény” látható, szépen átlapolódik a két görbe.

A hangsugárzó forgatásának hatása a frekvenciamenetre:

A 0 (pont szemből), 15 és a 30 fokból felvett görbékből az első kettő teljesen egészséges, az elforgatott doboznál már sokat esik a magas-tartomány.

A méréseket együttműködő partnerünk, a Totel Szerviz Kft. végezte

Műszaki adatok

Mérleg

+ Egyedi színek lehetősége

+ Kiváló minőségű és megmunkálású anyagok

+ Kategóriájában a szoros verseny ellenére egy remek választás

+ A ribbon magassugárzó remekül sikerült, egyáltalán nem bántó a hangja

Szubjektív vélemény

quadral AURUM ALTAN VIII aktiv hangfal

Műszaki adatok

Mérleg

+ Egyedi színek lehetősége

+ A beépített erősítő miatt, egy okosan összerakott rendszer esetén a végösszeg alacsonyabb lehet, mint a passzív ALTAN esetén

+ Rengeteg állítási lehetőség

+ Szimmetrikus bemenet

+ Túlméretezett erősítő

- Ugyan másoknál sincs ez másként, de a hátsó panel műanyag potmétereit igényesebb darabokkal is megoldhatták volna

Szubjektív vélemény

A Yamaha házimozi rádióerősítő kínálatának gerincét a standard RX-V és a prémium RX-A (Aventage) sorozat alkotja. Ez utóbbi széria második tagját, a belépő modell felett elhelyezkedő RX-A840-et hallgattuk meg.

Mindig magasabbra

A fejezet címéből feltételezhető témával ellentétben, nem a legendás magyar együttes, az LGT történetében merülünk el, hanem a házimozi erősítők évről-évre bővülő szolgáltatásaira próbáltunk utalni. Az évenkénti (szerintünk kissé túlhajtott) modellfrissítések kapcsán már természetes elvárás lett, hogy az utódmodellnek valamilyen szempont szerint (tudásban és/vagy minőségben) felül kell múlnia az elődjét.

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy milyen további funkciókat lehet belepakolni egy olyan jól sikerült konstrukciójú - a saját árkategóriájában eddig is méltányolt - erősítőbe, mint azRX-A830 volt? Mindezt anélkül, hogy vastagabban fogó tollal kelljen írni az árcéduláját? A válasz a forradalmi változások helyett, az apró lépések taktikájában rejlik. „Revolúció helyett evolúció” mondhatnánk a biológiából kölcsönözve.

Mielőtt elvesznénk azoknak a szolgáltatásoknak a tömkelegében, melyeket már évek óta nyújtanak az Aventage modellek, fussuk át az újdonságokat. Ezek a házimozi világában zajló változások közül két területet érintenek: a 4K Ultra HD felbontás térhódítása, és az optikai lemezek mellett egyre inkább előtérbe kerülő online tartalmak minél egyszerűbb elérése hálózatról és mobileszközökről. Az eddigi vezetékes összeköttetésen túl, most már WiFi-n is lehetőség van helyi hálózathoz kapcsolódni, és ezzel egy időben az erősítő HTC Connect kompatibilis lett. Az USB-ről (vagy DLNA szerverről) lejátszható fájlformátumok köre is bővült az ALAC (Apple Lossless Audio Codec) típussal. Online streaming szolgáltatásként a Juke is elérhetővé vált a Napster és a Spotify mellett.

Ultra HD fronton lényegi előrelépés, hogy az RX-A840 már HDMI 2.0 csatlakozókkal rendelkezik, így kezeli a 4K 50/60p formátumot és a tömörítetlen 4:4:4 színkódolást, akár csak átengedésről (4K passthrough), akár az analóg vagy digitális forrásjelek felkonvertálásáról van szó.

Felépítés, csatlakozások

Az újdonságok csak a jéghegy csúcsát jelentik, mellettük az RX-A840 természetesen rendelkezik mindazzal, amit egy többzónás szórakoztató rendszer központi egységétől elvárunk, megspékelve a Yamaha Aventage modellekre jellemző fejlett megoldásokkal. Ezek közül a legegyedibb a széria védjegyévé vált ötödik, középen elhelyezkedő készülékláb. Az A.R.T. (Anti Resonance Technology) Wedge technológia stabilizálja a házat, csökkenti a hálózati transzformátor és egyéb alkatrészek (hűtőborda, teljesítmény tranzisztorok) okozta rezgéseket.

A másik az alumínium előlap, ez hatékonyabbá teszi az erősítő áramköreinek árnyékolását az idegen eszközök (fénycsövek, számítógép monitorok, stb.) okozta külső elektromos zajokkal szemben. Bónuszként a szubjektív szempont sem elhanyagolható, a szálcsiszolt frontlemez jóval minőségibb érzetet kelt, mint az olcsóbb modellek műanyag előlapja, különösen a nálunk járt, titán színű verzió esetén. Az RX-V szériától eltérően az Aventagemodellek nem fixen rögzített hálózati tápkábellel rendelkeznek, hanem IEC szabványú csatlakozóaljzattal, így a tartozékként mellékelt vezeték nívósabbra cserélhető.

A 7.2-es erősítő végfokozatai diszkrét felépítésűek. A műszaki specifikációban 100 és 240 W közötti értékek szerepelnek a mérés feltételeitől és attól függően, hogy névleges vagy zenei teljesítmény van-e megadva. Ezek közül a legkorrektebb az első érték, két csatorna egyidejű meghajtásával 8 ohmos terhelés mellett, a teljes 20 Hz-20 kHz sávban, 0,09 % THD esetén. A legmagasabb érték a 2 ohmos terhelésnél elérhető dinamikus csúcsteljesítmény. Ha nem ragaszkodunk a hétcsatornás konfigurációhoz, akkor öt csatorna használata mellett vagy kettős erősítés alkalmazható a frontsugárzóknál, vagy a 2. zóna hangosítható. A környezettudatosság és a „zöld” szemléletű gondolkodás jegyében ECO módban 20 %-kal csökkenthető a készülék fogyasztása, bár ekkor természetesen redukálódik a hangfalakra jutó teljesítmény is.

A hangfeldolgozást a csatornánkénti Burr-Brown PCM5101 típusú DAC modulok végzik. A lejátszható fájlformátumok: MP3, WAV, WMA, MPEG-4 AAC, FLAC (24 bit/192 kHz) és a korábban említett ALAC (24 bit/96 kHz). Optikai lemezek esetén dekódolja az összes előforduló hanganyagot, a Dolby TrueHD és a DTS-HD Master Audio formátumokig bezárólag. Igazán egzotikus műsoranyagba kell belebotlanunk, amivel ne tudna megbirkózni az RX-A840.

A csatlakozási lehetőségek bőségesen megfelelnek a mai elvárásoknak. Nem fenyeget az a veszély, hogy nem találunk egy szabad aljzatot valamelyik forráskészülékünk számára. Digitális szekció: hét hátoldali és egy előlapi (MHL kompatibilis) HDMI bemenet és két HDMI kimenet. A kettő közül az egyik ARC kompatibilis, ezt célszerű a TV-hez csatlakoztatni, a másik köthető a projektorba, vagy a 2. zónát tudja kiszolgálni. Hangbemenetből két-két optikai és koaxiális a választék. Analóg lehetőségek: öt kompozit és két komponens videó bemenet, hangból pedig öt vonalszintű és egy phono. Külső erősítő használatához mind a hét csatorna kapott pre-out kimenetet. Az egyéb hátoldali csatlakozások a rendszerintegrációhoz szükségesek: távvezérlő be/kimenet, 12 V-os trigger, LAN és WiFi antenna aljzat. A vezeték nélküli kapcsolatok közül egyedül a Bluetooth hiányolható, de ez orvosolható az opcionális YBA-11 bővítő modullal.

Szolgáltatások, funkciók

A használatba vételt mérőmikrofonos kalibráló rendszer teszi egyszerűvé. A pár éve még csak a YPAO (Yamaha Parametric Room Acoustic Optimizer) néven futó programot YPAO R.S.C. (Reflected Sound Control) névre keresztelték, mert most már nem csak a direkt úton érkező, hanem a falról visszaverődő hanghullámokat is figyelembe veszi a kiértékeléskor. Ennek köszönhetően még pontosabban fel tudja térképezni a szoba akusztikus jellemzőit.

A Yamaha erősítőkhöz elválaszthatatlanul hozzátartozik a Cinema DSP 3D hangfeldolgozás, mellyel különböző virtuális környezeteket lehet létrehozni az éppen nézett/hallgatott műsor számára. Filmek esetén pl. sport, kaland, zenehallgatáskor az apró pinceklubtól kezdve a Los Angeles-i The Roxy Theatre helyiségén át az 1700 férőhelyes bécsi koncertteremig. A „Silent Cinema” funkció neve a környezet zavarása nélküli csendes mozizásra utal, fejhallgató használatakor biztosít surround hangzást. A DSP egyéb kunsztokra is képes: ha nem rendelkezünk front magassági (Yamaha terminológiával: presence) hangsugárzókkal, akkor virtuálisan képes szimulálni őket. Az online tartalom elérés kapcsán már volt szó a streaming szolgáltatókról, rajtuk kívül további lehetőséget biztosít a vTuner internetrádió és az AirPlay funkció.

A HDMI Pass Through haszna, hogy a HDMI bemenetekre érkező jelek az erősítő kikapcsolása után is eljutnak a kimenetre. Ezt a Yamaha nagyon korrektül, teljes körűen oldotta meg, mert a távvezérlővel készenléti (standby) állapotban is lehet váltani a bemenetek között. Jóval drágább receivereknél is előfordul, hogy csak az egyik, előre meghatározott bemenet jele jut a kimenetre, nem tudunk váltani közöttük. Ha már szóba került, a távirányító jól kezelhető és hamar megszokható, annak ellenére, hogy a sok funkció miatt rengeteg apró gombot zsúfoltak rá, de használata kiváltható az ingyenesen letölthető AV Controller mobileszközös applikációval. Ez rendelkezésre áll mind Apple, mind Android operációs rendszerre.

Szubjektív tapasztalatok

Megpróbáltuk minél több szempont szerint, minél szélesebb körű nyúzópróbának alávetni az erősítőt, hogy átfogó képet kapjunk az általa nyújtott szolgáltatásokról. A YPAO R.S.C. működésén szintén észrevehető a fejlődés. Már nem csak a csúcskategória kiváltsága a több pontos mérés (az RX-A840 esetében maximum nyolc hallgatási pozícióra lehet optimalizálni a hangfalak beállítását).  Sokat finomodtak a mikrofon által mért adatokat kiértékelő algoritmusok is. Pár éve még 20-30 cm-es eltéréssel határozták meg a hangdobozok helyét, esetünkben már csak 1-2 cm-nyi volt a különbség az erősítő által meghatározott és a ténylegesen lemért távolságok között.

A WLAN hálózathoz Wireless Direct módban pillanatok alatt csatlakozott, akinek a routere támogatja ezt a funkciót, annak mindenképpen javallott, jóval egyszerűbb, mint a távvezérlő apró gombjain bepötyögni a beállításokat és a jelszót. A Yamaha évek óta megszokott, zongorás háttérképű menüje az egyik legszebb grafikájú és legpraktikusabb kezelésű felhasználói interfész a kategóriájában. Gyorsan reagál a távirányító utasításaira, egyszerűen lehet böngészni a PC-n megosztott állományok, vagy az internetrádiók állomásai között.

Több, különböző műfajú CD hallgatása után elmondhatjuk, hogy nem teljesen állja meg a helyét az a kategorikus, egyszerűsítő kijelentés, amely egy mondattal elintézi, hogy a Yamaháknak meleg, lágy hangzása van. Inkább semlegesnek írhatnánk le, amennyiben a teszt olvasói ezt nem negatív jelzőnek veszik. Szó nincs róla, hogy egy amolyan „se hús, se hal”-szerű jellegtelenséget tapasztalnánk, hanem éppen ellenkezőleg, pozitívum, hogy az erősítő nem telepedett rá erőszakosan az aktuális zeneszámra, hagyta annak karakterét szabadon kibontakozni. Andreas Vollenweider: White Winds lemeze precízen részletező, hűvös tónusú. A megpendített húrok tranziense gyors, határozott lecsengésű. Jazzen viszont a basszusgitár és a nagybőgő már inkább telt, nyugodt. De később, a Creedence Clearwater Revival-től a Run Through The Jungle úgy rúgja be páros lábbal az ajtót, ahogy azt kell, nyers és karcos, minden visszafogottság nélkül.

FLAC fájlokat egyaránt hallgattunk közvetlenül HTPC-ről (HDMI összeköttetéssel), illetve az USB bemenetre dugott pendrive-ról és hálózaton keresztül DLNA szerverről. Az első esetben foobar2000 programot használtunk, a másik kettőben értelemszerűen az erősítő saját, beépített lejátszója volt a felelős a hangképzésért. Ha nem is jelentős, de mindig jól észrevehető különbség volt hallható. PC-ről markánsabb, levegősebb, míg a saját lejátszó programról kicsit fénytelenebb, nyugodtabb, tömörebb hangzás volt a jellemző. Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az egyik jobb vagy rosszabb volt-e, egyszerűen más volt az eredmény. Egyetlen bosszúság, hogy a Yamaha programjában nem valósították meg a számokon belüli előre/hátra „gyorstekerést”, ez amúgy érthetetlen figyelmetlenség más gyártók esetében is.

Áttérve filmekre, kezdésként a The Expendables 3 (A feláldozhatók 3) került a lejátszóba. Nem is főleg az akciójelenetekre voltunk kíváncsiak, mert egy Yamaha Aventage szintűerősítőnek már nem lehet kihívás élethűen reprodukálni a hátunk mögött elsüvítő lövedékek röppályáját. Ugyanígy, a helikopter körberöptetése a fejünk fölött, szintén nem megerőltető sportteljesítmény, hanem csupán bemelegítő gyakorlat volt számára. Viszont a kiszabadítási akció után, a csapat visszaérkezése előtt, az elhagyatott, csendes repülőtéren a ciripelő tücskök már meggyőzően demonstrálták, hogy a hallásküszöböt alig meghaladó, halk epizódok is jól definiáltak. A Rush (Hajsza a győzelemért) Blu-ray változatában a futamokon a gyomrunkban éreztük a több ezer lóerő dübörgését, de a bokszutcai jelenetekben a párbeszédek nem sikkadtak el, tiszták, jól érthetőek maradtak. Ugyanígy, Hans Zimmerhatásvadász és kissé egy kaptafára készülő filmzenéje sem veszett el a motorzajban, határozottan felülemelkedett rajta, kiegyenlítetten, lendületesen áradt szét a helyiségben. De mivel nem filmesztéta szerepkörben vizsgálódtunk, nem fanyalogtunk, maradéktalanul elégedettek voltunk az RX-A840 által nyújtott produkcióval. Roger Waters berlini The Wall koncertjénél óriási energiákat szabadít ki a hangsugárzókból, de nem erőlködve ordít, bizonyítási kényszertől vezetve, hanem könnyed magabiztossággal mutatja be, hogy erre is képes, ám ha kell, késlekedés nélkül visszafogja magát a lírai számoknál.

Egyenleg

Megismerve a Yamaha RX-A840-et, fény derült egy-két hiányosságára (fájlon belüli gyorstekerés, Bluetooth kapcsolat), viszont vannak olyan megoldásai is, melyek más, drágább erősítőkből is hiányoznak (HDMI Pass Through, phono bemenet). Szubjektív dolog, hogy ki mit tart fontosabbnak a mérleg serpenyőjében.

Összességében, kellemesen telt az idő a Yamaha társaságában, mind zenén, mind mozin bőven megütötte azt a mércét, amit egy 300 000 Ft-os házimozi erősítőtől várhatunk. Annak ellenére, hogy itt még éppen csak belekóstolunk a felső középkategóriába (emlékeztetőül, az A840 alulról a második modell az Aventage sorozatban), és a határ a csillagos ég (minőségben és árban egyaránt), de ha nem elitista szemmel nézzük a dolgokat, akkor erre a szintre már lehet alapozni egy nívós otthoni rendszert.

Műszaki adatok

Mérleg

+ Tetszetős dizájn és minőségi kivitelezés

+ Semleges hangzás mind zenén, mind mozin, hangképe nem „egyműfajos”

+ Rendelkezik phono bemenettel

+ Helyi hálózathoz nem csak LAN kábellel, hanem WiFi-n keresztül is csatlakoztatható

- Bár megoldott a vezeték nélküli csatlakozás, de a WiFi csak a 802.11bg szabványt ismeri, a 11n-et nem, és nincs beépített Bluetooth, az csak külön megvásárolható kiegészítővel érhető el

Szubjektív vélemény

forrás: www.av-online.hu 

A német gyártó legújabb, tavasszal érkező Rhodium sorozata a termékpalettán az Argentum és az Ascent LE családok között foglal majd helyet, s mivel dobozok a komolyabb Ascent LE modellek hangszórókészletéből építkeznek, valószínűleg kategóriájuk szintjét meghaladó audiofil jellegű hangzásra számíthatunk tőlük.

A matt fekete és fehér színekben forgalomba kerülő Rhodium hangsugárzók divatos és karcsú formáiknak köszönhetően jól passzolnak a modern enteriőrökbe is, nem foglalnak el túl sok helyet a lakásból és fenti tulajdonságaiknak köszönhetően vélhetőn a feleségek/barátnők is könnyen megbarátkoznak velük. A családban jelenleg kettő földön álló illetve egy állványos hangsugárzó, valamint egy center található elegáns fém csatlakozópanelekkel és minden apró részletre kiterjedő igényes kiviteli minőséggel.

Rhodium 500
A sorozat legnagyobb modellje egy 890 mm magas két-utas front bassz-reflex rendszerű állódoboz 25 mm-es alumínim dóm tweterrel és kettő 155 mm-es titánium bevonatú polipropilén mély/középsugárzóval. A hangsugárzó 35 Hz-es alsó határfrekvenciájához 100/150 W (nom/zenei) teljesítmény párosul, így valószínűleg nagyobb terekben és/vagy komolyabb igénybevételek esetén is jól megállja a helyét.

Rhodium 400
A kisebbik állódoboz teljesen hasonló kivitelű, hangszórókészlete a Rhodium családban alkalmazott kiváló minőségű 25 mm-es alumínim dóm tweter, amihez esetében kettő 135 mm-es titánium bevonatú polipropilén mély/középsugárzó párosul. 38 Hz-es alsó határfrekvenciájával neki sincs miért szégyenkeznie, teljesítmény tekintetében pedig megegyezik a nagyobb testvérrel.

Rhodium 200
A két-utas bassz-reflex monitor álló társaitól eltérően hátsó reflex kivitelű, hangszórókészlete pedig a Rhodium 500-asban található típusokból áll, csak éppen kettő helyett egy mély/középsugárzóval. A 48 Hz-es alsó határfrekvenciája nagyon tisztességes, a 60/90 W (nom/zenei) teljesítménye pedig azt jelzi, hogy ez a modell sem ijed meg a terheléstől.

Rhodium 100 Base
A sorozat centersugárzója az egyedüli zárt típus a Rhodium modellek között, ami révén az installálása mindenképpen egyszerűbb lehet, hiszen nem fog akusztikai anomáliákat okozva „pöfögni” ha például valaki egy hifi szekrényben helyezi el, és a falhoz is bátran oda lehet tenni. A center hangszórókészlete azonos a kisebbik állódobozéval, vagyis a 25 mm-es alumínium csipogó található benne kettő 135 mm-es titánium bevonatú polipropilén membrános mély/középsugárzó között.

A Quadral Rhodium hangsugárzók várhatóan március végén - április elején érkeznek meg a hazai forgalmazóhoz.

Stream Audio
Tel: 30/211-5253
www.streamaudio.hu

A hangsugárzó gyártás számos területén hatékonyan nyomuló Klipsch terjedelmes sub-woofer választékában az R-112SW típus az öttagú Reference sorozat második legnagyobb modellje, méretes, de azért még kezelhető méretű dobozzal és a logóval szépen harmonizáló jellegzetes trombitaréz színű előre tüzelő 30 cm-es lavórral.

A Klipsch valószínűleg nem véletlenül a testes és mélyre hatoló basszus rajongóinak ajánlja ezt a típust, ami az ígéretek szerint akció mozin jó kis felindulást okoz, és rendesen gatyába rázza a delikvenst, de emellett zenehallgatás közben is jó szolgálatot tehet az alsó frekvenciák érzékletes megjelenítése terén. A brutális méretű kartonból előkerülő sub-woofer stabil MDF kabinetjét szálcsiszolt alumínium hatást keltő fekete polimer borítás fedi, ami tovább növeli a doboz merevségét – erre a további paraméterek, pl. teljesítmény alapján bizony szükség is lehet. A 12”-os extrém merev és könnyű réz Cerametallic membrános mélysugárzót 600 Watt csúcsteljesítményű digitális erősítő ösztökéli, a beszédes nevű flare (fellobbanás) technológia alapján tervezett jókora reflexrés pedig a doboz előlapjának alján ásít. A szabadalmaztatott geometriájú szerkezet hatékonyan minimalizálja a turbulenciát és a port zajokat, így biztosítva a basszus tiszta és torzítatlan megszólaltatását nagyobb kivezérlések esetén is.

Csatlakozások terén a sztereó erősítőkhöz/előerősítőkhöz való L/R line bemenetek mellett dedikált LFE bejárat is található a sub-wooferen az AV erősítők csatlakoztatásához. Komfortos és installálás-barát szolgáltatásként emellett lehetőség van a vezeték nélküli csatlakoztatásra is, ehhez mindössze a Klipsch opcionális Wireless Subwoofer Kit nevű egységét kell megvásárolni és már tologathatjuk is szabadon ide-oda a „kockát” a lakásban. A szabályozható vágási frekvencia és a fázis beállítás (0-180 fok) révén a mélysugárzó mindenféle összeállítás esetén precízen „összelőhető” a fő hangsugárzókkal. Az előlapon LED jelzi a bekapcsolt állapotot, a doboz padlótól való korrekt elcsatolásáról méretes szatén fekete tüskék gondoskodnak.

♫

A nagy hangszórós és nagy teljesítményű, de kellően kulturált szubok esetében mindig nagyon tetszik a szinte már inkább érezhető, mint hallható mély frekvenciák megszólaltatása, hiszen ezek idézik fel leginkább az élőzene élményét, amikor az ember az egész testében érzi a basszust és ettől szinte együtt rezonál a zenével. A szub és a monitor között némi szabályozgatás és tologatás után kellő összhang alakul ki ahhoz, hogy ketten együtt jól működő rendszerré váljanak. A szokásos jazz muzsikán a bőgő játéka a legnagyobb élmény, most aztán tényleg teljesen követhető, mit művel a hangszer, a lábdob pedig valódi klubhangulat érzetet keltve a gyomromba vág. Vérszemet is kapok és a Limehouse Blue-nál jóval izgalmasabb Take Five-re váltok és még fel is tekerem a hangerőt. Egyből kialakul a felvételre jellemző „ereszd el a hajamat” hangulat, középtájon, a dobos többperces szólójánál pedig már zeng az egész ház és a Klipsch is rendesen belemelegszik a zenélésbe. Na, ezt biztos nem kapom meg akármelyik doboztól, és a hangerő még csak körülbelül egyharmadon áll és a határ frekvencia is le van szabályozva 60 Hz-re, oda, ahol a kisdoboz már rendesen kezd elfogyni. Ütik a dobokat rendesen, a lábdob brutális, a taktus pontos, a két külön doboz szépen együtt zenél. 
Klasszikus zenével folytatva az egyik legnagyobb, nagydobozoknál vagy szuboknál általánosságban megszokott hozadék természetesen a nagyzenekarok tömegének és komplexitásának ábrázolása, emellett nagy élmény például egy cselló játékánál a hangszer testének érzete; egy nagy „fadoboz” amiben sok levegő rezonál, és ez nemcsak a hang, hanem a fizikai test is egyben. A Verdi opera csúcsaiban szinte elemi erők szabadulnak el, viszont a kontrol azért megmarad, Shirley Horn felvételének sokszor említett basszusa pedig ezúttal olyan energikus és mélyre hatoló, hogy talán már a Richter skálán is lehet mérni. 
Ezek után nem meglepő módon pop és rockzenéken a hatás szintén frenetikus, a lakás hol discóvá, hol rock kocsmává alakul, a dobok és a pulzáló basszusok mellett pedig a finoman hullámzó mély szekvenciák vagy basszusgitár szólamok is nagy élményt jelentenek.

A szubok talán legfőbb szakterületének számító filmeken a szub igencsak testes és erőteljes, és képességeinek megcsillogtatásához még csak különösebb akció jelenetekre sincs szükség, elég, ha becsapnak egy kocsiajtót vagy valaki súlyos léptekkel végigmegy a szobán, máris hatásos ízelítőt kapunk belőle. Komolyabb akciójeleneteknél könnyen elszabadul a pokol, és ha nem figyelünk oda, hamar kopog a szomszéd, eközben a szubban még mindig bőséges tartalékok vannak, és őszintén szólva, még csak meg sem hajtottuk igazán. Precízen beállítva egyáltalán nem telepszik rá a többi hangszóróra, még akkor sem, ha, azok monitorok és a basszus csak ott és akkor szól, ahol és amikor kell, nem csapong feleslegesen, amikor már nincsen valódi szerepe.

Az első Klipsch mélysugárzó, amivel volt szerencsém találkozni, a szó legszorosabb értelmében mély nyomokat hagyott bennem. Jól kezelhető, precízen beállítható, viszont gyilkos erejű típusként mutatkozott be, olyanként, ami tulajdonképpen mindenféle erőlködés nélkül képes átmasszírozni az emésztőrendszert és lenullázni a szomszédi viszonyt. Ezen jellemzői alapján a komoly mélyekre áhítozó mozirajongók biztosan megkapják a magukat tőle, még akkor is, ha lovagterem méretű helyiségben nézik a filmeket, és okosan használva zeneileg is új dimenziókat lehet feltárni vele, ráadásul mindezt most bevezető akciós áron.

Klipsch R-112SW
Frekvencia átvitel: 24 Hz-125 Hz (+/- 3dB)
Teljesítmény: 300/600 W
Méretek: 414×393,7×463,6 mm
Tömeg: 15 kg
Ár: 169.999,- Ft
Akciós ár: 139.999,- Ft

Néhány évvel ezelőtt a Vincent Audio készülékeit szép sikerrel forgalmazták hazánkban, aztán az ízléses és sok illetve jó anyag/ár arányú termékek bizonyára sokak bánatára, egyszer csak eltűntek az itthoni kínálatból. Most azonban a StreamAudio jóvoltából újra itt vannak, úgyhogy a régi rajongók és az új érdeklődők ismét meghallgatják és megvásárolhatják őket.

A Vincent Audio márka Németország egyik vezető kereskedelmi importőr és márka képviseleti cégének tulajdona, aki többek között a Dual lemezjátszók és a Dynavox termékek márka képviselete, valamint a high-end kategóriájú Vienna Acoustic hangsugárzó márka disztribútora is egyben. Az elegáns és általában jókora méretű és tömegű Vincent Audio termékek elsősorban az audiofil és a high-end kategóriában foglalnak helyet. A választékban különféle forrás eszközök, CD lejátszók, elő és végerősítők, integrált erősítők és egyéb kiegészítők találhatók. A készülékekre jellemző a kimagaslóan precíz összeszerelési minőség, a végletekig túlméretezett technológiai kialakítás, és a világon szinte mindenhol elismert hangzás. A készülékek gyártásánál előszeretettel használnak elektroncsöveket, így a erősítők elő fokozatai a csövekre jellemző meleg barátságos hangkarakterrel rendelkeznek, míg a végerősítő részegységek az erősen túlméretezett tápegységeknek és kimenő tranzisztoroknak köszönhetően szinte kimeríthetetlen energiával bírnak.

Az audiofil hangzáshoz, mint említettük látványosan nagy tömeg is párosul, ami bizonyos szempontból pontosan az ellentétét jelenti a mai, egyre könnyebb és kisebb készülékeket produkáló trendeknek. Ezzel szemben a Vincent elektronikákból nem sajnálják az anyagot, így azok impozáns mennyisége látványos méreteket és tömeget eredményez, ami sok hifista számára a készülékek értékének egyik fontos fokmérője. A kedvezően árazott és nagyon jó ár/érték aránnyal bíró Vincent termékek világszerte nagy népszerűségnek örvendenek, és mostantól fogva már nálunk is újra gyarapíthatják rajongóik táborát.

A „jól hangolt” phono

A Thorens cég alkalmazva a legújabb hifi-technológiákat igyekszik a legtöbbet kihozni a lemezeken rögzített értékes zenei felvételekből. A lemezjátszózás elengedhetetlen eszköze a phono-előerősítő és most egy „nagyon finom” Thorens készülék került a kezünkbe. Mivel a legtöbb mai erősítő nem rendelkezik lemezjátszó fogadására alkalmas bemenettel (nem tartalmaz előerősítő fokozatot) egy dedikált készüléket kell a hangláncba iktatni. Minél komolyabban vesszük a hanglemezeket, minél jobb hangszedőnk van, annál fontosabb, hogy a pici jelből kiváló muzsikánk legyen. Ez a törekvés mozgatta a Thoren mérnökeit a TEP 302 phono-elektronika megalkotásánál. A TEP302 egy olyan berendezés, amely nem rontja le a kivételes minőségű hangszedők által szolgáltatott jelet, sőt a lejátszás minőségének biztosítása érdekében előkészíti a jeleket az erősítőnk részére.

A TEP 302 egy különösen alacsony zajszintű, szimmetrikus felépítésű, „A”-osztályú erősítő, amelynek egyedi kivitelű, fényesre krómozott előlapja és alumínium ötvözet burkolata árnyékolást és hűtést is biztosít a beépített áramkör részére. Külön épített, de egyszerű tápegységgel rendelkezik, 22V DC tápegység szállítja a működéséhez szükséges áramot. Alapjában véve alacsony fogyasztású, mindössze 6 Watt a teljesítmény felvétele a hálózatból. Az alkalmazott áramkör ideális hangzási tulajdonságait a RIAA szabvány szerinti kiegyenlítés határozza meg. A készülék alján található kapcsoló sorok széles konfigurációs lehetőséget nyújtanak a legnépszerűbb mozgó-mágneses és mozgó-tekercses hangszedők megfelelő illesztéséhez. Az MM hangszedők esetére 47 k Ohm impedancia és 15pF kapacitás gyárilag beállított. Változtatni tudjuk a kapacitás értékét a hangszedőnk paramétere szerint egészen 350pF-ig. Az MC hangszedők használatakor a kapacitás értéke 15pF, ehhez tudjuk hozzárendelni a hangszedőnk előírt impedancia paramétere szerinti értéket 293 Ohm -tól akár 1000 Ohm -ig. A 15 Hz-re hangolt szubszonikus filter kiszűri a megvetemedett lemezek játszásakor keletkező dübörgő zajokat, ezáltal megvédi a hangszórókat a káros membránkilengésektől. Az áramkör hosszú meghallgatásos teszteken keresztül lett optimalizálva.

A „jól hangolt” elektronika titulust Johann Sebastian Bach 1722-ben megjelent művei után szabadon adtam. J.S.Bach születésének 330. évfordulóját ünnepeljük, aki akkoriban 24 prelúdiumot és fúgát írt Well Tempered Clavier gyűjtőnévvel „a zenélni óhajtó ifjúságnak tanulás és gyakorlás céljára”. A Jól Hangolt Zongora c. alapmű a barokk kor nagy zenei eredménye Európában. A mai napig szellemi kihívás a zenészeknek és a hallgatók számára egyaránt, valamint mély és látszólag kimeríthetetlen inspirációs forrás.

Ezek a gondolatok jutottak eszembe a TP302 meghallgatása közben, de még utána is foglalkoztattak. Igazán akkor tudjuk értékelni a Thorens cég igyekezetét, ha sokszor sokféle műfajú lemezt hallgatunk meg a TEP302-vel. Tehát gyakoroljunk, eddzük fülünket, szerezzünk minél több jó benyomást az analóg technikáról! Így értékelni tudjuk a fölényes különbséget a digitális technikákkal szemben.

Van egy Carl Orff: Carmina Burana lemezem (EMI C069–00053 New Philharmonia Orch. & Chorus, dir.: Rafael Fruhbech de Burgos), amely muzsikájának lényegét a 302-vel sikerült igen jól megjeleníteni, ez a lemez a legjobb teszt a puszta egyértelműség bemutatására. Az énekhangok csodálatosan tiszták, az érzelmek őszinték és lélekre hatók. Nem hűvös, naturális a megvalósítás, hanem érzelmeket tolmácsoló, lágy a megszólalás. A kórus valóban úgy hangzik, mint az egyének közös éneklése, szemben egy összetett tömeg énekével. Ezt úgy kell érteni, hogy a szólamok között is megtalálni az embert, a dallamok hömpölygését, játékosságát, nem egy nagy „csőből” ömlik minden egységesen.

Jazz muzsikán lendületes, energikus teljesítményű, izgalmas és együtt-álló hangzású, ami meg akarja tartani a hallgatót hosszú órákra. Jacques Loussier Trio – Play Bach c. lemeze szolgált ésszerű méretű hangtérrel a két hangsugárzó között maradva mérsékelt térmélységgel. Nem jönnek súlyosan alacsony frekvenciájú hangok, de a basszus menete végig jól érzékelhető akár nagybőgő, akár basszusgitár viszi a prímet. Alkalmanként előfordult egy kis szűk keresztmetszet felső-közép tartományban, a zongora hangja egy kicsit kifényesedett, de azért a természetesség ott volt.
A bonyolultabb nagyzenekari művek esetén, mint George Gershwin – Rhapsody in Blue c.műve esetén megerősítette gondolataimat a felső középtartomány fényéről/árnyairól. A hegedű-szekció és a nagyzenekar viszonya egy kicsit zsúfolt időnként. A hangzás nem zavarodik össze, de a szóló közel áll ahhoz, hogy beleolvadjon a zenekari hangszerek homogén tömegébe, ezáltal a képalkotás egy kicsit homályos lesz. Nem jelöli ki a pontos helyét az első és a második hegedűknek. A hangzáskép jó, a hangzási balansz kiegyenlített, bár színeket festett meglehetősen széles ecsettel. Amennyiben ízlésünk még bonyolultabb muzsikák felé fordul, akkor nagyon megéri a kiadások lécének magasabbra tétele.

Konklúzió

A Thorens TEP302 phono előerősítő a felhasználás tekintetében rugalmas termék. Annak ellenére, hogy a semlegesség nem része a TEP302 tudományának bemutatja az összes zene erejét és a felbontása feddhetetlen. (Ajánlott egy AT150MLX MM- vagy AT33EV MC-hangszedő használata) A Thorens TEP 302 phono előerősítő rutinszerűen szállítja az intenzív zenei benyomást, figyelemre méltó a magas-frekvenciás tartományok átvitele, a harmónia-kontraszt lenyűgöző. Jó hangzásteret produkál, a színpadmélység érzete közepes. Összességében az eredmények kellemesen vonzók. A TEP302 egy karakter, amely tiszteli a művészetet és öröm vele a zenehallgatás.

Pro
+ meghallgatásos teszteken keresztül lett optimalizálva
+ nem rontja le a kivételes minőségű hangszedők által szolgáltatott jelet
+ széles konfigurációs lehetőség

Kontra
- nehézkes az alján lévő kapcsolókhoz hozzáférni

Disztribútori információk:
Forgalmazó: Streamaudio Kft.
Internet: www.streamaudio.hu
Telefon: : 06-30/530-6192

Alig pár napja fejeztük be a Sonus faber Olympica II teszt írását, amiben őszinte rajongással tekintettünk a dobozok küllemére és azok tervezőjére, Livio Cucuzza-ra. Most pedig olyan új hangfallal állt elő az itáliai high end gyártó, ami sokkol…

Dizájn, ami váratlanul ért

Az új Sonus faber Chameleon az itáliai high end gyártó eddig talán legmerészebb lépése. A gyár az elmúlt években egyre magasabb és magasabb szintekre lépett műszaki tartalom, kidolgozottság és forma területén. Bár sok szempontból nevezhető különlegesnek az Aida vagy az Ex3ma is, ezek mégis belesimultak a gyár eddigi kínálatába. Minden újszerűségükkel együtt is, legalább annyira látszott rajtuk az vezető tervezők személyisége, mint a márka hagyományai. A Chameleon azonban más. Erre bizony kétszer kell rápillantanunk, hogy felismerjük a Sonus faber jellegzetességeit. Elsőre ugyanis teljesen leköti a figyelmünket a határozott, modern forma és a színes, cserélhető oldallapok varázsa!

A Sonus faber, annak ellenére, hogy klasszikus high end hangfal gyártó, ma nagyon erős dizájnnal rendelkezik, ezért nem meglepő, hogy egyes termékeikről olyan ikonikus bútordarabok jutnak eszünkbe, mint az Eames Lounge Chair.

Bármennyire is hangoztattuk eddig, hogy a Venere, a kortárs/modern megjelenésű hangfaluk, az azért mégis félúton van a letisztult, dinamikus formák és a Sonus faberhagyományai között. Az új család azonban nagyon friss és mai! A Chameleont megpillantva olyasmi jut eszünkbe, mint a Noé Duchaufour Lawrance féle Peacock (páva) csillár, a Borghese szófa, vagy a Haworth Windowseat.

Kicsit konkrétabban

A Chameleon egyik érdekessége a cserélhető oldallap, amitől az egész hangfal sokkal színesebbé válik, miközben megőrzi határozottságát is. Ez nem olyan, mint egy pirosra vagy kékre lakkozott, fényes kocka. Az olasz műhelyre jellemző, finom részletek, ha picit más formában is, de megjelennek.

A doboz elsődleges burkolata bőr, ezt az oldallapokon az Olympica modellekről ismerős kerettel szegélyezik. A színes oldallapok pedig ezekbe a keretekbe illeszkednek, de még itt is marad egy finom részlet. A márkanév az oldallapok kivágásain át válik láthatóvá!

Sonus faber a tömegeknek?

A Sonus faber határozottan jelezte, hogy a Chameleon modellekkel a zene és filmrajongók eddigieknél szélesebb tömegéhez szeretnének eljutni, amit az árazásnál is figyelembe vettek. Ám ettől még nem lesz vásári portéka, áruházi akciós cikk belőle. A hangfalak Olaszországban, a cég saját gyárában készülnek, míg az alkatrészkészletet a legmegbízhatóbb európai beszállítóktól vásárolják.

A hangszórók pedig a Sonus faber által tervezett, Európában gyártott típusok. Ez a jó minőség mellett azt is jelenti, hogy a márka termékeinek birtoklása, továbbra is egyfajta kiváltság lesz.

A tartalom?

A hangfalak műszaki tartalma és a megvalósítás módja is a Sonus faber hagyományait követi. A dobozok méretezésénél, belső merevítésénél és a szögek beállításánál most is fontos volt, hogy a lehető legjobb akusztikai tulajdonságokkal ruházzák fel a hangfalakat. Ahangszórók félkészen érkeznek a gyárba (alighanem azért, hogy az ipari kémkedés esélyét tovább csökkentsék) és az utolsó simítások és ellenőrzések után kerülnek csak beszerelésre.

A család három tagból áll és sztereó, illetve házimozi célokra egyaránt bevethető. Az álló modell, a Chameleon T; az állványos változat a Chameleon B; a center pedig (micsoda meglepetés) Chameleon C néven szerepel a katalógusban.

A Sonus faber által tervezett hangszórókészlet alapjai az egyes modellekben azonosak. A magassugárzó 29 mm-es, hagyományos dóm szerkezetű. A mély és mélyközép sugárzók polypropilén membránokat kaptak és 15 illetve 18 cm átmérőjűek. Az állványos változat természetesen kétutas, reflexdoboz. Az álló modell háromutas, négy hangszórós, reflexdoboz. A centersugárzó pedig kétutas, két hangszórós kivitel, reflexcső helyett passzív radiátorral.

forrás: av-online.hu

Termék: LINK

Sorban, egymás után érkeznek tesztre a Dynavoice sztereó és házimozi hangfalszettjei és mi egyre jobb viszonyba kerülünk a svéd márkával. Annak tükrében is, hogy látszólag a kevesebb marketing, jobb ár/érték arány elve szerint kívánnak maguknak vásárlókat toborozni. Eddigi tesztjeink azt igazolják, hogy a néha egyszerűnek tűnő szerkezetekben, kellő átgondoltság és becsületes technika dolgozik.

A Dynavoice termékekre jellemző, hogy adott árkategórián belül igyekeznek a lehető legtöbbet nyújtani. Ezt láthattuk az eddig tesztelt készleteken is, és ezt látjuk most, hatványozott formában, a Challenger sorozatban. A frontként használt Challenger M-65már a mérete és hangszórókészlete miatt is érdekes. Az előlapba szerelt 5 db hangszóró és a hátlapon látható 4 db reflexnyílás komoly teljesítményt sejtet. A csatlakozó felett, a záró saruval szabályozható keresztváltó pedig arról árulkodik, hogy a hangdoboz karaktere egyéni ízlésekhez igazítható. Gyorsan összegezve tehát, ha csak a frontsugárzók látványosabb paramétereit nézzük, akkor egy nagyon sokoldalú készlet sejlik fel előttünk. A figyelemre érdemes megoldások sora azonban ezzel még nem ért a végéhez. A center és a háttér hangdobozok érdekessége, hogy azok VESA kompatibilis rögzítő pontokat kaptak. Vagyis a kereskedelemben bárhol beszerezhető szabványos dönthető, forgatható konzolokkal is falra lehet őket szerelni.

A tesztre kapott Challenger M-65 EX V4 5.0 házimozi hangfalszettben a frontsugárzók azM-65 EX v4 típusszámot, a centersugárzó a C5 EX v4, a hátterek pedig az S-5 EX v4 jelzést kapták. Az impedanciájuk 4-8 ohmban lett megadva. A mérések azonban néhol a megadott alsó érték alá bekacsintó adatokat mutattak, ami miatt nagyon fontos, hogy kellően stabil, az alacsony impedanciát jól tűrő, tartalékokkal rendelkező erősítőt válasszunk hozzá! (megj.: a 100 000 Ft alatti házimozi erősítő kategória kizárva!) Az MDF anyagú dobozok fekete vagy fehér, faerezetű vinil fóliázást viselnek. A magassugárzó selyem dóm, a közép- és mélysugárzók polipropilén membránt kaptak. A frontok szerepét betöltő M-65 EX v4 hangfalak háromutas, 5 hangszórós felépítésűek, 4 db, a hátlapon kialakított reflexcsővel. A doboz belül erősített szerkezetű, amire szükség is van a seregnyi hangszóró miatt.

A center szokványos kétutas, három hangszórós felépítésű. Ennek a reflexcsövei is a hátlapra kerültek, szintén itt találjuk a VESA kompatibilis rögzítő pontokat. Ez amúgy a hátlapnak majdnem a harmadát kitölti. Valószínűleg ennek köszönhető az aszimmetrikus kialakítás is, amiben 2 db reflexcső, szorosan egymás mellett van a doboz baloldalán, a csatlakozó aljzatok pedig a jobboldalon foglalnak helyet.

A háttér dobozkák mélysége a ma szokásoshoz képest karcsú, alig 17 cm. Ezek szintén kétutas kivitelűek, alul elhelyezett magassugárzóval, középtájon 2 db reflexcsővel, legfelül pedig a polipropilén mély/középsugárzóval. A szokatlan felépítés egyértelműen a diszkrétebb fali elhelyezést célozza, de hasznos lehet akkor is, ha egy keskenyebb könyvespolcra kell tennünk a dobozokat.

Halljuk!

A Dynavoice hangfalakat NAD T758 és Cambridge Audio Azur 551R V2 házimozi erősítőkkel hajtottuk, változatos forrásokról. Elsőként a Donnie Darko néhány jelenetével a mélyek viselkedését vizsgáltuk. A hang határozott, dinamikus, testes és mindezek ellenére rendkívül jól nevelt, civilizált volt. Legnagyobb meglepetésünkre még a viszonylag kicsi háttérdobozkák is képesek voltak lépést tartani, bár azoknak a hangja néha túlzónak, keményebbnek tűnt, az aktuális beálltások mellett. A Fountain alatt néha komolyan meglepett minket azzal, ahogyan a frontok mélyei átmosták a szobát. A hangkarakter elvarázsolt, mindvégig jól nevelt és illedelmesen adagolt volt, amit mindenképp az erények között kell megjegyeznünk. Bár az egyértelmű volt, hogy a szett nem a felső kategória megszólalását hozza, de mégis az az érzésünk volt, hogy élére van vasalva. Tény, hogy a centernek elsősorban a párbeszédek lesugárzása jutott csak szerepéül és a frontok tömegét nehezen volt képes követni, az ár ismeretében mi mégis nagyon elégedettek vagyunk.

Zenével

A zenei teszt Diana Krall dalaival indult. AYou Know I Know Everythings Made for Lovekis hangerőn cseppet egyhangúnak, felhangosítva pedig picit dögösebbnek, mint kifinomultnak tűnt. Mintha egy cseppet megszédült volna az énekesnő. Ezek azonban csak apró eltérések voltak, az amúgy nagyon kellemes és kiegyensúlyozott hangban. A Popsicle Toes megmentette a rendszer becsületét. Nem sikerült belekötni, pedig bizony megpróbáltuk. Tori Amos – A Sorta Fairytale kimérten adagolta a dinamikát, ami nagyon jól állt a frontoknak és nekünk is nagyon tetszett. Ezzel együtt ismét felmerült, hogy a doboz talán egy kicsit színezi a hangot, mert az énekesnő a szokásosnál többet affektált és szuszogott. Hasonló volt a helyzet Antonio Forcione – Tears of Joy-a alatt, amikor a szobát kellemesen átjárta a zene, és ha nagyon szigorúak lennénk, akkor a gitár tonalitásába tudnánk csak kicsit belekötni, de a dobozok kategóriáját is figyelembe véve nem volt különösebb problémánk a hallottakkal. Ezután következett Elvis és a Fever ami nagyon kellemes és testes és ez ennek a felvételnek nagyon jól állt. Ekkor újabb felhangosítással próbálkoztunk, mert érdekelt minket, hogy mire képes az álló hangfal. A hangerőre jól reagált a rendszer, a szobát megtöltötte dögös és karakteres hanggal, amire beindul az ember lába.

Következtek a Pink Panther már agyonhallgatott felvételei. A hang élettel teli volt, de a zenekar pozícionáltsága nem volt tökéletes. Modernebb vizekre evezve, meghallgattuk Fever Ray néhány művét. A hangfalak rendesen megremegtették a szobát, pontos és karakteres mélyhangot kaptunk, ami nekünk kifejezetten tetszett. Madonna Ray of Light-ja bebizonyította, hogy meggyőzően mélyre képes a hangdoboz lefutni.

A tesztek végéhez közeledve még sorra került a Queen néhány dala, természetesen élen azAnother One Bites the Dust-tal, ami nagyon magával ragadott. Végül megszólaltTrentemoller Vamp-ja is, ami sok hangdobozt megszégyenített már, azonban itt is jól szórakoztunk, egy jó átlagot kaptunk, kellemes megszólalással.

Ítélet

A Dynavoice Challenger az árkategóriájában egy nagyon jól pozícionált hangfalszett. A hatalmas állódobozok mintha gigászi erő leadására születtek volna, amit látszólag alátámaszt a jól terhelhető, nagyszámú hangszóró készlet is. Az igazság azonban az, hogy a dobozok hangja nyitott reflexcsövekkel sem válik kirívóan agresszívvé, ledugózva pedig egészen nyugodt és jól nevelt lesz a viselkedésük. Olyanok, mint a mesék szelíd óriásai.

A centersugárzó nem okozott meglepetéseket. A párbeszédeket becsülettel közvetítette, de a dörgedelmes munkát a frontokra hagyta. A nagy meglepetést a két háttérsugárzó okozta, amiket kis méretük miatt sokan alkalmatlannak gondolhatnak a hatalmas frontokkal való csapatjátékra. Az igazság azonban az, hogy bár szűkebb frekvenciatartományban, de nagyon is jelen vannak a hangképben a hátsó dobozkák. Ilyen áron és ilyen kis méretbe szorítva, nincs mit szégyellniük.

Zenével a Challengerek meglepően jól szerepeltek. Nyugodt és többnyire könnyed hangot kaptunk átlagos színpad reprodukcióval. A dobozok forgatásával mindenképpen érdemes próbálkozni. A mélyek civilizáltak, a középtartomány aránya a keresztváltó nullás állásával egyértelműen jó. Egyéni ízlések és az otthoni körülmények fényében persze mindez változtatható és esetleg érdemes ezzel is kísérletezni. A magasak a selyem dóm hangszórók jellegével, becsületesen szólnak. Hibát lelni ezekben sem könnyű, fegyelmezetten teszik a dolgukat.

Ezeket a hangfalakat biztosan sok olyan vásárló kiszemeli majd magának, aki filmek nézésekor erőt, dörgedelmes mélyeket és dinamikus, magával ragadó megszólalást keres, de mi jó szívvel ajánljuk azoknak is, akik kiegyensúlyozott, hosszan hallgatható társat keresnek.

Impedancia-jelleggörbe:

Féloldalasra hangolt reflexdoboz, 60 Hz-es rezonancia-ponttal. A 240 Hz-es alsó váltási pont alig látszik, a felső 1,8 kHz-en (gyári adat: 2500 Hz). A prospektus misztikus 4…8 ohmja 3,5 ohmos minimumot és 3,6 ohmos névleges impedanciát takar.

Süketszobai frekvencia-átvitel mérési diagramja:

Négy jól elkülöníthető szakasz a diagramon: 5 dB-es púp 80 Hz-es csúccsal, az alsó váltási ponttól széles plató, a felső keresztfrekvencián kisebb mélyföld majd szép sima magassugárzó.

Szobában mért frekvencia-átvitel tercsávos átlagolású mérési diagramja:

Tulajdonképpen ugyanaz, mint a süketszobai mérésnél, és mégis sokkal szebb – jól alkalmazkodik a valós lakó-szobai körülményekhez! Az alsó púptól nagyvonalúan eltekintve 63 Hz-től 20 kHz-ig +/-4 dB-en belül marad, különösen szép a csipogó linearitása. 50 Hz alatt egyenletesen esik a hangnyomás.

A mélyhangszóró külön felvett mérési diagramja:

Elég sokáig aktív marad a két 16 centis, de szép sima a lefutása.

Különböző hallgatási irányokból felvett görbék:

A 0, 15 és 30 fokból felvett frekvencia-hangnyomás görbék között a középső tűnik a legszimpatikusabbnak, de ezen természetesen az elrendezés is módosíthat – gyorsabb, egyszerűbb és olcsóbb tuningot a forgatásnál nehéz elképzelni…

A méréseket együttműködő partnerünk, a Totel Szerviz Kft. végezte

Műszaki adatok

Dynavoice Challenger M-65 EX V4 Álló hangfal

Dynavoice Challenger S-5 EX v4 lapos, falra akasztható háttérsugárzó

Dynavoice Challenger C-5 EX v4 centersugárzó

Iránytű

Mérleg

+ Meglepően kiegyensúlyozott hangzás és becsületes dinamizmus

+ A reflexcső ledugózással és a keresztváltó állításával egyéni igényekhez is képes alkalmazkodni

+ A manapság egyre divatosabb fehér színen is kapható

- Feketében unalmas lehet a megjelenése

Szubjektív vélemény

forrás: www.av-online.hu

Termék: LINK

A házimozis világ és piac egyik legrégibb és legjelentősebb szereplője a Denon. Lejátszóikat és erősítőiket kategóriájuk legjobbjaiként tartják számon a szakemberek és a vásárlók egyaránt. Termékeiket mi is kitüntetett figyelemmel kísérjük már bő 15 éve, ami konkrétan azt jelenti, hogy amit csak tudtunk, megkaparintottuk és kipróbáltuk. Ha tehetjük, lecsapunk a csúcsmodellekre is, ennek eredményeképpen került hozzánk a jelenlegi zászlóshajó, az AVR-X7200W.

A haditengerészetből származó megnevezés (zászlóshajó) alkalmazásához, kivételesen némi magyarázatot kell fűznünk. Több másik gyártóhoz hasonlóan, a Denon kínálatában is szinte folyamatosan található valódi, rádiótunereket és más sallangokat nem tartalmazó erősítő, sőt, processzor és végerősítő páros is, amelyek jelenleg éppen kifutóban vannak, várjuk az utódokat. Azokat teszik a katalógusok címlapjára, büszkén mutogatják, mire képesek a tervezők és maga a gyár. Mögéjük – ahogy zászlóshajó mögé a flotta – sorakozik fel a sok, jelenleg hat rádióerősítő, (idegen szóval receiver) melyeket a magyar köznyelvben szintén, egyszerűsítve, csak erősítőnek neveznek, ehhez vagyunk kénytelenek alkalmazkodni mi is.

Korábban az AVC betűjelzéssel ellátott erőműveket is megkaptuk tesztelésre, ám a legutóbbi és az azt megelőző modellt már olyan drágán mérték, hogy kizárólag vásárlói megrendelésre hoztak belőlük az országba. Arról, hogy az árak szálltak el, vagy magasabbra pozícionálták az AVC-ket, lehetne elmélkedni. Végeredményben ebből következik, hogy a forgalmazó, importőr nem tartott készleten tesztelhető példányt, be kellett érnünk külföldi cikkekkel.

A Denon AVR-X7200W listaára durván 850000 Ft, ami már nagyon közel van az egymillióhoz. Sokakban felmerülhet a kérdés, érdemes-e ennyi pénzt kiadni egy házimozi „kombájnért”? Mint a világon minden, ez is relatív.

Abban még a megrögzött a szkeptikusok sem kételkednek, hogy minél drágább egy házimozi erősítő, annál jobban szól sztereó zenével. Ám ez egyértelműen kihatással van a házimozi élményre is. Olyan apró részletek, finomságok kerülnek elő egy jól ismert, sokszor végignézett filmből, amiről egy belépő, vagy középkategóriás készülék használata közben fogalmunk sem volt. Aztán ott vannak a filmzenék, amiket szintén nem mindegy, milyen minőségben hallunk. A mérnökök ügyesen adagolják a hangminőséget is, nem csak a szolgáltatásokat, funkciókat. A házimoziban (és hifiben) kevésbé járatosak hajlamosak azt képzelni, hogy a drágább erősítők csak ezekben a kézzel fogható dolgokban és persze teljesítményben nyújtanak többet. Ez bizony tévedés.

A kissé hosszúra nyúlt bevezető után, lássuk, mit tud az AVR-X7200W!

Nincs telis tele ragasztgatva az előlapja mindenféle matricával, rajtuk olyan túlzó teljesítmény-adatokkal, mint amik bazári „mjúzikcentereken” voltak, vannak rendszeresítve: 2x1000 W PMPO és hasonlók. Még a temérdek érdemi funkciót, dekódolandó hangformátumokat sem hirdetik idegeket borzoló módon. Szerényen, halványszürkén meghúzódnak az előlap felső élén, pedig lenne ok a dicsekvésre, ez az erősítő mindent tud, amit ma ebben a műfajban el lehet képzelni. A hagyományos két nagy tekerőgomb által közrefogott fluoreszcens kijelző távolról is jól olvasható információkat közöl, de azért bőven felbukkannak rajta olyanok, amiket csak elé hajolva ismerünk fel.

Alatta, masszív takarólap mögött bújnak meg a kezelőszervek és egy csokorra való csatlakozó aljzat, melyek közül mi csak a mérőmikrofonét szoktuk használni, azt is csak egyetlen egyszer. Itt egy USB port is található, amely segítségével zenét játszhatunk le iPod, iPod touch vagy iPad készülékekről, miközben tölti is ezeket. Használható adattárolóról (pendrive, merevlemez), vagy NAS-ról zenelejátszására. A maximális élmény érdekében DSD (2.8 MHz és 5.6 MHz), valamint szélessávú PCM (veszteségmentes FLAC vagy PCM fájl típusok, 24 bit/192 kHz-ig) dekódolóval rendelkezik.

Hátlapján csúcsmodellhez illő bőséget láttunk, HDMI portjainak száma, az ebben a kategóriában mostanában sztenderdnek mondható 8 bemenet (egy az előlapon) és 3 kimenet. Utóbbiakból egy, az ARC-s jut a tévének, egy a vetítőnek, a maradék pedig második zónához használható. Az X7200W különlegessége a szinte megszámlálhatatlanul sok előfok kimenet. Azért megpróbáltuk megszámolni és örömmel jelentjük, hogy sikerült, az eredmény: 19 db RCA aljzat. Továbbá 6 pár analóg (köztük 1 pár phono) RCA, két-két optikai és digitális koaxiális bemenet várja a dekódolandó és erősítendő jeleket. A csatlakozóknak forrásnevet is szoktak adni a gyártók, végre MEDIA PLAYER felirattal is találkoztunk, ideje volt követni a felhasználói szokásokat. Talán említeni sem kellene, hogy a menüben mindegyik el- illetve átnevezhető.

Hangfalkábelt (természetesen banándugót is a kis műanyag pöcök eltávolítása után) befogadó csatlakozói egy sorban helyezkednek el a hátlap legalján. Elégedettséggel olvastuk a 4 Ohm feliratot, végre nem riogatják szegény tulajdonosokat azzal, hogy alacsony impedanciájú hangdobozaikkal kárt tesznek drága készülékükben. Szerintünk ez az egysoros a létező legjobb elrendezés, áttekinthető, könnyen hozzáférhető. A második legjobbal is találkoztunk már Denon erősítőn, amikor a két szélen, párosával egymás alatt sorakoznak, értelemszerűen mindegyik a megfelelő oldalon, kivétel a centeré, ami mindenképpen kakukktojás, de ez legyen a legnagyobb bajunk. Csúcskategóriás házimozi rendszerekben, az esetek túlnyomó többségében a hangszórókábelek a legvastagabbak és legnehezebbek, (nem számítva a tápkábelt) a készülékeink mögötti dzsungelben, ráadásul meglehetősen merevek, nehezen hajlíthatóak, ezért jobb, ha a lehető legkevésbé vannak útban. A vezeték nélküli kapcsolatok – Bluetooth és WiFi - stabilitását, a lehető legjobb vételt két darab antenna biztosítja, ezeket a hátlap két felső csücskébe tudjuk becsavarozni.

Apró, de annál hasznosabb figyelmesség az erősítőhöz mellékelt, sok öntapadós címke, amiket a kábelekre ragaszthatunk, színük megegyezik a csatlakozók feliratainak alapszínével. Ez még a gyakorlott házimozisok számára is jól jöhet. Nem annyira apró és még jelentősebb extra a papír alapanyagú, teleszkópos mikrofonállvány. Ez nem csak eme csúcsmodell kiváltsága, az AVR-X4100W kapcsán már írtunk róla. Sokak számára jelent gondot a mérőmikrofon megfelelő elhelyezése, rögzítése. Fejtörés közben olyan furcsa ötletek kerülnek elő, amikről alig akarjuk elhinni, hogy nem poénnak szánják. A díszpárnákból épített halom még hagyján, de amikor valaki a fején egyensúlyozza a mikrofont a mérési procedúra alatt, az már kicsit durva. Nem vicc, megtörtént eset. Az Audyssey Platinum, azon belül a MultEQ XT32 és a Sub EQ HT jól végzi a dolgát, általában elégedettek szoktunk lenni az eredménnyel, de bizony nem mindig felhőtlen a mosolyunk, amikor füllel ellenőrizzük, milyen hangzásbeli változást eredményezett a szobaakusztika korrekció.

Balszerencsés faipari szakmunkás is meg tudja egy kezén számolni azokat a házimozi erősítőket, amelyekhez tisztességes mikrofont adnak, nem valami gyerekjátékot. Az AVR-X7200W sem kivétel, tehát ha ki akarjuk hozni belőle a maximumot, akkor szakembert kell megbízni az installációval.

Az X7200W csatornánkénti teljesítményét 210 wattosnak is írják, hangja mégis egyértelműen erőteljesebb, dinamikusabb, mint a nemrégiben nálunk járt, 9x240 wattosként reklámozott „erőmű”. A fő transzformátor mellett kétfelől elhelyezett, alumínium öntvény hűtőbordák külső oldalán sorakozik szép rendben a 9 diszkrét erősítő fokozat, baloldalon 5, átellenben a maradék 4, mindegyikben DHCT - Denon High Current Transistor.

Az alattuk helyet foglaló, változtatható fordulatszámú ventilátorok, hőmérséklet és hangerő vezérlésűek, működésükről ennyit tudunk, mert a teszt során észrevehetetlenek maradtak. A műszaki adatok között a gyakorlatban reprodukálható számokat is találtunk, mint például a kétcsatornás üzemben leadott 2x150 W (8 Ohm, 20 Hz-20 kHz, 0,05 THD), ezzel már lehet valamit kezdeni. Furcsa, hogy semmit nem adnak meg 5, vagy 7 csatornára, csak egyre és kettőre. Előbbinek nincs tényleges jelentősége, mert 1 KHz-es mérőjellel, 1-10 %-os torzítással senki nem fogja kínozni az erősítőjét, hangdobozait.

Hálózatos és vezeték nélküli képességei a mai követelményeknek maximálisan megfelelnek, például lehetőséget kínál DSD és AIFF streamelésre, elérhető a Pandora, SiriusXM, Spotify zenei szolgáltatás.

Menüje átgondolt elrendezésű, remek grafikájú, játszi könnyedséggel kezelhető. Zseniális, hogy egyedileg testre szabhatjuk a „speaker setup”-ot, nem vagyunk kötve a gyárilag felkínált konfigurációkhoz. Tesztrendszerünkben az 5.2-höz két db, frontsugárzók tetejére helyezett Dolby Atmos hangszóró üzemelt, ezt is megadhattuk az Audyssey kalibráció és szobaakusztikai korrekció előtt. Az eredmény magáért beszél, és zenél.

Az AVR-X7200W mindenféle 4K képességgel rendelkezik, beleértve a felskálázást, ebben teljesen naprakész, azonban az Auro 3D csak hardveres és szoftveres frissítéssel érhető el, aminek hozadéka a 4K Blu-ray filmekhez szükséges HDCP 2.2. A szabványos színhelyességet biztosító, ISFccc kalibrálásra van lehetőség, amit a magunk részéről feleslegesnek vélünk, ezt inkább a képmegjelenítőn érdemes elvégezni, az erősítő csak engedje át szépen a képjeleket, ne nyúljon hozzá, mert rácsapunk egy nagyot a kezére.

Házimozi erősítők nem létezhetnek digitális jelek analóggá alakításának és a mozis hangformátumok dekódolási képességei nélkül. Ezeket a műveleteket végezhetik egyszerűbb és olcsóbb alkatrészekből felépülő egységek és csúcsminőségűek is. Naná, hogy utóbbiak seregével vértezték fel az AVR-X7200W előfok-processzor részlegét. Asahi Kasei Microdevices AK4490 típusú, 32 bites D/A konverterek dolgoznak az összes csatornán, beleértve a mélynyomó vonalkimeneteket is, 4 db Analog Devices SHARC, 32 bites, lebegőpontos DSP kezeli a Dolby TrueHD, Dolby Atmos, DTS-HD Master Audio formátumokat. A jó öreg Pro Logic és családjának fiatalabb tagjai az x és z változatok itt sem találhatóak meg, ahogy ezeknek DTS-es unokatestvérei sem, be kell érni a Neo:X mátrixolással, ami szerencsére olyan jól végzi a rá kiosztott munkát, hogy semmi hiányérzetünk nem volt.

Távirányítója mozgásra kapcsolja be a gombok háttérvilágítását, ezt a kelleténél kissé érzékenyebbre állították, egy erőteljesebb basszus lökettől felfénylik az asztalon, ami zavaró lehet, ezért célszerű látómezőn kívül pihentetni. A letölthető Denon Remote App iOS ésAndroid rendszerekkel működik, méghozzá nagyszerűen, komoly segítséget jelent a beállítások során is, nem csak a mindennapos használatban.

A szórakozás órái, napjai

A hangzás már az első percekben elnyerte a tetszésünket, pontosan azt kaptuk, amit aDenon zászlóshajójától elvártunk. Ezt persze nem intézzük el ennyivel, kitérünk a részletekre is. Na igen, a részletek, hát azokból kaptunk bőséggel. Például kedvenc mélynyomó tesztelő filmrészletünkben, a Valkyrie elejének sivatagi repülőgép-támadásos jelenetében, amikor a főhős és tábornoka beszélgetnek, a közelben serénykedő katonák beszélgetése és neszezése soha nem hallott atmoszférával, hangi információk garmadájával lepett meg minket. A leginkább találó jelző a kiegyensúlyozottság, nincs gyenge pontja, egyformán jól teljesít minden szempontból. Ide kívánkozik az Audyssey működésével kapcsolatos konkrét tapasztalatunk, ami összességében pozitív. Ki-be kapcsolgatással és a módozatok közötti váltogatással ellenőriztük a szobaakusztikai korrekció, hangzásra gyakorolt hatását, ami nekünk kifejezetten tetszett. Kiemelendő a Sub EQ HT, ami két darab mélynyomónkat olyan egységgé kovácsolta, hogy meglepődtünk. A magas szintű produkcióban nem elhanyagolható része volt a teljes Furutech Flux  - kivétel az AudioQuest Wolf  - kábelezésnek és a Qbase tápelosztónak, ami a jó hangzáshoz nélkülözhetetlen tiszta áramot biztosította.

Ez csupán a harmadik Dolby Atmos házimozi erősítő, amit megszokott környezetünkben teszteltünk. Az elsőként kipróbált készülék produkciójától nem voltunk különösebben elragadtatva, ám amit az AVR-X7200W művelt, az világossá tette számunkra, miért lelkesednek olyan sokan ezért az új hangformátumért. Segítette a „sima” TrueHD és az Atmos közötti összehasonlítást az erősítő okosan megtervezett menüje. Ami más készülékek esetében csak a távirányító megfelelő gombjának sokszori megnyomásával sikeredett, nevezetesen szekvenciálisan átlépni egyik formátumról a másikra, az itt a képernyőn megjelenő listában, nyílgombokkal lehet navigálni. Ezzel a kétféle hangzásforma közti szünet lerövidül, könnyebb és eredményesebb a tesztelés és magától értetődően a normál, hétköznapi használat is. Aurum Phonologue frontsugárzóink tetejére helyezett Atmos dobozkáink (ELAC TS 3000) értelemszerűen nem tudtak olyan magassági teret létrehozni, mint plafonra szerelt társaik, hiszen csak visszaverődött hangok jutottak el hozzánk. Valójában ez kényszermegoldás, de ahhoz képest egyáltalán nem rossz, pláne ilyen képességű erősítővel meghajtva.

Az egyik demó-jelenet, őserdei környezetbe repíti el a nézőket, fejünk felett teljes kört ír le egy madár, szárnycsapásai jelzik, hogy éppen merre jár. Ezt a Dolby Atmos megközelítőleg a plafon magasságába helyezi, nélküle majdnem a frontok tetején landol, cirka egy méteres magasságban. A trópusi eső hatalmas cseppjeit szinte a nyakunkban érezzük, úgy érzékeljük, mintha a szoba teljes területét érné az égi áldás. Atmost kikapcsolva, csak a THX ajánlás szerinti magasságban elhelyezett (fülmagasság, plusz 60 cm) háttérsugárzók jóvoltából zuhog, előttünk két méterre már elállt, mintha elvágták volna.

A Transformers Age of Extinction és a The Expendables 3, Dolby Atmos hangsávval is rendelkező filmek, bár ezt a gyakorlatban csak ritkán venni észre, illetve fülre. A demólemezhez képest akkora volt a kontraszt, hogy többször odasétáltunk az TS 3000 hangdobozokhoz, egészen közel hajoltunk a membránokhoz, megállapítandó, hogy egyáltalán szólnak-e? Szóltak bizony, de csak ritkán teli torokból, ám még mindig többször és nagyobb mértékben tettek hozzá a hangképhez, mint a már emlegetett másik erősítő. Szerencsére az említett alkotások bővelkednek olyan zúzós jelenetekben, amiket csak a valóban dinamikus és jelentős erőtartalékokkal bíró házimozi erősítők képesek az alkotók feltételezhető szándékának megfelelő, „ereszd el a hajamat” hangorkánt teremteni, ezért tesztelésre kiválóan alkalmasak. Az AVR-X7200W megmutatta, hogy milyennek kell lennie egy 850000 forintos házimozi erősítőnek, semmiféle hiányérzetünk nem volt, remekül ellátta megszólaltatandó jelekkel az összes hangdobozt és a két darab SVS szubládát is. Így írás közben visszagondolva a tesztelés óráira, szívesen végignéznénk (na jó, az ostoba, gyermeteg részeket áttekernénk) mindkét filmet, annyira kellemes élményt nyújtott a nagyDenon.

Nem maradhatott el kedvenc koncertfilmjeink közül néhánynak (Celine Dion – A New Day és a Hit Man Returns) műsorra tűzése. Az énekesek egyszer bársonyos, máskor egészen magas frekvenciájú hangját, a zongorát, a hatalmas előadótermek atmoszféráját, a dinamika csúcsokat, libabőrt kiváltóan varázsolta a szobánkba. Ezeket a lemezeket beletekerés nélkül néznénk végig újra és újra a Denon AVR-X7200W tolmácsolásában.

Sztereó zenével is remekelt az AVR-X7200W, bár ebben a versenyszámban vannak jobbak nála, igaz, elsősorban a még drágábbak között kell keresni azokat. Kifejezett hibáját nem tudjuk megemlíteni, mert olyat nem találtunk, de a bizsergés csak ritkán jött össze, kevesebbszer, mint az említett sokcsatornás filmek jóvoltából. Pedig ugyanazokat a zenéket is meghallgattuk CD-ről. A térábrázolás sztereóban is mesteri volt, a színpad minden irányban képes volt túlnyúlni a hangdobozokon, a basszus ütött, az ének színezetlenül áradt felénk.

Nem maradt más hátra, mint a rövid összefoglalás és az ajánlás megfogalmazása. A Denon AVR-X7200W egy minden ízében remek házimozi erősítő, kiváló hanggal és annyi szolgáltatással, amiket egy cikk keretében felsorolni szinte lehetetlen. Kinézete, építési minősége kezelhetősége mintaszerű ezért az ár érték aránya szintén megérdemli a kiváló minősítést. Ajánljuk a kompromisszumokat elutasító házimozi megszállottaknak, de nem csak dedikált moziszobákba, éppen a számtalan szolgáltatás miatt, amik egy nappaliban talán jobban kihasználhatóak.

Műszaki adatok

Mérleg

+ Kiváló házimozi hang, aminél jobbat nehezen találni

+ Kimenő teljesítményben bővelkedik, ha kell brutálissá is tud válni

+ Temérdek szolgáltatás, melyek döntő többsége valóban hasznos

+ Mintaszerű kivitel, öröm ránézni, megtapogatni

Szubjektív vélemény

forrás: av-online.hu

Termék link: Denon AVR-X7200

A legendás amerikai hangfalgyártó, a Klipsch nincs elkényelmesedve, hogy a múlt dicsőségéből próbáljon megélni, folyamatosan frissíti és újítja meg termékválasztékát. Ezek közé tartozik a tavaly piacra dobott Reference sorozat is. A tesztelésre kapott 5.1 házimozi szettet ennek a sorozatnak az elemeiből válogatták össze.

Újra itthon

Ha Klipsch, akkor tölcséres konstrukció és magas hatásfok, vágja rá egyből minden hifi ésházimozi rajongó, akkor is, ha néhány napja merült is el e két hobbi rejtelmeiben. Ezek a fogalmak mára szinte elválaszthatatlanul összeforrtak a cég nevével. A márka híveinek jó hír, hogy néhány év kihagyás után hivatalos forgalmazón keresztül vásárolhatók meg újra aKlipsch termékek, köztük a tesztünk alanyát képző, 2014-ben útjára bocsájtott Referencesorozat is.

A teljes Reference család hét tagú, két álló (R-28F és R-26F), két állványos (R-15M és R-14M), egy center (R-25C) és egy surround (R-14S) hangfalat, valamint két mélynyomót (R-12SW és R-10SW) tartalmaz. Ezekből a Klipsch több, előre összeállított 5.1 házimozi hangfalszettet is kínál, célszerű közülük választani, mert egyrészt így nem kell sokat ötletelni az összeválogatáson, másrészt az ár is kedvezőbb az elemenként megvásárláshoz képest. A kisebbik állódobozra alapuló szett két variációban létezik, a különbség csak a háttérsugárzókban van: az egyik változatban két R-14M monitor kerül a hátsó pozícióba, a másik esetben pedig két R-14S. Ízlés és szubjektív meggyőződés kérdése, hogy ki melyik konfigurációt tartja az üdvözítő megoldásnak: a direkt sugárzó monitorokat, vagy a hangokat jobban szétterítő, WDST technológiájú surround dobozokat preferálja-e?

A mi tesztünkben az utóbbi, házimozira jobban optimalizált összeállítás szerepelt, melynél hozzávetőleg 30 000 Ft az árelőny a szett javára a külön-külön számított komponensekkel szemben. Ez már jelentős különbség, ekkora összegből jó pár albummal bővíthető az otthoni lemezgyűjtemény.

Közös jellemzők

A hangfalcsalád tagjainak főbb konstrukciós megoldásai azonosak, ezeket felesleges lenne külön-külön ismertetni. A magassugárzó mindegyikük esetében egy négyzetes keresztmetszetű tölcsér mélyén helyet foglaló, 1 col (2,54 cm) méretű, alumínium membrános, LTS (Linear Travel Suspension) dóm. A Klipsch ezt az elrendezést hívja Tractrix Horn technológiának. Erőteljes dinamikát, tiszta, természetes hangzást biztosít a leírás szerint. Az egyforma magassugárzónak, (és az azonos hangolásnak) köszönhetően mindegyik hangfal felső határfrekvenciája 24 kHz (±3 dB-es határon belül). Ez a center és a háttérsugárzó esetén bőven elég lehet, a frontnál viszont (főleg nagyfelbontású zenei felvételek hallgatásakor) elképzelhető, hogy többre lenne szükség.

A mély/középsugárzók rézzel erősített, öntött grafit membránú (IMG - Injection Molded Graphite) hangszórók. Ezzel a módszerrel rendkívül merev, de könnyű kónusz állítható elő, amelynek alacsony a torzítása és a betörésre való hajlandósága. Ahogy haladunk a front hangfalaktól a centersugárzón át a surround dobozokig, úgy egyre kevésbé lesz fontos a nagy energiájú mélyhangok lesugárzása, ennek megfelelően egyre csökken az alkalmazott hangszórók membrán átmérője.

A masszív dobozok MDF-ből készültek, felületük fekete, szálcsiszolt fémet imitáló polimer borítás. Ez csökkenti a bútor-hatást, technikai megjelenést kölcsönöz nekik, izgalmasabb látványt eredményez, mint a gyakoribb, faerezetű fólia bevonat. Eltávolítva a fekete hangszóróselymet, feltárulnak a már említett tölcséres magas és IMG mélyközép hangszórók. Ez utóbbiak homorú porsapkás, vörösréz színű membránjainak látványa még inkább ráerősít a techno-jellegre, egy árnyalatnyi patinás beütéssel. E két ellentétes stílus eredményeképpen a hangdobozok simán beilleszkednének egy steampunk stílusú film díszletébe, gond nélkül elvegyülnének a többi vörösréz anyagú, techno-antik műszaki berendezési tárgy között.

A szett elemei

R-26F frontsugárzó: kétutas, basszreflex, néhány milliméter híján egy méter magas, keskeny hasáb, előre sugárzó, ovális reflexnyílásokkal. Karcsúsága ellenére közel 20 kg-os, a masszív felépítés eredményeképpen. A magassugárzó a legfelső pozíciót foglalja el, alatta helyezkedik el a két db. 6,5 col (16,5 cm) átmérőjű mélyközép hangszóró, frekvencia átvitele 38 Hz-től indul. Az alacsony alsó határ előrevetíti, hogy sztereóban hallgatva - mélynyomó támogatása nélkül - nem fogjuk kevesellni a lesugárzott basszus mennyiséget. Érzékenysége a Klipsch termékeknél megszokott módon kimagasló, 97 dB. Keresztezési frekvenciája 1800 Hz. A hátoldali dupla aljzat lehetőséget ad a kettős kábelezésre/erősítésre.

R-25C centersugárzó: kétutas, zárt doboz. Két, mágnesesen árnyékolt 5,25 col (13,3 cm) méretű mélyközép fogja közre a magassugárzót. Keresztezési frekvenciája ugyanúgy 1800 Hz, mint a frontoké, érzékenysége még nagyobb is egy leheletnyivel (98 dB), alul viszont nem megy olyan mélyre, csak 82 Hz-ig, de nem is neki kell szubbasszus effekteket szolgáltatnia.

R-14S háttérsugárzó: társaitól eltérően, a hajlított védő selyem nem levehető, fixen rögzített. A falra szereléshez szükséges konzolt a hátoldalán már gyárilag kialakították. Hangszórókészlete fordítottja a centernek, az ívelt előlap közepén (a doboz legszélesebb pontján), egy db. 4 col (10,2 cm) átmérőjű IMG hangszóró néz a helyiség belseje felé. Jobbról és balról fogják közre az ív két végére helyezett magassugárzók, két ellentétes irányba terítve a hangokat. Ez az elrendezés a Klipsch-féle WDST (Wide Dispersion Surround Technology) megoldás. A mélytartomány 83 Hz-től indul, terhelhetősége a front és a center 100 wattjával szemben csak 50 W, érzékenysége 89 dB.

R-10SW aktív szubbasszus sugárzó: jól megtermett, majdnem szabályos kocka, előre sugárzó hangszóróval, és hátsó reflexnyílással. A 10 col (25,4 cm) méretű membrán majdnem elfoglalja a teljes frontoldalt, meghajtásáról egy 150 wattos (csúcsban 300 wattot leadni képes) digitális erősítő gondoskodik, melynek köszönhetően maximum 112 dB-es hangnyomást tud előállítani. (A szomszédokkal való békés együttélés érdekében ezt nem próbáltuk ki a teszt alatt.) Frekvencia-átvitele 32-120 Hz közötti. A vágási frekvencia a hátoldali kezelőpanelen állítható, 40 Hz-től felfelé. Ugyanitt található a 0/180 fokos fázisfordító, és a háromállású (be/ki/auto power) kapcsoló.

Meghallgatás zenén és mozin

Sztereó módban - a változatosság kedvéért - most kizárólag magyar zenék közül válogattunk, elszakadva a már sokszor hallott tesztlemezeinktől. Pege Aladárkisegyüttesénél a szaxofon határozottan érces, a dob erőteljes, viszont a cintányér lehetett volna egy kicsit fényesebb. A bőgőszólónál a két front a várakozásunknak megfelelően, kifulladás nélkül, torzítatlanul sugározta le a mélytartományt. A színpad nyílt, széles, jól pozícionálhatók az egyes hangszerek. Az elektronikus zenét Presser Gábor Electromanticalbuma képviselte. A 2000 dioptria dinamika váltásait gyorsan, megbicsaklás nélkül követte.

Kíváncsiságból, egy kis időre átkapcsoltuk az erősítőt sztereóról multicsatornás üzemmódba, teret engedve a mélynyomónak. Meglepő módon, a mély szegmens változása kisebb volt a vártnál, izmosabb és határozottabb lett, de nem drasztikus mértékben. Ez az eredmény valójában a frontokat dicséri, megerősítve a tapasztaltakat, hogy ha nem földrengésszerű effekteket kell produkálni, akkor a két R-26F képessége bőven elég egy extrémitásoktól mentes zenei anyag mélytartományának magabiztos prezentálásához. Az Electromance alatt már megjöttek a korábban hiányolt magasak. Élénk, részletező volt a középtartomány, de könnyedsége nem teszi súlytalanná, a világos, tiszta hangkép ellenére megmaradt az ereje. Ezután visszatértünk az akusztikus hangszerekhez a Benkó Dixieland Band koncertjével. A térleképzés precíz, bár a színpad nem nyílt szélesebbre a két hangfal fizikai pozíciójánál, de azon belül pontos képet adott a zenészek elhelyezkedéséről. A szólóknál mindegyik hangszer szabadon kiteljesedett, színezettség nélkül mutatták meg karakterüket. Lendületes, életteli produkciót hallottunk. A végére egy kis könnyed latinos gitárzene: Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor duója. Az ilyenkor mindig kiemelten figyelt tranziensek gyorsak, a hangzás analitikusan részletező. A basszus most nem jutott nagyon szóhoz, de a felette elhelyezkedő régiókban kontúros, jól definiált volt a hangzás.

A filmek közül - húsvéthoz közeledvén - először a Jézus Krisztus Szupersztárra esett a választás, de nem a mozifilmre, hanem az élő aréna turnéra. A színpadi közvetítés jellegéből adódóan főleg csak az első három hangfal munkálkodott, a surroundok feladata jobbára csak a számok közötti közönségováció tolmácsolására szorítkozott, de azt kiválóan oldották meg. Az előadás dinamizmusa nagyszerűen képződött le, mind a hangszeres részeknél, mind az énekszólamoknál, melyek markánsak voltak, de egyáltalán nem tolakodóak. Zenéről akcióra áttérve, (de maradva a középkorban), a következő mozi a Troy (Trója) volt. A partraszálláskor a surround sugárzók már nincsenek tétlenségre ítélve, jóval nagyobb szerepet kaptak az korábbiakhoz képest, és becsületesen helyt is álltak. A trójaiak hátunk mögül induló nyílzápora precíz valósághűséggel elevenedett meg. Később, Hektor ésAkhilleusz párbajában az egymásnak csapódó fémfegyverek éles hangja, a reccsenve eltörő dárdanyél, a harcosok lihegése még az előzőeknél is életszerűbbé tette a küzdelmet, testközelből kísérhettük végig az élethalálharcot. A város elestekor a pusztulás hangjai elementáris erővel törtek elő a hangfalakból, az istenszobrok ledöntését kísérő robajnál megmutatkozott az R-10SW ereje. Végül levezetésképpen, egy kis öröm-mozizáshoz, minden idők egyik legjobb filmjét hívtuk segítségül. (Persze minden lista szubjektív, de a legtöbb mérvadó rangsorban az első tízben található.) A fekete-fehér, monó hangúCasablancáról van szó, amely semmiképpen nem tekinthető egy DTS-HD MA tesztanyagnak, de egyvalamit jól demonstrált: a magányosan dolgozó centersugárzó kiválóan elvitte a hátán a teljes produkciót. A film minőségéhez mérten tiszta és jól artikulált párbeszédeket élveztünk. Rick kávéházában a zongorajáték és a kísérőzenekar igazi klubhangulatot varázsolt.

Összegzés

Az együtt töltött idő során szerzett benyomásink alapján a teszt végére következő megállapítások kristályosodtak ki bennünk:

Mindenképpen kiemelendő a két frontsugárzó pontos, erőteljes basszusa, önmagukban is jól megállták a helyüket. Nem csak házimozi elrendezésben, mélynyomó támogatásával alkalmazhatók, hanem önállóan is, teljes értékű sztereó hangfalakként. A magastartományból néha elviseltünk volna többet is, igaz, a műfajtól is függött, hogy volt-e hiányérzetünk vagy sem.

A kimondottan surround célra tervezett hátsó dobozok élethűen építették körénk a filmek hangkulisszáját, és bár nem volt módunk olyan ellenpróbát végezni, hogy ezt az összeállítást összehasonlítsuk a másik variációval, amelyben a monitorsugárzók kaptak helyet, de az biztos, hogy ebben az elrendezésben a komponensek remek partnerei egymásnak. A jól összeválogatott szett kiegyenlített minőséget produkált, egyik tagja sem lógott ki sem lefelé sem felfelé a társaságból.

Nem igazolódtak be azok a hifis/házimozis köztudatba beépült előítéletek, melyek szerint a tölcséres konstrukciójú hangdobozoknak tolakodó hangjuk, erőszakos magastartományuk van. Kiegyenlített hangzási balansz, erőteljes, de az erőszakosság határát át nem lépő hangkép jellemezte a hallottakat. Természetesen szigorúan csak a most vizsgált szettről van szó, alapvetően ódzkodunk globális igazságok kinyilatkoztatásától (és elfogadásától).

Végül a (talán) legfontosabb szempont, az árcédulán szereplő összeg: az akciós szett áraknak köszönhetően (akár az 5.0, akár az 5.1 elrendezést nézzük) rendkívül kedvező ár/érték arányról beszélhetünk. Az még plusz nyomhat a latban, hogy nem is akármilyen, hanem egy legendás márka neve olvasható a dobozokon.

Impedancia-jelleggörbe:

Szokatlanul féloldalasra hangolt reflexdoboz, a kétpúpú teve alsó púpja alig látszik. A névleges impedancia számtalan "szinonimája" után már azt hittük, minden mellébeszélést hallottunk, de a Klipsch tudott meglepetést szerezni: a valós 6 ohmos érték helyett azt írták, hogy "8 Ohm kompatibilis"! Értse mindenki úgy, ahogy akarja, belekötni nem egyszerű! A váltási pont elég alacsonyan, 2 kHz körül van.

Süketszobai frekvencia-átvitel mérési diagramja:

A váltási pont így már inkább 2000 Hz alatt látszik, egyébként átlagos, viszonylag egyenletes görbe. Alul 45 Hz-től van benne energia, a 15 kHz-es völgy a tölcsér számlájára írható.

Szobában mért frekvencia-átvitel tercsávos átlagolású mérési diagramja:

Jól korrelál a gating méréssel, kis hullámzással vonul végig a spektrumon. Érzékenysége kifejezetten magas, még ha a prospektusbeli 97 dB-t nem is éri el, feleakkora erősítő-teljesítménnyel is beéri, mint a nagy többség.

Frekvencia-torzítás diagram:

Kellemesen alacsony értékek, magasban kissé emelkedően.

Keresztváltó működési tartománya:

Az ábrán a mély- és a magas-hangszóró(k) működési tartománya, valamint a „végeredmény” látható, a váltók 1,8 kHz-en egyforma (nagy) meredekséggel avatkoznak be a szintekbe.

A hangsugárzó forgatásának hatása a frekvenciamenetre:

A 0 (pont szemből), 15 és a 30 fokból felvett görbékből az első kettő szinte azonos, bár lehet, hogy sokaknak a harmadik fog a legjobban tetszeni...

A méréseket együttműködő partnerünk, a Totel Szerviz Kft. végezte

Műszaki adatok

Klipsch R-26F álló hangfal

Klipsch R-25C centersugárzó

Klipsch R-14S háttérsugárzó

Klipsch R-10SW aktív mélyláda

Iránytű

Mérleg

+ A két front határozott basszustartománnyal rendelkezik, de nem kerül túlsúlyba, kiegyenlített marad a hangkép

+ A háttérsugárzók hatékonyan építik fel a hangteret

+ Kedvező szett ár, akár mélynyomóval, akár nélküle

- Zenei anyagon néha kevés volt a két frontsugárzó magastartománya

- A réz felületű membránokból adódó nagyon karakteres megjelenés miatt, nem illeszkedik harmonikusan bármilyen enteriőrbe

Szubjektív vélemény

 forrás: av-online.hu

A Vincent aktuális választékából elsőként az SV-227-es hibrid integrált erősítő került hozzánk, egy klasszikus, mondhatni szinte retró hangulatú, jókora méretű és nehéz készülék, amelyen a modern idők szavának engedve az analóg csatlakozások mellett USB bemenet is helyet kapott.

A stabil és rezonanciamentes kialakítású, fekete vagy ezüstszínben készülő kasztniban AB osztályban működő hibrid erősítő áramkörök találhatók, 3 db elektroncsővel kivitelezett csöves előfokkal és izmos MOSFET végfokokkal. Utóbbiaknak köszönhetően a készülék csúcsteljesítménye 4 Ohmon csatornánként 200 W, így sem a nagyobb terek, sem az esetlegesen érzéketlenebb hangsugárzók nem okozhatnak gondot számára, ugyanúgy, ahogy vélhetően egy rendes házibuli megtartása sem.

A készülék áttekinthető alumínium előlapján a külsőhöz illő békebeli erősítő hangulat köszön vissza, többállású hangsugárzó választóval (A, B, A+B, egyik sem), fejhallgató aljzattal, kikapcsolható hangszínszabályzókkal, valamint az audiofil világban nagyjából az Istenkáromlás kategóriába tartozó loudnessel. Az öt vonalszintű analóg bemenet és az USB bejárat között az előlap bal szélén lévő forgatógombbal vagy a mellékelt távvezérlővel választhatunk. A hátlapi USB bemeneten keresztül akár 24 bit/192 kHz-es jelek küldhetők az erősítőbe épített, műszaki kialakítását tekintve nem részletezett DA konverterre, így az erősítővel például laptopról is lehet kényelmesen zenélni.

A készülék belvilága rendezett képet mutat a nagy helynek köszönhetően szellős alkatrész elrendezéssel. A nagyméretű toroid transzformátor középütt helyezkedik el, két oldalt vaskos hűtőbordák találhatók, az áramköri felépítés szimmetrikus kialakítású. Az előfok, a táp és a bal illetve jobb csatornák végerősítő szekcióit teljesen elválasztották egymástól, így minimalizálva a különböző egységek káros egymásra hatásait. 
Hangsugárzó kimenetekből kettő párat kapunk, ezen felül van rec out és pre out kimenet is, előbbi a felvételekhez, utóbbi pedig külön végerősítő vagy aktív mélysugárzó használatához.

♫

A teszt elkészítése előtt már több napig hallgattam az erősítőt különféle zenéken, néztem vele filmet (The November Man), sorozatepizódokat (Shameless), a Konyhafőnök első két adását és sok minden mást, úgyhogy mire „élesben” leültem a készülék elé, nagyjából már megfogalmazódott a véleményem róla. Az SV-227 tulajdonképpen pontosan úgy szól, ahogy egy izmos MOS-FET végfokokkal illetve az azokat megszelídítő csöves előfokkal rendelkező erősítőnek papírforma szerint szólnia kell. Lágy és kellemes, mindenféle cicomát és sziporkázást nélkülöző alapkarakterrel, plasztikus hangszerhangokkal és testes, izmos mélyekkel. Noha a hatásvadászat meglehetősen messze áll a készüléktől, azért az erőteljessége és a fizikai valóságot idéző testessége révén a különféle effektek nagyon hatásosan szólalnak meg rajta, így például kétcsatornás mozizáshoz is abszolút kiváló alternatíva; kellemes hangokat, valószerű párbeszédeket illetve effekteket szólaltat meg, és természetesen az erőnek sincs híján, ha akciózni kell, vagy jól rá kell lépni a gázpedálra. Jókora erejével minden esetben kulturáltan bánik, szemléletes hasonlattal élve, nem az az erős ember, aki a kocsmába befelé menet leszakítja az ajtót, hanem csak szolidan rákönyököl a pultra, és a felcsúszó ingujja alatt kidudorodnak az izmai, miközben udvariasan kér egy italt. Ennek megfelelően poposabb, rockosabb zenei környezetben látványos, de nem tolakodó ritmusszekciókat szólaltat meg, a basszusa pedig a többi frekvenciasávra nem rámászva testes és erőteljes. A jazz muzsikánál finoman duruzsoló nagybőgővel kényeztet, a hangszerhangjai könnyedek és barátságos tónusúak. Hangulatilag a produkció valahol a pezsgő buli és a bárzene között félúton helyezkedik el; nem fogok tőle kiugrani a bőrömből, de nem is altat be. A vibrafonnál remekül érvényesül a plasztikus jelleg, a hangszer hangjai a fizikai valóság érzetét keltve kellemes tónusban és játékosan szólalnak meg, egészen hihetővé téve a zenét.
Klasszikus műveken a mélyei természetesen a legtöbb esetben ugyanolyan jól érvényesülnek, mint más műfajok esetében, kiválóan alátámasztva és abszolút stabillá téve a nagyzenekarok hangzását illetve realistán megrajzolva a nagyobb testtel rendelkező hangszereket, mint például a gordonka. A Mozart opera énekesnője lendületes és életvidám, az egész produkció kerek egész és egészséges, sok színnel és ízzel. Verdi Macbethjének természetesen az ereje lenyűgöző, a rezesek elbírnának még egy kis fémet és talán az egész megszólalás lehetne egy kissé kitárulkozóbb jellegű, de a tutik nagyon jók és a vonóskar hullámokban áramló hangja is nagyon tetszik. A blokk számomra legjobban tetsző darabja azonban a Vivaldi hegedűverseny. A zenében tengernyi érzelem van, a plasztikusságnak köszönhetően a hegedűk szinte kézzelfoghatóak és a megszólalás ellenállhatatlanul bevonja az embert a zenei történésbe.

Kipróbálva a készülék USB bemenetét a hangzás kellemes és nyílt, élénk prezensz tartománnyal, valamint az előzőekben megismert izmos basszussal. A plasztikusság némileg kevésbe van jelen, a hangzás azonban izgalmas és energikus. Ez a karakter pop és rock műfajokon valódi telitalálat, sok színnel, jó dinamikával és élénk magasakkal; aki főleg könnyebb műfajokat hallgat, simán megspórolhatja vele a CD játszót, ha úgy akarja.

Ahogy a készülék külseje a józan visszafogottságot sugallja, ugyanúgy a hangzása is ezzel analóg érzetet kelt. A Vincent SV-227 véleményem szerint egy két lábbal a földön álló, realista erősítő, testes mélyekkel, bőséges energiatartalékokkal és olyan barátságos, hosszabb távon is jól hallgatható karakterrel, amiben a csövek hatása egyértelműen érvényre jut. USB bemenetét szerintem főleg könnyűzene hallgatása esetén érdemes komolyabban kiaknázni, az otthoni laptop DJ-knek ez az opció kiváló alternatíva lehet. Az erősítő a zenehallgatás mellett sztereó mozizáshoz is nagyon jó, izgalmas és érdekes effektekkel, bőséges teljesítménnyel valamint olyan mélyekkel, melyekkel megfelelő hangsugárzóval akár még egyes szub-woofereket is könnyen zavarba hozhat.

Vincent SV-227
Teljesítmény: 2×100 W (8 Ohm)
2×200 W (4 Ohm)
Frekvencia átvitel: 5 Hz-50 kHz 
Jel/zaj arány: >90 dB
Méretek: 430×150×435 mm
Tömeg: 20 kg
Ár: 459.900,- Ft

Stream Audio
Tel: 30/211-5253
www.streamaudio.hu

A német hangfal specialista, a quadral rendkívül széles választékából egy 5.0 házimozi szettet hallgattunk meg, melyet most akciós áron kínál a forgalmazó. Természetesen nem csak moziztunk, hanem a két frontsugárzót önállóan, sztereó konfigurációban is vallatóra fogtuk.

Szemrevételezés

Az akciós szett gerincét a felső-középkategóriás SIGNO AVANTGARDE sorozatba tartozó két 70-es álló hangfal, és egy 10 BASE centersugárzó alkotja, ezek egészülnek ki kétPHASE 15 háttérsugárzóval. Az összeállítás már első pillantásra elegáns látványt nyújt, a hófehér, karcsú frontoknak köszönhetően. Az ívelt oldallapok miatt hátrafelé keskenyedő doboz optikailag még könnyedebbnek tűnik, mint a hasonló méretű, de „baltával faragott” négyzetes hasáb hangfalak.

A doboztestek kidolgozása feltétlenül elismerésre méltó, a magasfényű lakkozott felület minőségi megjelenést kölcsönöz nekik. Szívesen írnánk, hogy az illesztések rendkívül precízek, de „sajnos” nem tehetjük, mert egyszerűen nincsenek illesztési hézagok, a tükörsima fedőrétegből adódóan úgy tűnik, mintha az egész doboz egyetlen monolitikus darabból állna. Az előlapi védőselyem kerete mágneses rögzítésű, így nincsenek a felerősítésre szolgáló furatok, melyek „elcsúfítanák” a homogén felületet. A fázishelyes lesugárzás érdekében a magassugárzót célszerű a mély- és középhangszórók síkjánál hátrább helyezni. A SIGNO AVANTGARDE esetén a quadral ezt egy enyhén ék alakú talapzattal oldotta meg, amely elől megemeli a dobozt, így kissé hátrafelé dől a front oldal.

A 10 BASE jelzésű centersugárzó hasonlóan színvonalas kivitelű, mint a 70-esek. Látható illesztések nélküli, ívelt tető- és alaplapú, hátrafelé keskenyedő dobozú. A talapzatához képest állítható a dőlésszöge, így szabályozható, hogy az elhelyezéstől függően (TV alatt/fölött, esetleg a vászon mögött) mennyire nézzenek felfelé vagy előre a hangszórói.

A surroundok szerepét, jelen esetben két PHASE 15 tölti be. A quadral ugyanis - racionális megfontolásból, teljesen érthető módon - nem gyárt minden termékvonalához külön dipól sugárzót, hanem a sorozatra jellemző paraméterekkel bíró állványos dobozokat ajánlja háttérnek vagy az itt is használt PHASE 15 lehet a jolly joker. Ezek egyaránt léteznek fekete és fehér magasfényű, lakkozott kivitelben, így stílusra, kinézetre tökéletesen illeszkednek a három elől lévő hangfalhoz.

Technológia, műszaki adatok

Mind a front, mind a center hangfal háromutas, három hangszórós konstrukció. A quadral - több más sorozatához hasonlóan - a SIGNO AVANTGARDE család tagjainál is a saját speciális, neodímium mágnessel szerelt RiCom-S magassugárzóját alkalmazza. Ez a a két leginkább elterjedt, dóm és ribbon (szalag) sugárzóktól eltérően egy harmadik konstrukciós elv szerint épül fel. Titán membránja gyűrű alakú, emiatt inkább a ribbon sugárzókkal mutat rokonságot. Magas határfrekvencia jellemzi, a tesztünkben szereplő 70-es és 10 BASEhangsugárzók mindegyike 50 kHz-ig megy el a felső tartományban. Ez szükséges is a nagyfelbontású (SACD, DVD-Audio) zenei anyagok megszólaltatásához.

A frontsugárzók basszreflex megoldásúak, hátoldali reflexcsővel. A mély- és középhangszórók egyaránt 17 cm-es, titánium-PP membránúak. Ennek a kompozit anyagnak a nagy szilárdsága és a csekély tömege miatt kicsi a tehetetlensége, ami alacsonyabb torzítást eredményez, és csökken a rezonanciára való hajlandóság is. A hangfalak belső kábelezése a francia Real Cable cégtől származik. Apró érdekesség, hogy a hátoldali, kettős kábelezést/erősítést lehetővé tevő, aranyozott aljzatok nem merev átkötő idomokkal vannak rövidre zárva, hanem egy-egy ugyanilyen márkájú kábellel. A hangfal alsó határfrekvenciája 30 Hz, a keresztváltó vágási frekvenciái: 300 és 2600 Hz.

A zárt dobozú center magassugárzója megegyezik az állódobozokéval, a közép- és mélyhangszórók szintén titánium-PP membránúak, de valamivel kisebbek, csupán 13,5 cm átmérőjűek. Emiatt az egész hangfalegy kicsit magasabbra van hangolva, alsó határ: 49 Hz, keresztezési frekvenciák: 350 és 2700 Hz.

A két PHASE 15 a félköríves háttérsugárzók szokásosnak mondható felépítését követi: két 2,5 cm-es szövet dóm magassugárzó fogja közre a 13,5 cm-es középsugárzót. Egy hátoldali, háromállású kapcsolóval lehet választani a dipól vagy bipól üzemmód között. Dipól módban (ezt kisebb helyiségek esetén ajánlja a quadral) a két tweeter ellenfázisban dolgozik, diffúzabb hangteret hozva létre. Bipól módban azonos fázisban sugároznak, míg a kapcsoló harmadik pozíciójában csak az egyik magassugárzó működik. Az aszimmetrikus sugárzás miatt figyelni kell az oldalhelyes felszerelésre, a dobozok hátoldalán jelölve van, hogy melyik a bal- és melyik a jobboldali.

Tes(z)tközelből hallgatva mozin… 

A meghallgatásra az importőr Stream Audio bemutató termeiben került sor. Ez együtt járt annak minden előnyével és hátrányával egy otthoni teszthez képest. A hátrány a rendelkezésre álló idő viszonylagos rövidsége volt, hiszen csak tartósabb együttélés során fedezhetjük fel egy házimozi rendszer egyéniségének rejtett vonásait. Ezt azonban kompenzálta a helyzeti előny, hogy egy már bejáratott, korrektül összeállított láncot fülelhettünk meg, egy akusztikailag optimálisra hangolt teremben. Így mostani tesztünk inkább csak egy villám randevúnak felelt meg.

A mozi helyiségben a surroundok bipól üzemmódra voltak kapcsolva, és az 5.0 szettet egy (természetesen) quadral aktív mélynyomó egészítette ki, a Qube sorozat legnagyobb tagja, a 12-es. A hangsugárzók meghajtásáról egy Cambridge Audio Azur 551R V2 házimozi erősítő gondoskodott. A hangfalszett pár mozdulattal átköthető lett volna egy milliós értékű Primare erősítőre is, de a hazai realitásoknak, inkább a beállított konfiguráció felelt meg. A Cambridge Audio elektronika a maga háromszázezer Ft alatti árával a szélesebb kör számára elérhető kategóriába tartozik. Ráadásul egy ilyen elrendezés esetén, kisebb valószínűséggel éri az embert olyanfajta csalódás, hogy a boltban milliós árú erősítőn hallgatva hangfalakat, hazaszállítás után már meg sem közelíthető a korábban hallott hangzás.

A filmrészletek vegyesen tartalmaztak akciójeleneteket és koncertfelvételeket. Elsőként aJack Reacher kőfejtői küzdelmében a robosztus munkagépek acéllemezeibe csapódó, vagy a sziklákon gellert kapó lövedékek hangja kegyetlen életszerűséggel vett körül bennünket. Utána, a The Book of Eli utcai lövöldözéses jelenetben, a dörrenéseket követő visszhang, majd annak lecsengésének valósághűsége már nem is hatott a reveláció erejével, hozta az elmúlt néhány percben „megszokott” minőséget. Ellenben az akció kezdete előtti csendben, a kihalt utcán a bakancstalpak alatt megcsikorduló kavicsok, a párbeszédek, a háttérzajok apró rezdülési rendkívüli „itt és most” jelenlétérzést hoztak létre. Azért jelentős mértékben hozzájárult ehhez a JVC DLA-X500 házimozi projektor által vetített briliáns kép is.

A szett a többi filmrészlet (Tron, I Robot, The Incredible Hulk) mindegyikében szintén mérnöki precizitással és lehengerlő dinamizmussal tárta elénk az aktuális történéseket. A mélytartomány kidolgozott robosztusságát csak azért nem dicsérjük, mert az nagyobbrészt aQUBE 12-nek volt köszönhető, így kívül esik tesztünk látókörén. (Majd zenén…). Az viszont mindenképpen az AVANTGARDE 70-ek (és a centersugárzó) javára szól, hogy nem szakadt szét a hangzás alja és közepe, kellő energiával kellően mélyre tudtak menni, hogy „hézagmentes” legyen az átmenet a két tartomány között. A magasabb régiók részletgazdagsága azonban már teljes egészében az ő érdemük: a morajokból és dübörgésekből a párbeszédek jól definiáltan emelkedtek ki, nem vesztek el a pusztítás okozta fém, üveg, tégla és minden egyéb fajta törmelék zajában. Nemcsak frekvenciamenetben, térben is kiegyensúlyozott volt a hangkép, nem különült el helyiség eleje és hátsó területe. A két PHASE 15 harmonikusan dolgozott össze a másik háromhangfallal, a mozgások folyamatosak, jól követhetők voltak.

Ennyi „durvulás” után eljött az ideje, hogy a quadralok megmutassák, nem csak eseménydús akciókat, hanem egy koncertszínpadot is elénk tudnak varázsolni. Al Jarreau ésKurt Elling duója által előadott Take Five esetében az energikus, természetes ének és a feszes ritmus ezt bizonyította is, és megelőlegezte, hogy sztereóban is minőségi élményben lesz majd részünk. Marcus Miller slappelése közben szinte tapinthatóan éreztük a basszusgitár húrjainak rezgését. Josh Groban koncertjén a Rómeó és Júlia betétdalánál a cselló telt, meleg hangját plasztikus ének követte, majd Diana Krall riói fellépésén a zongora/ének páros, egyszerűsége ellenére sem fulladt unalomba, semleges, de határozott karakterrel rendelkezett.

…és zenén

A meggyőző mozis produkció után a két SIGNO AVANTGARDE 70 átkerült a zenei demóhelyiségbe, hogy megtapasztalhassuk, hogyan „muzsikálnak” sztereóban. A NAS-on tárolt anyagokat egy Lumin hálózati zenelejátszó fogadta, majd HiDiamond összekötőn adta tovább egy Vincent SV-237 integrált erősítőnek, amely Dynavoice Silverstar kábelekkelcsatlakozott a hangfalakhoz.

A Dire Straits első albumának nyitó száma, a Down to the Waterline bevezető részében a gitárszólam alatti - más rendszereken elmosódó, el-eltünedező - dallamfutamok most meglepően tisztán, precízen jelentek meg. Ugyanezt tapasztaltunk a Jazz at the Pawnshop I’m Confessin’ számában is. Máskor szinte tudatosan fülelni kell, hogy a zene alól kihalljuk az evőeszközök zaját, a háttérzajokat, a halk beszélgetés foszlányokat. Most magától értetődően kapjuk ezt a részletgazdagságot, mintha újabb információk kerülnének elő a már sokszor hallott anyagokból. A koncertfilm után sztereóban sem hagyhattuk ki Dave Brubecktől a Take Five-ot. Az előadás minden szinten ki tudott teljesedni, nem csak hangzásában, hanem fizikai kiterjedésében is. A színpad nem csak balról jobbra, egy vonal mentén helyezkedett el, hanem az összes dimenziójában. Megjöttek a mélységi információk is, a dobos határozottan a szaxofonos mögött helyezkedett el, akinek ha nagyon akartuk volna, talán a magasságát is meg tudtuk volna becsülni.

Presser Electromance száma felszabadultan áradt szét a teremben, még ha nem is nagyfelbontású formátumú volt a forrás, de így is megmutatta a RiCom-S magassugárzók kvalitásait, milyen könnyedén, de erőteljesen jelenítik meg a legfelsőbb tartományokat is. A kézben tartott, izmos basszus pedig demonstrálta, hogy nem kamu adat a műszaki adatok között a 30 Hz-es alsó határfrekvencia.

Általános, műfajtól független tapasztalat volt, hogy a két quadral, mentes a gyatra dobozok hibájától, melyeknek csak nagy hangerőn van dinamikájuk. Lejjebb tekerve az erősítőt sem laposodott el a zene, nem vált erőtlenül vérszegénnyé. Halk zenéléskor is kontrasztos, finom részletezettségű maradt az előadás, határozott távolsággal a dinamika-tartomány alsó/felső határai között.

Árak, értékek, arányok

Összegezve, a hangfalszett a teljes meghallgatás alatt rendkívül analitikus, precíz, kiegyensúlyozott, színezetlen, de izmos teljesítményt mutatott. Egy kis kitérő: a hallottak jellemzésre, első ötlettől vezérelve, a cikk elkezdésekor a „Német minőség és precizitás” alcímet adtuk volna, de még időben rájöttünk, hogy ez (a) túl sablonos, (b) túl didaktikus, (c) lelőjük vele a poént. Így maradtunk a semlegesebb változatnál.

A megtapasztalt minőséggel (mind kidolgozás, mind hangzás terén) tehát elégedettek voltunk, viszont ilyenkor merül fel mindig a nagy kérdés, hogy „de mindezt mennyiért?” A már említett akció eredményeképpen az ár/minőség koordináta rendszerben a quadral SIGNO AVANTGARDE hangfalszett a korábbinál jóval barátságosabb pozícióba került. A maga 500 000 Ft-os árával, 150 000 Ft előnnyel rendelkezik a különálló komponensekből számítható árhoz képest. Ez már egyáltalán nem elhanyagolható különbség. Ha esetleg valaki nem házimozi rendszerben, hanem csupán sztereóban gondolkodik, akkor a két állódoboznak 90 000 Ft-tal alacsonyabb az akciós ára. Így ha a felső-középkategórián belül a kiváló ár/érték arányú szettek között szándékozunk keresgélni, akkor a SIGNO AVANTGARDE 70 összeállítást mindenképpen érdemes a látóterünkben tartani.

Műszaki adatok

quadral SIGNO AVANTGARDE 70 álló hangfal

quadral SIGNO AVANTGARDE 10 BASE centersugárzó

quadral PHASE 15 bi-dipol háttérsugárzó

Iránytű

Mérleg

+ Rendkívül igényes, minőségi kivitel

+ Kiváló, precíz és erőteljes hangzás mind házimozi, mind sztereó konfigurációban

+ Remek ár/érték arány az akciónak köszönhetően

- A hangszóróvédő selyem csak fekete színben létezik, praktikus lenne, ha tiszta fehér változatban is elérhető lenne

Szubjektív vélemény

forrás: www.av-online.hu

Azt erős túlzás lenne állítani, hogy a Primare BD32 típusú Blu-ray lejátszója felett eljárt volna az idő, de a folyamatosan növekvő elvárások miatt aktuálissá vált a készülék továbbfejlesztése. Azonban nem egyszerű ráncfelvarrásra került sor, hanem alapos áttervezésre, így született meg az MkII típus, amely elődjénél még magasabbra teszi a mércét.

Megjelenés

Kicsomagoláskor, a készülékkel való találkozás első pillanataiban rögtön érezhető, hogy szó szerint egy nehézsúlyú versenyzőről van szó. Ha nem számítana szentségtörésnek egy több mint egymillió Ft-os készülékre ilyet mondani, mintha nem is egy kifinomult univerzális lejátszót, hanem egy masszív páncélkazettát vennénk ki a dobozból. Köszönhető ez elsősorban a tekintélyes, 10 kg-os súlyának, de jelentősen ráerősítenek erre az érzésre a láthatóan vastag burkolati lemezek és a matt fekete tető és oldallap.

A frontoldal finom kidolgozású, selymes hatású, szálcsiszolt felületű, de a Primare-stílusú ovális fekete betéttel viszonylag tagolatlan látványt nyújt, ezért meglátásunk szerint az ezüstszínű kivitel egy nagyságrenddel könnyedebbnek és elegánsabbnak tűnik.

Az ovális kijelzőn kívül a BD32 MkII másik legjellemzőbb, cég-specifikus formai jegye a három masszív láb. A Primare mérnökei annakidején nem hiányoztak a geometria és fizika órákról, tudják, hogy három ponton alátámasztva egy készülékházat, az bármilyen körülmények között stabilan áll, kizárt dolog a billegése.

De komolyra fordítva a szót, az minden józanul gondolkodó házimozis számára nyilvánvaló, hogy a BD32 MkII hang és képminősége alapvetően nem a lábak számán múlik, ez nem több mint a cég markáns stílusjegyeinek egyike. Ami számít, az a precíz tervezés, a felhasznált kiváló tulajdonságú alkatrészek és az igényes - minőségi használati érzetet nyújtó - kivitelezés. Ez utóbbit példázzák a finoman megmunkált, és határozott kattanással működő, domború felületű acél nyomógombok, az olajozottan járó lemeztálca, a nagyfelbontású OLED kijelző, vagy akár az előlapba vésett cég logó.

Felépítés

A BD32 második generációjának megalkotásakor a főbb fejlesztések a következők voltak: áttervezték a tápellátást, 4K kompatibilissé tették a videó szekciót, MHL támogatású HDMI bemenetet alakítottak ki, valamint bővítették az online tartalomelérési lehetőségeket is.

A tervezésnél a fő szempontok a minél rövidebb jelutak megvalósítása, a zaj és a torzítás csökkentése, a különböző funkciójú áramkörök (audió/videó/kijelzők/mechanikai vezérlés stb.) egymástól való minél jobb elszigetelése voltak. Ezeket a nyilvánvaló célokat nagyon sok cég tűzi ki maga elé, más kérdés, hogy melyikük hogyan tudja elérni, vagy egyáltalán sikerül-e elérnie.

Az igényességet jelzi, hogy az audió szekció külön tápegységet kapott. Egy kapcsolóüzemű szolgálja ki a mechanikát, a videó és a kijelző áramköröket, és egy másik, C-magos transzformátorral épült analóg az audió áramköröket. A sztereó hangdekódolását egy csúcsminőségű Crystal DSD DAC CS4398 chip végzi, az ezt követő szimmetrikus analóg kimenetei fokozat pedig Burr-Brown OPA2134 műveleti erősítőkre épül. A multicsatornás hangszekció dekóder chipje egy Crystal CS4382A DSD DAC, a kimenő fokozatot pedig szintén Burr-Brown OPA2134 műveleti erősítők hajtják meg.

A videó feldolgozás lelke egy Marvell Qdeo Kyoto-G2 processzor, amely nem csak az új „fícsör”, a 4K-ra felkonvertálást végzi, hanem 2,35:1 képarányú műsorforrás esetén függőlegesen meg tudja nyújtani (stretch zoom) a képet. Ez anamorfikus lencsés projektor használata esetén célszerű, mert így az összes pixel aktív. Mind az analóg mind a videó szekciót megfejelve, komoly erősítőkben is helytálló 72000 μF kapacitással támogatja.

Szolgáltatások, csatlakozások

A BD32 MkII funkcionalitása jóval túlmutat egy szimpla BD lejátszóén, így teljesen jogos az univerzális médialejátszó minősítés. Optikai lemezformátumok terén mindenevő: CD, SACD, DVD, DVD-A, BD, mindegyiket elfogadja, akár gyári műsoros, akár írható/újraírható. CD esetén kezeli a HDCD kódolású audió, valamint a VCD és SVCD formátumú videó lemezeket is. (Bár ez utóbbiaknak napjainkban egyre kevésbé van jelentősége.)

Médiafájlokat (videó, fotó és hang) USB tárolóról, helyi hálózatról DLNA szerverről tud fogadni, a fájlformátumok terén szintén teljes körű támogatottságot nyújt, A-tól Z-ig (pontosabban AAC-től WMA-ig) mindent megszólaltat. PCM-ből maximum 24 bit/192 kHz lehet a felbontás, DSD esetén pedig a DSD64 (2,8224 MHz mintavételezésű) formátumot kezeli. A forrás hanganyagot PCM-re tudja konvertálni, így választható, hogy a kimeneteken az eredeti natívban, vagy PCM-ben jelenjen-e meg a bitfolyam. (SACD lemez vagy DFF/DSF fájlok esetén a DSD jelek természetesen nem jutnak ki az optikai/koaxiális kimenetekre, csak a HDMI-re.) Mindezek lejátszását mobil aplikációval is vezérelhetjük.

Ebben a minőségi kategóriában talán már említeni sem kellene, hogy a készüléknek nem fixen rögzített hálózati kábele van, hanem IEC aljzata, így ízlés szerintire cserélhető a tartozék „madzag”. Az viszont már a szokásost meghaladó igényességre utal, hogy a felhasználói kézikönyvben külön felhívják a figyelmet, hogy a csatlakoztatásnál a fázis az IEC aljzat baloldali érintkezőjére kerüljön a jobb kép és hangminőség érdekében.

A hátoldali csatlakozókat számba véve, az előd BD32-höz képest eltűntek az analóg komponens és kompozit videó kimenetek, csak két HDMI 1.4a áll rendelkezésre. Hang kimenetekkel viszont bőségesen el van látva: 1 pár XLR, 1 pár RCA és teljes 7.1 multi-csatornás RCA a kínálat. Digitális hangból pedig egy optikai és egy koaxiális.

Külső eszközök a két USB és az MHL kompatibilis HDMI bemenetre csatlakoztathatók. A HDMI bemeneten 1080p felbontású videókat, hatcsatornás hang esetén 192 kHz, nyolccsatornás hang esetén pedig 96 kHz mintavételezésű Dolby Digital vagy DTS jeleket tud fogadni. Az egyetlen apró kényelmetlenség, hogy ezek az aljzatok nem a front, hanem a hátoldalon találhatóak. Biztosak vagyunk abban, hogy elsősorban esztétikai okból nem voltak hajlandóak a minimalista „Primare-stílus”-tól idegen aljzatokkal megbontani a front homogenitását. Így a dizájn felülkerekedett a funkcionalitáson. Kétségtelen, hogy egy high end lejátszónak legkevésbé az a feladata, hogy mobil eszközöket aggassunk rá. Ráadásul aBD32 MkII hálózatos képességei jórészt feleslegessé teszik az említett csatlakozókat, akár az előlapon, akár máshol kaptak helyet. Viszont kapunk egy olyan USB dokkolót-toldót amit a készülék hátlapjára csatlakozatva, esztétikusan a készülék mellett, vagy attól távolabb, számunkra kényelemesebben elhelyezve tudunk használni.

Helyi hálózathoz csatlakozás nem csak LAN kábellel lehetséges, hanem WiFi-n keresztül is. A vezeték nélküli modul azonban nincs beépítve a készülékbe, hanem egy tartozékként mellékelt USB hardverkulcs (becsületes nevén: dongle) teszi lehetővé a WLAN csatlakozást. Ez kicsit ad-hoc megoldásnak tűnik az egyre jobban terjedő egy- vagy kétantennás beépített modulokhoz képest, viszont ami örvendetes, hogy végre egy olyan készülék, amely teljesíti 802.11n szabványt. A LAN csatlakozás nem csak a hálózati és a netes tartalmak elérése miatt fontos, hanem megfelelő internetkapcsolat esetén a BD32 MkII automatikusan képes letölteni az aktuális szoftverfrissítéseket.

Kezelhetőség, kép és hangminőség

A menürendszer nagyon szép grafikájú, könnyen kezelhető. A beállításoknál gyorsan megtalálható minden opció, a felhasználói kézikönyv böngészése nélkül is egyszerűen el lehet igazodni benne, „adja magát” a kezelése.

Az online tartalmak (Picasa, Netflix, Vudu HD movies, Cinema Now, Rhapsody, YouTube, Pandora, Berlini Filharmonikusok koncertjeinek HD videói) közti keresés szintén gyors és egyszerű, bár ezek nagy része sajnos hazánkból nem elérhető, így az ingyenes lehetőségekkel kell beérni. Igazság szerint az online tartalomelérésre csak mint bónusz funkcióra tekintünk a médialejátszóknál, mert internetes böngészésre egy teljes értékű billentyűzettel rendelkező HTPC-nél rugalmasabb, egyszerűbb és praktikusabb módszert még nem talált ki egyetlen gyártó sem. (Aki próbált már YouTube videókat úgy megkeresni, hogy egy távirányító nyilai segítségével lépked a képernyőn megjelenő virtuális billentyűzet karakterei között, az biztos tudja mire utalunk.)

A zenei teszt kezdése előtt már megvolt a sejtésünk, hogy naturális és neutrális hangzásvilágot fogunk hallani, mert a Primare filozófia szerint a cég termékeire pont az a jellemző, hogy „nincs Primare hang”. Vagyis annál jobb egy készülék, minél kevésbé rendelkezik saját, jól felismerhető, karakteres hangképpel.

Szokásos instrumentális jazz albumaink (Pege Aladár, Dave Brubeck, Pawnshop, 1705) mindegyikén precízen felépített sztereó színpad, tiszta, átlátható hangkarakter volt jellemző. Az egyes hangszerek színezetlen természetességgel teljesedtek ki, magas fokú analitikus felbontása révén a zene szövetének minden szálát megmutatta. Az erőteljes és életteli basszus nem vált tömörré, nem húzta lefelé az egyensúlyt, hosszú távon sem vált fárasztóvá.

David Gilmur szólólemezén, az On An Island számaiban az ének a gitárszólamokkal együtt jól definiáltan került előtérbe, de ez az informatív „jelenlét” érzés nem egy olcsó, prezenszes kiemelés trükközése miatt jött létre, hanem a plasztikus, részletező előadásnak volt köszönhető. Az Arizona Dream (Arizonai álmodozók) soundtrack albumán a Death c. számban a gyors és mondhatni brutális dinamikaváltásokat torzítás és késlekedés nélkül tárta elénk. Mike Oldfield Tubular Bells-ében kristálytisztán építette fel a légies, törékeny szintetizátorfutamokat.

Hasznos (és más készülékeknél sajnos elég gyakran elhanyagolt) funkció, hogy zenehallgatáskor a TV képernyőjén megjelennek a CD-text információk (az album és az előadó neve, szám címe, stb.), sőt ha a lejátszó aktív internetkapcsolattal is rendelkezik, akkor letölti az album borítóképét a Gracenote adatbázisból.

Blu-ray filmeken a Sin City éjfekete tusrajzaiból ragyogóan emelkedtek ki a telített színekkel festett részletek. Az árnyalatok átmenetei egyenletesek, sávosodás nélküliek voltak. A film egyedi, hosszú monológokra épülő hangvilága remek alkalmat nyújtott a BD32-nek hogy megmutathassa, mennyire természetesen tudja visszaadni a dialógusokat. És ő élt is ezzel a lehetőséggel. Az Easy Rider tábortüzes jelenetében, az éjszaka sötétjében, a lángok által megvilágított tárgyak tapinthatóan váltak el a fekete háttértől. A máig nem porosodó zene nyers volt és karcos, de csak ha szükséges volt, mert a The Byrds betétdala, a Wasn’t Born to Follow viszont könnyedén szárnyalt a napsütötte országút felett. A Skyfall címdalábanAdele szokás szerint lenyűgözően énekelt, az akciójelenetek pedig lehengerlő dinamikával zajlottak. A sanghaji éjszakában város csillogása és a kivilágított uszoda kékje újfent csak a videó feldolgozás színvonalát dicsérte.

Végszó

„A negatív eredmény is eredmény” - tartja a mondás, és jelen esetben az, hogy nem sikerült „Primare-hangot” felfedezni a különböző műsorrészletek esetén, az a BD32 MkII kiválóságát mutatja. A nagyszerű képfeldolgozás az előzetesen várt természetes és semleges hangzással párosult. A dilemma mindig annak a fránya ár/érték aránynak a meghatározásakor merül fel. Jobb-e a BD32 MkII minősége, mint egy tizedébe kerülő lejátszónak? Természetesen jobb, sokkal jobb, de tízszer jobb-e? Ez már megválaszolhatatlan, mint ahogy eleve a kérdés is értelmezhetetlen, mert kinek mit jelent az „x-szer jobb minőség”? Önmagában nézve a készüléket, vitathatatlanul csúcsminőséget nyújt minden téren, CD-lejátszóként is, és ezt bizony meg kell fizetni. Amennyiben valaki nem hajlandó kompromisszumokra és olyan univerzális lejátszót szeretne birtokolni, amelyiknek képe és hangja referencia minőségű, ne keresgéljen másfelé. Ki merjük jelenteni, hogy ezt a lejátszót nem csak high end-nek nevezik, hanem valódi high end készülék.

Műszaki adatok

Mérleg

+ Rendkívül igényes, minőségi kivitel

+ Kiváló, precíz, természetes hangzás mind házimozi, mind sztereó konfigurációban

+ 4K felskálázás

+ Automatikusan letölti a szoftverfrissítéseket

- A HDMI bemenet nem az előlapra került, így nem igazán praktikus a mobileszközök csatlakoztatása

- Kisméretű, kevés karaktert megjelenítő kijelző, különösen hálózatos lejátszáskor kellene több információ

Szubjektív vélemény

forrás: AV-online

Két legyet ütöttem egy csapásra, mert miközben az Audia Flight Strumento N1 sztereó előerősítőt teszteltem, egy füst alatt bemutatót írhattam a nem kevésbé impozáns Strumento N4 teljesítmény erősítőről is. Mindkét darab az Audia Flight top kategóriájának, a Strumentónak csillaga.

Az Audia Flight Strumento N4 sztereó végerősítő egy tömör, masszív tömb, amely a Boulder, és Burmester hagyományai szerint épült. A súlya 90 kiló, így legalább két izmos férfi kell a mozgatásához. Nagy méretű faládában szállítják, egy év garanciával, 25 ezer Dolláros áron: Az építés módja, és az ár örök életű választássá teszik, de milyen a hangja?

Az Audia Flight N4 néhány műszaki adata. Teljesen szimmetrikus felépítés, és áramkör design, szigorú előírások szerint válogatott alkatrészek, 48 teljesítmény elem, a tápegység extra alacsony impedanciás kondenzátorokat alkalmaz 320.000 uF összértékkel, csak a fő tápegység részben. 12 egyéb tápegység fokozat, speciális mintázatú áramköri lapok extra méretű réz felületekkel, réz tápvonalak, 3000VA speciális audio transzformátorok kettős árnyékolással. Ultra gyors egyenirányítók, és 8 ohmon 200W névleges kimeneti teljesítmény.

Az Audia Flight két tulajdonosa Massimiliano Marzi és Andrea Nardini a Strumento termékeket röviden úgy jellemezték, hogy ebbe minden audio tapasztalatuk bele van építve. Ez mindenre kiterjed, a készülékháztól a belső áramkörökön át, a legapróbb részletre is.

Az erősítő félvezetős áramköreit természetesen a saját előerősítőjük dinamikájához optimalizálták, de ugyanúgy meghajtható bármelyik magasabb kategóriás előerősítővel is.

Az előerősítő legfőbb erénye egy hihetetlenül alacsony teljesen fekete zajszint, amit valaha hallottam, illetve nem hallottam. Néhány nagyon melegen ajánlott végerősítőhöz csatlakoztatva a Strumento előerősítő hangjának feltérképezése nagyon tanulságos volt. Más, kevésbé drága erősítőkön az Audia Flight előerősítőjének hangja csodálatos volt, különösen jót mutatott a mindössze 16 ezer Dolláros félvezetős Jeff Rowland 525 egységgel. Valami arra késztet, hogy a jóval drágább Audia Flight (20.000 Dollár) N4 bonyolult zenei struktúra felbontási képességét kell tesztelnem. Egy tökéletes félvezetős erősítőnek meg kell kísérelni a folyékony fekete háttér előállítását, könnyed dinamikával kell rendelkeznie, varázslatos zenei hátteret kell festeni élethű hangszínnel. Ez a darab a Burmester 911 MKII-re emlékeztet, amely a személyes kedvencem a félvezetős erősítők közül.  A Boulder vadállata viszi a pálmát, és ott van még az öreg róka a kifinomult Sim Audio Moon W5 is a pakliban. Hogy el tudja helyezni a Strumento hangját az értékrendjében meg kell hallgatnia, ha szereti a félvezetős erősítőket. A csöves elektronikák szerelmeseinek is meg kell hallgatniuk. Meg fognak lepődni azon amit hallanak, illetve nem hallanak.

A Stumento N4-re ráeresztettem a Harmonia Mundi/Bartok Violin Concertos CD lemezt Isabelle Faust előadásában. A First Concerto záró tétele minden erősítő legnagyobb mumusa. Az őrülten szerelmes tizenkilenc éves Bartók hangszerelésében a rézfúvósok könnyen túlharsogják a húros, és fafúvós hangszereket, emellett az üstdobok hangját is elnyomhatják. Az összekötő vezetékek általában lecsendesítik a rézfúvósok hangját, és fokozzák az üstdob hangerejét. Az új Harmonia Mundi felvételen az Audia Flight megmutatta a változtatásokat. Az alacsony zajszint a rézfúvósok hangját tisztábbá, a vonósok és az üstdob hangját világosabban érthetővé tette. Más erősítő típusokon ilyen egyértelműen még soha nem hallottam a módosításokat

Az új CD különleges megvilágításba helyezi a húrosok hangját. Bartók több különleges húros technikát vezetett be (Pizzicato-nak nevezték el utána) a hangszerelésében. Több félvezetős high-end berendezés ledermed ezeken a hangokon. Az felismerhető, hogy hegedű szól, de melyik fajta? Az Audia Flight könnyen felismerhetővé teszi a különbségeket például a Faust direkt bemutatója, és Midori sokkal lágyabb húrkezelése között. A második koncert nyitánya beleás a Faust fő témájába. Minden hallható. A gyanta, a lószőr, és ez jelenti a Faust lelkét.

Tetszik, ahogy az Audia Flight a legagyafúrtabb hangszíneket is megjeleníti a digitális forrásokról. Nagy jövőt jósolok neki a lenti phono teszten.

A vinyl úgy szólt rajta, mint egy álom. Birkmann lemezjátszót, és Birkmann kart használtam Koetsu rózsafa cartridge egységgel. Meyerbeer Les Patineurs/Israel/Martinon/Decca húrosai és a dinamika elvarázsolt a csodálatosságával. Egyetlen trükkös lemez sem tudta zavarba hozni ezt az erősítőt. Ha meg szeretné határozni, hogy a cselló hol van a nagybőgőhöz képest, hát tessék, ha tudni szeretné hol van az üstdob, hát mutasson rá, vagy ha különbséget szeretne tenni a hegedű, és a piccolo között, megteheti. Igazi mennyország! Ha színezett hangzásra kíváncsi, vagy homályos színpadképre, máshol kell keresgélnie. Az Izraeli filharmonikusok általában csodálatos felvételeket készítenek. Mégis tudnak hibázni, mikor Martinon késélen táncoló instrumentális részleteit, vagy a kórus részeket mutatják be. Ha jó a hallása, és érti a zenét, az Audia Flight a legjobb barátja lesz. Más erősítőkön nem hallható, ahogy az ábrándos zenész hangosan veszi a levegőt kevés fizetésért. A többiek azt sem kérdőjelezik meg, hogy a nagyzenekar hegedűs közkatonái mivel próbálnak mosolyt csalni a hallgatóság arcára.

A Rowland, a Burmester, a Hold, és a Boulder félvezetős erősítőihez nem csak felzárkózott a Strumento N4, hanem egyenesen a kedvencemmé lépett elő. Ha őszinte akarok lenni, a felsorolt legendás erősítők bármelyikével boldogan tudnék együtt élni, de az N4 pontos nagyzenekari hangzása, az elszíneződés teljes hiánya, a tökéletesen fekete háttér, és a könnyed dinamika miatt ezt kérném elsőként.

Ha a hallgatási tesz megkezdése előtt kérdezték volna tőlem, hogy melyiket választanám, a másik négy híresség valamelyikére szavaztam volna. Tisztában voltam azzal, hogy az olaszok stílusosak, és hangulatosak, ám azt nem mertem feltételezni, hogy versenyre tudnak kelni Kanada, Németország, vagy az Egyesült Államok legjobbjaival innovációban, és műszaki színvonalban. A Strumento N4 csodálatos módon ötvözi a zeneiséget, és a műszaki tartalmat.

Műszaki adatok:

Csatornánkénti névleges kimenő teljesítmény 8/4/2 ohm: 200/400/800 W

Gain: 29 dB

Bemeneti érzékenység: 1,41 V rms

Frekvencia átvitel (1W rms, -3 dB): 0,3 Hz – 1 MHz

Felfutás meredekség: 200V/uSec felett 8 ohmon

THD: max. 0,05%

Jel/zaj viszony: 110 dB

Bemeneti impedancia: 7,5 kiloohm szimmetrikus, 7,5 kiloohm aszimmetrikus

Damping 8 ohmon: min. 1000

Teljesítmény felvétel max. 3300 W

Méretek: 450x280x500 mm (szé x mag x mé)

Súly: 90 kg

Audiophilia 2013 október 7

Írta: Anthony Kershaw 

Még kétezer-egynéhányat írtunk amikor először találkoztam a Vincent Audio termékeivel. A kiállítótérben még csak nem is a fő helyen lett bemutatva az SV–236 típusú integrált erősítő, de csak úgy vonzotta a tekinteteket a frontlapja közepén lévő ablakon át kiszűrődő fény, egy elektroncső fénye. Akkor tudtam meg információkat a cégről, a készülékek tervezőjéről, a kialakult kínai gyártásról, a szerkezetről és az alkalmazott kapcsolástechnikáról.

Mielőtt elkezdenek a rossz-nyelvek kínaizni (kici, óccó) van rá bizonyíték, hogy a Vincent Audio originál német márka. Egy német úriember és két kínai fiatal mérnök koprodukciója, ami még akkor kezdődött, amikor a két kínai „srác” elektronikát tanult Németországban és vált diplomás mérnökké. Az az ötletük támadt, hogy kihasználják szülőföldjükön lévő termelési kapcsolataikat annak érdekében, hogy High-End erősítőket gyártsanak elérhető áron. Jeles gondolat!

Akkorra már több cég is volt, kitűnő referenciákkal, akik mérsékelt árú, de igen jó hangú erősítőket terveztek és gyártottak, ezek közül a legismertebb a NAD. Ellenpélda is akadt szép számmal, kiváló és drága elektronikák formájában. Tehát a feladat szép, nagy és nem is reménytelen. Ez volt több mint tizenöt éve, azóta számtalan európai gyártó és fejlesztő csinálta meg szerencséjét Kínában. Mint mindenütt a világon, ott is csak kétféle portéka van: jó és rossz. A Vincent elektronikái a kimagasló színvonalúak közé tartoznak.

A német úr, bizonyos Frank Blöhbaum, az ultra alacsony torzítású, nagy teljesítményű, együtemű erősítők atyamestere. Az elmúlt tíz évben több egyedi megoldása is mély nyomot hagyott a technikai fejlődés skáláján. Ezek között példaértékű volt a Thorens cég részére tervezett elő- és végerősítő összeállítás a saját szabadalmú, egyedülálló direkt Circlotron kapcsolással. Ezeknek a gyártmányoknak nagy visszhangja volt a szaksajtóban szerte a világban. Mára a Vincent Audio termékekben felvonultatott tervezési koncepció teljesen átdolgozott és a készülékek több vonatkozásban muzikálisabbak elődeiknél. Frank legújabb Vincent Audio modelljeinek okos tervezése folytán, több oldalon egyszerűsített és a mai igényeket figyelembe véve bővítette a készülékek szolgáltatásait.

És most! Az SV-237 „A”-osztályú integrált erősítő, minden idők legsikeresebb Vincent erősítőjének logikus továbbfejlesztése. Talán legendának is nevezhetnénk az első SV–236 típusváltozatot, amit a ránc-felvarrt SV–236MK követett. Az új, Vincent Audio SV-237 erősítő már egy kicsit más. Ez az erősítő árkategóriában szinte páratlan, a korábbi modellekhez képest javult néhány kis hibája.

Amit az előző modellekhez képest fejleszteni kellett az az előerősítő rész második szakaszában lévő 6N1P csövek nagyobb feszültségszinttel való meghajtása. A nagyobb jelerősséggel érhető el a 2×150 Watt teljesítmény. A továbbfejlesztett áramköri kivitelezés nagymértékben javított a jel-zaj viszonyon, de javult a hangerő szabályozás finombeállítási képessége, így a kivezérlés a távirányító segítségével sokkal pontosabban beállítható. Mindezek nemcsak a mérhető műszaki paraméterekben jelentkeznek! A modernségről pedig annyit, hogy kapott egy USB DAC -ot, amellyel lehetővé vált a digitális jelfolyamok matéria nélküli reprodukálása egy számítógépről. Szerkezete továbbra is az „A”-osztályú erősítéstechnikát képviseli 2×10Watt erejéig, utána automatikusan kapcsol „AB”-osztályra. Az erőt és a dinamizmust FET tranzisztorok biztosítják a végerősítő fokozatban.

Az „A”-osztályú erősítő kapcsolási megoldásánál a kimeneti tranzisztorok mindig nyitva vannak, a munkapont beállítása olyan, hogy a kivezérlés teljes ideje alatt folyik kollektoráram. Ezeknek az erősítőknek a legkisebb a torzítása és részletesebb a hangzása. Szinuszos vezérlés esetén a kollektoráram átlagértéke gyakorlatilag folyamatosan (a kivezérléstől függetlenül) a munkaponti áram, ezért a fokozat állandóan jelentős teljesítményt disszipál. A fokozat hatásfoka a leadott váltakozóáramú, illetve a tápegységből felvett egyenáramú teljesítmény hányadosa, tehát nagyon alacsony, maximálisan 50% lehet. A munkapont helyes megválasztása, és kis kivezérlés esetén az „A”-osztályú erősítő torzítása igen kicsi.

A MOS-FET végerősítő fokozat minderre rátesz több lapáttal, hiszen 2×150 Watt végteljesítmény az elvárásunk és ennek meg kell lenni!

A MOS-FET (Metal Oxide Semiconductor, magyarul: fém-oxid félvezető) a belső rétegek sorrendjére, (Field Effect Transistor, magyarul: térvezérlésű tranzisztor), a tranzisztor működési elvére utal. Az unipoláris tranzisztorok működésénél a többségi töltéshordózóknak van szerepe. A modern (mind analóg, mind digitális) integrált áramkörök döntő többsége növekményes MOS tranzisztorokból épül fel.

Az ilyen kombinációban, csöves „A”-osztályú előerősítő és MOS-FET-es végerősítő fokozattal, megépített erősítőktől elvárhatjuk a hangzás tisztasága mellett a kellő mennyiségű teljesítményt, energiát is. Az elektroncsövek adta zeneiség megmarad, az erősítő hangjának alapkaraktere nem változik analitikus hideg a hangzássá. A többletet nem elsősorban a végteljesítményben, tehát hangerőben kell keresni – bár itt ebben a tekintetben sincs hiány – hanem a tranziensek és a mikrodinamikák megvalósításában, a zene lüktetésében játszik fontos szerepet. A szerkezet ilyen irányú tervezettsége egy magasabb spektrális tisztaságot biztosít a hangzás finom részleteiben.

A Vincent Audio SV-237 modelljének hangzástendenciája a magas hangkultúra felé orientálódás. Elsősorban az analitikus hangzású hangsugárzókat és az ilyen típusú hallgatóságot kápráztatja el kvalitásaival, ezzel együtt nem hat öntörvényűnek, önteltnek, igen kulturált hangon szólal meg. A sok gyengébb minőségű rock-zenei lemezfelvétel esetén is egy kicsit karcos hangon, némi lágyság mellett tudja tolmácsolni a kísértetiesen gyönyörű „Telecaster” gitárhangzást. Nincs kirívó hiányossága, mint például puhaság, vagy ritmikai zavar. A mély-frekvenciás hangszerek előadásában a ritmus bemutatása fürge és feszes, gazdag hangszeres színekkel, testes és magabiztos.

Az elvárás, hogy minden felvétel játszása esetén hozzon létre egy „helyszínt”, tolmácsolja a felvételek atmoszféráját, mint ha tényleg látnánk a zenekart, teljesül. A színpadi előadásmódnál az alap a rétegződő hangzás, a hangszerek három dimenzióban való megjelenítése. Létre tud hozni egy rezgő feszültséget, amely behatol a tudatalattinkba. Jobb a fáziskövetés. Jobban bírja a háklis impedanciájú hangsugárzók komplex terhelését, jobb az impulzusok gyorsasága, muzikalitásban és a hangzás minőségében felülmúlja elődeit. Az elektroncsövek által feldolgozott jel hangban gazdag textúrával jelenik meg. Kellő mennyiségű a basszus-tartomány ereje és tartalma. Az előállított színpadkép nagy levegőt, az egyes hangszerek között saját teret mutat. Valójában érzelmi élmény mint technikai és mindezt könnyedén adja elő, nem is beszélve az első 2×10 Watt „A” osztálybeli kvalitásairól. Az alacsony hangerőn való hallgatás esetén semmi nem vész el az energiákból, megmarad a mély-hangok intenzitása és minden részlet tiszta marad.

Konklúzió

A Vincent Audio erősítéstechnikában kitaposott útján visszaigazolva láthatjuk, hallhatjuk minden hozzáfűzött reményünket és elvárásunkat. Ügyes megvalósító a hangzása figyelemre méltó nehéz kötözködni vele. Meghálálja, ha gyors, ütőképes hangsugárzókat kapcsolunk rá. Az SV-237 egy nagy erősítő, egy nagy hang és rengeteg kifinomultság.

Pro
+ elektroncsövek adta zeneiség
+ erő és dinamizmus
+ USB DAC
+ hangerő szabályozás finombeállítási képessége

Kontra
– phono elektronika hiánya
– nincs fejhallgató csatlakozó

Disztribútori információk:
Forgalmazó: Streamaudio Kft.
Internet: www.stremaudio.hu
Telefon: : +36-30/530-6192

Megjegyzés:
A Sheng-Ya az egyik legjobban menedzselt audio-gyártó vállalat Kínában. Tervez és gyárt saját márkás termékeket, ezenkívül szerződésben van a Vincent Audio-val. A teljes gyártási soron végig tekintve néhány formai elem azonossága feltűnik, de semmi több. A Sheng-Ya elsősorban az Egyesült Államok, illetve a távol-keleti, dél-ázsiai és ausztrál piacok számára termel. A termékek sajátosságai között egyszerű a differenciálás, az összeszerelésre szánt, kiválasztott, belső alkatrészekben sok a különbség. A Vincent Audio termékek magukkal hordozzák különálló, megkülönböztethető műszaki személyazonosságukat. Az pedig még mindig áll, hogy nem teljesítményt és megbízhatóságot inkább kockázatot vásárolunk a „nagyon hasonló” termékekben.

Audia Flight FL Three rendszer bemutató

 2014 május

Enjoy the Music.com

Audia Flight FL Three Integrált erősítő, és az Audia Flight FL Three CD lejátszó

 Dinamikus kombináció Olaszország Civitavecchia városából, amely el fogja csavarni a fejét

Írta: Anthony Nicosia

Az Audia Flight FL Three integrált erősítő, és az FL Three CD lejátszó Olaszországból, Civitavecchia városából érkezett. Az Audia Flight egy közismert high-end gyártó amelynek székhelye Rómától mintegy 70 km-re északra található. 1996.-ban alapította Massimiliano Marzi és Andrea Nardini. Mindketten komoly elektronikus tapasztalattal rendelkeznek, és céljuk az volt, hogy professzionális berendezéseket tervezzenek, amelyek semmit nem változtatnak az audio jelek hangzásán, és sebességén. 1994-től 1996-ig együtt dolgoztak egy új feszültség visszacsatolás rendszer tervezésén, amely nagy sebességű átvitelt tesz lehetővé, emellett jól kezeli a terhelésváltozásokat, és hatékony. 1997.-ben kezdődött meg a kiskereskedelmi gyártás, és már az első napokban megfogalmazták a célkitűzésüket:

„A termékeink harmóniát teremtenek a kidolgozott hang, és az eredeti design között olasz stílusban”

Az Audia Flight márkanévvel való első találkozásom Califonia-ban Pacifica városban a Blue Moon Audio boltjában történt. Len Kinsey megmutatta nekem az 5195 Dolláros FL Two integrált erősítőt. A nagyszerű hangja, és az egyszerű, elegáns formatervezése azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Az Audia Flight három sorozatot kínál. Az One a legkedvezőbb árú high-end megoldásokat, a Three széria egy újabb lépcsőfok az árban, és audiofil jellemzőkkel rendelkezik. Ezt nevezik Classic szériának is. A top kategória szerelmeseinek a Strumento széria készül, amely két teljesítmény erősítőt, egy előerősítőt, és több újdonság egyéb berendezést kínál.

A rendszer bemutató koncepciója Paul Manos javaslatára született, aki a Massachusetts, Hingham székhelyű High Fidelity Services tulajdonosa. Természetesen beleegyeztem, hogy együtt teszteljem az FL Three integrált erősítőt, és az FL Three CD lejátszót. A szinergia mindig jó dolog, és bárki érezheti úgy, hogy ezek a belépő kategóriás berendezések együtt fognak működni egy rendszerben, hogy egy kis ízelítőt kapjon a tulajdonos az Audia Flight letisztult hangzásából. Annak érdekében, hogy teljes képet kaphasson, a bemutatót a fizikai, és technikai részletekkel kezdem. Ezt követi majd egy rövid hallgatási teszt, amelyet számomra ismerős környezetben végeztem. Az összehasonlítás alapja pedig az én rendszerem lesz. Miután a hátteret bemutattam, a két készülék együttes játékára fogok áttérni.

Két Magnepan 3.6R egyedi igényekre gyártott háromrétegű oldalfalas hangfal, és Spendor SP1/2R hangfalak Skylan állványokon lesznek a teszt különböző részein használatban.

Az FL Three bemutatása

Az Audia Flight FL Three integrált erősítő audiofil high-end koncepció alapján épült. Bár az ára mérsékelt a Hig-end világában, nem fukarkodik a minőséggel, és tele van olyan funkciókkal, amely a legigényesebb audiofilt is kielégíti. Szüksége lehet egy opcionális fejlesztésre (melyik audiofilnek ne lenne rá szüksége?), ha USB 24 bit/192 kHz DAC átalakítót és/vagy MC/MM előerősítőt szeretne alkalmazni. Az alapfelszereltség egy fejhallgató kimenetet, és egy hangszóró kimenet kapcsolót tartalmaz, amelyre akkor van szüksége, ha egyéni zenehallgatást szeretne élvezni. A távvezérlő masszív alumínium, amely jól kézre áll, nem túl nagy, és nem túl kicsi. A bemenet választóval négy aszimmetrikus, és egy szimmetrikus bemenet jelét kapcsoltathatja az aranyozott érintkezős relékkel. Kiváló minőségű ALPS Blue potméter van beépítve, és ne feledjük, hogy a gyártás 100%-ban olasz.

FL CD Three bemutatása

Az Audia Flight FL Three CD referencia minőségű lejátszó 24 bit/192 kHz felskálázást, ultra precíz referencia órajel generátort, és végletekig kidolgozott áramköröket alkalmaz a bemutató tipikus digitális harsogásának elkerülése érdekében. Toroid trafó, A-osztályú teljesen szimmetrikus kimenet segít megvalósítani a nagyon széles dinamika tartományt. A 15 mm vastag alumínium front panel, és a tömör alumínium távvezérlő ugyanúgy megtalálható ebben is, mint az FL Three integrált erősítőben. Ismétlem, az FL Three CD ezen a piacon kivételesen jó ár érték arányt képvisel a high-end audiofil hang kategóriában. Az XLR és RCA kimenetek mellett a hátlap digitális kimenet csatlakozást is kínál.

Audia Flight FL Three Integrált erősítő

Mi mással lehetne kezdeni egy olasz termék bemutatójának megítéléséhez, mint az olasz születésű Andrea Bocelli csodálatos tenor hangjával CD Amore [Decca B0006069-02]. Az OPPO Digital lejátszómat az XLR bemenethez csatlakoztattam az FL Three hátlapon. Andrea Bocelli varázslatos és erőteljes hangja pontosan olyan volt, mint az élő előadáson, ahogy az Amapola-t énekelte. A dalt olyan hangosra állíthattam, ami még nem károsítja a hallásom, de a Spendorok még mindig tisztán, zavar mentesen szóltak. Az FL Three hangja nagyszerű volt, de a hatalmas teljesítménye egy kicsit meghaladja az én hangfalam potenciális igényeit.

Az Audia Flight FL Three integrált erősítő lépést váltott a Queen Greatest Hits [Hollywood Records 2061-62465-2] lemezen az Another One Bites the Dust dalban. Itt megmutathatta, hogy mire képes a rock and roll zenén. A megszólalás stílusa nem volt fárasztó, vagy zavaró. Szép három dimenziós teret épített a Fat bottom Girls vokálján. Igazán meggyőző volt. Philip Glass zongora játéka Solo Piano CD [CBS MK 45576] következett. Itt nem csak nyílt, és élethű volt, hanem szinte robbanékony. A zongora futamok nem csak a hangfalaim közötti teret töltötték ki, de előre, és hátra is kiterjedtek. Nem ez volt a legnagyobb mélység amit hallottam, de éppen elegendőnek bizonyult. Mielőtt túl messzire távolodok, beszélek egy kicsit az FL Three CD-ről is. Áttértem a Parasound és az Aesthetix Calypso csöves hibrid erősítőre, miután kivettem az Audia Flight végfokot. Csatlakoztattam az FL Three CD lejátszót az OPPO helyére.

Audia Flight FL CD Three CD lejátszó

Az Audia Flight FL Three CD lejátszó csatlakoztatásához XLR kábeleket használtam. Johnny Cash CD-jén a The Legend of Johnny Cash [Legacy B0006288 02] azonnal tapasztalható volt az integrált erősítővel való rokonság. A CD lejátszó hallgatásakor megragadta a figyelmemet az, hogy milyen könnyedén tárja fel a zenei részleteket a bonyolult rétegek közül. A Folsom Prison Blues hangzásának élethű bemutatás módja túlszárnyalta az OPPO Digital lejátszóm képességeit, pedig annak ára messze felette van az Audia Flight árkategóriájának. Egy jó pont az FL Three-nek. Johnny Cash gitárjának élessége egy árnyalattal jobb is volt, mint ahogy az egy élő felvételtől elvárható lett volna.

Mozart "The Marriage of Figaro" CD Great Overtures [Digital Stereo HCT-2-8816] klasszikus darabja a zene történelmének. Ennek a zeneműnek egyes részletei akkor szólnak a legjobban, ha nagyobb hangerővel hallgatja. Az FL CD számára semmiféle problémát nem jelentett a teljes nagyzenekar hangzásának, és dinamikus kontrasztjának bemutatása. A húrosok gyorsan, és lágyan, tonális túlkapások nélkül szólaltak meg a Spendorokon. Mivel ez a lejátszó nem kezeli az SACD médiát, a The Rolling Stones Beggars Banquet [abkco 95392] lemezről a Redbook tartalmat játszotta le. A Sympathy for the Devil lejátszásakor olyan színpad szélességet mutatott, amely túlment a hangfalakon, és szépen elkülönültek az egyéni előadók. Elég volt a különálló bemutatásokból, itt az ideje, hogy betartsam az ígéretemet, és mindkét Audia Flight készüléket egyszerre illesszem be a rendszerembe. A két készüléket XLR kábelekkel csatlakoztattam egymáshoz.

Rendszer bemutató:

Mivel a teszten szereplő integrált erősítőbe bele volt építve az amúgy opcionális phono modul, ezzel kezdtem. 425 Dolláros elfogadható kiegészítő áron gyárilag beépítve érkezik az MM és MC cartridge egységeket is támogató modullal az erősítő. Ez egyáltalán nem számít soknak, és a teljesítményt komolyan fokozza. Különösen azt figyelembe véve, hogy az én Musical Surroundings Nova Phonomena phono előfokom 1000 Dolláros ára ennek a kétszerese.

Buta vagyok, korábban rá kellett volna jönnöm arra, hogy az Audia Flight gyárt önálló egységként phono előerősítőt FL Phono néven, ezért nem alapfelszereltség. Az FL Phono 5995 Dolláros fogyasztói ára ellenére a közelmúltban kiváló kritikákat kapott, ezért kicsit érthetetlen volt számomra ez a 425 Dolláros upgrade ár.

Mikor a zene megszólalt, az feledtette az alacsony költségvetést. Olyan hangzásban volt részem, hogy teljesen belemerültem a zenébe. Ha beállításokat szeretne módosítani, el kell távolítani az FL Three fedlapját és ott kell átkapcsolni néhány kapcsolót. Más készülékeken ez általában a hátlapon, könnyen hozzáférhető helyen található. Igazság az, hogy az ember a cartridge egységeit nem cserélgeti túl gyakran, ezért ez a kissé nehézkes beállítás nem jelent nagy hátrányt.

Dinah Washington Unforgettable [Mercury Records MG20572] felvételével kezdtem. Természetesen az első a címadó volt. Azok, akik nem ismerik az ő Blues stílusú előadás módját, érdemes meghallgatniuk, ha találnak néhány régebbi vinyl felvételt. A phono fokozat ablakot nyitott a zenére, amely lehetővé tette számomra, hogy bent szétnézve minden hangszerre, és az előadó művészre is tökéletes rálátásom legyen. Hangjának teljessége nyilvánvaló, egyáltalán nem vékonyodott el, mint több más phono előerősítő esetében tapasztaltam.

Eljött az idő, hogy feltegyem a kedvenc lemezemet. Morten Lindberg of 2L, Mozart Violin Concertos [2L-038-LP]-ról van szó. 180 grammos audiofil vágás, amelynek anyagát a Selbu templomban, Norvégiában rögzítették 2006 májusában. Ez a lemez volt a bemutató csúcsa. A hegedűk olyan lágyak voltak, mint a selyem, és csaknem pontosan úgy adta vissza az élményt, mintha a templomban hallgattam volna. A nagyobb hangerejű részek visszamaradó hangja mellett tele volt apró részletekkel, ami megerősítette bennem, hogy ez a rendszer bizony megéri az árát.

A digitális hangzásvilág teszteléséhez áttértem az FL Three CD lejátszóra, mint műsorforrás. Ha az erősítőn nincs digitális bemenet, XLR, vagy RCA csatlakozásokat kell használni. A gyártó ingyenes tartozékként szállít egy bekapcsolás vezérlő kábelt, amely lehetővé teszi, hogy a két Audia Flight egy rendszerként kapcsoljon be, és ki. Az FL CD Three és az FL Three Integrált erősítő fizikai méretét, és általános megjelenését tekintve hasonló, így kiválóan alkalmasak egy rendszerben való használatra. Helyénvaló megjegyezni, hogy az FL Three integrált erősítőben található néhány nagyon hasznos funkció. A balansz szabályzás jelenléte számomra kötelező alapfelszereltség, ezért ezt az akadályt az FL Three sikerrel vette. A kijelző fényerő szabályozható. Ez is egy remek funkció, mivel néhány audio berendezés túlzottan ragyogó kijelzője komoly fejfájást okoz nekem, szó szerint. A tesztre érkezett integrált erősítőbe nem csak a Phono előerősítő, de a másik 475 Dolláros opció, az USB 24 bit/192 kHz DAC modul is bele volt építve gyárilag. A bemenetek átnevezhetők, amely nagyon jó segítség, ha hozzám hasonlóan elfelejti, hogy mit, és hová kötött. Most pedig térjünk vissza a hanghoz.

Tracy Chapman Our Bright Future CD lemezén [Elektra 514061-2] a Something to See dalnál – ezt elég jól ismerem – úgy tűnt, hogy fokozódott a középső mély tartomány mélysége. Emellett megjegyzem azt is, hogy a háromdimenziós képalkotás soha nem volt ennyire nyilvánvaló ezen a lemezen, mint most. A Sing for You vokáljának tisztasága extra részleteket tárt fel. Minden esetben egy kis extra tapasztalható, amely elég ahhoz, hogy a jól ismert felvételeit teljesen új bemutatás móddal hallgathassa. Emlékeztetem arra, hogy a rendszeremből hibrid csöves/félvezetős előerősítőt emeltem ki, és tettem a helyére egy félvezetős verziót, amely befolyásolhatja az érzékeimet. Akárhogyan is nézem, a hangzás kiváló, főleg, ha figyelembe vesszük az árkategóriát. A részletekben megegyező két készülék megőrzi a jellegzetességeit akár egyedül, akár rendszerben alkalmazza azokat. Különösen hangsúlyossá akkor válnak, ha együtt dolgoznak a bemutatón.

Carlos Santana Da Le Taleo dalában Supernatural CD [ARISTA 07822-19080-20] egy kicsit veszített a részletezés és a mikro dinamika bemutatóban. A zenészeket egészen jól elhelyezte a színpadon, ám a hangok mintha kicsit összemosódtak volna. Arra gondoltam, hogy a hangfalam okozza, és áttértem a Magnepan 3.6 használatára. És tényleg! A színpad kinyílt, betöltötte a szobát, de nem csak széltében, hanem magasságában is. Azért említem meg ezt az esetemet, mert olyan hangfalat célszerű használni ehhez a rendszerhez, amely együtt lélegzik vele. A Spendorok kiváló pontszerű leképezésre, és vokál textúrára képesek, ám a jóval nagyobb Magnepan pár a zenével sokkal inkább fel tudta tölteni a szobát. Miután hangfalat cseréltem, a mélyátvitelt ellenőriztem Santana Maria Maria című dalával. Itt aztán megerősödött bennem az érzés, hogy a hangszóró kábeleket is cserélnem kell, ha az igazi képességekre vagyok kíváncsi. Ezt követően olyan bemutatót tartottak, amely után a mosoly még mindig kiül az arcomra, ha rágondolok.

Az Audia Flight FL Three integrált erősítő érdekessége, hogy a hátlap címezhető RCA előerősítő kimenetet tartalmaz, amely lehetővé teszi azt, hogy csak, mint előerősítő funkcionáljon. Ez azok számára jöhet jól, akik hozzám hasonlóan hat végerősítőt tartalmazó rendszert üzemeltetnek. Ebből a hatból négy csöves, és ezek is nagyon jól dolgoztak együtt a félvezetős FL Three egységgel. Ha bármikor nagyobb teljesítményre van szüksége, jó tudni, hogy lehetséges. Megjegyzem, nekem nem volt rá szükségem a teszt során.

Próbaként az 1960-as Harman Kardon Citation 1 csöves végfokomat tápláltam meg jellel az FL Three-ről, mint előerősítő. A 60 wattos végfokot vezéreltem az FL Three-ről, amely a Magnepan 3.6 hangfalakat hajtotta. A hangzás csodálatos volt. Nem az lepett meg, hogy a Citation KT-88 csövei jól teljesítettek, hanem az képesztett el, hogy az Audia Flight milyen jól helytállt, mint előerősítő. A csöves, és félvezetős elektronikák ötvözése egy rendszerben manapság a legkönnyebben elérhető dolog. Szó nincsen arról, hogy javasolnám az FL Three megvásárlását előerősítőnek, mindössze annyit jegyeznék meg, hogy ilyen esetekben is kiválóan helyt tud állni.

Ha az FL Three integrált erősítő, és CD lejátszó kombináció képességei még mindig nem győzték meg, tudnia kell, hogy távvezérlővel bypass üzemmód is aktiválható, amely egy kiválasztott bemeneten érhető el a teljesítményerősítő részen. Javaslom, gondosan olvassa el a kezelési útmutató erre vonatkozó részét, hogy miként csatlakoztathat külső előerősítőt a hangerő szabályzás érdekében. Mielőtt ebbe a tesztbe belevágtam nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a fejhallgató és hangszóró kimenet kikapcsolás funkciónak. Késő éjszaka szerettem volna zenét hallgatni, de úgy, hogy ne zavarjam az édesdeden alvó feleségemet. Csatlakoztattam a Sennheiser fejhallgatómat az FL Three fejhallgató kimenetéhez, majd úgy növeltem a hangerősséget, hogy elfelejtettem kikapcsolni a hangfal kimeneteket. Nos, mindenki kellő mértékben meglepődött az eredmény hallatán.

Összefoglalás:

Javaslatom az, hogy ha nem teszi boldoggá ennek a két készüléknek a hangja, gondolkozzon el a hangfal, és/vagy a kábelek cseréjén. Minden, beleértve a zene forrását (nem minden felvétel egyforma), a hallgatási környezetet, képes befolyásolni az élményt. Lehetséges persze az is, hogy ez a kombináció megadja Önnek, amit elvárt, a rendelkezésére álló rendszer elemekkel. Adjon neki egy jó lemezt, egy jó kábelezést, és teljes sávú hangfalakat, és máris megtette az első lépést az audio Nirvana felé. Képes volt bizonyítani a rendszer a sokoldalúságát, ezért ez egy nyerő kombo lehet azok számára, akiknek számít a pénz. Mivel egyáltalán nincsenek messze a high-end audiofil legmagasabb kategóriájától, meggyőződésem, hogy a legtöbb ember tökéletesen elégedett lesz velük. Természetesen lehetséges magasabb hangminőséget választani, de érdemes feltenni a kérdést, hogy milyen árkülönbséggel mekkora előnyre tehet szert. Remélem, hogy minél többen választják, és használják majd elégedetten az olaszországi Civitavecchia városából származó két berendezést. Azzal együtt, hogy ezek belépő kategóriás Audia Flight komponensek, állják az összehasonlítást más berendezésekkel. Az én ízlésemhez tökéletesen illeszkedett úgy árban, mint hangzásban, ezért mindkettőt nagyon melegen ajánlom.

A hallgatási környezetem:

18 láb hosszú, és 13 láb széles. A hangfalakat, és a berendezéseket a rövid falfronton helyeztem el. A katedrális mennyezete 8 láb magasan kezdődik a rövid falnál, középen 13 láb, majd a szemközti oldalon visszacsökken 8 lábra. A keményfa padlón hat láb hosszú hangelnyelő szőnyegek (9 darab) futnak végig a hangfal tengelyirányában. Nincs holttér a hallgatási pozíció, vagy az elektronika állványának közelében. Nincs ajtó, de két helyen nyitott a helyiség. Az egyik bejárat a folyosóról nyílik, és szemben van a jobb oldali hangfallal, a másik a hallgatási pozíció mögötti ebédlő felé néz. Két nagyméretű akusztikus panel van a rövid falon a sarkokban a hangfalak mögött a hallgatási pozícióval szemben az Acoustic Revive-től, és GIF Tri-trap akusztikus állványok vannak a sarkokban. A harmadik AR panel a jobb oldali falon van elhelyezve, emellett Numerous Auralex Studio hab panelek futnak végig a falak mentén teljes magasságban a többi sarokban. Minden audio berendezés egy Synergy Twin S30 Salamander állványon foglal helyet a rövid falon, szemben a hallgatási hellyel.

 forrás: www.enjoythemusic.com

Flight Three S néven mutatkozott be az olasz Audia Flight integrált erősítő sorozat legkisebb tagjának megújult változata, ami legfőbb külső jellegzetességét, az óriási nevető szájra emlékeztető, a kijelzőt is magába foglaló íves design elemét a Strumento referencia előerősítőtől örökölte, és emellett természetesen műszakilag is számos ponton komoly fejlődésen esett át.

Az Audia Flight készülékeire, köztük az előd Three integrált erősítőre eddig sem volt különösebben jellemző az anyagtakarékosság, hiszen a masszív, vastag alumínium előlappal rendelkező a méretes, erőteljes és rezonanciamentes kialakítású fém ház belsejében túlméretezett tápegység foglalt helyet, mely a szeparált elő-végerősítőt és az egyéb kiegészítő áramköröket látta el energiával. Az új típus azonban még ez elődjén is jócskán túltesz. A mérlegen 4,5 kg-al (vagyis közel 40%-al!) többet nyomó Flight Threee S az eddigi 400VA-es táp transzformátor helyett mágneses árnyékolással ellátott 600VA-es típust kapott, így a bő harmadával megnőtt teljesítmény mellett valószínűleg még nagyobb dinamikára és bőséges tartalékokra számíthatunk tőle.
Az áram visszacsatolás elvén működő, gyártója szerint rendkívül gyors és zenei hangú készülék kimenő teljesítménye az eddigi 2×75W-ról (Ohm) 2×100W-ra hízott, ami a bika trafónak köszönhetően stabilan és folyamatosan rendelkezésre áll. A nagy teljesítmény mellé, kivételesen nagy sávszélesség párosul, rendkívül jó impulzus válaszidővel; műszakilag az utóbbi paraméter jelenti a garanciát a gyártó által említett gyors hangra.

Az elegáns, 15 mm vastag alumínium előlap az Audia prémium sorozatából már jól ismert Strumento referencia előerősítő külső formavilágát örökölte, ami nem egy rossz belépő az új változat számára. A kék fényű kijelzőt is magába foglaló ívelt design elem szélesen mosolygó szájat formáz, ami abszolút egyedivé teszi a készülék megjelenését és szerintem optimista kisugárzást biztosít számára. A fekete és ezüstszínben kapható Three S hátulján katonás rendben sorakoznak a kiváló minőségű aranyozott - szimmetrikus és aszimmetrikus ki és bemeneti csatlakozók. Az erősítő négy aszimmetrikus line RCA és egy szimmetrikus XLR bemenettel rendelkezik, opcionálisan pedig igény szerint még egy igen jó minőségű 24bit / 192kHz-es DAC modullal valamint egy MC/MM phonóval is ki lehet egészíteni.

♫

Az előzőn napok során hallgatott zenéknél és nézett filmeknél már tapasztalt energikus basszus ellenére a jazz muzsika kifejezetten kellemes stílusban szólal meg, világos, néhol szinte krémesen finom hangszínekkel. A ritmusszekció friss és életteli, a basszus azonban a készülék jókora ereje ellenére nem akar magának nagyobb szeletet a zenéből, mint ami neki jár. Elődjéhez hasonlóan az új 3-as sem rejt el semmit sem a zenéből, még sincs arcomba tolós érzete, hanem inkább csak úgy magától értetődő módon áramlanak az információk a hangszórókból. A hangszerek szépen elkülönülnek egymástól, a zenészek közt pedig elegendő tér és levegő van. A megszólalás alul stabil és feszes, középtől felfelé könnyed hangvételű, gazdagon árnyalt és levegős, s ez a nyerő kombináció nagyon hamar meg tudja magának nyerni a hallgatóját. A klarinét sokszínű és levegős hangon szólózik, az erősítő alaposan kivesézi a hangot, ami így sem tűnik technikai ízűnek, és ugyanilyen egyszerre precíz és játékos módon szólal meg a vibrafonszóló is, plasztikusságával szinte kézzel foghatóvá téve a pezsgésbe némi bensőségességet csempésző hangszert.

A készülék a klasszikus műveket ugyanolyan kellemes és nyílt stílusban szólaltatja meg, mint a jazzt. A Mozart opera énekesnője óriási lendülettel dalol, mint valami adrenalin bomba, levegősen szárnyaló hangja szinte betölti és uralja a teret. Tulajdonképpen itt figyelek fel rá, hogy az erősítő az énekhangokat valami egészen fantasztikus módon szólaltatja meg. Spontán, direkt és fesztelen, mintha csak élőben közvetlen közelről hallgatnám, ahogy valaki mellettem énekel. Semmi visszafogottság nincs benne, az énekhangok a maguk természetességében áradnak a hangszórókból, és egyáltalán nem konzervmuzsikának tűnnek. 
A már jól ismert könnyed és levegős magasakhoz dús, erőteljes és megfogott mélyek párosulnak, melyek egyrészt stabil alapokat biztosítanak a megszólalásnak, másrészt a komplex nagyzenekar tömegét is hatásosan érzékeltetik. Vivaldi hegedűversenye telis tele van érzelmekkel, a hegedűk hangja oldalra is messze túlnyúlik a hangsugárzókon, melyekből úgy árad a zene, mint a tenger árja. A hegedűk hangja sokféle ízből, színből és hangulatból áll össze, nem véletlen, hogy a készülék abszolút az újabb és újabb lemezek feltételére csábító típusok közé tartozik. A jókora színpadokat minden irányban kiterjedt és precízen ábrázolja, a zenészek elhelyezése pedig ugyanolyan jól integrált, mint a muzsika maga.

Pop és rockzenéken már az előző modell is jól kitett magáért, az új 3-as azonban még erre is rátesz egy a lapáttal. Finomságait egyetlen pillanatra sem feladva ütős, testes és gyors basszust prezentál, a különféle akusztikus vagy elektronikus hangszerek hangja pedig színes, összetett és izgalmas. Erőlködésnek vagy hónaljszagnak a leghalványabb nyoma sincs, tartalékoknak bővében van, az energiák a leghúzósabb részleteknél is könnyedén, az előzőekben megismert és megszeretett spontán módon áramlanak belőle. Az igazi szigorúság a megnőtt energiák dacára azonban továbbra sem a kenyere, vérbeli olaszként, akárcsak az elődjében oly sok harmónia és szépség van a hangjában, hogy a nyers zúzásra nem igazán alkalmas, de szerintem nem is ezt várjuk tőle.
Filmeken megint csak nagyszerű teljesítményt nyújt; a romantikus hangvétel ugyanolyan jól áll neki, mint a hajtás, a beszédhangjai az énekhez hasonlóan kiválóak, sokszínűsége révén pedig összetett és érdekes megszólalást produkál.

A külsőleg (talán nem véletlenül) a high-end Strumentóra hajazó Flight Three S a márka nagyjainak fontos pozitívumait felvonultatva kellemes, ízes, nyílt és levegős hangvételben zenél, ráadásként elődje erejét és testességét is érezhetően megfejeli. Ettől függetlenül számomra a legvonzóbb tulajdonsága a spontánsága, amitől minden egyes hang magától értetődőnek és helyénvalónak tűnik, és aminek köszönhetően olyan élethű énekhangok megszólaltatására képes, melyek a valódiság illúziójába ringatva szinte elvarázsolják az embert.

Audia Flight Three S
Teljesítmény: 100/150 W (nom/zenei)
Frekvencia-átvitel: 1 Hz – 450 kHz (-3 dB)
THD: <0,005%
Jel-zaj viszony: >95 dB
Méretek: 420×90×420 mm
Tömeg: 16,5 kg
Ár: 849.900,- Ft

Forgalmazó: Stream Audio
Tel: 30/211-5253

Először volt szerencsénk Vincent készülékhez, és nagyon reméljük, hogy nem utoljára. Az SP-331-től minden olyan pozitívumot megkaptunk, amit a lelkes hifisták egy kedvezően árazott végerősítőtől elvárhatnak.

Miért jobb külön, mint egyben?

Egy kifinomult hifi rendszer építése során nem csak a készülékek kinézetéről és az elköltött összegről kell döntést hoznunk, hanem a komponensek számáról is. Bár egy kétcsatornás hangrendszer összeállítása nem nehéz feladat, ennek ellenére lehet, hogy sokaknak fejtörést okoz majd, mikor ezzel szembesülnek: integráltat vagy különállót vegyek inkább?

Ezt megválaszolni még számunkra sem könnyű, hiszen nap, mint nap találkozunk olyan egybeépített, más szóval, integrált elektronikákkal, melyek szerény méretüket meghazudtoló teljesítményre képesek, természetesen borsos árért cserébe. Mindenki saját tapasztalatai és megérzése alapján kell, hogy döntsön, amennyiben inkább előerősítőre és végerősítőre bontott rendszert szeretne választani, de nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy az integrált készülékekhez képest ez jobb megoldás. Miért is?

Figyeljük meg azokat a hifi/házimozi készülékeket és rendszereket, amelyek jobbak az átlagnál! Hamar észrevesszük majd, hogy a precízebb összeállításokban nagyobb számú alkatrészre, elemre bízzák a munka elvégzését. Nem ritkaság, hogy (akár integrált erősítőkben) nem egy, hanem két trafó végzi a munkát. A nagyobb frekvenciatartománnyal dolgozó hangfalakban nem egy-két, hanem inkább három-négy hangszóró található. A drágább hangfalkábelekben sokszor kétszer, négyszer vagy még sokszor több rézszál húzódik, mint az olcsóbbakban (és természetesen ennek az ellenkezőjére is van példa). E jelenség így magyarázható a legkönnyebben: ha több résztvevőre bízzuk a munkát, azzal hatékonyabbá tesszük a munkafolyamatot – mivel a feladatokat mindenkire, a maga képességének megfelelően oszthatjuk ki. Tehát kijelenthetjük, hogy a Vincent SP-331elméletileg már azért is jó erősítő, mert „csak” végerősítéssel foglalkozik, semmi mással, ezt az egy feladatot kell teljesítenie. Az árához (ami jelenleg 350000 Ft) nem fűzhetünk ilyen-olyan magyarázatokat, minden egyes forintért sztereó végfokként kell helytállnia. Máskülönben az elektromos mezőket is jobban elkülöníthetjük egymástól azáltal, hogy az elő-végfokot külön-külön dobozban, és külön tápkábellel üzemeltetjük.

A funkcióra lebontott szerepnek más előnye is van ám: ha rendelkezünk vezérelhető hangerejű, és vonalszintű kimenettel rendelkező fejhallgató erősítő vagy DAC készülékkel (melyekből már honlapunk hasábjain is számos típust bemutattunk) és egy pár hangfallal, akkor az SP-331-et máris használhatjuk, csupán rá kell kötnünk a korábban „csak” fülesünket hajtó eszköz RCA kimenetére. Természetesen ettől még dönthetünk úgy, hogy a teljesség kedvéért inkább beszerezzük az SP-331-essel harmonizáló, kimondottan hozzá készített SA-31 előfokot.

Kicsomagolás, szemügyre vétel

A Vincent SP-331 dobozának kibontásához és a készülék beüzemeléséhez erősen ajánlott két személy, hogy biztonságban állványa kerülhessen a 19 kilós erőmű. Együtt érzünk azokkal a boldog tulajdonosokkal, akik egy napon majd lihegve, zenére „éhező” állapotban próbálják kiemelni a terméket dobozából, melynek monumentális mérete egyszerre indusztriális és tekintélyt parancsoló.

A Vincent SP-331 egy bizonyos értelemben retrós külsejű végerősítő, mely a hetvenes éveket, a hifi gyártás alkonyát juttatta eszünkbe. Agresszíven kiálló fogantyúi nem csak dísznek kerültek az előlapjára. Ezeknek köszönhetően sokkal könnyebbé vált az elhelyezése, mivel oldalai, a közel 5 cm mélységű hűtőbordák által nem álltak kézre. Egyébiránt azerősítő komoly hőt termel, úgyhogy csak jól szellőző helyre telepítsük!

Az SP-331 előlapján egyetlen gomb található, ezzel tudjuk be- és kikapcsolni. A hideg, alumínium gomb benyomása után lágyan bekattan, és a fölötte lévő piros LED villogni kezd egészen addig, míg a puffer kondenzátorok feltöltődnek, és az elektroncsövek működőképes állapotba kerülnek. Az SP-331 hivatalosan AB osztályú erősítő, de a végfokot meghajtó, feszültség erősítő részben, két darab parányi csövecske rejtőzik, melyek a gyártó elmondása szerint, a 12 db Toshiba végtranzisztorral kiegészülve megalapozzák a lágy és kellemes hangzást. Mielőtt azt feltételeznénk, hogy ez a szörny majd békés hangjával fog minket álomba ringatni, nem szabad figyelmen kívül hagyni a specifikációban közölt, csatornánként (8 ohmon) 150 W teljesítményt, ami 4 ohmon akár 300 W is lehet. Ez a teljesítmény egy otthoni környezetbe több, mint elég, ezért bekapcsolásakor mindig legyünk óvatosak a maradandó halláskárosodás elkerülése érdekében!

Egyébiránt a kb. 10 másodpercig tartó villogás után folyamatos vörös jelzést ad az előlapi LED, mely az üzembiztos állapot jelentése. Ekkor már bátran nekiállhatunk a zenelejátszásnak, feltéve, ha  hangfalainkat is csatlakoztattuk az erősítőhöz. Az SP-331hátulján kettős hangfalkábel csatlakozó található, ezek nem két pár hangfal meghajtására, hanem kettős kábelezésre szolgálnak. A bekötés egyébként zökkenőmentesen történt, mi banándugót használtunk, de csupaszított végű vezetéket is könnyedén befűzhettünk volna a szorítófejes, plexikabáttal körbevont, aranyozott kimenetbe.

Összességében nagyon meg voltunk elégedve az SP-331 küllemével, mindenféle felesleges giccs és sarkítás nélkül, markáns módon illusztrálta, hogy miként néz ki a kemény vágású hifi elektronika. Az egyetlen dolog, amiért ráférne némi frissítés a készülékre, hogy még nem rendelkezik XLR bemenettel, holott ma már ebben az árkategóriában nem ritkaság a 3-tűs aljzat, és egyre több fejhallgató erősítő, ill. DAC kínál ilyen lehetőséget. Sajnos gyakori az „ál” szimmetrikus kijárat, mely az aszimmetrikus (RCA) kimenettel szemben semmilyen előnyt nem nyújt!

Az SP-331 tömegét nagyrészt a benne lévő, túlméretezett (1 kW) toroid transzformátornak köszönheti. Az áramkör szimmetrikus kiosztású, a végfokokat a két oldalsó hűtőbordára rögzítették, tehát a monstrum szélén lévő, tekintélyes hő leadó felület nem csak dekorációnak került oda. Egyébként használat közben a hűtőbordák jócskán felmelegedtek, de ez ne aggassza a tulajdonost: az SP-331 akkor fog igazán jól szólni, ha már az előlapja is langyossá válik.

Hangminőség

Tesztalanyunkat Sonus Faber Venere 1.5 hangfalakkal próbáltuk ki, előfoknak pedig egy Rotel RA-10-et illetve később a referenciaként használt ADL GT40 USB DAC-ot alkalmaztuk. Forráseszközként a Pioneer N-50 volt segítségünkre. A készülékeket és a hangfalakat HiDiamond Diamond 3 összekötő és hangfal kábeleivel kötöttük be, míg tápkábelnek a jól bevált IsoTek EVO3 Premier-t használtuk, Sirius tápszűrővel.

A Vincent előtt heteken, hónapokon keresztül elektroncső nélküli erősítőket használtunk, melyek karakterére úgymond teljesen ráállt a fülünk, részben ezért szinte azonnal, már az első bekapcsolás után feltűnt, hogy az SP-331 közvetlenebb és melegebb zenei élményt kínál a sima tranzisztoros elődök után.

Mi sem hittük volna, hogy Seasick Steve albumot fogunk hallgatni az eleinte szűziesen viselkedő Sonus faber hangfalakon, pedig ez történt. Az öreg farmer elektromos gitárja echte amerikai, azaz jó dögös és lágy elektromos gitárszólókkal tarkította a számait, és a végfok nagyszerűen visszaadta a forró amerikai levegő és a benzinszag mámoros világát, nem csak a zenéből kaptunk kóstolót, hanem a zene mögötti kultúrából is.

A Vincent zseniális módon ragadta meg a felvételek magját, a csövekre jellemzően, nem darabokra szedve ábrázolta, hanem egyetlen szálon végigfűzve áramoltatta a hanginformációt, de nem csak ezért kedveltük meg. A részletek élvezetessé váltak. Jó volt hallgatni a zenét a rendszeren, és a többnyire szolid, finomkodó Sonus faber dobozok is képesek voltak lazán, játékosan, szükség esetén pedig energikusan megszólalni.

Másik vitathatatlan előnye, hogy a Vincent SP-331 mindig fenntartotta azt a stabilitást, ami elkerülhetetlen a dinamikus hangreprodukcióhoz. Lazasággal, természetességgel ugrott a talpára, ha feljebb tekertük a hangerőt. Amikor már ténylegesen megrázták a szoba levegőjét a lábdobok, és a levegőben érezni lehetett a hangszerek szilárdságát, akkor szólt a legszebben a rendszer. Érdekes, ötvözött karaktert mellékeltek az SP-331 előadásához, hiszen a testes hangszínpad és a bivalyerős dinamizmus mellett könnyedséggel, szépérzékkel szólaltatta meg a felvételeket.

Végszó

A Vincent SP-331 egy kitűnő végerősítő, mely amint bemelegszik, megmutatja, hogy mire képes, és minél tovább hallgatjuk, annál inkább tetszeni fog. Segít a hallgatónak jobban megismerkedni kedvenc zenéivel, és nagyon kellemes, ugyanakkor finom karakterrel szólaltat meg rengeteg műfajt, de ne feledjük: ez csak egy láncszem, rendszert is kell köré építenünk! Jó alternatíva lehet a házimozi rajongók körében is, főleg ha a zenehallgatás szempontjából jelentősen jobb hang a cél, mint amire a házimozi erősítő képes. Az SP-331 végerősítővel egy középkategóriás, pre-out kimenettel rendelkező házimozi erősítő hangja jelentősen feljavítható, sztereó és többcsatornás üzemben egyaránt. Öröm volt tesztelni, ajánlott vétel mindazok számára, akik egy rendkívüli erőtartalékokkal rendelkező, régi vágású hifi rendszert építenének.

Műszaki adatok

Mérleg

+ Nagyon kellemes és rendkívül erőteljes hangzásvilág, mely gyakorlatilag minden zenei műfajjal és filmmel előnyösen bánik

+ A készülék megépítettsége példaértékű, külseje hibáktól mentes, és valódi hifi hangulatot sugároz

+ Nagyon vonzó ár/érték arányú végfok azok számára, akik egy régi vágású, rendkívül gazdag erőtartalékkal rendelkező hangrendszert szeretnének építeni

+ Egyesek lehet, hogy hiányolni fogják az XLR bemenetet

- Szubjektív vélemény

A gyártó egyik legsikeresebb integrált erősítője kétségkívül az SV-227-es típus, ami azonban túl drága ahhoz, hogy jó értelemben vett „néperősítő” legyen belőle. A Vincent éppen ezért elhatározta, hogy 1000 EURO alatti áron megvalósítja a kiváló minőségű „kicsi” hibrid erősítő koncepcióját, és ehhez a tervhez a kiindulási alap, természetesen az SV-227-es lett.

Az SV-500 névre hallgató új modell nemcsak kinézetében, hanem áramköri felépítésében is a nagyobb testvért idézi, a felhasznált elektroncsövek azonban nem ugyanazok benne. A kisebb típusban szintén három cső, mégpedig kettő 6N1 és egy 12AX7 található, a 8 Ohmos terhelésen csatornánként 50 W (4 Ohmon 2×80 W) teljesítményt pedig négy darab Toshiba tranzisztor állítja elő. A készülék tápellátását szintén egy méretes toroid transzformátor biztosítja, 20.000 mikroFarados tároló kondenzátorokkal. Nagyobb márkatársához hasonlóan az SV-500 is tartalmaz beépített DA konvertert, így a négy vonalszintű analóg bemenete mellett egy koax illetve egy optikai digitális bejárat is található rajta. Pre-out és Rec-out kimenetei révén a készülék akár más végfokkal vagy aktív szub-wooferrel is használható.

Mivel az SV-227-hez hasonlóan az SV-500 is a jól bevált csöves előfok/izmos félvezetős végfok kombinációt alkalmazza, vélhetően hasonló jellegű hangzásra számíthatunk tőle, mint amit a nagyobb testvérnél is megismertünk és megkedveltünk.